Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-07 / 56. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁRCIUS 7. Építők és ruhagyáriak az Illetékes találkoztak Az utasok is lehetnének pontosak A február 7-én megjelenő szerkesztőségi postánkban Gál Sándor szolnoki olvasónk szóvá tette, hogy a temetőből hazafelé jövet őt és még néhány utastársát nem várta meg a 3-as jelzésű autóbusz. Az esetre a Volán 7-es számú Vállalattól Nagy György forgalmi igazgatóhelyettes válaszolta a következőiket : Vállalatunk állásfoglalására, és erre rendszeresen oktatjuk is személyzetünket, hogy legyenek figyelmesek és alkalmazkodók. Ebbe a gondolatkörbe tartozik az is, hogy a megállóhoz közeledő utast várják be. Utasainkat pedig arra kérjük, hogy az indulás előtt néhány perccel már tartózkodjanak a megállókban. (Itt közlünk néhány sort ismét a Volán dolgozóinak munkájára vonatkozó levelek Valóban volt késedelem Február 14-én Varga La- josné szolnoki olvasójuk megírta üzemünkkel kapcsolatos panaszát a szerkesztőségi postában. Az ügyet kivizsgáltattam, és az alábbiakat állapítottam meg. A panaszos által említett időpontban, sajnos, nem egyedi eset volt az, hogy a 72 órás határidőre vállalt szolgáltatásunkat nem tudtuk időre teljesíteni. Ugyanis a 3-as számú mosószalonunkban a gőzt előállító kazán meghibásodott, így egész jaKötelező a Február 7-i szerkesztőségi postánkban olvasónk szóvá tette, hogy Szászberken az élelmiszerboltban kenyeret vett, amit minden mérlegelés nélkül adtak át neki. Az észrevételre a Szolnok és Vidéke Afésztől Fazekas ügyintéző megjelöléssel kaptunk választ, amely így szól: Javítás ideje alatt égnie kell Döntött a legfelsőbb Bíréság Miért ment tönkre a hagyaték? Több helyen a derű, a farsangi mulatság időszaka volt a február. Ezt tükrözi leveleink többsége is. * * * Az építőipari szövetkezet Március 15. nevű KlSZ-alap- szervezete február közepén tartotta farsangi összejövetelét. Erre az eseményre már együtt készültünk a Május 1. Ruhagyár szolnoki üzemének „B” alapszervezetével. A rendezvényre, amely egyben a két üzem fiataljainak első találkozója volt, az építők szövetkezetének pinceklubjában jöttünk össze. A néhány órás program két munkahely fiataljai együttműködésének jelentős eseménye volt Lencse Jenő Szolnok óvodánkban is, ahol először farsangoltak a gyerekek. A kedves kis ünnepségek csak a szülők segítségével sikerülhettek ilyen jól... Az önzetlen segítséget ezúton is köszönjük. Felvételt is készítettünk, amelyet kedves emlékeink között őrziink vasszögeket talált a cipő talpában. Amikor ezt reklamálta, azt válaszolták neki, hogyha nincs megelégedve a munkával, minek vitte oda a javítani valót.. Hova menjünk javíttatni, ha itt helyben így dolgoznak — kérdezi levélírónk. (Valóban, hova menjen cipőt javíttatni egy jászárokszállási mezőőr, akinek köztudott, nem mindegy, milyen cipőben járja a határt. Hasonló kérdést tehetünk fel a következő levél esetében is. A szerk.) Február 14-én megjelent postánkban egy olvasói levél Nappal is ég a villany címmel. Erre a TITÁSZ-tól érkezett válasz. Valóban úgy van, ahogyan a levélíró írja, de azt is hozzá kell tenni, hogy ez korántsem feledé- kenységből történt, hanem azért, mert abban az időben az említett utcában javítások folytak' némelyikéből. Tóth Zsig- mondné szolnoki olvasónk például arról írt, hogy február 12-én késve tudott indulni a megyei kórház előtti megállóhoz a 26-os járathoz, de a kocsi vezetője észrevette, és megvárta őt és még néhány utast is. Mint írja, nagyon örült a figyelmességnek. Egy másik szolnoki levélírónk azt tette szóvá, hogy az autóbuszokon néha változó a számozás. Előfordult például, hogy egy kocsin elől a 18-as szám volt feltéve, hátul pedig a 3-as, így lemaradt arról a járatról, amit hat percig várt a megállóban. Ez is hihető dolog. Éppen ezért valljuk, hogy a pontos munka, az egymás iránti figyelmesség nagyon sok bosszúságnak, olykor értelmetlen; vitának is elejét veheti. A szerk.) nuérban szünetelt a szalon munkája. A helyettesítő üzem gépeinek kapacitása mindezt nem tudta pótolni. A lepedő elcserélésére vonatkozó panaszát ügyfelünk eddig írásban nem juttatta el hozzánk. Az övéhez hasonló esetben kárigénybejelentő lapot állíttatunk ki ügyfeleinkkel, és kérésükre a reklamált ruhadarabot vagy annak az árát megtérítjük. OUé Csaba igazgató Szolnok, Patyolat mérlegelés Megvizsgáltuk a panaszt és megállapítottuk, hogy a boltvezetők és a bolti dolgozók nem a kiadott rendelkezéseknek megfelelően jártak el. Egyúttal írásban figyelmeztettük az üzlet vezetőjét, hogy a jövőben a kenyér ket- tévágása esetén is külön mérlegeljék, és az árát is írják rá. Már többször közreadtuk azt a tájékoztatást, miszerint a közvilágítás javítása esetén a körzetben lévő lámpákat be kell kapcsolni. Miután erre egyelőre más megoldás nincs, ilyen kivilágítást máskor is láthatnak a város lakói — hangzik a hivatalos tájékoztatás. Egy idős férfi után a testvére örökölt. Időnként megjelent a lakásban, és néhány értékesebb tárgyat elvitt. Később értesítést kapott a tanácstól, hogy miután az ingóságokat, mint örökös, nem szállította el, meghatározott napon raktárba vitetik. Ezek után az örökös a tanács ellen . pert indított. Ebben nemcsak több bútor és festmény kiadását kérte, hanem 45 ezer forint kártérítést is követelt. Ezt azzal indokolta, hogy a szállítómunkások gondatlanul jártak el, a bútorokat megrongálták, két értékes festmény pedig eltűnt, a helytelen raktározás következtében az ingóságok tönkrementek. A tanács az állításokat tagadta, s viszontkeresettél élt, amelyben a raktározásért havi 400 forint díjat követelt. A bíróságon az igazságügyi szakértő véleménye alapján a tanácsot több ingóság kiadására és 15 ezer forint fizetésére kötelezte, a viszont- keresetet pedig elutasította. Fellebbezésre a Legfelsőbb Bíróság részítéletében a következőket mondta ki: A válóperben a bíróság a nyolcéves fiút az anyának ítélte. Egy évvel később az apa a gyermekei helyezés megváltoztatásáért pert indított. Keresetében előadta, majd a járásbíróság is megállapította, hogy az anya a gyermek láthatását nem engedélyezte. Viszont az is kiderült, hogy kórházi idegosz- tályi vélemény az apa látogatási jogának ideiglenes felfüggesztését javasolta. A gyámhatóság a kisfiút átmenetileg a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi intézetben helyezte el. Ott megbetegedett és kórházba került. Az anya innen engedély nélkül elvitte és lakásán ápolta. Emiatt a gyámhatóság a kisfiút elvette tőle, állami gondozásba adta és nevelőintézetben helyezte el, ahonnan az anya szintén elvitte. Ezért ifjúság elleni bűntett miatt el’árás indult ellene, és figyelmeztetésben részesült, a gyermeket pedig ideiglenesen ismét intézetben helyezték el. A járásbíróság, majd fellebbezésre a megyei bíróság az apa keresete ügyében ellentétes ítéletet hozott. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság határozatot hozott. Indokolása kimondja: az Egészségügyi Tudományos — Ha a lakásbérleti jogviszony a bérlő halála miatt megszűnik, az örökös a lakásban maradt hagyatéki tárgyakat a halálesettől számított hatvan napon belül elszállítani köteles. Ameny- nyiben ennek nem tesz eleget, a bérbeadó — az örökös költségére és veszélyére — raktárban, vagy más alkalmas helyiségben helyezheti el. Erről azonban leltárt kell fölvenni és az ingóságokat gondosan kezelni. — Ebbén az esetben a tanács jogosan járt el, az elhelyezés azonban gondatlan volt. Ezért a tanácsot felelősség terheli. A raktározásnál nyolcezer forint értékű ingóság teljesen tönkrement, ezt az összegét a tanács megtéríteni tartozik. — A viszontkeresetet, amellyel a tanács raktározási díjat követel, el kellett utasítani. A szakértő ugyanis a helyszínen megállapította: a raktár bútorok és ingóságok tárolására alkalmatlan volt. Ilyen helyiségért bérleti díjat nem lehet követelni. gának vélemény szerint a gyermeknek az anyai környezetből való kiszakítása a rendkívül érzékeny kisfiú korára és anyjához való szoros kötődésére tekintettel," beláthatatlan következményekkel járna. Az asszony a nevelésre alkalmas. — Ilyen körülmények között a szülőket és a gyermeket pszichológussal kell megvizsgáltatni, ami eldönthet- né. melyik szülőnél való elhelyezés indokolt. Figyelembe kell venni azonban, hogy az apa egyedül él, és így a gondozást egymaga nehezen tudná ellátni, továbbá azt is, hogy volt eset. amikor az anva felajánlotta a látogatást. de elvált férje nem volt hajlandó elfogadni azt. A gyámhatósági iratok szerint az asszony őszintén szereti gyermekét és nevelésére is alkalmas. Ha pedig így van, és lakáskörülményei kedvezőek. nem zárható ki annak lehetősége, hogy az állami gondozást megszüntessék és az apa keresetét elutasítva a kisfiút ismét az anyánál helyezzék el. Mindezt az új eljárásban kell tisztázni. H. E. Ovibuli Lampionokkal és színes szalagokkal feldíszített termek várták február 27-én a. Rózsa úti óvodásokat. Az öltöztetőben ezúttal érkezés után mindjárt jelmezt öltöttek magukra a nagycsoportosok. A kisebbeknek is álarc és kalap volt a mulatsági öltözék, amit odahaza az anyukák, apukák készítettek. A vidám hangulatú napot csak a délutáni alvás szakította meg. A fő program a játék, a ropievés és kólaivás volt. Szalai J. Szolnok A szülőkkel együtt A mi óvodáinkban is hagyomány már a farsangi mulatság. A Lenin úti ovisok a közelmúltban szüleikkel együtt töltöttek el egy délelőttöt. Volt a gyerekek között kis huszár, kukta, matróz, törpe és sok más jelmezes. Jól sikerült a tavaszváró ünneplés a Sásató úti. valamint a Sallai úti szép új majd. Kertész Ferencné Kisújszállás Hova menjünk javíttatni? Nem csupán jókedvről szóló beszámolók érkeztek hozzánk a közelmúltban sem. Csányi József jászárok- szállási mezőőr például arról panaszkodik levelében, hogy a helybeli cipőjavító szövetkezetbe elvitte a cipőjét javíttatni. Részletesen beszámol levelében arról, milyen munkák elvégzését kérte. aminek költségét is szívesen megfizette volna, ha a lábbelit elfogadhatóan helyrehozzák. Ám a cipő javítása nem lett kész határidőre, és a megállapodott varrások helyett is Kié a nyolcéves fiú? Tanács Igazságügyi Bizottsá■é Rossz a gáztűzhelyünk Többször olvastam már a szerkesztőségi postában, hogy közbenjárásukra megjavítják valakinek a gáztűzhelyét. A Nénlapból olvastuk azt is, hogy a TISÁZ-tól a SELKA veszi át ezt a feladatot. Az én tűzhelyem még decemberben elromlott, és hiába van legalább húsz másik hibával együtt bejelentve, senki nem vállalja a megjavítását. Négygyermekes anya vagyok, szükségem volna a tűzhelyre, nem is szólva arról, hogy egy hibás készülék Jó szándékkal Panaszos levelet küldött hozzánk Szolnokról G. J.-né. és azt írta, hogy a Csokonai utca 3.- és 7. számú házak mögötti szakaszon nagy a sár esős időszakokban, mert a Gerle úti lakóépítkezésekhez ott hordják az anyagot. Kérték már az építöszövetkezet elnökét, hogy gondoljamilyen veszélyt jelent egy háztartásban. Szabó Pálné Tomajmonostora segíthetnének nak az iskolás gyerekekre, és építsenek ott legalább ideiglenes járdát, valamilyen hui- ladékanyagból. Levelükre azonban választ sem kaptak, nem hogy a kérést teljesítették volna Pedig egy kis jóakarattal segíthetnének rajtunk — véli a levélíró. Csak a nyáron lesz végleges rend A Szolnok megyei Néplap-- ban megjelent olvasói levél kifogásolta, hogy a Kacsa úti óvodában nem jó a fűtés. A helyzet javítására több forrást felkutattunk, míg végül a MÁV Vontatási Főnökség nyújtott nekünk segítséget azzal, hogy felesleges kazánokat adott át. Társadalmi munkával a szerelésben is segítettek. Azóta kifogástalan a fűtés, amit a munkában közreműködő szocialista brigádoknak is köszönünk. A feleslegessé vált cserépkály- hákat viszont csak a nyáron tudjuk elbontani. Kiss Józsefné, a szolnoki Városi Tanács müv. osztályának vezetője Február végén ünnepelte százkettedik születésnapját Debreceni Sándor bácsi,atúrkevei szociális otthon legidősebb lakója. Családtagjai mellett mások is szeretettel köszöntötték az idős embert. Erről küldjük a szerkesztőségi postának a Forgács Györgyné készítette felvételt is. Dr. Németh Pál Túrkeve