Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-26 / 97. szám
1981. ÁPRILIS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP / 7 ■> Téma a mezőgazdaság Országos amatőr képzőművészeti és fotókiállítás a túrkevei Finta Múzeumban A felújított, korszerűsített túrkevei Finta Múzeumban ma délelőtt 11 órakor nyitják meg a Mezőgazdaságunk múltja, jelene, jövője című országos amatőr képzőművészeti és fotókiállítást. A pályázatot a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a Szolnok mejgyei Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége, a túrkevei Városi Tanács és a helyi Vörös Csillag Tsz hirdette meg Túrkeve termelőszövetkezeti várossá válásának 30. évfordulója tiszteletére A pályázat célja a mező- gazdasági termelőszövetkezetek, a termelőszövetkezeti parasztság életét és munkáját művészien ábrázoló alkotások létrehozása és ezek kiállításon történő bemutatása. A pályázatra az ország 77 helységéből kétszáztizenki- lenc pályázótól 238 festmény, 109 grafika, 105 szobor, 238 fotó és 10 textifaiunka érkezett. Az érdeklődés tehát —- különösen a Dunántúlon és Észak-Magyarországon — Ilsen nagy volt a pályázat iránt A beérkezett művekből a zsűri százegy alkotótól 56 festményt. 31 grafikát, 47 szobrot, 28 fotót s 4 textilmunkát fogadott el kiállításra. A kiállítás általános művészi színvonala bizonyítja, hogy a bírálóbizottság helyesen döntött a bemutatásra került alkotásokról. A különböző művészeti ágazatok a tárlat jó színvonalán belül természetesen különböző mércét képviselnek. Minden bizonnyal a szobrászati anyagot vélhetjük a legsikerültebbnek, s ezzel csaknem azonos értékű a tárlat grafikája. A pályázatra érkezett festmények az előzőeknél szerényebb színvonalat jeleznek, — -> zsűri ebben a kategóriában a nagydíjat nem adta ki — a bemutatásra került festmények azonban bár közülük csak néhány hat a felfedezés örömével, részesei a pályázat sikerének. Hasonló a helyzet a tárlat fotóival: a beérkezett munkák tíz százaléka sem került a közönsélg elé, de amelyek „színre léphettek”, igen sokrétűen, a művészi kép erejével tesznek eleget a pályázat célkitűzésének. A szoborkategóriában a pályázat nagydíját Finta Sándor (Túrkeve) nyerte — az aimerikában elhunyt világhírű szobrász, Finta Sándor unokája — első díjat kapott Csíkos Nagy Márton (Mosdós) Iván Sándor (Túrkeve) és Seres János (Budapest). Két második és három harmadik díjat adott még ki a zsűri a legjobb szobrok, fafaragások, kisplasztikák alkotói részére. A festménykategóriában Prohászka Antal szolnoki, Fülek! Gábor túrkevei és Bukovácz Lajos székesfehérvári pályázó nyert első díjat; ezen kívül négy második díjat és két harmadik festészeti díjat adott ki a bírálóbizottság. A ^grafikusok közül Szilotta András (Orosháza) kapta a nagydíjat, míg dr. Vikár István és H. Németh Katalin (mindkettő nyíregyházi pályázó) első díjat nyertek. A második díjat két pályázónak ítélték oda. Fotókategóriában a nagydíjat a zsűri nem adta ki, nyolcán kaptak nívódíjat, köztük Pólya Pál túrkevei fotós. Tasiné Tóth Etelka egri pályázó Mákgubók című halván Sándor: Kanizsai Do- fottya tikmunkájával a textilkategória első díját nyerte. A TOT kül öndíj át Csikós Nagy Márton fafaragó, a TESZÖV különdíját Prohászka Antal festő, a túrkevei Vörös Csillag Tsz különdíját Szalai Ferenc soproni fafaragó, a városi tanács különdíját Fehérvári Béla (Túrkeve) kapta meg. A legeredményesebben szereplő képzőművészeti szakköröknek kiírt díjat a túrkevei Kevi körnek ítélték oda. A díjakat a kiállítás ünnepélyes megnyitása után adják át a nyerteseknek. Délután a pályázaton résztvevő amatőr művészek baráti találkozóját rendezik meg a művelődési házban. T. L. Fotó: Hargitai L. Izgalmas olvasnivalók A Jászkunság legújabb számában A közelmúltban megjelent, kapható, az újságárusoknál. a postahivatalokban a Jászkunság első negyedévi száma. A folyóirat számos közérdeklődésre számo ttartó, a szó legjobb értelmében vett izgalmas írást tartalmaz. A tudósként, gazdasági vezetőként, publicistaként ismert Erdélyi Sándor '„Az az egyetlen pillanat” című hangjátékának első részét olvashatjuk a lap elején. A hangjátékot — parádés szereposztásban — két évvel ezelőtt műsorra tűzte a rádió — szövege most jelenik meg először nyomtatásban a költő Iluh István „Boglyába gyűjtött napjaim” című önéletrajzi írásában a gyermekként megélt világháborús évekre, a felszabadulás eseményeire emlékezik. A Fórum rovatban olvashatjuk dr. Vincze Sándor Szolnok megye közoktatásának . közelmúltjáról szóló alapos tanulmányát Szabó László, Erdei Ferenc társadalomszemr léletérői írt cikket. Arató Antal pedig egy Jászapátiban, a századforduló idején kiadott úgynevezett „revolver” újság történetébe, működési mechanizmusába enged bepillantani. A lapot a 80. születésnapját közelmúltban ünneplő Gecse Árpád rajzai, grafikái díszítik. Az eredmények és ami mögötte van Hattyúk tava eredeti nyelven Avagy: így tanulnak oroszul Újszászon «sä Délelőtti „csendélet” az újszászi gimnázium nyelvi laboratóriumában Tavaly az úttörők tudományos-technikai seregszemléjének „versenysorozata” hozott egy nem különösebben feltűnő, ám annál értékesebb eredményt: az újszászi általános iskola három hetedik osztályos tanulóból álló csapata bejutott az orosz nyelvi versenyek országos döntőjébe, ahol — a jobbára nyolcadik osztályosok alkotta mezőnyben — a hetedik helyen végzett Ezek után szinte természetes, hogy az idei versenyeken is jól szerepelt a három újszászi kislány: az április 5 és 9 között Csillebércen rendezett országos döntőben a második helyen végeztek. Nász Mária, Babos Katalin és Diószegi Éva hatodik éve igyekszik minél teljesebben elsajátítani az orosz nyelvet az újszászi iskolában tudniillik a harmadik osztálytól lehet tagozatos képzés keretében tanulni. Eredményeik egyúttal a tagozatos nyelvoktatás erősségeit is tükrözik. — Kétségkívül így van — mondja Nagy Béláné tanárnői, aki húsz éve tanít az iskolában, néhány éve a tagozatos osztályokban is. — Bár az eredményesség, azt hiszem, nemcsak a plusz óraszámon múlik. A gyerekek kedve, bontakozó tehetsége mindennek az alapja. A kedv, a tehetség kibontakoztatásához — elsősorban — a gyerekek számára élményforrást érdekes perceket nyújtó órák kellenek. Érdemes bepillantani a csillebérci verseny feladataiba: társalgás adott témában, egy újság szerkesztése (természetesen orosz nyelvű újság), az elkészített „lapot” szóban szemleszerűen bemutatni, ismeretlen szöveg hallás utáni megértése... ,Az újszászi lányok magától értetődő természetességgel oldották meg a feladatokat. Mária, Kati és Éva — a „trojka” tagjai — évek óta olvasnak orosz nyelvű gyermekújságokat (Diószegi Éva mostanában a Szevasztopoli történeteket olvassa eredetiben), több szovjetunióbeli levelezőpartnerük van, s amikor csak tehetik, orosz anyanyelvű beszélgető- partnerekkel társalognak. — És órákon, szakköri foglalkozásokon ? — Magnóról hallgatunk szövegeket — Dalt tanulunk. — Beszélgetünk. — Játszunk. — Persze mindig, mindent oroszul. Mint kiderül, az orosz órák nem mindig a megszokott karetek között zajlanak. Adott — vagy kitalált témában — gyakran rögtönöznek és elő is adnak kis történeteket, egyszóval nem ülik végig az órákat. így jöhetett létre az, amit talán a követ- k^őképp fogalmazhatunk meg: nemcsak szavakat, igéket, igeidőket, szabályzókat tanulnak az órákon!, de — legfőképpen gondolkodni. S mindez — természetesen — nemcsak a három kiváló eredményt elérő kislány esetében érvényes. Több mint érdekes: az újszászi iskolában nincs nyelvi labor, „csak” szaktanterem. * * * Az újszászi’gimnázium és szakközépiskola egyik orosz szakos tanárnője. Schléder Éva — a nyelvi képzésről szólván — többször is hangsúlyozta a „tehetséggondozás” illetve a „személyiség- fejlesztés” kifejezést. Tanítványai mint izgalmas kalandról, úgy beszélnek az orosz órákról. Mint kiderült : tekintélyes mennyiségű tananyagon kívüli ismeret birtokában vannak; Gorkij és Puskin művei mellett olvastak, olvasnak Ajtmatov- tól, Lipatovtól is. Egyikük szépen elmondja azt a folyamatot, ahogyan felfedezte játszott szituációjátékokat egy orosz versben a jambi- kus lejtést. Mások az órákon emlegetik: egyszer színházat rögtönöztek, a Hattyúk tava „ment” éppen; volt jegyszedő, felvonásvég és persze előadás is. A gimnázium tanulói közül évi'ől évre sokan vesznek részt a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza által meghirdetett orosz nyelvű vers- és prózamondóversenyen. Háziversenyt kell rendezni, olyan nagy az érdeklődés. Az idén négy úiszászi diák jutott a szavaláverseny országa' döntőiébe. A versmondók prózamondók orosz anyanyelvű közönség előtt is bemutatkoztak már irodalmi összeállítással. Mondhatnánk, nincs ebben semmi különös, hiszen az úiszászi gimnáziumban immár hagyományai vannak a diákszín játszásnak. Ehhez legföljebb annyit tehetünk hozzá, hogy a színjátszók munkáját is Schléder Éva irányítja. Csakhogy épp ő mondja: — Az orosz nyelvű színjátszásban nem elsősorban a diákszínjátszók vesznek részt. Az ide jelentkezőket a nyelv szeretette motiválja. A tanárnő és tanítványai a május végén Szolnokon megrendezésre kerülő országos módszertani rendezvényre készülnek, ahová meghívták őket félórás; az iskolai anyaghoz kapcsolódó program bemutatására. Rózsa Imre, az intézmény igazgatója így fogalmaz: — Az orosz nyelv 'oktatásának hagyományai vannak az iskolában, s nemcsak a tagozatos, a gimnáziumi osztályokra érvényes ez, hanem a szakközépiskolákra is. öt orosz szakos tanár dolgozik a tantestületben:, eddigi munkájuk biztos alap ahhoz, hogy a hamarosan bevezetésre kerülő fakultatív képzés is eredményes legyen. tárgyi feltételek adottak: a huszonnégy tanuló foglalkoztatására alkalmas, jól felszerelt nyelvi labor, pusztán ..anyagáron”, egyik mérnöktanárunk tervei alapján készült. Sz. J. Zenés változatban A három testőr az ember az előadást, az a benyomása: ez a zenés játék még most is készül. Mintha csak valaminek a* vázlatát látná, hozzáteszem, valami érdekesnek, jónak. Egy- egy jelenete vagy inkább képe, hisz oly filmszerű az egész, mintha további simításokra, csinosításra, . kiegészítésre vagy épp törlésre várna, az- igazi kiteljesedés reményében. Persze így is fogyasztható színpadi koktél. Megvan mér benne mindaz, ami hozzá szükségeltetik: jó jmuzsika, érett humor, sok-sok iróniával és gondolat is, amennyi elegendő, csak valahogy mindez még nem forrott össze igazán. A dalok például! nem olvadnak fel a drámai folyamatban, olykor mint holmi 'betétek, csak úgy hatnak, igaz, ebben a technika is ludas, ugyanis nemcsak a mikrofon megszerzése nehézkes, a hangosítás . tökéletlensége is ki-kizökikenit a zavartalan élményből; de a képek „vágása” sem megy -simán, sok a döccenő, s akad csattanó is, amelyik éppenséggel csütörtököt mond. Pedig érdekes elképzelés, határozottan az, ahogy ezúttal a hős, eszményített testőrök históriáiét a hősködés paródiájaként nyúitják át a nézőnek, ahogy a ió öreg Dumas papa regénye gúnyrajz formájában jelenik meg a színpadon. Mintha csak azt mondanák a szerzők: ugyan hogyan is lehetne ma már komolyan venni annyi képtelenséget, romantikus túlzást, a szüntelenül pengét villogtató testőrökkel, az értelmetlen véráldozatókkal, a már-már öncélú intrikákkal. És hogy ne csak megkérdő- - jelezzék a regény eredeti mondandóját, mai ízű filozófiát is adnak hozzá, alapvető gondolatként, mely tömören talán így lenne ösz- szefogható: lám, milyen furcsa is a világ, itt van ez a ’ törtető kis senki, ez a nagyravágyó, de ugyanakkor kétbalkezes D’Artagnan — a gascogne-i hősből ugyanis nevetséges, gátlástalan fa- iankót csináltak, aki aligha dicsekedhet más erénnyel, mint hogy vakon lelkesedik — és mégis (s ez már egyáltalán nem abszurditás) az életben ő aratja le a babérokat. Ahogy nézi befejező pillanatában, kifejező, ahogy ott áll előttünk ez a D’Artagnan, megjutalmazva és önelégültén — a király ugyanis hadnaggyá üti —, a többiek pedig kórusban éneklik a jelszavak dalát, hogy tudniillik „mindenki egyáirt” és így tovább. Itt bizony a kisszerű- ség üli diadalát. Jó voln a nevetni raita, még egv utolsót, édes hahotával búcsúzni a testőröktől, de csak egy keserű sóhaj hagyja el a szánkat. Itt lehet igazán tetten érni az alkotói szándékot, amikor a dolgok nyilvánvaló bohóságán, mulatságosságán túl nyugtalanító, elgondolkodtató hatásuk is érvényre tut. Kár, hogy kevés az effajta. mélyebb tartalmakat is hordozó . pillanat. Amikor nemcsak a pengék villognak, nemcsak szól a muzsika, nemcsak nevetünk vagy megütközünk (ki-ki ízlése szerint), mert a szereplők közül Valaki váratlanul ..megszabadul” a legalsóbb fehérneműjétől is, hanem amikor felfakad a lélek is, mini Margittav Ági remek szólójában — a képmutatásról énekel —, s anélkül tárulnak elénk „meztelenül” Milady i szorongásai, hogy közben egyetlen ruhadarab sem hullik le róla. A mértéktartó három testőr egy-egv jelenetében is — bár szerepük szűkre sz,abott és ugyancsak vázlatos — hallgatásuk. néhány szavuk is kifejező tud lenni, mért iel- lem szól belőlük. A királyi Az előadás udvar ábrázolásában ugyanakkor az operettas humor Is felüti a fejét. A muzsika: általában kellemes, némelykor még drámai is, de van, amikor kissé jellegtelen. A dalok közül leghatásosabb talán a Trappal a ló kezdetű, mely ha nem is lesz sláger, ahhoz ritmusa túlságosan bonyolult, de bizonyos, hogy sokáig ott cseng a fülünkben, nemcsak a nézőtéren, hanem még akkor is, amikor kilépünk a színházból. lelemény, a testőrök filmvászonról lépnek elénk, ugyanis valóságos film is szerepel a játékban — Rónyai Balázs készítette, egészen ügyes munka — mely így színpad és film termő hibridje. S van „sok kazettás” színpadi építmény, mely arra valóban jó, hogy a gyorsan váltakozó képeket el lehessen helyező’ benne, de mint iátékmiliő kopasz-kopárságával semmitmondó. A rendezés ugyan igyekszik okosan kihasználni, még távozó hajó képét is kiformálja belőle, félmeztelen női testtel kombinálva, két kariénál kötéllel kifeszítve, s szinte belelógatva a kénünkbe. Csakhogy ez az erőszakos metafora, vagy inkább csak illusztráció aligha az alkotók eredeti szándéka szerint talál célba. Viszont kétségtelen, nézők százaival gyarapíthatja a látványra éhes közönség számát. Ami viszont végképp homályos számomra, a sok „rendezői félhomály”, amikor perceikre eltűnnek előlünk a színészek, de ügy, mintha a színpadon valaki véletlenül ki- csapatta volna a biztosítékot. Gondolom, a fény- és árny- hatások keresése azzal függ össze, hogy az előadás igyekszik összeegyeztetni a film és a színpad lehetőségeit, — több kevesebb sikerrel. A színészek? Becsülettel és kedvvel tesz ki mindenki magáért. Eljátsszák, ami írva vagyon, olykor annál még többet is. Közülük szívesen emlékszem vissza Margittay Ágira Milady szerepében, tüzes, ravasz, ellenállhatatlan (egy igazán romantikus filmben is illúziót keltene): Udvaros Dorottya (Conotance) ismét csak természetes, magával ragadó játékára, nemcsak jól, stílusosan is dalol; a D’Artagnan-t -erőteljes színekkel megformáló Jenev Istvánra, kivéve bizonyos túlzásait: a T.neville kapitányt rokonszenves humorral játszó, „sántikáló” Pá- kozdi Jánosra: a három testőrt sok szellemességgel meg- • jelenítő Czibulás Péterre (Atihos), Hollósi Frigyesre (Porthos), Kovács Lajosra (Aramis). Egri Katira is. aki külső megjelenésében kevésbé királynéi ugyan, de „felségesen” énekel, és Huszár László macskapuhaságú Richelieu bíborosára, sőt a királyt bővérűén karikírozó Takács Gyulára is. A tapsból, mert a közönség nem fukarkodik elismerni a teljesítményeket, méltán részesül a zenekar is, élén Nádor László karmesterrel. Van itt ötlet, ígéretes munka ez a zenés iá- ték (lehet még ebből egyszer egy igazi musical), ha teljesen még nem is kiforrott. Nem lepődnék meg, ha holnap vagy holnapután valamelyik dal úiabb strófával gazdagodnék, sőt azon sem, ha egyik-másik jelenet további csinosítását érnénk meg. Vé'nil: a szöveget írta Fábri Péter, a zenét szerezte Döme Zsolt, mindezeket szint-vadra ’ rendezte Szurdi Miklós. Lényegében Valkó Mihály
