Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-06 / 55. szám
1981. MÁRCIUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Labdarúgásban Kalandozás a Börzsönyben Nógrád vára Kézilabda, terembajnokság Mezőtúron már befejeződött, Szolnokon kezdődik A Börzsöny keleti részén, Diósjenőtől mintegy hat kilométerre fekszik Nógrád. Itt találjuk a megye névadó várának pusztuló romjait. Az évszázados falakat és a környékét már régen benőtte a cserje, nagy fák vetnek /árnyékot a még megmaradt falakra. Csak a képzelet, az egykori leírások, rajzok segíthetnek, hogyan ás nézett ki a vár. III. Béla jegyzője említi először krónikájában ........Árp ád vezér... tanácsot tartván sok katonát hadba küldött, hogy ©ömör és Nógrád népét meghódítsák neki...” A vár a XII—XIII. században épült, kezdetben királyi birtok, később a váci püspök kapta. Mátyás király alatt olasz építőmesterek a belső várban díszes épületeket emeltek. A vár közepén erős, nagy tornyot építettek, amelyet Báthory püspök nevével és címerével ékesítettek. 1544-ben török kézre került a vár, s ekkor már elég gyenge állapotban volt a felszerelése is. 1685-ben hatalmas vihar idején villám robbantotta föl a toronyban elhelyezett lőport és szinte teljesen megsemmisült az erődítmény. A szép építmények maradványait ma már csak néhány boltozat, ablakív szemlélteti! A vár szabálytalan alaprajzú volt. Kőkeretes kapubejáratának csonka maradványa, a Búvárok szombatja Az MHSZ—KÖTIVlZIG szolnoki könnyűbúvárklubja ebben az évben negyedik alkalommal hirdette meg a /gyermek és serdülő búvárjelöltek hagyományos év eleji erőfelmérő versenyét. A nagy érdeklődésre számot- tairtó viadalt holnap délelőtt rendezik a Tisza partján, a Damjanich uszodában. A tizenkét versenyszám mindegyike — a 100, 200 és 400 méteres búvárúszás, a gyerekek részére kiírt váltószámok, valamint la búvárpa- lackkaíl teljesítendő száz és négyszáz méteres búvár - úszás — kömlbly erőpróba elé állítja e férfias sportág ifjú képviselőit. A versenyre eddig 12 klub mintegy Közgyűlés Jászberény Cipőipari SE, cipőipari pinceklub 16. I Megyei Művelődési lés Hiúsági Központ A MEZŐGÉP kulturális hónapjának záróünnepsége 15 órakor az előadóteremben. Kiállítások a galérián: Szalay Lajos grafikusművész kiállítása. Gyermekgaléria. A társalgóban: Az élet bolygója c. ismeretterjesztő kiállítás. A vitrinekben: Ezt gyártjuk mi. . . bemutatkozik a MEZŐGÉP. — Pályaválasztási tanácsadó kiállítása. Bemutató lemezújdonságokból. — Dosztojevszkij. Heine emlékkiállítás. Megtekinthetők: 14—19 óráig. ISzinház ~| A szolnoki Szigligeti Színházban este 7 órakor: Troilus és Cressida (Csortos bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: Csillagok háborúja I—II. (in. dUDla helyáron. fél 5. és fél 8-tól). Tallinn: Egy kis indián. Tisza ..A" terem: Modern Robinson és családja (II. helyáron). ,.C” terem: A svéd. akinek nyoma veszeti (14), Reptér: A 24—25-ös nem tér vissza (II. helyáron). Vegyiművek: szünnap. Szandaszölös Terv: szünnap, Abádszalók Petőmagányosan az ég felé meredő valamikor négyszög alakú torony falrésze is látható. A 286 méter magasan elterülő várromból igen szép kilátás nyílik a környékre. A Tájak, korok, múzeumok egyik állomása is. Igazoló pecsételést a községi tanácsnál is kaphatunk. T. Z, százhúsz versenyzőjével nevezett az egész ország területéről. A Pelikán Kupa — amelyet eddig mér kétszer az MHSZ Dunai Vasmű búvárklubja nyert el — három győzelem után kerül véglegesen a kitartóan eredményes sportklub birtokába. Atléták baráti köre alakul A Szolnoki MÁV MTE atlétikai szakosztálya megalakítja az atléták baráti körét. Az alakuló megbeszélést március 7-én, szombaton 14 órakor tartják az egyesület Szabadság téri klubhelyiségében. A szakosztály vezetősége várja a volt atléták és a sportág iránt érdeklődők minél nagyobb számban való megjelenését. fi: Felfelé a lejtőn. Jászberény Lehel: S. O. S. Concorde (III. helyáron). Mopresszó: Ajándék ez a nap (14). Jászapáti Táncsics : Psyché I—II. (16. II. dupla helyáron). Karcag Déryné: Az árnyékbokszoló (14), Kisújszállás: Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: A Scotland Yard vendege (14. III. helyáron). Kunmadaras Petőfi: Vasálarcos férfi (II. helyáron). Kunszentmár- ton Körös: Liliomfi. Mezőtúr Szabadság: Ellopták Jupiter fenekét (III. helyáron), Dózsa: Az áldozat (14). Béke: szünnap. Rá- kóczifalva Rákóczi: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandjai (14, II. helyáron) Tiszafüred Tisza: Meghívás egv gyilkos vacsorára (14. III. hel.v- áron). Tószeg Petőfi: Hintó géppuskával. Törökszentmiklós Dózsa: Hölgyem, isten áldja. Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: Fekete-fehér, színesben. ÍRádió I SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek. — 17.05: Délutáni minikoktél. — 17.20: Grafikon. Gazdaságpolitikai riportműsor. Szerkesztő: Dalocsa István. (A mosószergyártás fejlesztéséért — Egy üzem gondjai — Lúdváaó- hid Zagyvarékason — A tsz-ek és a konzervipar szerződéses kapcsolata). — 17.50: Pár perc dzsessz a február 28-i szolnoki rádiós dzsesszhétvége műsorából. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Nótakedvelőknek. — 18.26 —18.30: Hírösszefoglaló. műsorelőzetes. A megyei kézilabda szak- szövetség mezőtúri megyei téli terembajnoksága befejeződött. Két mérkőzést hétköznap kellett megrendezni. Sajnálatos, hogy Zagyvaré- kas legutóbb nem küldte el ifjúsági csapatát, így a résztvevők egy része mérkőzés nélkül maradt. Az utolsó napon minden csapat igyekezett többet nyújtani, nehéz mérkőzések vártak a bajnokesélyesekre. Eredmények. Nők: Törökszentmiklós A—Törökszentmiklós B 28:12, Kisújszállás —T.-miklós 26:17, T.-mik- lós A—Jászladány 16:14. Férfi felnőtt: Kunszent- márton—Kisújszállás 19:9, Tiszaföldvár—Tisza Cipő SE 18:14, Tiszaföldvár—Kisújszállás 31:11, Tisza Cipő SE —Karcag 26:15, Kunszent- márton—Rákóczifalva 18:13, Karcag—Zagyvarékas 27:25, Tisza Cipő SE—Kunszent- márton 11:9, Zagyvarékas— Kisújszállás 29:18, Rákóczifalva—Zagyvarékas 22:22, Tiszaföldvár—Karcag 24:14, Tiszaföldvár—Rákóczifalva 29:14. Ifjúsági: Sz. Olajbányász—Ványai DSK 22:22. — A SZOLNOKI úszók Szegeden felkészülési versenyen vettek részt, amelyen öt egyesület úszói álltak rajtköre. A szolnokiak eredményei, győztesek, 400 m úttörő fiú gyors: Kiss Tibor 5.07.5 (megyei úttörő csúcs), 100 m férfi mell: Németh Zsolt 1.15.0, 200 m férfi vegyes: Németh 2.24.5, 50 m béka fiú mell: Nagy Sándor 52.0 mp. Második helyezettek, 200 m ifjúsági hát: Dunai Gabriella 2.49.0, 50 m béka mell: Balogh László 52.4, 50 m béka mell: Nemes Annamária 53.0 mp. Váltóban győzött a 4x100 m úttörő leány és fiú vegyes csapat, második a 4x50 m béka leány, harmadik a 4x50 m delfin fiú vegyes csapat. — AZ ABÁDSZALÓKI SE közgyűlésén értékelték a négyéves munkát, megjelölték az új feladatokat, majd új elnöknek egyhangúlag Kalmár Ferencet, a Lenin Tsz általános elnökhelyettesét választották. — DEBRECENBEN rendezték meg az úttörő vívók területi bajnokságát A Szolnoki MÁV MTE versenyzői közül kiscsoportosoknál, leány tőrben: 1. Piros Andrea, 3. Patai, 7. Szentesit 8. Imreit, 9. Kazinczi. Fiú tőrben: KOSSUTH 8.27: Energiatakarékosság — de hogyan? V. rész. — 8.37: Történelmi operákból. — 9.33: Sírjunk, ríjunk ... — 10.05: Leporelló. — 10.35: Fekete kő. Ápri- ly Lajos versei. — 10.40: Karai József kórusműveiből. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Keringők fúvószenekarra. — 12.35: Hétvégi Panoráma. — 13.54: Hidas Frigyes—Gál Zsuzsa: Az emberiségért — kantáta. — 14.06: Magyar szerzők kamarazenéjéből. — 14.44: Magyarán szólva ... — 15.10: Hilde Zadek operaáriákat énekel. — 16.05: Jelbeszéd. — 16.35: Orosz Júlia és Melis Györev operettdalokat énekel. — 17 TÓ: Balogh Albert népi zenekara játszik. Seress Anna és Bízó József nótákat énekel. — 17.50: Láttuk, hallottuk. — 19.15: Világhírű zongoraművészek. — 20.19: Hallgassuk együtt. — 21.10: Külföldről érkezett ... — 21.30: Ré- páshuta télen. Riport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Svájci Fesztiválzenekar hangversenye a Luzerni Fesztiválon. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Népdalkórusok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Zenés játékokból. — 9.26: Munkaerő-gazdálkodás és érdekvédelem. — 9.41: Ghánái népzene. — 10.00: Zenedélelőtt. —11.45: Tánczenei koktél. — 12.33: Édes A torna végeredménye. Férfi ifjúságiak: 1. Ványai DSK 2 1 1 — 38:27 3 2. Sz. Olajb. 2 1 1 — 44:36 3 3. Tisza Cipő 2-------2 19:38 0 4. Tiszaföldvár visszalépett 5. Zagyvarékas visszalépett A legsportszerűbb csapat a Tisza Cipő SE. A legjobb kapus; Poór János (Olajbányász), a legtechnikásabb játékos; Száraz László (Ványai DSK), a legeredményesebb játékos pedig Laki János (Ványai DSK) 16 góllal. Férfi felnőttek: 1. Tiszaföldvár 6-6 — — 138: 77 12 2. Tisza C. SE 6 5 — 1 116: 75 10 3. Kunszentm. 6 3 — 3 98: 81 6 4. Z.-rékas 6 2 1 3 120:124 5 5. Karcag 6 2 1 3 108:134 5 6. Rákóczif. 6 1 2 3 102:125 4 7. Kisújszállás 6 — — 6 77:143 0 A legsportszerűbb csapat Zagyvarékas. A legjobb kapus Tóth József (K.-márton), a legtechnikásabb játékos Tóth László (Tiszaföldvár), a legeredményesebb játékos; Danku Sándor (Tiszaföldvár) 43 góllal. Nők: 1. Kisújszállás 4 3 1 — 71:57 7 2. T.-miklós „A” 4 3 — 1 64:44 6 3. Jászladány 4 2 — 2 67:60 4 4. Karcag 4 1 1 2 35:42 3 5. T.-miklós „B” 4 — 4 36:71 0 6. Lehel SC visszalépett Eredmények, hírek 5. Kovács. Nagycsoportosoknál, kardban: 1. Köves Csaba, 6. Bozsó, 9. Patakvölgyi. Fiú tőrben : 6. Nagy, 8. Modla. Leány tőrben: 2. Kenyeres, 7. Kiss, 8. Borai. A kisújszállásiak eredményei. I. korcsoport, kard: 5. Málté (Kossuth Ál), 8. Krakavecz (Kossuth Ál). II. kcs. Kard: 1. Jenei Péter, 2. Szalai, 3. Varga, 4. (Szántó (mind Arany J. u. Ál). — Pontversenyben: 1. SZMÁV MTE 63, 2. DMVSC 49, 3. Szegedi Postás 45, 4. Kisújszállás 40, 5. Hódmezővásárhely 32, 8. Törökszentmiklós 2 ponttal.- A Szolnoki MÁV MTE elnyerte a győztesnek felajánlott vándorserleget. — A MEGYEI labdarúgó szakszövetség játékvezetői bizottságának elnöksége legutóbbi ülésén értékelte az elmúlt évi teljesítményeket, a fizikai és szellemi felmérések eredményeit. Ennek alapján összeállították a megyei bajnokságban tavasszal vezető futball bírók keretét. A névsor: Abonyi, Balogh, Cziczás, Szűcs, Tajthy. Inges. anyanyelvűnk. — 12.38: Nótamuzsika. — 13.15: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. — 13.30: A zene titka. 14.00: Kettőtől ötig. 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja, telefon az adás ideie alatt csak a 343-732-es számon. Közben: — 14.30—14.35: Hírek, körzeti időjárás. — 14.45: A beat kedvelőinek, a Kansas együttes felvételeiből. — 15.30: Könyvről, könyvért. Irodalmi reitvénymű- sor tíz percben az Állami Könyvterjesztő Vállalat budapesti 7. sz. Európa könyvesboltjából (Lenin krt. 7.). — 15.40: Egészségünkért. — 15.45: Rivaldafényben. —15.45: Cilia Black énekel. — 15.59: Domenico Modugno felvételeiből. — 16.10: Wes Montgomery gitározik. — 16.20: A 100 Folk Celsius együttes új felvételeiből. — 16.35: Leonard Bernstein zongorázik és vezényel, Ravel G-dur zongora- verseny. közben: — 16.28: Műsorismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.33—16.35: Útközben. — 17.00: Nem tudom a leckét! Hívható csak a 138-872-es számon 16.30- tól 18 óráig. — 17.30: ötödik: sebesség. Ifjúság — politika — kultúra, telefon csak a 130-020- as számon hívható az adá.s ideje alatt. 18.33 : Mással társalkodó Murányi Vénusz. — 19.03: Újdonságainkból — külföldi táncdalok. — 19.36: Nem mondhatom el senkinek... — 20.00: Félóra népzene. — 20.33: Iránytű. — 21.35: Nem mondhatom el senkinek ... — 22.05: Örökzöld dallamok, — 23.15: A cigánybáró. A legsportszerűbb csapat: Kisújszállás. A legjobb kapus Nagy Erzsébet (Karcagi SE), a legtechnikásabb játékos Gulyás Erzsébet (Jászladány), a legeredményesebb Kovács Gyöngyi (Kisújszállás) 33 góllal. Mezőtúron befejeződött a téli terembajnokság, Szolnokon, a tiszaligeti sportcsarnokban viszont a hét végén elkezdődik a Damjanich Kupa, amelyet a férfiaknak ötödik, a nőknek pedig negyedik alkalommal írt ki a megyei sporthivatal és a szak- szövetség. A női mezőnyben találjuk a Tisza Cipő SE NB I B-s, a Debreceni Közút, a Debreceni Kinizsi és a Lehel SC NB Il-es csapatát, a férfiaknál pedig a Békéscsabai Előre Spartacus és a HÓDIKÖT szerepel az NB I B-ben, a Tiszaföldvár és a Kunhegyesi ESE pedig az NB II-ben. Természetesen megyei bajnokságban szereplőket is találunk az indulók között. A kupaviadalon szombaton reggel 8 órakor kezdődik és tart egész nap, miközben 16 és 18 órai kezdettel két NB Il-es bajnoki kosárlabda mérkőzést is játszanak a sportcsarnokban. Vasárnap nyolc órától folytatódik a torna. Sándor, Asztalos, Barta, Gergely, Horváth, Kovács, Pálinkás, Szabari, Trencsényi, Terenyei, Pató, Török, Hagyó, Csipe, Jancsó, Busa, Tó- vizi, Szántó, Orbán, Boros, Botos. — ELŐKÉSZÜLETI labdarúgó-mérkőzés. Lehel SC— Jászberényi Vasas 5:1 (2:0). Jászberény, 100 n., v.: Csipe. Lehel: László (Keller) — Gergely, Pozsgai (Fényes), Fejes, Párái — Rostás, Postás (Szívós), Lukácsi — Sebestyén, Buchár, Orsós. A sportszerű mérkőzés mindkét csapat számára jól szolgálta a felkészülést. G.: Sebestyén (3), Lukácsi (2, egyet 11-es- ből), ill. Busa. Jó: Sebestyén, Lukácsi, Fejes, ill. Kras- nyánszky, Vígh, Oláh. A megyei ifjúsági bajnokság állása labdarúgó1. Tisza C. 19 16 1 2 62:14 33 2. Sz. Vegyim. 1,4 15 2 2 79:26 32 3. T.-miklós 19 15 1 3 76:17 31 4. Mezőtúr II. 19 10 3 6 47:29 23 5. Túrkeve 19 11 1 7 46:28 23 6. Jászkisér 19 10 3 6 44:33 23 7. Rákóczif. 19 10 2 7 39:41 22 8. Besenyszög 19 8 4 7 27:24 20 9. Szászberek 19 5 7 7 27:29 17 10. Tiszafüred 19 7 3 9 31*43 17 11. Jászapáti 19 8 1 10 29:36 17 12. Jászároksz. 19 8 1 10 20:40 17 13. Jb. Vasas 19 7 1 11 25:32 15 14. Kunszentm. 19 6 3 10 30:53 15 15. Jászjákóh. 19 4 3 12 23:34 11 16. Sz. Cukor. 19 2 6 11 20:52 10 17. Tószeg 19 3 3 13 Í8:48 9 18. Abádszalók 19 4 1 14 23:91 9 Részletek Johann Strauss ope- rettjéből. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Romantikus zene. — 10.30: Jan Peerce operaáriákat énekel. — 11.05: Kamarazene. — 12.13: A Hamburgi Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Hamburgi Rádióban. — 13.54: Szőnyi Erzsébet népdalfeldolgozásaiból. — 14.14: összecsavart zászló. Magyar költők József ' Attiláról. — 15.06: Új öperalemezeinkből. — 16.50: Oláh Gábor: Két ló beszélget. Könyvszemle. — 17.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Délutáni hangverseny. — 18.00: Tiptop parádé. — 18.30: Rádióhangversenyekről. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Találkozásaim. Vészi Endrével beszélget Albert Zsuzsa. — 20.30: 2000 felé... — 21.05: Fenntartott hely az elmúlt hetek legsikeresebb műsorai számára. — 22.57: Zenei panoráma. Televízió 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 14.15: Iskolatévé. 16.00: A látás hatalma. XXI/18. rész: A kompozíció, (ism.) 16.20: Hírek. 16.25: Pintér József: Egy óra múlva itt vagvok. Tévéfilmsorozat. XIV/6. rész: A temetés, (ism.) 17.25: Keresztkérdés. Fejtörőjá- ték. 17.55: Reklám. 18.00: Ablak. Riportműsor. A Jászságban mit hoz a tavasz? Bár a tél még erőlködik, azonban a közelgő tavaszt jelzi’ hogy benépesültek! a labdarúgópályák a jászsági községekben. A területi bajnokság jászsági csoportjának résztvevői felikészülten akarnak megjelenni a március 8-án kezdődő tavaszi nyitányon. Még mindig foglalkoztatja a labdarúgó-szurkolókat a meglepetésekkel tarkított őszi forduló, ahol esélyes csapatok hullatták el pontjaikat, s végül is az a Jásztelek végzett az első helyen. amelyik az előző bajnoki évben a sereghajtók között szerepelt. Vajon mit hoz a tavasz? A labdarúgás örök bizonytalanságát tekintve valószínű, hogy sok meglepetést s ezzel együtt a szurkolóknak örömet és bosszankodást. A tavaszi felkészítést tekintve Jásztelek komoly bajnoki reményeket táplál, és a játékosok mindent megtesznek a magasabb osztályba kerülés érdekében. Üjszász sem adta még fel — bár a megyei szakszövetség döntése alapján magasabb osztályba nem kerülhet —, a bajnokság részükre is nyitott. Jászfény- szarun Pintér István irányítása mellett készülnek. A bajnokságot ott sem tartják lefutottnak, mindent elkövetnek a siker érdekében. Mellettük szól a jó sorsolás, hisz valamennyi riválist otthonukban fogadják. Számolni kell még az őszi idény végére feltámadt Jászla- dánnyal is. A közvélemény szerint közülük kerülhet ki az a csapat, amelyik ősszel magasabb osztályba léphet. A második vonal csapatai közül jobb szereplés várható Alattyánban és Jászszent- andráson. Újra rendezheti sorait a sokéiig őszi első Jász- botdogháza és a bajnokesélyesnek tartott Jánoshida, eredményeikkel döntően beleszólhatnak a tavaszi végső sorrend kialakulásába. A téli szünetben a járási labdarúgó szakszövetség sem tétlenkedett. a krónikus labdarúgó játékvezetői hiány megszüntetése érdekében játékvezetői tanfolyamot szervezett. A hallgatók közül tizenhatan sikeresen vizsgáztak, így már bekapcsolódhatnak a mérkőzések vezetésébe és remélhető, hogy — az ősziektől eltérően — tavasszal egyetlen mérkőzés sem marad el a iátékvezető hiánya miatt. Dr. Bankovics 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Horváték. Tévéiáték Csáth Géza drámájából. 21.40: Monitor. Dél panasza. I. rész. 22.30: TV-híradó 3. 2. MŰSOR: 18.00: Bp. Spartacus—Sportist Kremikovci. (Bolgár). Kupagyőztesek Európa Kupája női kézilabdamérkőzés. Közvetítés a Budapesti Körcsarnokból. A szünetben: Reklám. 19.05: Kapcsolatok. Szovjet rövidfilm. 19.30: TV-híradó. 20.00: Műkorcsolya Világbajnokság. Férfi szabadonválasz- tott gyakorlatok. Közvetítés Hartfordból. felvételről. 21.00: TV-híradó 2. 21.20: Állj meg és kiálts! Portré- film Palasovszk.y Ödönről, (ism.) 21.55: A bábu. Lengyel filmsorozat. IX/3. rész: Nagyúri játékok. BUKAREST: 15.05: Románia—Brazília teniszmérkőzés. 16.30: Német nyelvű adás. 18.20: Steauau Bucuresti—Dukla Prága férfi kézilabdamérkőzés. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: TV-híradó. 19.25: Jogi tanácsok. 20.00: „Az ügyvéd”. Csehszlovák játékfilm. 22.10: TV-híradó, Pelikán Kupa Szolnokon MŰSOROK