Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-21 / 68. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁRCIUS 21. 1981. március 21. SZOMBAT BENEDEK NAPJA A Nap kél: 5.46 — nyugszik: 17.58 órakor. A Hold kél: 18.48 — nyugszik: 6.28 órakor. Kevés felhő, eső nélkül VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Általában kevés felhő, eső nélkül. A helyenként még élénk északi szél fo­kozatosan mérséklődik, majd délnyugatira fordul. Leg­magasabb nappali hőmérséklet ma: 15, 19 fok között. I Kislexikon I Benito Pabló Juarez Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1806. március 21-én született, és 66 éves korában, 1872-ben halt meg Benito Pablo Juarez, indi­án származású mexikói állam­férfi, haladó politikus. Szülei zapoték indián parasz­tok voltak; ő maga saját ere­jéből tanult meg spanyolul Ír­ni és olvasni, majd jogi tanul­mányokat folytatott. Ügyvéd­ként elsősorban az indiánok problémáival foglalkozott, indiá­nokat védett a törvény előtt. Képviselővé választották. s 1848-tól Oaxaca tartományi kor­mányzója lett. 1853-ban több más liberális politikussal együtt száműzték az országból, majd a diktátor — Santa Anna — bu­kása után Juarez a liberális kormányban igazságügvminisz- ter lett. Ebben a minőségében terjesztette elő az igazságügyi törvényjavaslatot, amely a ké­sőbbi reformalkotmány előké­szítése volt. Később ismét Oaxa­ca kormányzója, majd minisz­ter, a Legfelsőbb Bíróság elnö­ke. ff Ifjú „kémikusok versenye Huszonöt középiskolás rész­vételével rendezik meg ked­den Szolnokom, a Vegyipari, Finommechanikai és Műszer­ipari Szakközépiskolában az Irinyi Jánosról elnevezett or­szágos kémdaverseny megyei fordulóját. Az iskolai versenyeken négyszáztizenhét diák oldotta meg a feladatokat, közülük válogatták ki teljesítményeik alapján a megyei forduló résztvevőit. A különböző ka­tegóriákban történő elméleti és gyakorlati versenyen a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumból öten küzdenek a továbbjutásért, míg a jász­berényi Erősáramú Szakkö­zépiskola, valamint a házi­gazda szolnoki szakközépis­kola négy-négy tanulóval képviselteti magát. A megyei forduló legjobb nyolc „kémikusa” továbbjut a Győrben sorra kerülő or­szágos versenyre. Termésnövelö Titavit A tavaszi szezonra már több mint 300 ezer liternyi termésnö­velö Titavitot gyárt a fűzfői Nitrokémia a Kertészeti Egye­tem szabadalma alapján. A ti­tán tartalmú vegyületből tavaly 50 ezer litert használtak fel a termelők igen kedvező ered­ménnyel. Ugyanakkor a fel­használók tapasztalatai alapján a Nitrokémia szakemberei fel­hívták a figyelmet arra. hogy ez a vegyület igazi hatását csak a tápanyaggal jól ellátott tala­jokon fejti ki hatását ugyanis azzal, hogy mozgósítja a talaj­ban lévő tartalékokat. segíti azok hasznosulását a növény­ben. Bartók emlékére Ünnepi hangverseny A szolnoki Bartók Béla kamarakórus ünnepi hang­versennyel tiszteleg névadó­ja. a nagy magyar zeneszer­ző emléke előtt születésének 100. évfordulóján. Szolnokon a városi tanács disz termé­ben március 25-én este fél 8 órakor kezdődő hangverse­nyen — az ünnepi köszöntő után — a kórus előadásában felcsendülnek Bartók Béla művei. Az esten közreműkö­dik Varga Béla, aki Fodor András. Nagy László és Ily- lyés Gyula Bartók ihlette verseit tolmácsolja. Vasárnap: nyugdíjasok fóruma Lapunk tizedik oldalán va­sárnap ismét jelentkezik a Nyugdíjasok fóruma. Ezúttal bemutatunk olvasóinknak egy aranylakodalmas házaspárt Bánhalmáról, elkísérjük min­dennapos ututena a zagyvaré- kasi házi gondoz ókat. s hírt adunk a megye első öregek hetes napközijéről, amely Ti- szaszentimrén létesül. A hí­rek, érdekességek mellett tavaszi egészségügyi tanácso­kat és öltözködési útmutatót is kapnak a fórum olvasói. Kiemelt övezetek Esztétikus környezet — Drágább lakás Színvonalas ellátás—Magasabb lakbér . Egy évtizeddel ezelőtt 1971- ben váltak hivatalosan is megkülönböztetetté Szolnok város egyes kerületei, azok a településrészek, amelyek a város legszebb helyén van­nak, legyen az városközpont vagy peremkerület. De nem pusztán a természeti környe­zet teszi kiemeltté a lakó­övezeteket, Ez egyik, de nem az egyetlen meghatározó fel­tétel. További kritérium, hogy a terület környezetkul­túrájának, ellátottságának (ami jelent út-, üzlethálóza­tot, gyermek- és oktatási in­tézményeket) színvonala a városra jellemző átlagnál magasabb legyen. Szolnok karakterét meghatározó, fo­lyó menti, összefüggő zöldte­rületek egy részét is a kiemelt övezetek közé sorolták. Tíz évvel ezelőtt így lett kiemelt lakóövezet a Tisza—Zagyva torkolatánál lévő Gutenberg tér, a művésztelep környéke, a MÁV-kórház és a Nyomda Vállalat telephelye közötti terület,' valamint a Tisza- parti városrészen — a Marx park, a Lenin park — a Kos­suth tér ‘környéke, az autó­busz-pályaudvar és környé­ke, a Zagyva-parti lakótelep és a Vánkonyi tér. Az ott élők közül a taná­csi bérlakások lakói nemcsak élvezik a kömyezetadta elő­nyöket hanem fizetnek is ér­te. Lakásaiknak tíz százalék­kal több a lakbére és a lakás- használatba-vételd díja. (Az összkomfortos lakásokért négyzetméterenként nem hat, hanem hat forint hatvan fil­lért, a komfortosokért nem öt forint negyven fillért, ha­nem öt forint kilencvennégy fillért fizetnek.) A magasabb lakbér és használatbavételi díj 1971-től több mint két- ezerkilencszáz szolnoki csa­ládot érint. Az elmúlt tíz év alatt újabb esztétikus, korszerű városrészek alakultak ki Szolnokon, összkomfortos la­kások, új bölcsődék, óvodák, iskolák üzletek épültek szép, kulturált környezetben. Ezért döntött úgy Szolnok város Tanácsának Végrehajtó Bi­zottsága, hogy az eddigi ki­emelt övezeteket tovább bő­víti. Ebbe a kategóriába so­rolta a Jubileumi teret és környékét, a Mátyás király út, a Tanácsköztársaság út, a József Attila út és a Jósika utca által határolt területet. Az új kiemelt lakbérövezet­ben több mint ötszáz tanácsi bérlakás van, amelynek lak­bére július 1-től 10 százalék­kal, a lakáshasználatba-vételi díja pelig 25 százalékkal emelkedik. A Mezőgazdasági Szakmunkásképző ad otthont tegnap déltől vasárnap déliig a Jászapáti és Vidéke Áfész, a Szolnok megyei MÉSZÖV, az ócsai Vörös Október Tsz, a FOTK és a Török­szentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat közös házinyúl- és galambkiállításának. Képünkön: Iskolásoktól a nyugdíjasokig mindenki szívesen gyönyörködik a „galambsztárokban” Elfordult jelzőtáblák, kidőlt korlátok A hét szeszélyes időjárása néha erős. viharos széllel pá­rosult. amely sok helyen el­fordította a jelzőtáblákat, itt-ott kidöntötte az útszéli korlátokat, ezért a hét végén a szokásosnál is jobban kell figyelniük az autósoknak. A tavaszi útépítési munká­kat. amikor az idő engedi, továbbfolytatják. A 4-es fő közlekedési út Törökszent- miklós belterületén lévő szakaszán a jövő héten is 40 kilométeres sebességkorláto­zás és előzési tilalom lesz ér­vényben az úton végzett ja­vítások miatt. A 32-es út jásztelki átkelő szakaszán is. útszűkületre kell számítani. Akik ma vagy holnap a Mátrába autóznak, jó ha tud­ják. hogy már közlekedhet­nek a Mátraházáról Kékes­tetőre vezető bekötőúton is. de a Kékesen nincs kijelölt parkolóhely. Bábszínészképzö tanfolyam Idén ősszel bábszínészképző tan­folyamot szervez az Állami Báb­színház Igazgatósága. A szeptem­berben kezdődő, kétéves, felsőfo­kú tanfolyam hallgatóit a színészi tanfolyam hallgatóit a színészi képességgel, bábmozgatási kész­séggel és énektudással rendel­kező 18—20 éves korú, érettsé­gizett fiatalok közül választják ki. Az érdeklődők április 22-ig jelentkezhetnek — személyesen vagy levélben — az Állami Báb­színház tanfolyami titkárságán. (Budapest, VI., Jókai tér 10. 1061) IA tárgyalóterembe I Esti séta traktorral A huszonegy esztendős Serfőző József. Jásztelek, Dobó Katica u. 5. szám alat­ti lakos, korához képest sok munkahelyet bejárt. Első munkahelye a Bútor­lap Szövetkezet jászalsó- szentgyörgyi gyáregysége volt. azután a jásztelki Tol- buhin Tsz-ben vállalt mun­kát. Ott se volt maradása, más munkahelyet keresett, de azért, hogy rövid idő után onnan ,is távozzon. Az ok: nem szeretett dol­gozni. kielégítette a tétlen­ség. de nem vetette meg az litalozüssal járó szórakozást sem. Véleménye szerint azt szolidan csinálta, nem ivott sokat, öt vagy hat üveg sör volt. amit egy-egy alkalom­mal elfogyasztott. Ügy látszik, ezt a ..hitele­sítést” nem vette komolyan, mert ez év február 28-án a jásztelki presszóban egy de­ci pálinkával kezdte a napot, majd sörivással folytatta. Ráért, hiszen egy hónapja nem dolgozott sehol, délig ívott, majd hazament ebé­delni. aztán visszatért a presszóba, hogy folytassa a sörözést. Emlékezete szerint estig vagy húsz. üveg sört fo­gyasztott el. Késő este volt. amikor tá­vozott a presszóból, nem tud­ta. mi vonzotta, mi vitte a helyi téesz géptelepére. Be­hatolt az elkerített telepre, kiválasztott magának egv MTZ—50-es erőgépet, bein­dította a motort, és útrakelt. Hat vagy hét kilométert te­hetett meg gépjárművezetői jogosítvány nélkül, amikor a traktor ..lefulladt”. Ott hagy­ta a járművet, és mint aki jól végezte dolgát, hazament. A jászberényi Járásbíróság dr. Pala Etelka tanácsa gyor­sított eljárással hozott íté­lteiét Serfőző József ügyében. Jármű önkényes elvételének bűntettében és ittas jármű- vezetésben találta vétkesnek, ezért 6 hónap börtönbünte­tésre ítélte, amelynek végre­hajtását 2 év próbaidőre fel­függesztette. és 1 év 2 hó­napra eltiltotta a járműveze­téstől. Az ítélet jogerős. I. A. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Szécsi Ágoston Jánoshida - (Alattyán, Jásztelek, Jászboldogháza, Jász- alsószentgyörgy), dr. id. Czifra György Jászapáti (Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás), dr. Gulyás József Jászárokszállás (Jászárokszállás, Jászágó), dr. Szűcs Antal Jászkisér (Jászki- sér), dr. Gyurkó László Jászjá- kóhalma (Jászjákóhalma, Jász- dózsa), dr. Kökényesi Albert Jászladány (Jászladány), Jász­berény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászfényszaru: dr. Dunay Miklós Jászberény, Vörösmarty út 12. Kisújszállás: dr. Szűcs Aladár, Nagy Imre u. 27. Kunszentmártoni járás: dr. Kertész Dénes Cibakháza, Ber­csényi u. 16. Mezőtúr és Két- pó: dr. Banos György Mezőtúr, Ifj. lakótelep 4. Karcag és kör­nyéke: nagyüzemi és tanyai te­rület: dr. Retkes Lajos Karcag, Kossuth tér 11—13., városi kör­zet: dr. Hazay Béla Karcag, Varró u. 18. Szolnok és környé­ke: dr. Kis Ferenc Szolnok, Vö­rösmarty u. 17. (Szolnok, Rá- kóczifalva), dr. Gulyás Pál Sza- jol, Fő u. 1. (Szajol), dr. Csiz­más István Tószeg, orvosi ren­delő (Tószeg, Tiszavárkony, Ti- szajenő, Vezseny). Szolnoki já­rás: dr. Sass Zoltán Kötelek, Kossuth u. 3. (Besenyszög, Nagykörű. Kötelek, Tiszasüly), dr. László Domokos Zagyvaré- kas. Szabadság tér 8 b. (Ujszász, Zagyvarékas), dr. Cseh János Kengyel. Kossuth u. 27. (Kengyel, Tiszatenyő), dr. Kulcsár Tamás Kenderes, Lenin u. 7. (Kunhe­gyes, Kenderes). dr. Tóth István Kuncsorba, Dózsa Gy. u. 34. Fegyvernek, Kuncsorba, örmé­nyes, Tiszabő), dr. Magyar Zol­tán Tiszaföldvár, Kossuth u. 127. (Martfű. Rákócziújfalu, Ti­szaföldvár). Tiszafüredi járás: dr. Bujdosó István Tiszafüred, Mák u. 14. és dr. Zsombokos András Kunmadaras, Lenin u. (Tiszafüred, Tiszaigar, Tisza- örs, Nagyiván, Kunmadaras, Tiszaszőlős), dr. Dóra Lajos Abádszalók, Lenin u. 18. és dr. Pataki Tibor Abádszalók, Al­kotmány u. (Abádszalók, Tisza- szentimre. Tiszagyenda, Tisza- roff, Tiszabura. Tomajmonostor ra). Törökszentmiklós: dr. Hor­váth István Törökszentmiklós, Alkotás u. 13. Tiszapüspöki: dr. Palkovics László Törökszentmik­lós. Ady E. u. 1 a. Túrkeve: dr. Szabó Zoltán Túrkeve, Kenyér­mezei u. 2. (Az ügyelet csak sürgős esetben vehető igénybe!) A tökéletes apróság Izgatott apák, nagy- és dédszülők, rokonok topo­rognak a tiszafüredi szü­lőotthonban ama bizo­nyos ablak előtt, ahon­nan — az üvegen át — pór másodpercig szem­ügyre vehetik a kis jö­vevényt, aki kedvéért fél napot utaztak. — A füle az anyjáé ... a szája az apjáé. Orra? Akár a nagyanyja! Nini, az arca meg a kereszt­apja! ... az a két kis göd­röcske szakasztott a Ju­lis ángyom! Pihenni viszik az apró­ságot. oda az ablakból a tünemény. A népes ro­konság élénken tárgyalja a hasonlatosságot, zajo­san vonul kifelé. A két­napos kis ember már az igazak álmát alussza, és nem is álmodik róla, hogy máris a nagy csa­lád kedvence lett — el­végre nyolc rokonra ha­sonlítani egyszerre, nem gyerekjáték! d. sz. m. a lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Öcsán megtartott 12. he­ti lottósorsoTás alkalmával a következő számokat húz­ták ki: 15, 64, 73, 79, 82 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Te­lefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesí­tő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU TSSN: Q133 9756 I Hírek I Tsz-támogatás a tanácsnak Ott, ahol a község lakói­nak többsége termelőszövet­kezetben dolgozik, valójában a tsz dolgozói kapják azt a támogatást, amit a gazdaság a községnek ad. Jászboldog- házán az Aranykalász Tsz e bevált igazság figyelembe­vételével újította meg azt a szerződést, amit a korábbi években a községi tanáccsal kötött. A közös gazdaság a szerződésben vállalta, hogy évente 100 ezer forinttal, vagyis a tervidőszak végéig félmillióval járul a tanácsi kiadások fedezéséhez, a mű­velődési ház, a sportegyesü­let fenntartásához, a nyugdí­jasok támogatásához. ■ BUDAPESTEN a Jászsági napok programsorozatában a margitszigeti Thermál Szál­lóban mutatkozik be holnap Jászfényszaru és Jászjákóhal­ma pávaköre és citerazeneka- ra. Az érdeklődők megtekint­hetik a jászfényszarui Szilá­gyi Dezső fafaragásait is. © TÖBB MINT ezer facse­metét kap az idén Jászapáti a szolnoki erdőgazdaságitól az utcák fásítására. Ezenkí­vül a strand és a víkendte- liep zöldövezetének növelésé­re ugyancsak térítésmentesen 120 ezer forint értékű fákat, díszcserjéket kapnak. Az ül­tetést a település lakói vál­lalták társadalmi munkában. ■ TEGNAP megnyílt Bá­rányé Sándor szolnoki festő­művész kiállítása a tiszafü­redi Kiss Pál Múzeumban, az érdeklődők április 5-ig te­kinthetik meg a tárlatot. © A BARTÓK centenárium alkalmából emilékünnepséget rendez hétfőn délután 4 óra­kor Szolnokon, a vasutasok csomóponti művelődési házá­nak könyvtára. Vájná Kata­lin zenepedagógus tart elő­adást, majd a Bartók Béla kamarakórus ad műsort. ­■ JÁRÁSI-VÁROSI mezei futóbajnokság színhelye lesz holnap délelőtt 10 órakor a jászberényi Barátság liget. © SZABÓ-VARRÓ tanfolya­mot szervez kezdőknek és haladóiknak a KIOSZ tisza­füredi csoportja. A hetven- órás „iskola” — ahol szok­nya, blúz. sőt ruha varrását is elsajátítják, — előrelátha­tóan júniusban fejeződik be. ■ A SZIM KARCAGI gyárá­ban 1961-ben alakult meg a KST-csoport, alig ötven be­lépővel. Az érdeklődés azóta évről évre nőtt, tavaly már százhatvanöten társultak a gvár „házi bankjához”, amely akkor már 230 ezer forinttal rendelkezett. Az idén még lobban takarékoskodnak a KST-tagok, betétjük megha­ladta már a 250 ezer forin­tot. © A FŐVÁROSBA utaznak ma kikapcsolódni a szolnoki Járműjavító Üzem szocialista brigádklubjának tagjai. A hatvan kiránduló délelőtt a Szovjet Kultúra Házába lá­togat el, délután pedig a Technika Házával ismerke­dik. H RIBLI ZOLTÁNT várják 35 táblás szimultán játékra a tiszaföldvár! sakk-rajon­gók március 29-én a Lenin Termelőszövetkezet kultúr­termébe. © BALOGH MÁRTON, a Repülj páva népdalverseny nagydíjas szólóénekese hol­nap délelőtt 11 órakor a túr- kevei művelődési otthonban tart élménybeszámolót — és természetesen énekel is,

Next

/
Oldalképek
Tartalom