Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-21 / 44. szám

1981. FEBRUÁR 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Köszönöm, megvagyunk Egyszerű történet, sajnos mindennapos. Mesteri ri­portképek sorozataként is felfoghatjuk Lugossy László filmjét, olyannak, amelyik mentes maradt a retustól. Készülhetett volna Szolno­kon, Szajolban, Budapesten, Tapolcán, bárhol az ország­ban. Legnagyobb erénye, hogy „egy az egyhez” mód­szerrel láttat, mentes minden filmes divathóborttól, csak annyit vállal, amennyit ma­radéktalanul el tud mondani. S ez nem kevés. József egy negyven év kö­rüli munkás — néha hatvan­nak látszik — eszelősen épít­geti a házat. Nem építi, ha­nem csak építgeti, mikor mennyi pénze, anyaga van stb. özvegy. Arról, hogy mi­kor, miben, miért halt meg a felesége a közlés szintjén nem sokat tudunk meg, — de ha végiggondoljuk József rettenetes erőfeszítéseit, hogy fedél legyen a házon, kike­rülhetetlenül Kőmíves Kele­men balladájára asszociá­lunk. Vagyis: szinte még el sem kezdődött a film, már megsejtetett egy szemfedővel borított tragédiát. A felisme­rés később tudatossá válik: az az életmód, amely a Jó­zsefeké és családtagjaiké, törvényszerűen az önpusztí­táshoz vezet. József nem boldogul egye­dül a csirkefarmjával, amely hasznából a házát építgeti. De nem akar, nem tud — alkalma sincs rá — élettár­sat keresni: felfogadja a Lányt, akit kiléptet a gyár­ból, s megfizet. Mire szer­ződtette József a szánté gye- rek.ányt? Boldogulásra. En­nek kulcsa viszont a pénz, minél több pénz megszerzé­se, mert a ház olyan, mint a feneketlen kút, minden pénzt elnyel. Józsefnél a bol­doguláshoz csak egy út ve­zet, a pénz. Kispolgári ha­rácsoló, cezarömániás új­gazdag-jelölt ez a munkás, aki a humánus élét peremé­re került? Igen, oda jutott, az embertelenség mezsgyéi­re, de nem tehet róla. A kényszerpálya megteremti a maga erkölcseit, szokásnor­máit. József nem tud magá­nak másképpen házat építe­ni, csak úgy, ahogy teszi, s mást nem is tehet, csak épít­geti, hiszen a Józsefekben örök ösztön munkál: barlan­got, kunyhót, házat építeni, ahol az asszonya megszüli majd gyermekeit. A Lány és József kapcso­lata már az első percektől tisztátalan és halálraítélt. Átmeneti egyezségük ugyanis csupán két kényszerpálya metszéspontja. A Lány ugyanolyan nyomorult, mint József, csak másként. Ö ott­honra, de legalább egy szo­bára vágyik, legalább egy al­bérletre, mert a tömegszál­lás morálját nem tudja elvi­selni. József magához veszi, ha úgy tetszik beépíti egy fogaskeréknek a pénzcsdnáló gépezetébe. A végcél: a ház. József embertelen ed ése meg­állíthatatlan. Amikor a Lány közli, hogy terhes, ki­löki az utcára. Beavatkozik az „államhatalom”, a rend­őr személyében. Fellépése jóindulatú tévedés, egyben annak is példázata, hogy a törvény igazsága, szigora adott helyzetben csak pót­cselekvés. A beavatkozás semmit sem old meg — ki­teljesedik a tragédia. A lány így válaszol az orvos kér­désére: „nincs senkim”. Mindketten öngyilkosok, de József a lassúbb halált vá­lasztja: az alkoholmámorba menekül. Két nagyszerű színész, Nyakó Júlia és Madaras Jó­zsef játéka hordozza a film nehéz mondandóját. Érdekes, hogy a „filmes” rutinnal alig rendelkező Nyakó Júlia játéka sokkal filmszerűbb a filmszínész Madaras Józse­fénél. Ez persze abból a sa­játos helyzetből is követke­zik, hogy József úgyszólván saját cselekvéseinek ideoló­giai narrátora is. Magyaráz­za cselekvéseit, erősítgeti té- veteg szándékait. Az alkotók ígv próbálták még érzéklete­sebbé tenni József cselekede­teinek gondolati hátterét, ám így túlontúl is bőbeszédűvé tették ezt az önmagáért be­szélő — a szó minden értel­mében. — figurát. De mind­ez alig von le valamit is — legfeljebb csak zavar a Kar­dos István írta. Lugossy László rendezte kegyetlenül őszinte, végtelenül egyszerű, megrázó ereiű új magyar film értékeiből. Tiszai Lajos A nevelő iskola eredményei Könyv a Varga Katalin Gimnázium v kísérletéről Az elmúlt években világ­szerte megnövekedett az ér­deklődés az újszerű pedagó­giai kutatások, az élethosz- sziglan tartó tanul ás-nevelés, elméleti és gyakorlati kérdé­sei iránt. A figyelem nem­csak a szakemberek részéről nyilvánul meg, hanem tár­sadalmi méretekben is, hi­szen nem lehet közömbös az adott országnak, hogy meny­nyire felkészült, az önműve­lés iránt fogékony fiatalok lépnek ki az iskolából. Az UNESCO — más nem­zetközi és regionális szerve­zetekkel párhuzamosan illet­ve közösen már a hatvanas évek végéni, de különösen 1972-től jelentős és eredmé­nyes munkát fejt ki a per­manens nevelés — művelő­dés eszméjének elterjesztése, továbbfejlesztése, a külön­böző kutatási és fejlesztési programok szervezése, támo­gatása terén. A nemzetközi szintű peda­gógiai kutatásban, — amely­nek témája a „Permanens nevelés az iskolában: a ta­nulási folyamat önállóságot fejlesztő szervezése” — -öt ország, az NSZK, az USA, a Fülöp-szigetek. Honduras és Magyarország öt kísérleti is­kolája és kutatócsoportja kapcsolódott be. Hazánkat a szolnoki Varga Katalin Gim­názium — ahol már koráb­ban is kísérleteztek a peda­gógusok — képviselte illetve képviseli a kutatásokban. Az Akadémia Kiadó igen dicséretes gyorsasággal köte­tet jelentetett meg „Az ön­álló tanulás feltételei és le­hetőségei” címmel a gimná­ziumban elért eredmények­ről, tapasztalatokról. A szerzők Bernáth József, Horváth Márton, Mihály Ot-- tó és Páldi János, a gimná­zium igazgatója öt fejezetben elemzik a permanens neve­lés — művelődés fogalmát, jellemzőit, a nemzetközi és hazai kutatási program cél­kitűzéseit. s természetesen a kötet nagyobb hányada a szolnoki középiskola kísérle­teit, s azok eredményeit, a következtetéseket taglalja. A felvetett kérdésekre, — ho­gyan tanítanak a pedagógu­sok, hogyan tanulnak a diá­kok, milyen módszerekkel le­het hatékonyabbá tenni az iskolai munkát — adott vá­laszokból pontosan körvona­lazódnak a nevelő iskola is­mérvei, s a megvalósításának lehetőségei. Mindaz, ami a Varga Katalin Gimnázium­ban a társadalmi fejlődés je-, lenlegi szintjén sikerrel meg­valósult. iskolarendszerünk megújításának központi fel­adata. s a megoldását jól se­gítheti az úttörő jellegű, az elméletet a gyakorlattal együtt bemutató kötet. — tg — HÉTVÉGI HÍVOGATÓ Farsangi mulatság Mini koncert Szolnokon, a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Központ valamint a Népművelők Egyesülete Szolnok megyei Szervezete ma este 7 órától rendezi meg farsangi mulat­ságát, amelyre a népművelő­ket, valamint a művelődési központ szakköreinek, klub­jainak, művészeti csoportjai­nak tagjait és azok vendége­it várják. A programban töb­bek között vidám farsangi műsor szerepel, amelyben egyebek mellett fellép a Po­zsonyi bűvészegyüttes és a szolnoki Stúdió színpad is. Ugyancsak a Megyei Műve­lődési és Ifjúsági Központ­ban ígér kellemes szórako­zást a fiataloknak holnap es­te 7 órától a Mini együttes koncertje. A zenekar műso­rán a Vissza a városba és az Ütőn a Föld felé című nagy­lemezük szerzeményei szere­pelnek. A képzőművészet kedvelő­inek figyelmét itt is felhív­nánk László Gyula régész­professzor, festőművész teg­nap Szolnokon, a Helyőrségi Művelődési Otthonban meg­nyílt kiállítására A kiállítás 10-től 18 óráig várja a láto­gatókat. Négyszázötven éves a nagyhírű pápai kollégium Az idén ünnepük a nagy­hírű Pápai Kollégium alapí­tásának 450-ik évfordulóját. A város vezetői és az egy­kori református főiskola haj­dani diákjaiból alakult ren­dező bizottság gazdag kultu­rális programot dolgozott ki aZ évfordulóra. Szeptember 28-a és Október 2-a között egyhetes rendezvénysoroza­ton foglalkoznak a Dunántúl egyik szellemi bölcsőjének múltjával, hazánk művelődé­sében betöltött szerepével, ismeretterjesztő, pedagógiai jelentőségével. Emlékülésen idézik az iskola neves taná­rainak, Bocsor Istvánnak, Tarczy Lajosnak, Vály Fe­rencnek alakját. Pápa az iro­dalomban címmel kiállítás nyílik, melynek látogatói visszatekinthetnek Petőfi Sándor, Jókai Mór, Nagy László Pápán töltött éveire. Az évforduló alkalmából az iskola főbejáratánál elhe­lyezik Nagy László dombor­művű arcmásét, Somogyi Jó­zsef szobrászművész alkotá­sát. A Pápai Kollégium 450 éves történetét neves törté­nészek dolgozták fel, mun­kájuk könyvalakban jelenik meg a város ünnepére. Jászsági minták mestere Ráma, rajta kifeszített kongré, hurkolótű, gombo­lyag fonál; ha elkészítenénk, tulajdonképpen csak ennyi­ből állna Kovács Istvánná mesterségének címere. Ami­ről viszont a címer nem be­szélne, az a mesterség lénye­ge: a fantázia, a kézügyes­ség, a jó ízlés, a mindig újat keresés kényszere. Egyszó­val mindaz, ami Kovács Ist­vánná faliszőnyegeit, faliké­péit egyedivé teszi. Jászbe­rényi otthonában, amelynek egyik szobája műhelyül is szolgál, arról beszélgetünk, hogyan is kezdődött vonzal­ma a művészetekhez s ho­gyan alakult végül is ez a vonzalom alkotó tevékeny­séggé? Jánoshidán nevelkedtem, s már gyermekkoromban sze­rettem megfigyelni a kör­nyezetemet, a természetet, a körülöttem lévő tárgyakat, embereket. Azt, ami különö­sen megragadott, megpróbál­tam lerajzolni, lefesteni. Rajztanár szerettem volna lenni, de családi körülmé­nyeim nem tették lehetővé, hogy tanuljak. Édesapám ko­rán meghalt, szükség volt a keresetemre. Dolgoztam ker­tészetben, cukrászüzemben, KOVÁCS ISTVÁNNÉ FAUSZŐNYEG­KÉSZÍTÖ MŰHELYÉBEN vendéglőben, de valahogy soha sem okozott igazi örö­möt a munkám. — öt évvel ezelőtt aztán megszületett a nagy élhatá­rozás ... — Elsősorban a kényszerű­ség, beteg édesanyám ápolá­sa tette szükségessé, hogy otthagyjam a munkahelye­met. Itthon aztán több időm maradt arra, hogy éljek régi kedvtelésemnek. Többek kö­zött megpróbálkoztam a „Viktória” hímzéssel, ez tu­lajdonképpen azt a munkát jelenti, amit most is végzek; a kézi hurkolású szőnyegké­szítést nevezték így régen. Az első munkáim egyikével be­kopogtattam a városi tanács­hoz, ahol bíztattak, és nem sokkal később megkaptam az iparengedélyt Azóta dolgo­zom itthon, és rettenetesen örülök annak, hogy sikerült megvalósítanom gyermekkori álmomat, legalábbis annak töredékét. — Modern mintájú és nép- művészeti ihletésű falisző­nyegeket, képeket egyaránt készít... — Amikor elkezdtem a mesterségemet, nagyobb igény volt a modern mintá­jú szőnyegekre. Azt hiszem ez érthető, hiszen a mai la­kások túlnyomó többségének berendezése is módem. A munkáim természetesen ak­kor sikerülnek a legjobban, ha ismerem azt a környeze­tet, ahová kerülnek majd Ezért, ha mód van rá, elme­gyek a megrendelő lakásába, szétnézek, tervezgetek, tulaj­donképpen ezzel kezdődik minden faüszőnyeg „történe­te”. Általában nem kerül ki a kezem alól két egyforma darab, el sem tudom képzel­ni, hogy szériába „gyártsam” őket, úgy érzem, ezáltal lel­ketlenné válna a munkám. — Tulajdonképpen ez, a változatosság keresése, indí­totta el a népművészet felé is. — Gyakorlatilag igen. Az elmúlt évben a jászberényi népművészeti napok idején kirakodóvásárt rendeztek, ahová engem is meghívtak. Akkor tapasztaltam, hogy a népművészeti termékeket szívesen vásárolják az em­berek, előszeretettel díszítik otthonaikat szőttesekkel, hímzésekkel, különböző nép- művészeti tárgyakkal. Nos. akkor határoztam el, hogy megpróbálom a saját mun­kámban is felhasználni a népművészeti motívumokat Felkerestem a múzeum szak­embereit, ők segítettek ab­ban, hogy felkutassam, leraj­zoljam a jellegzetes jászsági mintákat. Ügy érzem, hogy megkedvelték az emberek ezeket a munkáimat is. A jövőben szeretnék megpró­bálkozni a szövéssel is, izgat­nak a benne rejlő új lehe­tőségek. Kovács Istvánná munkáit a jászapáti Vágó Pál Házban rövidesen megnyíló kiállítá­sán ismerheti meg a nagy- közönség. T. E. Fotó: T. K. L. U gye, szólíthatlak Zsókának? Tu­dod, mi itt az osztályon mindenkit a keresztnevén becézünk, nem cifrázzuk, hogy kar- társnő, legyen szíves, meg paramnoljon az elvtárs. Minek az a nagy flanc? Szerintem a kisgóré, már­mint szeretett főnökünk szívszélhűdést kapna, ha valaki le elvtár sózná! Csak simán Belud! Ér­ted? Majd meglátod, mi­lyen jó kis banda ez. Pa­píron én vagyok a cso­portvezető, de ne félj, nem rázom a porron­gyot. Béluci az osztályve- zető, tündéri pofa, csak vigyázz, minden új lányt megkörnyékez, született szoknyabolond, de jól áll neki, valamikor én is csíptem öt, de örült fél­tékeny pasas a férjem, nem akarok botrányt, nem igaz? Az új munka­erőt mindig én igazítom el, Béluci ilyesmivel nem foglalkozik, ezért szöve­gelek most neked, vilá­gos? — Jó helyed lesz köz­tünk, ne ijedj meg, itt Ismertetem a dörgést! még senki nem kapott sérvet a munkától, Pus­kás öcsi tanítványai va­gyunk: kis pénz, kis foci. Érted? Szóval, nem szag­gatjuk szét az istrángot. Apropó, pénz! Nem tu­dom, hogy állsz anyagi­lag, de ha megszorulsz, nincs gond. Aranka néni a másik szobában tele van pénzzel, tőle mindig kérhetsz. Fizetéskor visz- szaadod, ráteszel egy hú­szast és kétsz. ötszáz fo­rintig jó vagy nála. Azért ismertetem ilyen részle­tesen a dörgést, hogy ta­nulj. Vásárolni akkor mész ki, amikor akarsz, szemben a húsbolt, Józsi bácsi a főnök, leadod ná­la a rendelést, és a leg­jobb húsokat teszi félre. Havonta adunk neki fe­jenként egy ötvenes jat­tot, a csinosabb csajok­nak ilyenkor még kezet is csókol! A közértben Tériké a beépített embe­rünk, majd neki is bemu­tatlak. — Nem tudom, van ko­csitok? Az alkatrész nem gond, csak szólni kell a számlázásban Nusikának, a férje az autósboltban dolgozik. Azt tudod, hogy minden második szombat szabad, de mi a pénteke­ket is megszerveztük. A felé társaság délben szép lassan, különböző trük­kökkel hazaszivárog, a többiek tartják a frontot, csak kuss van, erről nem beszélünk. Különben ha van valami maszek intéz­nivalód napközben, csak szólj, megoldható, sza­badságot még tüzelöszál- lításkor sem szoktunk kivenni, marhaság, de so­kat lógni nem célszerű, mert Béluci kiszúrja és morog. A könyvelésből szokott idejárni egy csaj, az Eta, vele ne bizalmas­kodj, abból él, hogy mó- pzerol, mindent beköp a főnököknek, utáljuk is érte mindnyájan. A nagy­főnökünket, a főosztály­vezetőt Somosnak hívják, ritkán látni, a kuckójá­ban ücsörög egész nap, mert mindig van benne egy-két légkör, ha na­gyon megszívta magát, akkor puszit kér minden­kitől, egyébként jó fej. — Az osztályon minden névnapot megünneplünk, délben leáll a munka, húsz forinttal szoktunk beszállni, a pénzen aján­dékot veszünk, Béluci névnapjára százas a tak­sa. Az ajándék fejében az ünnepelt megvendé­gel bennünket. Ebből is láthatod, ez egy jó banda, összetartunk. — Zsókám, mit kérdez­tél? Hogy mi lesz a mun­kád? Mondtam, mi nem szaggatjuk szét az istrán­got, nyugi, nyugi! Egy­két hétig ismerkedsz a körülményekkel, szöszmö- tölsz egy kicsit, aztán majd találunk neked is valamilyen melót. Vilá­gos? Kiss György Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom