Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-24 / 95. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. ÁPRILIS 24. A napokban megszólított a szomszédasszony és kíváncsian érdeklődött: megcsináltam-e már a tavaszó nagytakarítást? Röstelkedve vallottam be, azon túl, hogy elhatároztam, még nem csináltam semmit. Otthon gyorsan elővettem a papírt, ceruzát és elkészítettem a listát! mit is kell vásárolnom? Mikor elkészültem az összeírással, vásárlói körútra indultam Szolnokon. A nagyobb ABC-üzle- tekben sokféle mosó- és tisztítószert tartanak, de a drágábbik fajtából. Ezért szétnéztem a szaküzletben, a Tisza Antal úti háztartási boltban. Doboz helyett tasakban — Mennyibe kerül egy „igazi” nagytakarítás? — kérdeztem Sebestyén László boltvezetőt. — Hát, úgy négy—ötszáz forint körül. De ha festeni is akar, 10—12 ezerbe is belekerülhet ... Ezek után szétnéztünk. Először a mosószerespult előtt álltunk meg. Olcsó és drágább áztató-, mosó- és öblítőszerek sorakoztak egymás mellett. Mindegyikből 4—5 féle kínálta magát. Következtek a súrolószerek: a VIM és a Flóra kivételével az ötforintos kádfénytől a 40 forintos külföldiig lehetett választani. (Az említett két súrolószer azért nincs, mert az ipar dobozhiányra panaszkodik. Persze tusiakban is szállíthatnák!) Szőnyeg- és ablaktisztítók széles választéka áll rendelkezésre. Van a hagyományos flakonos és kapható spray is. A parketta tisztításához a vásárlók megvehetik a különböző pasztákat, krémeket, beeresztőket, lakkokat. Természetesen ebből is van drágább és olcsóbb. Van, aki a lakását nemcsak kitakarítja, ki is akarja festeni. Ebben is tudnak segíteni. A falfestékek minden színben megtalálhatók, nincs hiány alapozóban, szí- nezőpasztában se. A legkedveltebb és legkeresettebb falfesték a Practicolor, a Diszperzit és a Valkid. Olaj- és zománcfestékek szintén nagy választékban és minden mennyiségben^ kaphatók. A tisztítóeszközök se hiányoznak: ecsetek, meszelők, súrolókefék, seprűk, partvisok, törlőruhák, lemosószivacsok olcsó áron vásárolhatók. A bolt 3 és fél millió forintos árukészlettel várja a tavaszi „rohamot”. Színezőpaszta ? Az nincs Vidékre is elutaztam. Először Törökszentmiklóson az Iparcikk Áruházban — ahol külön háztartási részleg van — tájékozódtam, mit vásárolhatnak és mennyiért az ottani háziasszonyok. Valastyán László, az áruház helyettes vezetője kalauzolt a pultok között. Áztató- és finom mosószerekből 4—5 féle sorakozott, öblítőből a Ripet, Unifixet és az olcsóbb Komfortot láttam. Üvegtisztítóból az 5.50-es Tükör mellett kapható 25 forintos is. Bútortisztításhoz a nyolc forintos HT 3, a Tükör és a jóval drágább, német gyártmányú Johnsont ajánlják. A szőnyegtisztító szerek között megtalálható a 7 és a 76 forintos is. Aki szeretné a parkettáját rendbehozni, talál megfelelő pasztákat — 4 —5 félét — beeresztőszene- ket, lakkokat. Nem lehet panasz, súrplószerből is bőven válogathatnak. (A legolcsóbb a 15 forintos Super Dől.) Fal- és zománcfestékből jó az ellátás. Egyedül a színezőpaszta-készlet hiányos: két színben kapható csak. Ezt porfestékekkel pótolják. A takarítóeszközökről annyit, minden mennyiségben van belőlük. Mezőtúr háztartási boltjában nagy forgalom fogadott. — Hetipiac van, ezért a tömeg — mondta Fodor Jó- zsefné üzletvezető. — Ilyenkor 150 ezer forintunk is megvan egy nap. Vagy megveszik, vagy... Áztató-, mosó- és öblítőszerekből elég nagy választékot láttam. Egyedül az Ultra paszta hiányzott. Sú- rolókból olcsóbb és drágább is volt a polcokon. Padlóápolókból 4 félét számoltam meg, — 6 és 48 forintos is volt — bútortisztítók közül megvásárolhatják az olcsó HT 3-as, de a ‘42 forintos Johnsont is. Ablaktisztítóból csak a legdrágább — az 54 forintos — árválkodott. (Vagy megveszik, vagy a hagyományos újságpapíros módszert alkalmazzák a há- - ziasszonyok.) A festéshez ott is minden kellékből tudnak adni, van hígító, alapozó, porfesték — a színezőpaszta Mezőtúron is hiánycikk — lakk .:. Ami örvendetes, ezekből a cikkekből tartanak az olcsóbbakból is. * * * A bevásárló körút végén megállapítottam: a kereskedők igyekeznek olyan tisztítószereket beszerezni, amelyek megfelelnek minden ember pénztárcájának. De azért hozzá kell tenni: nagyon jó, hogy egy évben csak négyszer kell nagytakarítást csinálni... — szekeres — Az idei év az ENSZ által meghirdetett mozgássérültek éve. Ehhez kapcsolódva a Szivárvány Áruház Budapesten, a II. kerület Lövőház utca 18. szám alatt megnyitotta a mozgássérültek boltját. Az árukészletet speciális méretek és igények szerint kétszáz cég szállítja folyamatosan. Az áruház minden árucikkre rendszeresen húsz—ötven százalék árkedvezményt ad. Nem jótékonykodás... aponta odabiccentek a harminc év körüli, réveteg tekintetű portásnak, és — ha csak egy pillanatra is —sajnálom őt. Aztán továbbsietek, a napi „ve- zeklés” bevégeztetett- Sándor, a kosaras termetű portás valaha szerszámkészítő volt. Egy apró figyelmetlenségért azonban a fél lábával fizetett. Elkapta a villamos. Mióta fölépült, a lakásához közeli gyárban portáskodik. Más munka, esetleg olyan, ahol az ismereteit is hasznosíthatná? ... Netán szociális fölemelkedés, a régi önbecsülés visszaszerzése?... Számára mindez ábránd csupán. Vajoií miért? Hiszen — lábát elvesztette ugyan — de tudása, tapasztalata, készségei semmit sem koptak. Ilyen könnyűszerrel lemondhatunk róla? Hazánkban a testi vagy lelki károsodottak, fogyatékosok, rokkantak száma eléri a lakosság tíz százalékát. Ennek a milliós tömegnek emberibb élethez segitése, megmaradt képességeik kibontakoztatása — azaz: rehabilitálásuk alapvető érdekünk- Nem véletlen a kifejezés, valóban érdekeltségről kell beszélnünk. Sokan ugyanis azt, hogy ezeknek a rászorulóknak értelmes és hasznos munkát kínáljunk, karitatív tevékenységnek, léleknyugtató jótékonyságnak hiszik. Miközben munkaerő- hiányról szónokolnak, egyszerűen elfelejtkeznek éntől a milliós tartalékseregről. Avagy mégsem ilyen egyértelmű a helyzet? A vállalatokat mégsem nyomasztaná annyira a létszámhiány? Egy meglehetősen elavult rendelet — 1968-ban — a munkáltatókra testálta a foglalkozási rehabilitáció tennivalóit. Gondolhatná az ember, hogy a jogszabály alkotói keresve sem találhattak volna jobb megoldást. A vállalatok kapva kapnak a jó alkalmon, és megváltozott munkaképességű dolgözóikat átképzéssel, bizonyos munkakörök fenntartásával olyan munkához juttatják, ahol azok sokszorosan visz- szatéríthetik mindazt, amit a rehabilitáció során rájuk áldoztak. Mi történt valójában? Az üzemek rehabilitációs bizottságai néhány példaadó kezdeményezéstől eltekintve az „együgyű” rehabilitáció kényelmesebb megoldását választották. Azaz: portás, telefonkezelő. bicikliőr lett az egykori mérnökből, szakmunkásból. Igaz, maguk a rászorulók sem érdekeltek abban, hogy megmaradó képességeiknek megfelelő munkát végezzenek. Sokan inkább a leszá- zalékolás, a rokkantnyugdíj biztonságához menekülnek. Gyakran kifejezetten tartanak attól, hogy fölépülésüket követően, sikeres visz- szahelyezésük a munkába, a szociális biztonságot nyújtó járadék elvesztésével járhat. Valljuk be, addig aligha ágálhatunk kételyeik ellen, amíg a balesetből, súlyos betegségből fölépülőknek vagy a vele született fogyatékosságban szenvedőknek nem ajánlhatjuk föl a társadalmilag szervezett foglalkozási rehabilitáció lehetőségét. Érdekeltségük, jelenleg még felemás rendszerén sem1 változtathatunk, amíg ezzel — akárcsak néhányukat is — a létbizonytalanságba sodornánkA rehabilitáció összetett feladat. Együttes cselekvést kíván orvostól, pszichológustól, és a munkáltatótól. Erre a bonyolult egyeztetésre a vállalatok nem alkalmasak. Alaptevékenységük mellett képtelenek magukra vállalni ekkora terhet. Ezért mindenekelőtt gazda kell, aki koordinálja a különféle szervek tevékenységét. Csehszlovákiában például Munkaügyi és Szociális Minisztérium az országos hatáskörű szerv, a társadalmi segítségnyújtás pedig — az egészségesek érdekvédelmi szervezeteinek közbeiktatásával — a népfront keretein belül történik. A modell persze nem azért figyelemre méltó, hogy bárkit is mechanikus másolására ösztökéljen. Jelzi viszont, hogy több szocialista országokban —hiszen említhettük volna a lengyel vagy az NDK-beli példát is — hamarabb felismerték a foglalkozási rehabilitáció fontosságát, az általa kínált lehetőségeit. A megfelelő szervezeti megoldás most már — a politikai döntés birtokában — alapos jogi szabályozáson múlik. A Minisztertanács határozata tavaly az érdekelt szervek együttes feladatává tette a foglalkozási rehabilitáció átfogó reformjának kidolgozását, és 1982—83-ban történő bevezetését. Rendkívül sokirányú a tennivaló. Meg kell változtatni azt 'a nehézkes gyakorlatot, hogy az érintettek többnyire csak táppénzben töltött egy esztendő letelte előtt kerülnek az állapotukról, s így sorsukról döntő orvosi bizottság elé. Országosan föl kell mérni a csökkent munkaképességű embereknek ajánlható munkalehetőségeket. Gondoskodni kell az átképzés szervezett — lehetőleg központosított — módjáról- Olyan érdekeltségi rendszerre van szükség, ami nem veszélyezteti a rokkantak megélhetését, hanem munkára ösztönzi őket, sőt: megteremti számukra a szociális fölemelkedés lehetőségét. z idei esztendő, az ENSZ jóvoltából a rokkantak nemzetközi éve. Látványos adományoknál többet ér, ha ebből az alkalomból az átfogó rendezés fölgyorsításáért munkálkodik mindenki, ha egymásra mutogatás, hatásköri merevségek helyett közösen keressük a megfelelő megoldást. Ne feledjük: amit teszünk, nem jótékonykodás! — GLF — Mit (nem) eszik a szakmunkástanuló? A kisújszállási 625-ös számú Ipari Szakmunkásképző Iskola I. c. osztályában 29 lány tanul. Valamennyien női ruhakészítők, köznyelven mondva szabó szakmunkások lesznek. Tizenöt, tizenhat évesek, és abba az életkorba léptek, amikor a tapasztalatok szerint az étvágy legnagyobb ellensége csak a tavalyi fürdőruha leh,et. Részben helybeliek, részben bejárók. Kenderesről, Karcagról, Kunhegyesről, Ecsegfal- váról, Dévaványáról, Kiskö- rtéről, Tiszaszőlősről, Tisza- szentimréről ingáznak naponta. Nem véletlen, hogy aznap éppen tizennyolcán nem reggeliztek. Négyen soha nem is szoktak, a többiek pedig nem értek rá. Miért? Íme a válaszok: későn keltem; megy a busz, vonat, igyekezni kell; mire rendbe szedtem magam, eltelt az idő; a suliban is elmaradt. mert a tízpercben is magolni kellett stb, sfb. Az üres gyomorhoz társul még a délelőtti drukk, az idegeskedés, és máris valószínű a diagnózis: kezdődő gyomorfekély-tervünket |évről évre biztosan teljesítjük. Hogy megéri-e, arra a koplalóknak kell választ adniuk. Arrii az ebédet illeti, itt már jobb a helyzet. Igaz. közülük a főzeléket senki (!) sem kedveli, ugyanakkor a csokoládéról ezt csak egyetlen leáqyzó állította. Szóban ..felmondják” és ismerik a könnyű, kalóriadús táplálék fontosságát, ismérveit! amihez sorolják a kedvenc ételeik nevét: töltött káposzta, rakott krumpli, sült hal, brassói, rántott szelet. rántott máj. lekváros gombóc: borsó leves stb. ílvmódon érthető, hogy a súlyukkal csak öten elégedettek, néhá- nyari hízni szeretnének, a A reggeli sokszor elmarad túlnyomó többség azonban ezen az órán határozta el az intenzív fogyókúráit. A fő étkezés már ebben a korban is a vacsora. Jó jel. hogy erre az étkezésre szinte mindenhol kerül tej az asztalra!, viszont kevésbé örvendetes, hogy a kínálatot á pépes, puha étkek uralják (szalámi és húsfélék, főtt tészta, szalonna, kolbász stb.) Innen az egyik magyarázat arra, hogy a 29 jelenlévő közül mindössze heten (!) nem ismerkedtek még meg a fogorvosi piűszerek cseppet sem vonzó működésével. A 17—18 évesek, a III. a. osztály harminchárom legénye között akadnak autó- és mezőgazdasági gépszerelők, kőművesek. Ezekhez a foglalkozásokhoz nem kevés fizikai erő szükséges, és bizonyára ezzel is indokolható, hogy az aznapi reggelit a jelenlévők közül senki sem hagyta ki. Sőt többen még az iskolai büfében is pótolták májkrémmel, kiflivel az otthon felszedett kalóriákat. Közülük mindössze ketten vallják fő étkezésüknek az ebédet, a többiek a vacsora alkalmával eszik degeszre magukat. Mégpedig rendszerint zsíros kenyérrel, szalámival, szalonnával, disznótorossal, esetenként sajttal, tej- iel. Rendkívül kevés az étrendben a zöldségféle és a gvümölcs. Részben magyarázható ez az április végi árakkal, részben a kialakult táplálkozási szokásokkal. Anélkül, hogy messzemenő általánosításokat vonnánk le a látottakból, hallottakból, akad néhány jelenség, amely figyelemre méltó. Az egyik: úgy tűnik, a reggeli, főleg a szebbik nemnél még mindig nem nyerte el az őt megillető fontos helyet A fő étkezés változatlanul, a nagy többségnek a vacsora. Ez részben érthető, hiszen általában feszes a napi program, déltájt kevés az idő. Az viszont kevésbé jó, hogy néhány ízletes tejtermék (joghurt kefir, gomolya), valamint főzelékféle még ma is a nem szeretem oldal listáját gyarapítja. pfr?vés a rágcsálni való zöldáru a családok asztalán (retek, új hagyma, alma) és úgy tűnik, több helyen azt gondolják: erre kár még a forint. Pedig a szervezetnek a hiányzó C vitamin elsősorban így pótolható. Nem szólva a szuvas fogak gyarapodásáról.. Tudjuk, az iskolák — közöttük a kisújszállási intézmény is —, nem csekély erőfeszítéseket tesznek a korszerű étkezési kultúra elterjesztéséért. Osztályfőnöki órákon, szakköri foglalkozásokon sok szó esik minder ről. De nem árt, ha mindezek a követelmények sűrűbben szóba kerülnek a szülői értekezleteken, a fogadóórák alkalmával is. Elvégre hiába a dicséretes iskolai szándék. a pedagógiai igyekezet, ha a családok továbbra is ragaszkodnak a nehéz, zsírosán fűszeres. úgynevezett laktató, magyaros koszthoz. Azaz akarva, akaratlanul lehetőséget biztosítanak az érelmeszesedéshez. különböző keringési rendellenességek kialakulásához. Pedig erről a ccaiádi „örökségről” — úgy gondolom — mindahányan szívesen lemondanánk. D. Szabó Miklós
