Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-22 / 93. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. ÁPRILIS 22. Jelenet a Győri Balett új előadásából, amelyben három egyfelvonásos mű kerül színre. Szabó Elemér és Ladányi Andrea a Sírversek két főszereplője A DRÁGA KELENDŐBB Felöltöztettem a gyerekemet Nem pompázni, játszani akarnak A tévé képernyője előtt — Jó, hogy éppen most szánta rá magát — mondta Gyémánt Imréné, a Centrum áruház ruházati osztályának helyettes ' vezetője. Tegnap elárasztottak bennünket áruval, most biztosan tud venni mindent, ami kell. Ebben igaza lett. Csakugyan sikerült mindent megvásárolnom, amire szükségem volt. Legfeljebb nem egészen olyat, amilyet előzőleg elképzeltem. Trapper nincs — szerencsére?! — Kérek egy farmernadrágot. — Trapperral, vagy más, vastagabb anyagból készült nadrággal nem szolgálhatok — mondja Beniczky Ferenc- né eladó. D^: ne sajnálja, A kemény, durva anyagból készült ruhában nehezen mozog a gyerek. Báirsonynadrá- got ajánlanék helyette, ha nem lenne itt hamarosan a nyár. Nem javaslom ezeket a külföldről importált, sötétkék nadrágokat sem: szúrós tapintású az anyaguk. — Akkor mit vegyek? — Ezt a csíkos szövetből készült kertésznadrágot ajánlom. Bő szabású, köny- nyű benne a mozgás, a játék. Megkötöttük az üzletet. Fizettem 310 forintot, s elindultam inget keresni. Ez sem volt éppen könnyű feladat, csakhogy ezúttal épA piliscsabai I. számú Szociális Otthon nevezetes lakója Feikainé Zentai Rózsi, a Sies- ta-szanatórium egykori ápolónővére, aki ebben a minőségben 1937 nyarán két hónapig József Attila ápolónője volt. Rózsi néni egész jól megvan a domboldalban megbúvó, kertes villa falai között, de igényli, hogy időnként e faiakon kívüli világról is hírt kapjon, lakó- és sorstársain kívül is legyenek, akikkel időnként elbeszélgethet, akik törődnek vele. Kérte tehát a Nőtanácsot, ajánljon neki egy brigádot, amely „örökbe fogadná”. • A választás a viszonylag közpl eső, a pilisi részekről bejáró dolgozókat is foglalkoztató Budapesti Harisnyagyárra esett. Az ottani Vörös Csillag brigád vállalta a védnökséget Rózsi nénit jó egészségben találtuk. Szellemileg friss, termetével mint egy kosárlabdázó magaslik ki lakótársai közül, nem hajlította meg az idő. örül az ajándékoknak. még annál is jobban a látogatásnak. pen az ellenkező véglettel találtam szembe magamat: annyi szép ingecskét terítettek ki elém, hogy nem tudtam választani. Volt közöttük csíkos is, pöttyes is. kockás is, a legkülönbözőbb színben, rövid és hosszú új- ju változatban egyaránt. Végül egy fehér színű mellett döntöttem, amelynek a mellrészét hímzés díszítette. A fehér szín eleinte aggasztott ugyan, de az eladónő megnyugtatott: az anyaga nemcsak vékony és szellős, hanem igen könnyen mosható is. így aztán a szívem is könnyű volt, amikor 117 forintot leszurkoltam. A cipőosztályon a világosabb színű cipőcskéket vettem először szemügyre. Az egyik nem tetszett az ormótlan nagy csatja miatt, a másik az idomtalan, vastag talpa miatt. Végre kiválasztottam egyet, sötétbarna velúr betéttel a lábfej részén. Anorák helyett: blézer A többi már viszonylag gyorsan ment. A pultra tett kétfajta zokni közül gyorsan tudtam választani. Alsónadrágból is, annyira megtetszett egy mustárszínű, fekete szegéllyel körbevarrt változat. Trikóra viszont egy percet sem kellett pazarolnom : nem volt. Nem sok időm maradt persze az e feletti mérgelődésre, mert a vásárlás egyik _ legfontosabb pillanatához érkeztem: ott álltam a pulóverek, a Persze panasza is van. Gyöngül a szeme, mamár kevesebbet olvas, többet rádiózik. Továbbra is hódol régi kedvtelésének: maga kötötte anyagból apró állatkákat formál, s rájuk ugyancsak fonálból hímez szemet, szárnyat, taréjt. Ezek az ő ajándékai. A beszélgetés hamarosan fő témájára, arra az időre terelődik, amikor a költő ápolónője lehetett a Siiesta- szanatóriumban. A már súlyosan beteg József Attila idegösszeroppanással került ide, és drága különszobáját, gyógykezelését barátja, Hatvány Bertalan fizette. (Hatvány finanszírozta ez időben a Szép szó című folyóiratot is, amelynek József Attila egyik szerkesztője volt.) Rózsi némi sokat beszélt már brigádbeli látogatóinak a költővel töltött napokról, felkeltette iránta a harisnyagyári munkásnők érdeklődését. s ennek nyomán a gyárban József Attila emlékestet blézerek és a kiskabátok előtt! Előlször anorákot kerestem. — A napokban fogyott el — mondta Nagv Anna első segéd, s mert látta, hogy ez lehangol, hozzátette: — Ne sajnálja. Ma már szinte minden gverek anorákban jár, s ez szerintem egyhangú. Itt ez a szép blézer, türkizkék mohaszövetből. — Túl fényes. — Akkor itt van helyette ez a tojássárga, Patentes bébikuli. Nagyon aranyos. — De könnyen koszolódik. — Viszont könnyen is mosható — kapcsolódik be újra Beniczkyné. — És egyébként is: a szép. divatos öltözet áldozatot kiváló. Öltöztetni vagy agyonöltöztetni? A patentos bébikulit — potom 473 forintért megvettem végül. Ami persze nem jelenti azt, hogy Beniczkyné véleménye teljesen levett a lábamról. Még akkor sem, ha vélekedését néhány perccel később Gyémántné is megerősítette, közölvén, hogy nem tud olyan drága gyermekholmit rendelni, amit a szülők el ne kapkodnának. Sőt: minél drágább valami, annál kelendőbb! Pedig a gyerekek nem pompázni: ugrándozni, játszadozni akarnak, s lehetőleg minél könnyedébben. rendeztek, amelyre Rózsi néni is beutazott Gyakran mondogatja, hogy nem ért egyet dr. Káldomral, a Siesta akkori főorvosával, akii a szanatóriumi kezelésnél hasznosabbnak tartotta a költő bajára, ha családi környezetbe kerül. Makacs véleménye, hogy ha József Attila akkor náluk marad, nem kell nővéreihez költöznie, Szárszóra, akikor nem következett volna be a tragédia. Ezt hangoztatta abban az irodalomtörténeti jelentőségű emlékezésben is, amelyet Vezér Erzsébetnek mondott el (A beszélgetés magnófelvételét a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi, s szövege megjelent a Kritika 1974. augusztusi számában.) A múzeum birtokában van az a Medvetáncpéldány is, amely az utolsó József Attila által dedikált verskötet. József Attila 1937. augusztus 18-án ajándékozta Zentai Rózsinak, s az ajánlásban ..kedves ápolónővér- kémnek” nevezi Rózsi nénit. Később nagy fájdalmára elkerült József Attila mellől. T úrkevén Országos képzőművészeti és fotókiállítás Mezőgazdaságún^ múltja, jelene, jövője címmel országos amatőr képzőművészeti és fotókiállítás nyílik atúr- kevei Finta Múzeumban április 26-án délelőtt 11 órakor. A kiállításon az ország minden tájáról beküldött pályamunkák — festmények, grafikák, szobrok és fotók — legjobbjai szerepelnek, az érdeklődők csaknem 170 alkotást tekinthetnek meg. A kiállításon szereplő alkotók műveikben a mezőgazdasági munkát, a mezőgazdaságban dolgozó emberek mindennapjait örökítették meg. Új sorozat a könyvhéten Ű i sorozattal jelentkezik a Magvető Könyvkiadó az 1981. évi könyhétre. A Gondolkodó magyarok című könyvfüzér a magyar irodalom-, gondolkodás- és tudománytörténet kisebb, nem könyvterjedelmű írásait, esszéit tartalmazza: olyan műveket, amelyek vitathatatlan értékességük ellenére sem jutnak el a ma olvasójához. Az első kötet Kossuthnak, az 1948—49-es szabadságharc vezetőjének és Deák Ferencnek, a Habsburgokkal való kiegyezést előkészítő reálpolitikusnak a „haza bölcsének” 1867-es írásos párbeszédét tartalmazza. Kovács Istvánná faliszőnyeg- készítö munkáiból május végéig kiállítás látható Jász- apátin, a Vágó Pál emlékházban Anyagi okokból: napi nyolc pengőt kellett fizetnie a külön ápolónőért és így a havi kórházi költség ezer pengőre rúgott. (összehasonlításul: Rózsi néni fizetése akkor havi hatvan pengő volt...) Kiderült azonban, hogy a beteg nem tud meglenni állandó ápolónői jelenlét nélkül, ha egyedül marad, szorongása félelemmé erősödik, folyamatosan berregheti a csengőt, az osztályos nővér pedig alig ér rá törődni vele. Hatvány hát továbbra is elvállalta a kü- lönszolgálat költségeit, de Rózsi néni akkor már más beteg mellé került, így Hor- váthné Vígh Erzsi vette át az ügyeletet József Attila mellett. Még két hétre kerülhetett vissza a költő mellé Rózsi néni, amikor Erzsi nővér akadályoztatva volt szolgálatának ellátásában. Megpendítő emléke ári, amikor József Attila elszavalta neki a Mamát. — Mindig zokogott. amikor a mamáról került szó — meséli. Máskülönben is sokszor sírt, de gondolatai még ebben az időben is rendkívül rendezetitek, megn y i 1 atkozása i mindvégig lenyűgözően szépek, okosak voltak. — Ha nálunk maradhatott volna — mondogatja váltig, és hirtelen nagyon szomorú lesz .. . Csorna Béla Harminc éves lett az Állami Népi Együttes, és most lenne hatvan éves Rábai Miklós, aki lelke — megte-' remtője, éltető szelleme volt és bizonyos értelemben még ma is az. a világhírű együttesnek. Két különböző évforduló, amely azonban egyáltalán nem választható el egymástól. Jól tette tehát a televízió, . hogy mindkettőről ugyanazon a héten, mondhatni egy „műsorsorozatban” emlékezett meg, bár egy-egy különadást is szentelt emlékükre. In memóriám Rábai Mrklós Lényegében azonban úgy idézte a népi együttes útját, hogy közben Rábai Miklósról is beszélt, és i$gy emlékezett Rábaira, hogy a mester koreográfiáiban az együttes, a táncosok is szüntelenül előttünk voltak. így azután a nézőben valóban egységbe olvadt az, ami a valóság is, hogy tudniillik a két dolog szorosan egyet jelentett: a magyar néptánc, népművészet ápolásának korszerű műhelyét. Ennek a korszerűségnek lényegét legtö- möröbben talán Vitányi Iván fogalmazta meg hétfőn egy Rábai Miklósnak tisztelgő beszélgetésben, hogy tudniillik törekvéseik azért kor- szakalkotóak, mert népünk tánchagyományait úgy tudták, illetve tudják éltetni, hogy mindaz, ami már múlt, egyszerűen jelenkorúvá vált, válik a színpadon. Szerencsére Rábai Miklós munkáinak javarésze filmszalagon is megmaradt. így feílelevenlítésük könnyűszerrel megtörténhetett a képernyőn. Az In memóriám ... szerkesztői jól is válogattak a meglevő anyagból, Rábai egyéniségének valamennyi színét sikerült felvillantani- ok a naponta jelentkező tíztizenöt perces adásokban, kezdve az indulást is jelképező Békési estékkel, és befejezvén az életmű csúcsának is tekinthető Ecseri lakodalmassal, amelyben Rábai játékos, teremtő fantáziája talán a legteljesebben bontakozik ki, s amely most is, újralátva éppúgy pompázott színeiben, formáiban, mint annakidején, megszületésekor. Munkatársai, táncosok, pályatársai, tudósok, művészek szóltak külön is emberi-művészi jelentőségéről p mintegy záróakkordnak szánt hétfői beszélgetésben. S ha kissé idillikusnak is tűnt az a kép, amely az emlékezők szavai nyomán bennünk, nézőkben kialakulhatott, egy biztos: a népművészet, a néptánc pótolhatatlan egyéniségét vesztette el Rábai Miklósban, talán a magyar néptánc Kodály Zoltánját. A televíziót csak elismerés illeti, hogy felismerte iránta való kötelességét, és méltó módon tisztelgett a korán elhunyt Kossuth-díjas koreográfus emlékének és emlékeztetett a ránk hagyott életmű értékeire. Jubileumi leltár Jubileumhoz kapcsolódott az elmúlt hét egy másik kedves műsora is,. azzal a különbséggel, — nagy-nagy örömünkre, — hogy itt az emlékezett és az emlékeztetett igen diszkréten az idők múlására, akin úgy tűnik, nem fog az idő. A hetven- hatodik évében járó Kellér Dezső ugyanis ugyanazzal a szellemi frissességgel, ugyanazokkal a jól megszokott mozdulatokkal és szeme sarkában ugyanazzal a huncutsággal lépett elénk, mint húsz vagy talán harminc évvel is ennek előtte. És szellemesen figyelmeztetett műsorának, „leltárának” már a nyitányában is a visszatetszést szülő álszerénységre, elutasítván ugyanakkor magától a nagy öregeknek kijáró; tisztelettől csepegő ünneplést. Majd a jeleneteiben, konferanszában ismét bizonyította, mint annyiszor már eleddig színpadon, pódiumon és a képernyőn is, hogy a hétköznapok legegyszerűbb, legszürkébb jelenségeiben is lényeges összefüggéseket lehet felfedezni, sőt uram bo- csá’ el lehet jutni belőlük akár a legmélyebb, filozofikus gondolatokig is, anélkül, hogy valaki a bölcsek talárját öltené magára. Kellér sohasem csak viccel, neki határozott véleménye van a vliágról, s azt fejezi ki sajátos humorral, amelyben a keserű elégedetlenség mindig valamiféle édes megbocsátással vegyül, mintha csak arra akarna tanítani bennünket okosan, hogy mindig így volt e világi élet, s megváltoztatni mindenáron ne akarjuk, megy az a maga útján, magától is, csak hát ne járjunk azért benne csukott szemmel, vak ember módjára A világ elviselhetőségé- nek „receptjeit” kínálja mondandójában. A Kellér Dezsővel együtt töltött hetven perc most szombaton este is, a felüdülés órája volt, mert úgy beszélt hozzánk, mint felnőttekhez, gondolkodó társaihoz, olykor még össze is kacsintva velünk. Még sok ehhez hasonló leltárt szeretnénk tőle kapni a képernyőn, s úgy gondolom, nem kellene ehhez sem kerek évforduló, se névnap vagy egyéb ünnepi esemény, mert jelenleg úgy tűnik, ha Igazi humorra van szükségünk, az ő humora : nélkülözhetetlen. Sorozat a bűnről Bemutatkozott a Reflektor, a televízió új szerkesztősége, melynek munkatársai, élen Regős István szerkesztő-riporterrel, a bűn nyomába szegődött, és hónapokat „tölt- vén a rács mögött”, négyrészes dokumentumfilmben számolnak be tapasztalataikról. Elsőként kedd este azt ismerhettük meg, hegy mit, illettve kikelti találtak egy javító-nevelő leányintézet falai mögött. Egyáltalán nem vtott érdektelen megismernünk egy-egy bűnös, megbotlott lány sorsát. A választott riportalanyok is meglehetős őszinteséggel tárták fel gondolataikat, érzéseiket. A „Reflektor fényben” erőteljesen domborodtak ki a negatív sorsok vonásai, és az okok között is a társadalmiak, valamint a családi háttér. Mégis a film egyes képeit, részleteit látván, úgy éreztem, hogy az alkotókban a valósá" feltárásának őszinte szándékán túl munkálkodik valami az érdekességet hajszoló zsurnalizmusból is, azaz tárgyukat úgy adják elő —■ bár igyekeznek ezt leplezni —, hogy most valami rendkívüli érdekeset láthat majd a néző. De a bűn nyomozóit figyelve azon is el- Éondolkodhat az ember, és főleg a tizenéves lányokat hallván, kik közül egyikmásik válaszából törölni kellett néhány kifejezést a képernyőn, szóval őket látván és hallván az juthat az em- be- eszébe, hogy milyen érdekes is az élet. Ha ezek a lányok normálisan élik az életüket, mint annyi társuk, akik javító-nevelő intézetre sem szorulnak, akkor talán sohasem adat.ik meg számukra, hogy filmet készítsenek róluk, hogy egy film főszereplői lehessenek. Tudom én, a rosszból is tanulhat az ember. Dehát a jóbó] nem épp úgy szerezhetnénk épülésre való szépet és okosat? Hátra vannak még a Bűnsorozat további részei, (tegnap este már a másodikat is láthattuk!) további esték tehát bűnösökkel és az ígéret szerint gyilkosokkal is. A film végső megítélésére még feltétlenül visszatérek arra keresvén a 'választ, hogy vajon a Reflektor szerkesztőségének lelkes igyekezete méghozza-e végeredményében azt, amit az alkotók „reméltek”, s amit mi nézők feltétlenül élvárhatunk egy mai dofkumentumfilmtől. V. M. — káposztás — A Siestából az irodalomtörténetbe Látogatóban József Attila ápolónőjénél
