Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

1981. MÁRCIUS 1.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

Harmincötezer hektár erdőterületen

Kom/ó — Szolnok

Hárommilliárdos termelés

A Szolnok és Pest megyében levő hét üzem mintegy kétezer dolgozójának az utóbbi öt évben végzett munkáját értékelték és az idei terveket hagyták jóvá a napokban a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság termelési tanácskozásán. Dr. Papp Mihály igazgató beszámolójában elmondotta. hogy az ötödik ötéves terv idején dinamikusan fejlődött a gazdaság termelése. Kétmilliárd 983 millió forint halmozott termelési értéket, 2 milliárd 398 milliós árbevételt értek el. A tervidőszakban több mint 78 százalékkal nőtt, 1980-ban meghaladta a 77 millió forintot az ipari jellegű feldolgozó és a hagyományos fa- kitermelési erdőművelési tevékenységgel elért nyereség.

A termelési tanácskozáson hozzászólók elismeréssel beszéltek a mintegy 35 ezer hektárnyi erdőterületen tevékenykedő gazdaság munkájáról. Hangsúlyozták

a NEFAG dolgozóinak fokozott felelősségét, a környezetvédelmüket szolgáló,

ugyanakkor jelentős nyersanyag és energiaforrást jelentő faállomány megóvásában, leggazdaságosabb feldolgozásában, értékesítésében. Az eddigieknél is eredményesebb munkához — állapította meg a termelési tanácskozás a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnak fokozni kell az együttműködést a megyében a termelőszövetkezetekkel, állami gazdaságokkal.

Thälmann-inüszak

A Mecseki Szénbányák Vállalat Zobák bányaüzemének komlói, 604-es Ernst Thälmann nevét viselő szocialista brigádjától hozott levelet a posta nemrégiben a Ganz Villamossági ' Művek szolnoki gyárába. A komlói brigád vezetője, Halla Imre javaslattal fordult a szolnoki munkások azonos, nevű kollektívájához, melynek Hódos Gyula a vezetője, — hogy április 18-án, a nagy békeharcos születésének 95. évfordulóján tartsanak

„Thálmann”-műs zakót.

A levél utal arra is, hogy az akciót az NDK Kulturális és Tájékoztató Központja szervezi, valamennyi ázonos nevű brigád mozgósításával. Természetesen a szolnoki testvérbrigád a felhívást elfogadta és az adott napom megtartja a műszakot.

Legyalulták a földet, fél— rehordták a termékeny réteget, s a szó szoros értelmében a puszta talajra készült az RD 54-es berendezés. Egy „társa” már behatolt a jászsági föld mélyébe. Arra azt mondták, süket volt. Most itt... talán ... Ezek a szavak röpködnek a levegőben. Fura dolog ez, kissé hasonlít az orvosok munkájához. Annyiban: ha egy súlyosabb beteg kerül páciensei közé, sokkal több a dolguk, de végül is az ilyen esetek adják meg szakmájuk igazi értelmét. Ha egy kutatófúrásnál halad, halad a mélybe a fúrófej, úgymond símán megy minden. De ha valamire rábukkannak a berendezés dolgozói, nagyságrendekkel megnő a tennivalójuk száma

— mégis örülnek. De mielőtt a dolgok elébe vágnánk ...

Galicz Gergely, a Kőolaj- kutató Vállalat geológusa így beszél a Jászság I. fúrás előzményeiről:

— Az Alföldnek különböző medencerészei vannak, az egyik közülük a jászsági. A szegedi, a békési, tehát a többi úgyszólván ismert, hiszen rengeteg fúrás, geofizikai mérés történt ezeknél. Ahol vagyunk, ebben a medencerétegben két alkalommal volt szeizmikus mérés,

— az egyik az úgynevezett információszerző, a másik a részletező vizsgálat. A geológusok földtani modelleket képzelnek el, ezt pontosítják a fúrások alapján. A Jászság I. ilyen alapfúrások közé tartozik, tehát megállapítjuk, milyen a .földtani rétegződés.

— És milyen? Milyen a Jászság ezer méterekkel alattunk?

— A kép háromezer méter mélységig Pannon-réteget mutat, ami az agyag különböző rétegződéseinek alakulását jelenti. A végső cél a földtani középkor „átfúrása”, hogy az idősebb, ókori egységet elérjük, s. teljes szelvényben megismerjük a medencének ezen a részén a földtani rétegeket.

Treffler Tamás üzemvezető kiegészíti néhány fontos ténnyel:

— Az alapfúrást,' amikor már tudjuk, mit és milyen mennyiségű szénhidrogént

Az RD 54 naponta hatezer

találtunk, követi a termelőfúrás, amikor az úgynevezett perspektivikus területen kitermelésre alkalmassá tesz- szük a mezőt. A mostanihoz hasonló műveleteknél a szeizmikus méréseket lehet pontosítani.

— Itt mit találtak?

— Most „jelentkezett” a gáz, nem tudjuk milyen mértékű, annyi bizonyos, hogy éghető gáz. Most értékelik. Megjegyzem, korai stádiumban van még a fúrás.

Az ember fantáziája meglódul, nem csupán a tennivalók szaporodása, s a berendezés körüli mozgolódás gyorsulása láttán. Az augusztus végéig elérendő 4850 méterből azonban 3157-et értek még csak el. „Csak”? — kérdezhetnénk, hiszen a java rftár megvan — gondolhatnánk. Minél mélyebbre mennek le a fúrással, annál nagyobb a mozgatandó tömeg, a Föld hőmérséklete pedig emelkedik. (Magyarországon különösen meleg a Föld mélye, az említett, méterszámoknál már meghaladja a 150 Celsius fokot.) És közben csak jönnek, csak jöjjenek! a meglepetések!

— Hogyan derül ki a gáz jelenléte? — kérdezem Dénes János főfúrómestert.

— Kilövi az öblítőiszapot a magasba. A Föld mélyében összenyomott gáz ugyanis feljebb jutva kitágul, térfogata nő, és hozza magával az anyagot. Be kell zárni ilyenkor a kitörésgátlót *—

liter gázolajat fogyaszt

ez már 700 bar nyomást is kibír és szabályozott keretek között zajlik a folyamat.

— A fúrásnál jegyzik az eseményeket...

— Eddig a mélyítésnél két ízben megszorult a szerszám. Ami nem valami kellemes, hiszen mindez ezer méterekre lenn történik, és az egész ügyből következően a teljesítmény sem nő. Az említett kettő néhány napos volt. Ilyen még sokszor előfordulhat, hiszen a neheze ezután jön.

Szóba kerül a költség. A berendezés napi költsége meghaladja a napi 100 ezer forintot. A 4 ezer lóerős gépek hatezer liter gázolajat fogyasztanak 24 óra alatt. Az RD 54 kezelőszemélyzete harminchét tagú. Amikor kiderül, hogy gáz van-, tényleg gáz van, hiszen ha semmi más, a berendezést borító vastag iszapréteg már ezt . bizonyítja. Azt hiszem mindnyájukat elfogja az a különös érzés, ami egy kívülállóra is könnyen ráragad — talán találtak valamit. Megszaporodnak a tennivalók, számítanak a percek, az iszap fölhozta hordalékot sűrűn vizsgálják. Végül is az RD 54-es ezért került a jászsági medence közepébe.

S hogy ad-é a Jászság szénhidrogént? Pontos választ ma még erre nem lehet adni. Bizonyos, nagy szükség lenne rá. A fejleményekről tájékoztatjuk olvasóinkat. Kép és szöveg: H. J.

Aranyból van-e a középút?

Bz egyik megyei vezetőjének

= — akiről

köztudott, hogy rendkívül határozott, tűzzel bélelt ember — kemény vitája támadt a közvetlen munkatársaival azon, hogy bírja-e a gyár a tempót, amit ő diktál, vagy sem. És egyáltalán: hova rohan, az ötéves terv során kisebb dinamizmussal is megélnének, nem is rosszul, még az élvonalból sem csúsznának le. akár kiváló vállalati címre is pályázhatnának eredményeikkel. Ráérünk meglódulni 83-tól, vélekedett az egyik vezető, hátha addigra megpuhulnak a szabályozók, s akkor aztán nekünk is több maradna. (Olyan üzemről van szó, amelynek termékei keresettek és jól eladhatók a világpiacon.)

Valamennyien műszaki, gazdasági szakemberek, akik képesek kiszámítani, menynyi tartalék van még a vállalatban, a terméktöbblet gazdaságosan értékesíthető-e vagy sem — tehát, hogy érdemes-e most gázt adni, a nagyobb sebességet tartani. Abban megegyeztek, hogy „takarékon” is elmenne a gyár, s azon sem vitatkoztak túl sokáig, hogy az igazgató elképzelései konkrétak, bizonyítottak, de újra és újra előbukkant: aranyból van-e a középút vagy sem?

Az igazgató a kifárasztás taktikájához folyamodott, a többiek pedig tudták, hogy ez nála annak a jele, hogy nem lehet lebeszélni a terveiről; mint a polip, magához szorítja őket, előbb-utóbb betöri a derekukat. Csakhogy már vége legyen, többen bólintottak, hát, jó — ha ennyire akarja.

így volt általában mindig. Most azonban szokatlan dolog történt. A vezérkarból néhányan kijelentették, hogy egyszerűen nem hajlandók többet dolgozni. Akkor keressetek magatoknak könnyebb munkát! — csattant fel az igazgató —, biztosan találtok, sajnos, biztosan — mondta nem csekély keserűséggel, de feltétlén elszántsággal. ,

Két hónappal később összefutottam vele, nos, egyedül maradtál? — kérdeztem. Nem, beálltak a sorba. Elégedett vagy? Nem, mert úgy is menetelnek, egyelőre. És most mit csinálsz? Kipótolom a magaméból az energiájukat, mindaddig, amíg nemcsak belátják, hanem el is hiszik, hogy igazam van. Mondd csak, aranyból van a középút? — kérdeztem kötekedve. Ó, igen. De hova visz — az a nem mindegy! Nekem, nem!

Kis történetem nem kitalált, nem' napi tanmese egy újságcikk elsütéséhez. Bár sok helyütt előfordulhat kicsiben és nagyban hasonló összeütközés, de elsősorban olyan emberek között, akik tudják: újat hozni sokszor annyit tesz, mint ujjat húzni maradisággal, a középszerrel, a kényelemszeretettel, a megszokással, a megcsontosodott szemlélettel. S ezek a harcok nemcsak a vezetők és vezetettek között bontakozhatnak ki, hanem magában a munkahelyi vezérkarban is. Ez pedig elég nagy .baj, mert nincs rosszabb és veszélyesebb, mint amikor a „főtisztek” széthúznak, nem meggyőződéssel vezénylik a rájuk bízott egységeket. No, de nem is erről akarok most írni, csak megjegyzem a rend kedvéért.

Inkább arról meditálok, hogy a fenti esetek kit igazolnak. Azokat, akik kezdeményeznek, ütköznek, vagy azokat, akik a maguk kis érdekeit jobban előtérbe helyezve (de nem nyíltan bevallva ám!) szívesebben járnak az árnyékos oldalon, mert ha semmi, de az biztos, hogy ott nem égnek le. Ha már megy ez az infarktus sorozat a tévében, hát nem hagyom ki: nem az utóbbiak kapnak korán infarktust, és égetik magukat „két végen”. Lehet, hogy ők a nyugodtabbak, a kiegyensúlyozottabbak, a jobb családapák (biztos?), s több barátjuk is akad (biztos?), mint a minap a tévében szereplő Laczkó Mihálynak, akit jómagam sem irigyelek, de akit nagyon is irigylésre méltó embernek tartok. Nem a sikerei miatt, a találmányai után kapott 2 millió forintért, hanem a bátorságáért. Mert felvitte az isten a dolgát, „beültették" a Magyar Kábelművek műszaki igazgatói székébe — de a maga szempontjából nem kevésről mondott le ezzel; élete fő céljáról, a tudományos kutatómunkáról. Erre csak bátor, kemény ember képes.. S úgy volt vele, ha belefogott, a becsületével felel a rábízott ügyért, meg is hajszol maga körül mindenkit. Nem szeretik, de becsülik — s neki ez elég. Nem könnyű élet!

Valami új kitalálás volna a kezdeményezők pártfogása? Nem. A szocializmus maga a „nagy történelmi kezdeményezés”, így lényegéhez tartozik az újítás, az újat akarás, a konzervativizmus elutasítása, az új meggyökereztetése, szokássá alakítása. A szocialista embernek tehát sajátja, jellemének elidegeníthetetlen jegye a vállalkozó szellem, az ügyszeretet. Ezt azért kell hangsúlyozni, nehogy abba a hibába essen valaki, hogy azt higgye, csak a gazdasági életben van lehetőség és szükség a kezdeményezésre; hogy csak azon a terepen lehet infarktust kapni, konfliktusokba

keveredni; pontosabban — és ez a, fontosabb — innovációra, újító-szellemű emberekre a társadalmi élet minden területén szükség van: üzemben, iskolában, egészségügyben, közigazgatásban stb., nem sorolom tovább, nehogy kimaradjon valami, valaki.

Ámbár tisztázandó, mit is értsünk ma kezdeményezésen. Azt hiszem, hogy a folyamatos korszerűsítést, a tudomány eredményeinek gyors alkalmazását. A kezdeményezés alfája a meglevő anyagi és szellemi lehetőségek ésszerű felhasználása. Kétségtelen, hogy új üzemet építeni esetleg feltűnőbb bizonyítéka a vállalkozó szellemnek, mint a mások számára nem látható tartalékok „bevallása”, hasznosítása. Mintahogy kezdeményező típus nemcsak vezető, hanem mindenki lehet, aki rájön, hogyan végezhetné jobban és hasznosabban a dolgát, s ennek megfelelően késlekedés nélkül változtat a módszerein. S hogy mennyire tágak a lehetőségek na- gyobb-kisebb vállalkozásokra, az sok ismertebb megyei példával is illusztrálható.

S valamennyi hátterében kezdeményező vezetők, dolgozók, munkatársak erőfeszítései rejlenek. És az apró kezdeményezések? Hogy a sök kicsi valóban Soltra megy? A tanácstagokat, népfrontaktivistákat, lakóbizottságokat dicséri a minap megjelent híradás: a társadalmi munka országos élvonalában ott találjuk Szolnok megyét, a cselekvő lokálpatriotizmus szép példájaként.

A példa semmit sem bizonyít — hallottam nem egyszer e kétkedő megjegyzést. Nem vallom ezt a felfogást. Egy új példa is bizonyíthat, hátha még sok van belőle! Megjegyzendő: vállalkozás és vállalkozás között is van különbség: az egyik viszonylag sima, a másik kockázatos; bár tisztelet jár mindkettőért, az utóbbi előtt levehetr jük még a kalapunkat is. Erre is tudunk eseteket, ismernek bizonyára azok is, akik e sorokat olvassák. A kockázatban többnyire a hosszabb távra tervező gondolkodás a mozgatórugó, mért az ügynek kell kifutás, amíg minden összejön (siker — kudarc netán), amíg a kishitűek, a kényelmesek is csettintenek rá, na ez igen, hogy azután rögtön körülállják az asztalt, nehogy a tányérjuk üres maradjon.

Való, hogy nem azonos képességekkel élünk a világban, a lehetőségeink sem egyformák a kezdeményezéshez, de arra, hogy részt vegyünk bennük, hogy megte- gyük értük a tőlünk telhetőt, arra módunk, jogunk van, s ha elmulasztjuk a jobbítást, nem másé a felelősség. Van, amikor választásra kényszerülünk, nyolc óra munkaidő után mit kezdjünk magunkkal. De a nyolc órán belül, a munkahelyen nem az időt kell eltölteni, hanem rendes, szorgalmas munkával kell eltölteni, pedig az sem egyenlően jövedelmező. Egyik gépgyárunkban megkérdezte az oda látogató vendég a fiatal hegesztőt: Van munkája? Van. Mennyit keres? Ügy négyezret. De a kollégám — mutatott a szomszédos bokszba.— hatót mindig összehoz. Jobb, tapasztaltabb szakember, mint én. Megérdemli. Az a fő számunkra — ez érdekel igazán bennünket —, hogy az idén neki a havi hatezerhez, nekem meg a négyhez legyen meg mindig a napi munkám. Csak így boldogulunk, Jövőre, remélem, közelebb kerülhetek hozzá, ez csak rajtam múlik. Feltétlen megpróbálom.

A címben feltett kérdésre sokféle válasz adható. Úgy vélem, hogy aki ma szívesebben választja az arany középutat bármely formában, az a maradiság mellett teszi le a voksát. Megharcolni ezzel a szemlélettel nem könnyű, hiszen az említett vállalat vezetője is jobban szerette volna az első menetben meggyőzni a kollegáit, minden lépést velük együtt megtenni. Miért nem sikerült? Mert az életben az is előfordul, hogy valaki egyszerűen nem hagyja, nem akarja, hogy megnyerjék, meggyőzzék, mert fél a terhek növekedésétől, még a gondolattól is fázik, hogy tőle is nagyobb erőfeszítéseket követel az új feladat. (Az érdektelenségnek oka lehet, hogy az érdekeltségi rendszer ösztönző hatása gyengült meg.) Hányszor hallja az ember a nyűgösködést: „ezek már megint kifőztek valamit, miért nem jó nekik, ahogy van?” S emögött végső fokon az egoizmus búvik meg; a feladatok önző megközelítése, amelyből kivirul az akadékoskodás, a biztonságra való törekvés megannyi érve, az obstrukcíóba fulladó, parttalan vita.

Writ kemény Iából elkötelezett- ember, nem

köt békét, nem kormányozza a kocsit a mellékútra, nem fordul vissza, nem tér ki a konfliktusok elől. Lehet, hogy úgy jár, mint Laczkó Mihály, akinek egykori „ádáz” ellenfelei nyújtják ma a legtöbb támogatást. Az is, megtörténhet, hogy veszít, hisz az újért folyó küzdelemben ez is előfordulhat, de, hogy lemondjon helyes célokról, azt nem teheti meg.

Ügy tűnik tehát, mégsem aranyból, sárból van a középút: aki rálép, benne ragad, mégha képes is ideig-óráig a haladás látszatát kelteni.

Fábián Péter