Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-17 / 90. szám
1981. ÁPRILIS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A kunszentmártoni Killián lakótelepi általános iskolát bővíti a TÖVÁLL. A tizenkét tantermes intézményhez kapcsolt, 12-szer 24 méteres tornatermet, szertárakat és természet- tudományi előadótermeket magában foglaló, új épületszárnnyal június 30-ra készülnek el Téma: a termőföld védelme Ankét Szolnokon, bemutató Karcagon A megyei műszaki és köz- gazdasági hetek programjában Á melioráció elméleti alapjai címmel ankétot tartottak tegnap Szolnokon, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság tanácstermében. A megjelent mezőgazdasági szakemberek elöljáróban a termőhelyi adottságok jobb kihasználását szolgáló, a növénytermesztés biztonságát növelő komplex melioráció, — a táblásítás, a tereprendezés, a kémiai tala j- javítás, a talajnedvességszabályozás és a talajhasználat — elméleti kérdéseiről hallhattak vitaindítót dr. Nyíri Lászlónak, a DATE karcagi kutatóintézete igazgatóhelyettesének előadásában. Ezután a Keletmagyarországi Vízügyi Tervező Vállalat, az AGROKER, a megyei tanács mezőgazdasági és éllelmézésügyi osztálya. a Középtiszai Vízügyi Igazgatóság és a Középtiszai Állami Gazdaság vezető szakemberei tartottak korreferátumokat a térségi és üzemi melioráció időszerű feladatairól, a tervezéssel és kivitelezéssel kapcsolatos tapasztalatokról. Az elméleti ankétot követően a résztvevők Karcagra utaztak, ahol a DATE kutatóintézetének karcagpusztai meliorációs kísérleti telepén folytatott összehasonlító kísérletek eredményeivel ismerkedtek. D BNV-n is bemutatják Energiatakarékos kazánok Gyenge minőségű szénnel működő, energiatakarékos kazánok gyártásával bővítette termékskáláját a zala- szentgróti UNIFERRO ipari szövetkezet. Elsőként a százezer kalória teljesítményű, 75 százalékos hatásfokkal dolgozó berendezések készültek el, amelyekből az idén nyolcvanat szerelnek össze. Eladásukkal nincs gond: a Szerelvényértékesítő Vállalat már a teljes meny- nyiséget megrendelte. Az új kazán hamarosan előállítandó 200 ezer és 350 ezer ka- lóriás változatát a BNV-n is bemutatja a szövetkezet Mezőgazdasági géprendszerek magyar-NSZK közös vállalkozásban Az eddigi kölcsönös szállítások jó tapasztalatai alapján szorosabbra fűzte kapcsolatait a Szellőző Művek és az NSZK-beli Neuero cég: öt évre szóló együttműködési szerződést írtak alá mezőgazdasági géprendszerek gyártására és szállításéira. A berendezések hazai forgalmazója a Szellőző Művek, helyszíni összeszerelésükről és később szervizelésükről is ez a vállalat gondoskodik. A megállapodás értelmében a magyar vállalat évente kétmillió márka értékben gyárt a Neuero cég takarmányellátó rendszereihez adagolókat és szállító szalagokat cserében pedig az NSZK-be- li partner ugyanekkora értékben látja el a magyar piacot gépsoraival, tárolóival. A pilótának földi irányítók mutatják a helyes repülési irányt Felszállás előtti megbeszélés Vegyszerezés repülőgéppel Ma már elképzelhetetlen modern mezőgazdaság repülőgépes növény- védelem nélkül. Az AN —2-es 1500 kilogramm vegyszert emel a magasba cgy-egy felszállás alkalmával és 7—900 hektárnyi terület permetezését képes elvégezni naponta. Vasutas munkavédelmi tanácskozás A Nemzetközi Vasutas Szövetség az UIC a tagvállalatok részvételével az idén is megszervezte a nemzetközi vasutas munkavédelmi heteket. Tegnap a MÁV vezérigazgatóságon tartottak munka- védelmi konferenciát, amelyen az egészséges és biztonságos munkafeltételekről, a balesetek megelőzéséről tárgyaltak. Megalapították, hogy az elmúlt tervidőszakban a jelentős anyagi ráfordítások eredményeként javultak a vasút munkavédelmi körülményei, sok egészségre ártalmas munkahelyet szüntettek meg nehéz fizikai munkákat gépesítettek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a balesetek száma — ezen belül a halálos baleseteké is — csökkent. A lehetőségek jók, a színvonal alacsony A húsmarha sem ingyen hozza a pénzt Beszélgetés Magyari Andrással a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem tanszékvezető professzorával „A szarvasmarha-tenyésztésben fokozódjék a tömegtakarmányokra alapozott, a költségekkel takarékoskodó hústermelés. Növekedjék a kevésbé eszköz- és munkaigényes húshasznú tehéntartás.” — fogalmazták meg az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb mezőgazdasági feladatát a népgazdaság hatodik ötéves tervében. Miért is vált ilyen fontos dologgá a húsmarhatartás lehetőségeinek kiaknázása? — erről kérdeztük a probléma egyik legjobb hazai ismerőjét, Magyari Andrást, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárát. Száron hízó jószág — Éppen azért, mert e téren kiaknázatlan lehetőségei vannak a hazai mezőgazdaságnak, olyan tartalékok, amelyeket hiba lenne veszni hagyni. A gazdaságokban számos olyan melléktermék keletkezik, amit képtelenek hasznosítani. Az országban megtenmő kukoricaszárban például annyi tápanyag van. mint hárommillió tonna abraktakarmányban és ez mind pocsékba megy, mert kevés húshasznú szarvas- marhánk van. A tejük miatt tartott jószágokkal ugyanis nem etethetünk szárat, mert ezeknek a megfelelő hozamok eléréséhez sok jó minőségű takarmányra van szükségük. — A húshasznú tehén megél csupán kukoricaszáron, árpa- vagy borsószalmán? — Nem, de ezt is jól hasznosítja, ha karbamidot és vitaminokat kevernek a melléktermékekhez. De a vegyi anyagokra sincs szükség, ha valamennyi értékesebb takarmányt, például szénát is kap a jószág. Szénánk lehetne elegendő, hiszen Magyar- ország 1,3 millió hektárnyi gyepterületének felén gazdaságosan termelhetnének tömegtakarmányokat. — Milyen hasznát látná az ország a ma jórészt kárba vesző melléktermékek és gyepterületek felhasználásának? — Csupán a kukoricaszár egyharmadának feletetésével (az ehhez szükséges feltételek öt év alatt megteremthetők), évente százezer tonnával nőhetne a marhahús-termelés,' vagyis a ma 140 kilogrammos, egy lakosra eső hústermelés tíz kilogrammal több lehetne. A kukoricaszár- ban és a gyepekben rejlő tartalékok kiaknázásával összesen háromszázezerrel nőhetne az ország, ma 780 ezer darabot számláló tehén- állománya. Ez már csak azért is jelentős eredmény lenne, mert kedvezőbbé válna a hústermelés szerkezete, a mai négyötödnél kisebb lehetne a rengeteg importfehérjét fogyasztó sertés és baromfi részesedése. (Mértéktartó becslésdk szerint a sertés- és a baromfitenyésztéshez szükséges import évente kilencmilliárd forintba kerül az országnak.). — Körvonalazta a húsmarhatartásra szakosodás előnyeit. Az ön által mon-, dottak azzal is kiegészíthe- tők, hogy a marhahús-exporthoz fontos érdekünk fűződik. önként adódik a kérdés, milyen helyet foglal el ez a fontos ágazat az ország mezőgazdaságában? — Sajnos, a megkívántnál rosszabbat. Amerikában száz tehénből nyolcvan húshasznú, Angliában harmincnégy, Franciaországban pedig huszonnyolc. Nálunk viszont csupán 9 százalék a kimondottan hízóállatok nevelésére szánt tehenek aránya. Pedig adottságaink az ilyen fajtájú jószágok körülbelül huszonöt százalékos részesedését indokolnák. — A hatodik ötéves terv céljai között szerepel, a mai 9 százalékos arány 15 százalékosra növelése. A nagyüzemeknek azonban mintha nem nagyon „fűlne a foguk" a húsirányú szakosodáshoz. Mi a tartózkodás oka? Nem elég kifizetődő a húsmarha- tartás? — Jó fajtájú állatokat — például az általam legkitűnőbbnek tartott Limousint — választva igen szépen jövedelmez. Mondok néhány jellemző adatot. Egy minden évben ellő, öt évig tartott tehén — a 250 kilós borjakért kapott árat, az állami támogatást, valamint a felhizlalt és kiselejtezett anyán nyert pénzű számbavéve — esztendőnként 19 ezer 500 forint bevételt hoz a gazdaságnak. Ha levonjuk a borjúnak esetleg juttatott gazdasági abrak értékét, akkor is 18 ezer 800 forint a bevétel. És milyen áron? A tehénnek évente negyvennégy mázsa széna elegendő, ennyi pedig különösebb erőfeszítés nélkül megterem minden valamirevaló talajon. (Melléktermékeket etetve persze még ennyi széna sem kell.) Másként kifejezve, negyvennégy mázsa szénát megtermelni körülbelül akkora „kunszit”, mint húsz mázsa szemesterményt. Pedig a széna hasznosításával, a húsmarhatartás révén annyi bevételhez jut az üzem, mint ötvanhét mázsa étkezési búzát eladva. Miközben ilyen jó termésátlagot elérni búzából még jó földön is csak akkor lehet, ha igen gondosan végzik a költséges talajmüvelést, és a sokba kerülő műtrágyákat sem sajnálják. — Vonzóak a felsorolt adatok, a húsmarhatartásra szakosodó üzemek száma mégis alig gyarapszik. A valóságban talán mégsem ennyire gazdaságos ez az ágazat? — A mainál kétségtelenül tehető jövedelmezőbbé is. Sok gazdaságban hiszik azt, hogy az igénytelen húsmarha ingyen hozza a pénzt. Az országban járva nem egyszer tapasztaltam, hogy kopár legelőn tartják a jószágot, még innia sincs hoL Pedig ezek a fajták ugyanúgy megkívánják az életük fenntartásához és a tervezett termeléshez szükséges eledelt, mint bármelyik .másik. A takarmányozás szakszerűségéről sem szabad megfeledkezni. Számomra az is érthetetlen, miért nem ellenőrzik gondosabban, hogy megtermékenyültek-e az állatok, máért teleltetnek át .üres” teheneket. A technológiai fegyelem betartásával a mainál sokkal több nyereséghez jutnának az üzemel?... És egy másik probléma: nálunk gyakran akkor is elégedettek az állattenyésztők, ha száz „hús” tehéntől; 70—80 borjút tudnak felnevelni. Franciaországban viszont már akkor is elégedetlenek, ha száz anyától csak kilencven hízott jószágot nyernek. R tehén két oldalán — Beszélt arról, hogy milyen olcsó takarmányokkal lehet fenntartani egy hús- marha-tehenészetet, adatokkal bizonyította az ágazat gazdaságosságát, felvázolta a világszínvonal elérése érdekében teendőket. Arra azonban még nem kaptunk választ, hogy nagyüzemeink miért nem élnek a kínálkozó lehetőségekkel? — Azért, mert nem érzékelik, hogy a húsmarhatenyésztés jövedelmezősége versenyképes a tejtermelésével, a sertés- és baromfitartáséval. Az állam a tejtermelő tehenészetet kiemelten támogatja, hatalmas támogatást élvezett kialakulása időszakában az iparszerű sertés- és baromfitenyésztés is. Éveken át igyekeztünk mind jövedelmezőbbé tenni a tejtermelést. A belföldi ellátási gondok miatt szükség is volt az öszmötzésre, csiak- hát mára bizony „átestünk a tehén másik oldalára”. A fejlett szarvasmarhatartó országokban tíz-tizenkét liter tej hoz annyi bevételt a termelőnek, mint egy kiló hús. Nálunk viszont (a dotációt és a prémiumot is beszámítva) nagyor sokszor négy-öt liter tej ér meg annyit a gazdaságnak, mint egy kiló hús. — De nemcsak a tej, és a marhahús árának arányával van baj. Nem elég differenciáltak a különböző fajtájú vágómarhák • árai sem. Áz exportra kerülő limousine hízóbikákat külföldön 14 százalékkal drágábban tudjuk eladni, mint a magyar tarkákat. A több pénzből azonban alig látnak valamit a jobb minőségű árut adó nagyüzemek. A kétfajta jószág kilónkénti hazai árának különbsége csupán 91 fillér, pedig a világpiac értékítéletét kifejező exportár-differencia szerint 5 forint 60 fillérnek kell lennie. Más árarányok — ön szerint ezek az ellentmondások hogyan szüntethetők meg? — Feltétlenül változtatni kellene az árarányokon. Nemcsak azért, hogy kihasználjuk hazánk húsmarhatartásra kedvező lehetőségeit. Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt évről évre nehezebben tud felvásárolni elegendő exportképes hízott jószágot. Szakmai berkekben az Is közismert, hogy 1975 óta több mint egy százalékot romlott a külföldön eladott állatok úgynevezett csonthús-kiter- melési mutatója. (Megjegyzem, hogy a mutató egy százalékos változása hatmillió dollár’ nyereséget vagy veszteséget jelent az országnak.) A tejirányú szakosodást követő kedvezőtlen tendenciát csak a kiváló minőségű húst adó fajtákkal való keresztezések, az egyidejű húsirányú szakosodás révén lehet megszüntetni ... A kívánt árváltozás azonban szerintem nem jelenti azt, hogy az országban megtermelt marhahúsért összességében a mainál több pénzt kell adni a termelőknek. A kilónként körülbelül 40 forintos felvásárlási árral is lehetne hústermelésre ösztönözni, ha a különböző minőségű húsért nem fizetnének csaknem ugyanannyit. A 40 forinttal akkor nem lenne semmi baj, ha az átlagár lenne; ha például a holstein-friz kereszte- zésü hízott jószágok bikájának harminc, a limousine fajtájúakért pedig 50 forintot adnának kilónként. Ilyen árszerkezet már érzékeltetné a gazdaságókkal1, hogy érdemes a több, jobb húst adó jószágok tartásával is foglalkozni. Ha a minőséget értéke szerint fizetnék meg, akkor véleményem szerint a termelők gondosabban ügyelnének a technológiai előírások betartására, jobban törekednének a költségek csökkentésére is. Érdemes emlékezni arra, hogy a tejternjg- lés eredményei is akkor kezdtek javulni, amikor a gazdaságok látták; erőfeszítéseiket megfizetik. V. Szász József
