Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-20 / 67. szám

1981. MÁRCIUS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Olyan ez a túnkevei Ma­lomzug, mint a ritkán lakott faluszéle. Szárkúpokkal tűz­delt vagy herével bevetett porták bújnak meg a dűlő- utak füzérén. A jó szomszédság meghitt melege itt még érezhető. Bod­nár Lajosék otthonában, a Tanya 7.-ben most is három asszony beszélget. A házigaz­da „embernek való” munkát végez valahol, pár száz négy­szögöl földjén. Az asszonyok naprakészek jellemzésével: — Parasztember létére roppant ügyeskezű, — így az egyik szomszédasszony. — A disznókat is ki tudja herélni, — kontráz a másik. — Az uramat is megtanítot­ta erre. A ti már és a szíj­gyártó szakmához is jól ért. — Nem szoktam vele di- csiekedni, — mondja a fele­sége, — mert ez nem illik, de ami megtetszik neki, egy minut alatt lerajzolja, és úgy lefesti, vagy kifaragja, hogy semmi rontás nincs a mun­káján. Amikor fiatalok vol­tunk, verseket is írt a leve­leiben. És rajzolt is. A rajzokkal díszített ver­ses levelek egy lezárt ládá­ban rejtőznek. Annak kul­csát meg Lajos bácsi őrzi, — így aztán a régi, rajzokkal, versekkel ékesített vallomá­sok levéltári titokként isme­retlenek maradnak számom­ra. Nem úgy mai munkái. A háziasszony jóvoltából pillanatok alatt fafaragások tucatja, néhány festmény, ka­rikás, töröksíp és tárogató tölti meg az asztalt. Bodnár Lajos ugyanis hangszereket is készít. — Szárnykürtön szjépen játszott kottából. A tüzérek­nél is kürtös volt. Éppen búcsúzni akarok, amikor megérkezik a házi­gazda. Nyúlánk, szikár pa­rasztember. Látszik, hogy a munka nem idegen számára. — És honnan ez a sokolda­lú ügyeskedés? — Gyermekkorom óta ér­zem, hogy több van bennem az átlagos munkánál, de már gyermekkoromban dolgoz­nom kellett. Nekem mindig szomorúság volt az útiba­tyum, amit nem tudtam el­vetni, bárhogy is szerettem volna. Kezébe veszi az általa ké­szített töröksípo't. A bodza­fából készült hangszer vége szépen mintázott sziilvafa- tölcsérbe végződik. — Mielőtt játszanék, meg- iárntom egy. kicsit, — sza­badkozik. — Meg az ajaknak is szokni kell, mert más ezen iátszani lés más klarinéton. Eeyébként ezt is bodzából készítem. Jó fa a bodza. A töröksíp hangja betölti a konyhát. Bodnár néniben nyári emlékeket kelt. — Amikor kint voltunk a Kevi kör táborában, hajnal­ban hazafelé olyan szépen fújta a párom, hogy a töb­biek elkísértek, úgy hallgat­ták. Előkészület a darálásra túrkevei állatorvos segédje volt — És mindig kiváló dolgo­zó volt, — mondja a felesége, és bizonyságul hozza a do­kumentumokat. Az öreg csak annyit mond az oklevelekre. — Van belőlük egy ölre való. Színes filmre is felvet­tek már. Országos kiállítás lesz itt Túrkevén. Amikor erre tere­lődik a szó, az öreg legyint: — Azt mondják, díjakat, is adnak, de én egy szikrát se drukkolok, mert nekem az életemben sosem volt olyan szerenecsém, hogy munka nélkül pénzt kapjak. A felesége rábólint: — Egész életünkben dol­goztunk, mint a méhecske. Az épület hátsó udvara kézzelfogható tanújelét adja ennek. Házilag készült trak­tor és emeletnyi magas szél­malom (szintén Lajos bácsi kezemunkája) található ott. — Ha semmit nem csiná­lok, akkor olyan szomorúság jön rám, — mondja az öreg a kertet járva. — Még ka­tonakoromban sem tétlen­kedtem. Amikor Hajmáskér- re vittek például, volt ott egy Tulipán nevű vendéglő, — női zenekarral. Társaim odajártak inni. Én meg fel­mentem a hegytetőre, és le­rajzoltam a tájat. — Mit szeretne úgy isten­igazából? — Azt, hogy csizmában vagy bakancsban haljak meg. Munka közben. Simon Béla Fotó: Hargitai Lajos Bognár Lajos saját készítésű hangszerén játszik Félig kész bőrduda kerül eLő. A szomszédasszony na­gyot néz: — Ejnye, lelkem, harminc év óta ismerlek, és mindig új képességedet fedezem fel. Annak idején, a téesz meg­alakulásakor is így voltak Bodnár Lajossal. Állatte­nyésztési iskolára küldték. Aztán brigádvezető lett. — Pedig én mindig egysze­rű ember szerettem volna lenni. Később felcseriskolára küldték. Nyugdíjazásáig a JÓ FA A BODZAFA Mindent egy helyen Egy keskeny utca választ­ja él Jászberényben a váro­si tanács épületétől a Lehel Vezér téri 20 lakásos társas- házat, és az épület földszint­jén az átadás előtt álló üzlet­sort. Ha elkészül az üzletsor, átköltözik a tanács épületé­ből az illatszer-, az óra- és ékszerbolt, valamint, az OFO- TÉHT. Ezzel három helyiség szabadul fel, és lehetővé vá­lik, hogy a tanács épületének földszintjén, várhatóan július 1-én, megnyissák az ügyfél­szolgálati irodát. Az államigazgatási munka egyszerűsítését és korszerű­sítését szolgáló ügyintézés feltételeinek a megteremté­sét Jászberényben 'már a ko­rábbi években elkezdték. A városi tanács vb programot fogadott el, amelyben- előír­ták, hogy ki kell szűrni az állarfiigazgatási eljárásokból ■ ■ Ügyfélszolgálati iroda Jászberényben is azokat az elemeket, amelyek felesleges megterhelést rónak az állampolgárokra, és ne­hezítik az apparátus dolgo­zóinak ügyintézési tevékeny­ségét. M u nkaer ő- átcsopor tos ítá- sokkal megszüntették az ügyintézést akadályozó ter­heléseket. „Beadványi min- ta'’-gyűjtemény készült, ame­lyik tartalmazza mindazokat az iratmintákat, amelyeket a különböző osztályokon hasz­nálnak. Ezeket megkapták a vállalatok, az üzemek, a szö­vetkezetek és intézmények, a tanácstagok és a lakóbizott­ságok. Az ügyviteli feladatokat ellátó dolgozók összevonásá­val létrehozták a központi leíró- és iktatóirodát. A kü­lönböző osztályokon meg­szűnt az iktatás és leírás, ez­zel együtt a sok utánjárás, az ügyfeleknek az egyik osztály­ról a másikra való küldözge­tése. Az ügyintézés folyamatos­ságát, gyorsaságát segíti a le­íróiroda gépesítése. Az ügy­intézők magnót, korszerű vil­lanyírógépet kaptak. A ké- rel meket, határozatokat mag­nószalagra diktálják, és úgy adják át iktatásra, postázás­ra a társosztálynak. Az ügyfélszolgálati munkát szabályozó program végre­hajtása tehát Jászberényben is jó úton halad. Az ügyfél- szolgálati iroda megnyitásá­val Jászberény is felzárkózik a megye többi településéhez. Azokhoz a városokhoz, ahol a korszerű ügyfélszolgálati munkában már hasznosítható tapasztalatokon alapuló ered­ményeket értek el. I. A. Pablitó nővérei Magyarországi bemutató a Szobaszínházban Árkosi Árpád harmad­szor pró­■■■■■■ bálkozik Szolnokon ugyanazzal a kép­telennek tűnő feladattal: kö­zepes vagy még annak sem nevezhető műből kibányász­ni és felmutatni a benne rej­lő — vagy benne nem rejlő, de beleinjekciózható — ér­tékeket. A Tizenkét dühös ember és a Szerelem, ó után Man- zari. olasz drámaíró műve, a Pablitó nővérei is erős in- iekciózást igényelt. De így. meghúzva. jelenetek sor­rendjét felcserélve már al­kalmas alapanyag volt ah­hoz. hogy nagyszerű előadás szülessen. Az alaposan át­gondolt és következetesen megtartott rendezői elképze­lés mellett — erről később bővebben — döntő szerepe van a sikerben a színészi csapatmunkának. A szünet nélkül játszott, egy folyamat egymásból következő lépése­it nyomomkísérő előadás tel­jes összhangot, maximális egymásrafigyelést és bizal­mat követel a színészektől. A felszínen letapintható tör­ténések mögött függőségi vi­szonyok. elfojtott érzések harca folyik. Itt nem lehet, másokról függetlenül „ió alakítást nyújtani”. Csak egy közösség — esetünkben a színház tizenegy színésznőié­nek — együttesen jó alakítá­sáról beszélhetünk. A minő­ségnek, járó tisztelettel áll­jon itt mindannyiuk neve: Koós Olga, Pásztor Erzsi, Csonka Ibolya, Győry Fran­ciska. Jutkovies Krisztina, Fehér Ildikó. Antal Anetta, Szendrey Ilona, Hanga Eri­ka, Szeli Ildikó, Turza Irén. A színészi játék intenzitá­sa és a hallatlanul pontosan szervezett folyamat furcsa paradoxonná áll össze: na­turalista rítust kapunk, melyben a konkrét hely és idő érzékeltetése ellenére — Spanyolország. 1939 — min­den adott pillanat általános érvényű jelentéssel töltődik fel. Jól segíti ez,t Antal Csa­ba térszervező munkája. Nem színpadban, hanem tér­ben gondolkodik, ebbe kom­ponálja bele a zárda padja­in ülő nézőket is. Belül va­gyunk. a mindenkori válasz­tás, döntés kényszere ránk is vonatkozik. A háromszögbe szervezett mozgás pontosan érzékelteti azt a függőségi viszonyt, ami a főnökasszony és helyettese, illetve a fő­nökasszony és nővérei kap­csolatát jellemzi. Az alaphelyzet alapvető erkölcsi kérdéseket fogalmaz meg. Adott egy látszólag mindentől független zárda, mely saját szabályai szerint él — és a háborúban vergő­dő pillanatnyi erőviszonyok szerint változó külvilág. A kérdéseket és konfliktusokat szülő mag tehát a falak közé zárt állandóság és a falakon kívül folyó hatalmi harc ta­lálkozása. A rendet választó apácák lemondtak névről, családról, minden kötődésről, ami a kinti világhoz kapcsol­ta őket. A hitért élnek, ezt őrzik és ápolják. Falak mögé zárják, hogy a háború mocs­kától védjék tisztaságát. Ezt akarják. Csakhogy a legtöké­letesebb gondolat sem ill meg önmagában. Minden nit sántít, mert hordozói embe­rek. Ezért a tökéletlen em­berhez igazodnia, együtt kell lélegeznie a jelennek, mert különben megmerevedik és az ember, ellen fordul. Az eszme és az ember küzd min­den apácában, éis mivel ezek nem találnak egymásra, nem ugyanazt mondják, az apá­cák szenvednek. Lehetetlen kiszakadni abból, ami a fa­lakon kívül zajlik. Nincs olyan erős fal. melynek hai- szálrepedésein ne szivárog­nának be a külvilág jelzései. Ezek egyre erősebbek lesz­nek. eljön az a pillanat, ami­kor választani. dönteni kell. Valaki kétségbeesetten zör­get a kapun, nyomában az üldözők. Egy ember életéről van szó. de a zárda szabályai szerint a kaput kinyitni nem lehet. Az üldözöttek — Pab- Litót — lelövik. Holtteste na­pokig a kapu előtt fekszik. A szabályok betarthattak, az eszme tovább él. De elsza­kadt az embertől, elveszítet­te emberléptékű dimenzióit. Tisztaságát vércseppek pisz- kítják. egyértelműségét az ébredő kétely mérgezi. De le­hetett-e valaha is tiszta é? egyértelmű ebben az erő­szakkal és önsanyargatással fenntartott világban? Lehet-e egy embernek való hitet őrizni egy embertelen világ­ban ? A főnökasszony egvre ne­hezebb helyzetbe kerül. Nem engedi be a menekülő férfit, ezzel közvetetten, de halálá­nak rlkozója lesz. Felmenti őt a zárda szabályzata és a nővérek hite. de elítéli az. erőszakkal fékentartott em­berség. az eszméket gyártó racionális elme fölénye mö­gött vergődő emberi érzés. A főnöknő érzi. hogyan távo­lodnak tőle a nővérek, ho­gyan bomlik a rend. ezért vallomást tesz. Kiadja bűne­it. hogy kiszedje a nővérek­ből legtitkosabb gondolatai­kat. „Szánom és bánom. Szá­nom és bánom,” — szórja a hamut fejére, és tűri a nő­vérek őszinteségét. Kisza­kadnak belőlük az elfojtott vádak. A főnökasszony szen­ved a lelkiismeretfurdalás- tól és az önmagára szabadí­tott megaláztatástól. De ösz­tönei jól irányítják. Ha ezt kibírja — és kibírja, mert bízhat Giovanma nővérben, helyettesiében, aki nem tud­ja elviselni a nyilvánvaló emberkín7.ást — megerősö­dik a helyzete. Minél többet kell elszenvednie, annál több kegyet oszthat. Megbocsát­hat. A nővérek sorba elvonul­nak „anyjuk” előtt, és behó­dolva bocsánatárért könyö­rögnek. Űjra erős az egység, szilárd a rend. De a hitnek ez a vára már félelemből épül. Ebben a meghasonlott világban az őrült Mária cse­lekszik csak normálisan, aki önuralmát elveszítve — ez­zel emberségét visszanyerve — a kapuhoz fut. és legalább az üldözöttek neveit tartal­Bartók Béla szobra Budapesten, a Kosztolányi Dezső tér és a Bartók Béla út találkozá­sánál elhelyezték Somogyi József, kétszeres Kossuth- díjas szobrászmű­vész Bartók Bélá­ról készített három méter magas, cgészalakos szob­rát. A szobrot a Bartók centená­rium alkalmával avatják fel mazó iratokat megmenti. Benn a szikra, mely valódi döntésre, választásra kény­szerít. Most kezd megfogal­mazódni az előadás zseniális üzenete a hatalom módsze­reiről. vagy ahogyan a fő­nöknő nevezi „az Ür kifür­készhetetlen útjairól”. A rendőrfőnök előtt min­dig is világos volt. hogy a zárda — és ezzel a hit — sorsa nem függetlenedhet a falon túli hatalmi játékok­tól. Nem is kétséges számá­ra a megalkuvás mindaddig, míg abban a tudatban élhet, hogy ezzel a szent, eszmét őrzi. „Ó, az emberek! Mit számítanak az emberek az eszmékhez képest!” — kiált­ja elvakultan. Saját életét is feláldozná az eszméért. De az áldozatból könnyen gyil­kosság lesz. ha két külön ser­penyőbe kerül és leméretik az eszme és az ember. Vajon hány millióan - pusztultak már el az iménti jelszó ürü­gyén? És közben hol a nye­reség? Hol vannak a meg­mentett szent eszmék, a há­borúk mocskain, feláldozott holttestek vádló tömegsírjain átfénylő tiszta gondolatok? De hol is lehetnének, hiszen éppen az. átmentésüket válla­ló. áldozatokkal kalkuláló, mártírokkal dobálódzó mani­puláció alantas eszközei szennyezik a gondolatot már születése pillanatában. Aki pedig használja ezeket az eszközöket — esetünkben a főnökasszony — a legcseké­lyebb bűntudatot sem érzi. Nem is érezheti, hiszen meg­győződése, hogy választása helyes. De most látnia kell a mártíromságra kész nővérek szemében a naiv bizalmat, mellyel elutasítják a megal­kuvást. Csakhogy látja azt is. hogy a véletlen — az ira­tok bekerülése — a tömeg szemében hőstetté változik, őket pedig, a cordovai nővé­reket Pablitó nővéreiként emlegeti a nép. Nagyobb jö­vőt ígér ez az ingyen szer­zett népszerűség, miint a ha­talom szárnyai alatti langy- meleg vegetálás. A főnöknő dönt. Az iratokat elégetik. Már az sem számít, hogy az elégetett lapokon esetleg nem is nevek voltak, csak versek. A nép ezt már úgy­sem hinné el. harcosok meg­ír,entőjeként, szentként tisz­teli. és foglalja imába ezen­túl a rend nevét. A nővérek — mit sem tudva az eszme által szentesített kegyes csa­lásról — hőstettük tudatá­ban boldogan borulnak ösz- sze. És sírva búcsúznak. Mert búcsúzniuk kell. a ren­det természetesen feloszlat­ták. De a főnökasszomy ezt is elégedetten szemléli: a hovícüák most már megin­gathatatlan meggyőződéssel hirdethetik az igét — egész Spanyolországban. A tömeg a mártír Mánia fátylának szövetdarabkáiért őrjöng. Pabliitó nővéreit éljenzi. Bi­anca nővér, a főnökasszony elérte célját: egy hit meg­született, és elindult útjára. Csak hiúságán nem képes úrrá lenni. Helyettesének e!- k of yogi a a titkot a „nevek­ről”. Giovanna nővér pedig, ak,i mindig, minden kérdés­ben az életet, az embert kép­viselte. végső kétségbeesésé­ben megöli a főnöknőt. Már késő. Jöhet a katonaság, el­foghatja, vagy kitüntetheti (!) az erkölcsi igazságot osz­tó gyilkost. Giovanna nővér elmondhatja, hogy csalás az egész. A hit már kiszakadt az ember kezéből, úton van, és öntörvényei szerint élni fog.---------------------------- egy hit Az előadás“*.-------------------------- natát vizs­gálja. Vérrel, áldozattal, bűnnel mocskolt ez a pilla­nat. Szinte kibogozhatatlan, kitapinthatatlan az az út, melyet a zárda falain belül végigjár a születő gondolat, B érezés László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom