Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-25 / 71. szám
1981. MÁRCIUS 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A HÉT SPORTOLÓJA: CSÁBI ILDIKÓ Ha a fenti címet a tanulásban elért eredményért és a mozgalmi munkáért is odaítélhetnénk, akkor Ildikó mindháromban toronymagasan az első helyre kerülne. Ügy, mint Békéscsabán, ahol a középfokú tanintézetek országos területi B-kategó- riás tornászbajnokságán egyéniben — az utóbbi évek legnagyobb megyei tornasikerét aratva — rendkívül manias pontszámmal, és kimagasló teljesítménnyel az első lett. Régi vonzalom fűzi a sportághoz, még általános iskolás korában, a Kohóiban kezdődött. Kővári Lász- lóné tanította atlétizálni és tornázni, s hogy miért az utóbbinál ragadt, az később kiderül. A szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban — ahol most a IV/b osztály tanulója — előbb Kővári László, később Fábián Pé- terné csiszoügatüa mozgását, újabban ,pedig Kiss Katalin és B. Tóth János testnevelő együttes szakértelme járul hozzá az eredményekhez. Ildikó két éve negyedik, tavaly harmadik volt a területi vereenyen. szombaton és vasárnap pedig a dobogó legfelső fokára került. Pedi g... — Hetenként mindössze kétszer tart rendszeres edzést, a többi munkát a szabad idő szabja meg — mondotta B. Tóth János. — Ráadásul nincs önálló, a tornára berendezett különtermünk. és segédeszközök dolgában sem állunk valami jól — egészítette ki Kiss Katalin. Ildikó mégis olyan versenyzőket utasított maga mögé. akik egyesületben, sokkal jobb feltételek mellett készülnek. Dehát Ildikó nem a sportolásra, hanem az életre készül. Legutóbbi osztályzatának átlaga 4,8 volt. Tagja a KISZ mellett működő városi tömegsport bizottságnak. a Költői úti Általános Iskolában ifjúsági vezető, két évvel ezelőtt pedig földrajzból az országos tanulmányi versenyen negyedik lett. Ez egyben azt is jelentette, hogy földrajzból felvételi nélkül mehet Szegedre a Tanárképző Főiskolára. A napokban aranykoszorús KISZ-jelvényt, novemberben pedig Kiváló ifjúsági vezető kitüntetést kapott. Tanulás. készülés az érettségire, mozgalmi munka és eredményes sportolás. Hogyan és miért? — Alig van szabad időm, s azt a keveset is alaposan be kell osztani — jegyzi meg Ildikó. — A tornát pedig nagyon szeretem, azért választottam, mert testnevelő tanár szeretnék lenni, és a felvételi vizsgán könnyebb dolgom lesz. — Büszkék vagyunk Ildikóra, és örülünk annak, hogy iskolánkban sok hozzá hasonló sportoló tanul — vélekedett dr. Páldi János igazgató. — Tavaly Ildikó volt az iskola kiváló tanulója és sportolója. Tanárai most a szombathelyi országos döntőre készítik fel. (pataki) Sakk Felszabadulási emlékverseny Tiszaugon A Tiszaugon rendezett hagyományos emlékversenyen március 21-én tíz település nyolcvanhárom úttörő és kisdobos sakkozója vett részt. A győztesnek járó serleget egymás utón harmadszor nyerte el Csépa csapata Csetényi Mihály tanár vezetésével. A csapatverseny (8 együttes) végeredménye: 1. Csépa 16.5, 2. Fegyvernek 15, 3. Jászberény 15, 4. Tiszaug 12.5 ponttal. Diák válogatottak labdarúgó-mérkőzése Magyarország — NDK 2:1 (0:1) Vízilabda Szép akciógólokat lőttek az ifik Országos ifjúsági bajnokság: Szolnoki Vízügy SE—Bp. Hondvéd 18:9 (7:3, 4:2, 1:2, 6:2). Szolnok, Damjanich uszoda, v.: Gyerő, Puskás. SZVSE: Hegyvári S. — Juhász; Szekeres, Hegmann, Kanizsa, Deák, cs.: Sóskúti, Biki, Dudás, Bánhidi, Szebe- nyi, Bakondi, Túrái. Edző: Urban Lajos. Gl.: Hegmann, Sóskúti 5—5, Juhász 3, Deák 2, Biki, Kanizsa^ Szekeres. A nagyobb játékerőt képviselő szolnokiak magabiztos játékkal, szép akciógólokat lőve megérdemelten nyerték a mérkőzést Országos serdülőbajnokság: Sz. Vízügy SE—OSC 12:8 (1:1, 2:1, 5:2, 4:4). Damjanich uszoda, v.: Koszto- lánczki, Puskás. SZVSE: Nagy •— Béres, Hubacsek, Bíró, Hegyvári Gy., Biki, Ug- rin, cs.: Füleki, Bor, Ignócz, Krázsik, Mohi, Czakó. Edző: Berkes Péter. Gl.: Hegyvári, Hubacsek 3—3, Béres, Mohi 2—2, Bíró, Krázsik. Biztosan győztek a fegyelmezetten játszó hazaiak. Az OSC két A Lvovban rendezett súlyemelő Druzsba Kupa után már csak egy Alekszejev-vi- lágcsúcs állja az utódok ostromát a korábbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok összetettben tartott 445 kilós eredményei A közel négy esztendőn élt és sokak szerint határnak elkönyvelt 256 kilós ólomsúlyú lökésvilágcsúcsot a 27 esztendős Vlagyimir Marcsuk döntötte meg. 1 kilóval. — Minden külföldi meglepődött Marcsuk bravúrján, bár az igazság, hogy megtanultuk az egymást követő Kunszentmárton, 1500 néző, v.: Huták. Magyarország: Horváth — Kéki, Simon, Rezi, Kelemen — Morvái (Tamási). Katzenbach. Lip- pai — Selyem (Magyar). Kovács (Meszes). Juhász. Edző: Perlaky István. NDK: Wei- gang —Thielke, Ketzer, Nehring, Gobel — Stöckel, Bennert, Patzer — Marschall, Stübner (Bletsch), R other (Leonhadt). Edző: Engel Frank. A lelkes közönség előtt az első félidőben az erőteljesebb felépítésű német csapat játszott fölényben, és a 22. percben megérdemelt vezetéshez jutott. A zalaegerszegi Horváth kivetődött, de nagy eredményekből miszerint Lvovban semmin sem szabad csodálkozni — mondotta Orvos András, a magyar válogatott vezetőedzője. — Marcsuk nagyon erős, de még nem beérett súlyemelő. Szakításban kiesett, lökésben a 247,5 kiló után meglepően biztosan teljesítette a világcsúcsot. Elsőnek Alekszejev gratulált neki, aki már a versenybíróságban ténykedett, versenyzői pályafutását már befejezte. Marcsuk a világcsúcs után 260-ra is ráment, ki is lökte, de technikai hiba miatt hátraejtette. balszerencséjére kipattant róla a labda, a fiatal kapus még kétszer hibázott, végül Marschall a hálóba talált, 1:0. A magyaroknak szemmel láthatóan nem ízlett az NDK-csapat szoros emberfo- gásos taktikája. A 38. percben Patzer lövését Horváth szép vetődéssel hárította, a magyar átadások rendre pontatlanok voltak, a középpályások nem tudták támadásba indítani a csatárokat. Túl sok esemény nem is történt a játék színvonala ekkor a közepest is alig érte el. A második negyven percben élénkült az iram, elsősorban a magyarok jóvoltából. akik ekkor már átvetzed pontkülönbséggel szorult a harmadik helyre, így nem jutott tovább az országos döntőbe. A karcagi lányok a negyedik helyen végeztek. Egyéniben viszont Csábi Ildikó. a Varga Katalin Gimnázium tornásza magabiztos versenyzéssel, 9 pont feletti átlagteljesítménnyel megnyerte a versenyt, és résztvevője lesz az országos döntőnek. Jól szerepeltek a túr- kcvei fiúk is. Bár csak a második helyet tudták megszerezni, továbbjutásuk nem forgott veszélyben. Egyéniben Virág Árpád remekelt, mégszorítás nélkül nyerte a versenyt. Az újonc _,széká- csosok” a tíz induló, csapat közül a hetedik helyen végeztek. Az országos döntőt április 7—9. között Szombathelyen rendezik. A Szolnok megyeiek eredményei, leányok, „C” kategória: 3. Szolnoki Varga Katalin Gimnázium 178,9 (tn.: Kiss Katalin és B. Tóth János). 4. Karcagi Gábor Áron G. és SZKI 178,1 (tn.: Mi- kóla Miklósné). B kát., egyéni: 1. Csábi Ildikó (Varga G.) 72,15. Fiúk, C kát.: 2. Túrkevei Ványi A. G. és SZKI 268,15 (tn.: Kurtz József). 7. Törökszentmiklósi Székács MGSZKI 261,4 (tn.: Jávor László). B. kát., egyéni: 1. Virág Árpád (Ványai G.) 105,8 ponttal. A karcagi Szepesváry Gábor (Gábor Á. G.) testnevelő tanár az országban egyedüliként kapott sportszerűségi díjat a versenyen. ték az irányítást, és az NDK-sok hosszú időn át a fél pályán se jutottak túl. Az 53. percben Katzenbach jó átadást kapott, és mintegy 18 méterről bal lábbal a felső sarokba' bombázott, 1:1. Egy perc múlva Morvái buktatásáért Huták 11-est ítélt melyet Selyem nagy erővel a felső sarokba vágott, 2:1. A hajrában feljöttek az NDK-játékosok. mégis a magyar csapat növelhette volna előnyét. Selyem 35 méteres bombaszabadrúgása azonban a felső lécről vágódott vissza. Jók: Kéki, Simon, Rezi, Selyem, illetve Ketzer, Stöckel és Patzer. Birkózás * Jászberényi és túrkevei sikerek A hét végén Egerben rendezett ifjúsági kötöttfogású birkózó „B” kategóriás vidékbajnokságon négy versenyzőt indított a Lehel SC. Közülük a 75 kg-ban Fülöp Gyula 3.. a 81 kg-ban Keszthelyi Gyula 6. lett. s mindketten a magyar bajnokság döntőiébe jutottak. A4? kg-ban Kohári 8,, a 65 kg-ban Mizsei szintén 8. helyezést szerzett. A III. nemzetközi ifjúsági „A” kategóriás KISZ Kupán a 75 kg-os Fülöp ötödik lett. s ezzel teljesítette az ezüstjelvényes szintet. A jászberényi úttörők Pásztón versenyeztek. országos „A” kötöttfogású viadalon. A 41 kg-ban Sass Zsolt arany, Muhari Károly pedig ezüstérmet nyert. A Debrecenben lezajlott Kelet-magyarországi ifjúsági szabadfogású viadalról a Túrkevei VSE birkózói négy aranvéremmel tértek haza. A győztesek 52 kg: Nagy József, 56 kg: Kurdics Tibor, 70 kg: Lakatos Győző, 81 kg: Papp Tibor. Mind a négyen jogot szereztek az április 4—5-én Pécsett rendezendő vidékbajnokságon való indulásra. Esemény Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Karcagi SE—Lehel SC, Karcag 15. rú Nagy Szabolcs remek érzékkel védte. A Néplap 13. heti totótippje 1. MÁV D.—Haladás 2 2 x2 x2 2. PVSK—Olajb. 1 1 1 1 3. D. Ép.—Bem SE x2 lx 2 lx 4. 22. Volán—Budai. x2 x2 x2 x2 5. K.-barc.4— Asztalos 12 12 12 12 6. Bors. Volán—Eger x2 x2 x2 x2 7. Ascoli—Avellino 1 lx lx 1 8. Inter.—Juventus x2 x2 x2 x2 9. Napoli—Bologna 1 1 1 1 10. Perugia—Pistoiese x2 1 x2 1 11. Palermo—Milan x2 2 2 x 12. Rimini—Lazio 2 2 2 2 13. Spal—Cesena 1 12 X X Pótmérkőzések: 2, x, 1. Torna Országos döntőbe kerültek a túrkevei fiúk Két aranyérem az egyéni versenyben Békéscsabán bonyolították le március 21—22-én a középfokú tanintézetek torna- versenyének országos elődöntőjét, amelyen Bács. Békés, Csongrád, Szolnok és Pest megye legjobb fiú és leány tornászai mérték ösz- sze tudásukat. Megyénk színeit a hagyományoknak megfelelően a szolnoki és karcagi lányok, valamint a túrkevei fiúk képviselték. Űj színfoltot jelentett a törökszentmiklósi tornászok szereplése. A lányoknál színvonalas versenyben dőltek el a helyezések. A, Varga Katalin Gimnázium mindössze 2 tiAlekszejev gratulált elsőként Marcsuknak MŰSOROK IMegyei Művelődési I lés Hiúsági Központi Bartók népdalénekelő verseny 9 órától az I—II. sz. klubteremben,. — Balázs Béla: A kékszakállú herceg vára címmel Jutkovits Krisztina és Varga Béla előadói estje az Üj Tükör klub nyitott programjában. 18.30 órától az I. sz. klubteremben. — A lakás és kiegészítő terei címmel a ..Mindennapi dolgaink” szaktanácsadó sorozat bemutatója 16—20 óráig az előtérben. — ..Ínyenc étterem” magyar konyha működik 17 órától az I. emeleti előadóteremben. Kiállítások: — Gyermekgaléria. — A társalgókban: Az élet bolygója című ismeretterjesztő kiállítás. — Konyhabútor-kiállítás, -r A vitrinekben: ,,Ezt gyártjuk mi” — bemutatkozik a bútorgyár. — Dr. Muray Pál gyufa- címke-gyűjteménye. — Bartók-. Muszorgszkij-emlékkiállítás. — Tudományos technikai úttörő- szemle díjazott tárgyai. — Hanglemezbemutató. — Pályaválasztási tanácsadó kiállítása építőipari szakmákról. Megtekinthetők: 10—19 óráig. iMozi 1 Szolnok Vörös Csillag: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandjai (14. II. helyáron). Tallinn: A rendőrnő (16, II. helyáron). Tisza ..A” terem: San Babila egy napja (18). ..C” terem: Gázolás. Reptér: Az amerikai barát (16. II. helyáron). Vegyiművek: szünnap. Szandaszőlős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: szünnap. Jászberény Lehel: Ahová lépek, ott fű nem terem (14, III. helyáron). A szállást kérő róka (ovimozi). Julis és a szellemek (16). Mopresszó: És az eső elmos minden nyomot. Jászapáti Táncsics: szünnap. Karcag Déryné: szünnap. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Táncsics: szünnap. Kunmadaras Petőfi: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szünnap. Dózsa: Vitya iskolába megy. Szabadság: Csere. Rákóczii alva Rákóczi: szünnap. Tiszafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: szünnap. Törökszentmiklós Dózsa: Archív filmelőadás IV. (zártkörű rendezvény). 2001. Ür- odüsszeia I—II. (II. dupla helyáron). Hunyadi: szünnap. Túr- keve Vörös Csillag: szünnap. I Rádió | SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazinműsor. Szerkesztő: Gulyás Ferenc. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: A tegnap slágereiből énekel Caterina Caselli. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és müsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Világablak. Az Univerzum gyermekei. VII. rész. — 8.56: Beszélni nehéz. — 9.08: Losonczy György operafelvételeiből. — 9.49: Kis magyar néprajz. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Zenekari muzsika. — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Operaslágerek. — 13.20: Dzsesszmelódiák. — 14.19: Kritikusok fóruma. — 14.29: Litera-túra. — 15.10: Ud- vardy Tibor operettdalokat énekel. — 15.28: MR 10—14. — 16.09: Könyvpremier. Orbán Ottó: Az alvó vulkán. — 16.49: Az Éuj- tők Szalmás Piroska énekkara énekel. Vezényel: Pallos Béla.— 17.07: Korábban érkezett: II. rész. — 17.37: Színes népi muz:v ka. — 18.55: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Ünnepi hangverseny Bartók Béla születésének 100. évfordulóján. Közreműködik: Kocsis Zoltán és Ránki Dezső — zongora, a Győri Leánykar Szabó Miklós vezényletével. valamint a Magyar Állami Hangversenyzenekar. Fe- rencsik János vezényletével. Közben: kb.: — 20.20: A csodálatos mandarin. Versek Bartók Béláról. Kb.: — 20.45: A hang'" senyközvetítés folytatása. Kb.: — 21.30: Aureliano Pertile operafelvételeiből. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Beethoven: Karfantázia. — 22.50: Késő este. . . Bakonyi Péter tízperce. — 23.00: Kamaramuzsika. — 0.10: A Magyar Rádió énekkara operettkórusokat énekel. PETŐFI: 8.05: Kalmár Magda Planquette operettjeiből énekel. Közreműködik a Magyar Rádió és Tele-- vízió énekkara és szimfonikus zenekara. vezényel: Breitner Tamás. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Dzsesszfel- vételekből. Benny Goodman e«T,üt1ese játszik. — 10.00: Ze- ri'edélelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Lakatos Gvör«’- népi zenekara játszik. Herr Olivér nótákat énekel, Lugosi Tibor klarinétozik. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Kihaló mesterségek. Krakovecz Gyula sajókarai fafaragóval beszélget Holakovszky István. — 13.30: Színes szőttes. Este a székelyeknél. Olsvai Imre népzenei műsora gyermekeknek. — 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Lőte Enikő Chopin-műveket zongorázik. — 14.15: Sebestyén András: Négy vidám darab fúvószenekarra. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Műsorajánlat. — 14.37: Slágermúzeum. —15.22: Reklám. — 15.25: Mindenki iskolája. — 15.55: Koltay Valéria és Kishegyi Árpád operettfelvételeiből. — 16.25: Körkapcsolás bajnoki1 labdarúgó-mérkőzésekről. — 17.20: Hírek. — 17.23: Útközben. — 17.25: Tudományos könyvespolc. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. — 18.33: Közvetítés a Vasas—Videoton bajnoki labdarúgómérkőzésről. — 18.45: Népzenekedvelőknek. 19.15: Világtörténelem dióhéjban. Politikus-portrék a XX. században. Winston Churchill. — 19.35: De- fossez: Fanfár. (Liege-i szimfonikus zenekar fúvósegyüttese, vezényel: Julien Ghyoros). — 19.45: A beat kedvelőinek. Suzi Quatro és a Ganymed együttes felvételeiből. — 20.33: Vála(s)z! — 13. szám. — 21.25: Made in Hollywood. Történetek világsztárokról — zenével. Az összekötő- szöveget írta és elmondja: Csen- gery Judit. I. rész. — 21.59: Nótacsokor. — 23.15: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 9.00: Közéletiség. közösségi élet. — 9.30: Üj lemezeinkből. — 10.38: A Purcell énekegyüttes angol madrigálokat énekel. Vezényel: Grayston Burgess. Közreműködik az Erzsébet királynő violaegyüttes és a Londoni rézfúvós együttes. — 11.05: A fény felé merengő. A Magyar Rádió és a Román Rádió Tudor Arg- hezi műsora a Radnóti Miklós Színpadról. — 12.04: XIX. századi kamarazene. — 13.07: Zenekari muzsika. — 15.13: Üj operalemezeinkből. A windsori víg nők. Részletek Nicolai operájából. — 16.07: Bemutatjuk új felvételeinket. — 16.49: öt földrész zenéje. Kuba. — 17.00: A véges végtelen. A természet kedveli a szélső értékeket. Résztvevők az Eötvös gimnázium diákjai és Veress MiháJyné tanárnő. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.09: Verdi: Aroldo. Négyfel- vonásos opera. Vezényel: Mau- rizio Rinaldi. Közreműködik a Milánói Rádió és Televízió zenekara és énekkara. — 20.21: Modern írók portréi. Norman Mailer. Bárt István műsora. — 20.40: Magnósok figyelem; — 21.25: Jaj. szívem gyötrelmi. . . Czóbel Minka. Dukai Takách Ju dit, Hajnal Anna. Kaffka Margit, Kányi Sarolta. Lesznai Anna. Petrőczy Kata Szidónia, Szalay Fruzsina. Szendrey Júlia és Török Sophie versei. —21.55: A munkadal. A fakürtök szerepe a juhászatban. Bartók Béla erdélyi román kürtszignál gyűjtése. iTdevfaiö I 8.00: Tévétoma. 8.05: Iskolatévé. 9.25: Delta. 9.50: Nyugalmunk érdekében. 10.15: Csendes Don. Magyarul beszélő, szovjet filmsorozat VI/6. rész. 11.15: Dudh Kosi. Angol rövidfilm. 14.05: Iskolatévé. 15.30: Gólyavári esték. Magyarország a II. világháborúban. II. rész. 16.15: Hírek. 16.20: A bábu. Magyarul beszélő, lengyel filmsorozat IX/5. rész. Látomás. 17.20: Reklám. 17.25: Közös erővel. Riportfilm. 17.45: A (film)kocka el van vetve. Filmtörténeti vetélkedő V/4. rész. 18.15: Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.25: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Centenáriumi Bartók ünnepségek nyitó hangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Kb. 20.15: Közben: Tv-híradó 1. Kb. 21.30: Én és az ezredes. Magyarul beszélő, amerikai film. 23.10: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Fiatalok órája. Történetek az életbenma- radásról. 21.00: A Niagara-vízesés. Japán rövidfilm. 21.30: Tv-híradó 2. 21.55: Gelléri Andor End*e: Egy önérzet története. Tévéfilm. BUKAREST: 16.00: Románia—Lengyelország labdarúgó-mérkőzés. 17.55: Görögország képekben. 18.25: Fórum. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági hírek. 20.05: Santa Victoria titka. Amerikai játékfilm. 22.10: Tv-híradó.