Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-11 / 59. szám
1981. MÁRCIUS 11, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 IA tévé I I képernyője előtt I Hétfőn este véget ért a népdalverseny a képernyőn, nyolc szólista és ugyanannyi együttes állt nemzetközi zsűri elé és elibénk, nézők elé a döntőben. Elröpült a páva E helyen nem szükséges, úgy gondolom (s nem is értek annyira a népdalénekléshez, a népdalhoz, csak szeretem, mint annyi más embertársam), hogy a teljesítményeket értékeljem. Teljesen megbízom a bírálók véleményében, egyébként is díj nélkül senki nem távozott a döntőből. (A mezőtúriak az Űttörőszövetség különdí- ját kapták.) Annyit azonban meg kell jegyeznem; rendkívül jól szórakoztam azokon a hétfő estéken, amikor a páva röppent fel — vonzóan és szépen. Épp ezért kissé érthetetlen, hogy míg a néző jól érezhette magát a képernyő előtt, addig a verseny során egyre több kellemetlen és kellemetlenkedő hang, szakmai akadékoskodás, oktalan hagyományféltésből serkenő vélekedés bukkant elő különböző nyilvános vagy magános fórumokon. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy a Röpülj páva szerkesztősége Petrovics Emil szakmai tekintélyét is „bevetette a harcba” — ő vezette be a hétfő esti döntőt —, aki valósággal védbeszé- det tartott, megvédte a versenyt, magát az ügyet, az egyre szaporodó, élesedő, túlságosan is szigorú kifogásoktól, a mögöttük meghúzódó talán finnyáskodó vagy lebecsülő arisztokratizmustól. A nézők nagy tábora mit sem törődött az akadékosko- dókkai, sőt, hogy bizonyítsa, mennyire szívén hordja a népdal, illetve a népdalosok ügyét, egyre nagyobb számban voksolt a számára kedves versenyzőkre. így fejezte ki határozott véleményét, hogy neki tetszik az, amit lát. Sok százezren ragadtak tollat, s lényegében ők is az ügy mellett szavaztak: arra, hogy a népdalnak, a népdaléneklés különböző formáinak igenis helye van az életünkben, nem csupán megőrzendő örökség, hanem mindennapi' szellemi táplálékunk lehet. Igaza volt tehát Rajeczky Benjáminnak is, aki a döntő tapasztalatait tömören egybefoglalván így határozta meg a lényeget: „Egy, ami nyert ezen az estén, a magyar népdal”. S a televízió azzal, teszem hozzá, hogy meghirdetett páva-versenyével széles körűen ösztönzött a népdaléneklésre, olyan kulturális missziót vállalt és töltött be jól, amelyet elévülhetetlen érdemei között tarthatunk majd számon. Horváték Régebben valahogy több kedve volt a televíziónak, hogy ok nélkül elfeledett, múltbéli értékek közül egyet- egyet felfedezzen a számunkra. Szépirodalmi alkotásokra gondolok. Hogy azáltal színesebbé és teljesebbé váljék elmúlt korok irodalmi képe is. Mostanában ez a keresési láz mintha alábbhagyott volna. Pedig volna mit felfedezni és jószerivel megmenteni, már tudniillik a teljés feledéstől. Erre péntek este a Csáth Géza-dráma bemutatója is bizonyíték. A televízió nemcsak felfedezte a Horváték című színművet, de egyben igazi élvezetet is szerzett nekünk nézőknek. Pedig a századforduló idején élt író erőssége még csak nem is igazán a dráma volt, zaklatott életének belső nyugtalanságait szélsőséges formákban elbeszéléseiben fejezte ki. A Horváték azonban — cselekménye néhány mondatban összefoglalható — mégsem csupán afféle melléktermék az író életművében, benne is éppúgy az élet értelmét kereső ember nyugtalansága tükröződik, a boldogság okait fürkésző, de a boldogságra igazán nem lelő ember gondolatai foglaltatnak, mint főbb munkáiban, a novellákban. Két ember sorsának ábrázolásában az élettel szembeni, a polgári-kispolgári léttel szembeni keserű lázadás fejeződik ki. Mit tehet az ember, ha az őt körülvevő világ hamis és megcsalja? Vigaszért önmagába fordul, mert hogy a legfontosabb: az ember legalább önmagával legyen megelégedve. Olyan életfilozófia ez, mely sajnos, nem annyira a megoldás, mint inkább a tragikus bezárkózás felé mutat. A tévéváltozat igen helyesen megőrizte a drámának ezt a tragikus színezetét, s könnyed játékká nem változtatta a Horvátékat. A színészi teljesítményekre sem lehet panaszunk. Soha nem láttam még Balázsovits Lajost olyan megrendítően mélynek, igaznak és meggyőzőnek, mint ezúttal Horvát tanár úr szerepében. Tekintetében nem az elveszett, a soha el nem is nyert Éden szomorúsága, a megalázott ember egykedvű nyugalomba menekülő keserűsége. Érezni lehetett, hogy mind ő, mind felesége, akit a váratlan örökségből származó jólét elkábított, s megpróbált úgy élni, ahogy egy polgárasszonyhoz illik, valójában áldozatok: egy hamis, látszatokra épülő világ áldozatai. Elszomorító sorsuk, fájdalmas eltávolodásuk az igazi emberi boldogságot megrontó polgári társadalom kritikája. Jellemző alakjait ismerhetjük meg ennek a világnak, kezdve a puccos és pletykás direktornétól a spekuláns földbirtokoson át a nőcsábász snájdig katonatisztekig. A Horvátnét ostromló, majd felelőtlenül cserbenhagyó Mayer százados „édestestvére” Noszthy Ferinek. Mécs Károly nagyszerűen mutatta meg e figura ürességét és kitűnő volt a mohó földbirtokos szerepében Ben- cze Ferenc is. Takács Kati Horvátnéja is jó alakítás. Léner Péter rendező elsősorban az alakok klasszikus megformálásában jeleskedett, Ráday Mihály szép képeket produkáló operatőri munkájának is nagy része van a sikerben. Itt a kamera: „a lélek tükre”, a benn zajló folyamatok leleplezője és kifejezője. Meg kell említeni a dramaturg Deme László nevét is, aki nélkül ez a felfedezés nyilván nem születhetett volna meg. Röviden Ha azt hittük, hogy A Hét-ben a szellemi megpen- dülésből, az új, friss hangból néhány adásra telik majd, akkor most örömmel állapíthatjuk meg: kishitűek voltunk. Hajdú Jánosék ugyanis szinte minden számban találnak ki a premier óta is valami újabbat. Talán csak egy apró mozzanattal újítanak, de ez is elegendő, hogy még most is érezzük az újdonság ízeit a televízió politikai magazinjában. Újabban a tartalomjegyzékben — igen okosan ->- azt is közlik már előre, hogy egy-egy fontosabb riportra pontosan mikor kerül majd sor az egyórás adásidőn belül. Így jól gazdálkodhattunk a türelmünkkel, a figyelmünkkel, az időnkkel. Rokonszenves az efféle, látszólag jelentéktelen ötlet, mert épít a nézővel való szorosabb kapcsolatra, gondolván arra is, hogy hátha nem is tudja végigülni a. „szerencsétlen” mind a hatvan percet De meg azért is, mert az efféle megoldással a magazin maga is differenciál és orientál. Sőt arra tanít, hogy más hasonló esetekben magunk is úgy járjunk el, akárcsak ő. A túri pávák Ojra „itthon”, az iskola könyvtárában A tizenkét túri „pávát” ismerheti az egész ország. Néhány hét leforgása alatt háromszor jelentek meg a képernyőn, hogy gyönyörűséges dalaikkal áhitatos percekkel ajándékozzák meg a nézőket. A tizenkét túri kisdiák — Fórizs Erika, Cs. Nagy Éva, Rakovics Ildikó, Szabó Tibor, Farkas Ilona, Boldogh Edit, Mile Judit, Rimóczi Annamária, Geszov Krisztina, Mihácsi László, Szokolai Ilona és Juhász Szilvia — a Magyar Rádió és a Magyar Televízió Röpülj páva nép- dalversenyének döntőjében szép sikerrel szerepelt, elnyerték a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnökségének különdíját. A hétfői „nagy nap” után tegnap délben már a mezőtúri alma materben, a Kossuth téri Általános Iskolában találkozhattunk az együttessel. — Izgalmas volt, lányok, fiúk? A válaszok megoszlanak: — Az bizony, mert azért volt egy kis félsz bennünk, hogy elrontunk valamit. Mihácsi Laci — ifjú legényhez illően — már „bátrabb” : — Áh, nem kellett ott félKávási Sándoi: Nagyon kemény munka van a siker mögött, a gyerekek minden dicséretet megérdemelnek ni semmitől, csak úgy kellett énekelni, ahogy szoktunk. Az iskola pgvakörének vezetője, Kávási Sándor bizony Lacinál azért izgatottabb volt, legalábbis a képernyőn — ha egy-egy pillanatra is — de ezt láttuk. — Nagy volt a tét... általános iskolás együttes egyedül mi voltunk, nekünk kellett bizonyítanunk, hogy ez a korosztály ismeri és szereti apáik, nagyapáik dalait. A döntőben szerepelt csoportunk különben a múlt év őszén alakult, az iskola énekkarából hívtuk meg a legszebben éneklő, beszélő gyerekeket. A sikeres szereplés — talán joggal nevezhetem annak — úgy hiszem, igazolta a választás helyességét. — Az előadott dalok saját gyűjtései? — Igen, s mind az alföldi népdalkincshez tartozik. A döntőben énekelt balladát egy mesterszállási pásztorembertől hallottam. — Hétfőn újra láthatja, hallhatja tanítványait az ország. — A gálaesten természetesen új dalokat is bemutatunk, de egyet-egyet, azt hiszem, a „régiek” közül is elénekelhetünk. Közben egy kíváncsi kérdés a „pávák” soraiból: — A bácsi se tudja, véletlenül se, hogy mit nyertünk? — Nem bizony, ez hétfőig titok, viszontlátásra a képernyőn ... — ti — Fotó: T. K. L. Honfoglaláskori lelet Megyei agrárfilmszemle Tegnap a karcagi Déryné filmszínházban megrendezték a megyei agrárfilmszemlét. A szakemberek számára a Debrecenben tartott XVIII. országos agrárfilmnapok legsikerültebbnek, legcélszerűbbnek minősített tizenkét új, mezőgazdasági témájú, vagy azzal összefüggő filmjét mutatták be. Honfoglaláskori lovassírt tártak fel Nógrádsápon, a falu határában emelkedő Tatárka dombon. Emberi csontokon és a gazdájával eltemetett ló csontmaradványain kívül aranyozott ezüst övveretek, vascsat. feltűnő épségben megőrződött bőrövda- ralbok, nyílhegy tegezvasalás- töredékek kerültek napvilágra. A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum régészei megállapították, hogy a halomsír a honfoglaló magyarok első generációjához tartozó, a IX. század végén vagy a X. század elején meghalt magas rangú, gazdag vezető ember földi maradványait őrizte majd tizenegy évszázadon keresztül. A régészek egyelőre több sírt nem találtak, de bizonyos jelek arról árulkodnak, hogy a Tatárka domb helyén földvár állt. Ezért sáncátvá- góssal, körárokkal folytatják az ásatásokat. Huszonnyolc éve él és dolgozik Jászberényben Farkas József fazekasmester Nagyobb követelmény Módosítják a felvételiket A Művelődési Minisztérium a napokban tette közzé, hogy 1982-ben illetve 1983-ban módosított formában kerül sor az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgákra. A felvételi rendszer alapelve, struktúrája változatlan marad. A tartalmi korszerűsítés többek között azt segíti elő, hogy az egyetemre, főiskolára pályázók magasabb színvonalú általános műveltséggel rendelkezzenek, s a szak- középiskolákban érettségizők nagyobb eséllyel, sikerrel felvételizzenek, mint eddig. A most másodikos közép- iskolások a tájékoztatást hallva bizonyára szívesen lennének két évvel idősebbek. ök már nem engedhetik meg maguknak — amire a jelenlegi felvételi rendszer szinte ösztönöz —, hogy a többi tantárpr rovására csak azt tanulják, amiből majd felvételi vizsgát tesznek. Hiszen a gimnáziumból vihető pontszámokat hat tantárgy — magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv, fizika s egy választott tantárgy — a szakközépiskolákban pedig a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a történelem mellett három szakmai tárgy utolsó két év végi osztályzatai adják. Mindennek nem mond ellent a gimnáziumokban szeptembertől életbe lépő fakultatív rendszerű oktatás, amely a választott tantárgyakból alaposabb, elmélyültebb tudást ad a fiataloknak, s ez a felvételi vizsgán mindenképpen előnyt jelent. Legfeljebb a sokat emlegetett „túlterheléssel” hozakodhatnának ismét elő a tanulók, szülők, s még a pedagógusok egy része is, akik „diákpártiak” ebben a kérdésben. Való igaz, a kamaszokat sok minden más érdekli még a világból a tanuláson kívül. Kell is, hogy érdekelje. Ugyanakkor feltétlenül igaz az is, hogy a több tudásért, a magasabb színvonalú műveltségért mindig nagyobb erőfeszítést kellett és kell tenni. Az életkori sajátosságokból adódóan a kamaszkor a legalkalmasabb az ismeretek nagyobb tömegének befogadására, az önálló gondolkodás fejlesztésére. A szakemberek egy része az érettségi vizsga „presztízsét” félti a módosuló felvételi rendszertől, a pontszámokba ugyanis nem számít bele az eredménye. Az aggodalom felesleges, hiszen a felsőoktatási intézményekben való továbbtanulás egyik alapfeltétele változatlanul az érettségi. S az sem mellékes tény, hogy az összes érettségizettnek mintegy negyedrésze — megyénkben ez az arány 28,7 százalék, csak a gimnáziumokat nézve pedig 43,2 — jut csak be egyetemekre, főiskolákra. Akik eleve nem tanulnak tovább, azok egy sereg olyan munkahely s szakma közül választhatnak, amelyhez szükséges az érettségi bizonyítvány. A szakközépiskolákban végző fiataloknak alig több mint húsz százaléka tanul tovább felsőoktatási intézményekben. (Megyénkben ez az arány 15,6 százalék). A felvételi rendszer korszerűsítése valamiféle „igazságot” szolgáltat a szakközépiskolában végzetteknek, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján nem egyenlő eséllyel felvételiznek a gimnazistákkal. Noha a középfokú oktatásban a szakközépiskolás diákok aránya 55 százalék körül mozog, az egyetemeken, főiskolákon kisebbségbe szorulnak. A módosuló felvételi rendszer természetesen nem oldhat meg egy csapásra minden gondot, ellentmondást, a a követelmények növelése azonban mindenesetre üdvös és időszerű változtatás, hiszen a jövő értelmiség, a szakemberek jobb minőségű felkészítését szolgálja. T. G. V. M.
