Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-19 / 42. szám
1981. FEBRUÁR 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Bolyai János estéje magyar író, Kocsis István monodrámájának február 3-án volt a bemutatója a Szobaszínházban. Kopott kis szobában vagyunk. A falon két arckép, a sarokban tábla, raj te matematikai számítások elmosódott nyomai, arrébb egy kard, egy hegedű, iratokkal telepakolt asztal és másütt is, körös-körül elszórt lapok, papírkötegek. Belép Lengyel István, kabátját a székre rakja. „Vasa- latlan fehér ingben és gyűrött nadrágban van. Nem öreg ember, hanem megfáradt ember.” Leül. Egy néven gondolkodik. Megpróbál nem emlékezni rá, noha egyfolytában ez jár a fejében: Gauss. Az ő arcképét keresi hosszan, mintha nem tudná, hogy ott hever a lábánál, az asztal alatt. Aztán váratlanul, csak úgy mellékesen eszébe jut a levél, mintha nem ez lenne A Levél, ami napok óta foglalkoztatja. Így áll előttünk Bolyai János. Maradék erejét összeszedve vonszolja tovább életét. A Nagy Ember pózába bújva játszik, színészkedik,! Ellenfeleit, nyomasztó gondjait jelentéktelenítve próbál életben maradni úgy, hogy közben becsületét is megtarthassa. . így marad egyedül, választási lehetőségek nélkül. Kocsis' István általában a lehetőségek nélküli hősök sorsa foglalkoztatja. Másik monodrámájában Bethlen Kata férjeit, gyermekeit elveszítve küszködik az élettel, Martinovics, a „nagy játékos” pedig leghűségesebb társait is feláldozná az ügyért, de hiába. Bolyainak még az áldozat sem jut. Mindösz- sze a spicli vegetálása és a görcsösen őrzött tisztességgel járó lassú öngyilkosság között választhat. Nem oszthatja meg kételyeit senkivel, hiába szólítja feleségét, alkura mindig kész apját és a sikerembert, Gausst. A szoba falára aggatott képeik hallgatnak. Az utolsó kétség- beesés vádló, vigaszt-váró, megnyugvást-kereső kérdéseivel bombázza őket — hallgatásuk igy válik félelmetessé. Már az sincs, aki figyelne rá. A nagy játékosnak, Martinovicsnak legalább jut még annyi elégtétel, hogy utolsó éjszakáján meglátogatja a császár. Bolyai már csak magának játszhat, öt senki nem keresi, nem lesi szavát, nem érti kétezer év után újat hozó gondolatait. Nem érthetik, mert nem elég a gondolatokat megszülni, utat is kell nekik kialkudni. Igen, alku ez, melyben azt kellene kérni, ami jár. Értő figyelmet, tiszteletet, sőt diadalt. Végtelenül reménytelen helyzet. Fojtogatón, kíméletlenül ereszkedik rá a magány, rátelepszik, körbefon - ja, béklyóiba zárja a teljes egyedüllét. Szűkölve hátrál, de még mindig próbálkozik. Egyetlen jajkiáltás ez a monológ, szavai visszhangtala- nul koppannak a közöny falán. De Bolyai ereje is ebben a magányban keresendő. Őrizni tudja méltóságát, egyenesbe merevedett gerin-^ cét már csak törni lehet. Mindig magára hagyatkozva erősödött meg benne a dac, a „csakazértis-tartás”. És ez erőt szül, mert nyugodt lelkiismeretet kölcsönöz, és azt az illúziót adja, hogy a tisztesség az ellenfélben félelmet és tiszteletet kelt. Ezt az illúziót töri össze az a levél, melyben a császári helytartó felszólítja Bolyait, hogy „hűségéről újabb bizonyságot tegyen, firkáljon, ha már firkálni szeret, titkos jelentéseket, hogy városa árulója, hóhéra legyen, ha már firkálni szeret, és ugyanakkor megfenyegeti a már megdicsért és felszólított Bolyai Jánost, hogy nyugdíját veszti, ha nem akarna szolgálni hűsége újabb bizonyításával.” a tisztelet és a félelem? A megaláztatás utolsó lépése az, amikor a helytartó tudomást sem vesz ellenfeléről. Bolyai János, a matematika megújítója Kossuth egykori híve, az elveiért ágáló „egyetlen normális ember” nem létezik. Létezne, ha tiszteletben tartanák magányos — tehát veszélytelen — ellenállását. Ehelyett szennyes ajánlattal gúnyolja ki a hatalom: beállhat spiclinek. Az ajánlat ténye fontos itt, már ez bemocskolja az embert. A válasz mellékes. (Egyébként kit tudna besúgni, ha nem önmagát. Itt hát a lehetőség az alkura, fogalmazzunk finomabban, a kompromisz- szumra. De Bolyai tudja, ez mivel jár. Elkorcsosul közben az eredeti gondolat és elveszik az ember. Bolyai nem alkuszik, így kerül tragikus véghelyzetbe. Ennek legnyilvánvalóbb jele az, hogy állandóan nevetségessé válik. Álmodik, vágyakozik; torz képzeletvilágot teremt, de ő maga neveti ki önmagát. Tudja, hogy ő a vesztes. Bár ebben a szorításban is bilincset, mártírhalált, szobrot álmodik magának. De túlságosan nyilvánvaló már a veresége ahhoz, hogy becsaphatná önmagát. a végéhez közelít, nincs miért, nincs kinek hazudni, felesleges játszani már. A vereség beismerése, a keserű megnyugvás van csak hátra. A „valamiért” élő ember veszített a „valamiből” élő emberekkel szemben. „Az ember, aki valamiért is tudott élni, nem csak valamiből, legyőzetétt.” Vége. A színész lassan felölti Bolyai kabátját. Kimegy. Lengyel István teljesen azonosulni tud választott hősével. Végigjárja és végig-, szenvedi a megnyugváshoz vezető út állomásait. Meg-| tört emberként áll elénk, de még hisz. Ezért képes az ön- áltatásra, az álmodozásra, ugyanakkor fáradtsága mögött ki-kirobbanó feszültségek remegnek. Állandó váltásokkal, pontosan jelzett kontrasztokkal érzékeltetni tudja a megszülető vágyakat, az újra és újra összetörő illúziókat, a nekirugaszkodó szenvedélyeket, a lehanyat- ló, nevetségessé váló szándékokat. A bölcs, cinikus, önmagát kigúnyoló Bolyai viszont hiányzik. Lengyel hőse nincsen eléggé tudatában groteszk helyzetének. (Bár ez nem a színészi játék hiányosságának tűnik, hiszen Lengyel tudatosan hagyhatta ki Kocsis drámájának groteszk részeit. Mindenekelőtt a képek és a levél megkoszorúzására és Bolyai magnóról elhangzó mondataira gondolok.) A megnyugvás felé közeledő szomorú-keserű ember felmutatása viszont szí- nészileg nagyon szépen megoldott. Erejét beosztva jól tette ki a hangsúlyokat Lengyel István: az est legszebb pillanatát nyújtotta a térdelve, imádságként elmondott Bolyai-vallomással. Mindezek alapján nemcsak az újnak kijáró érdeklődés, hanem a minőség tisztelete is mondatja velünk: folytatást várunk. Bérezés László Az erdélyi Hol van. hát A színjáték RECEPT Konzultációk a patikában Egyre több Tabex fogy A jászberényi Kossuth (úti gyógyszertár forgalma közepes. Az itteni munka — rendelési időtől függően — a délelőtti csúcspontból az ebéd utáni csendes időszakik hufllóinszerűen változik. Ha gyengébb a forgalom, a medicinák szedésére vonatkozó tudnivalókon kívül egészségnevelő információkban is részesülnek a betegek. Hatékonyabb munkát a 'koradélutáni, csendes időszakra tervezett csoportos megbeszélések eredményeznek. Móst az infarktus elleni küzdelemben vállalnak részt a gyógyszerészek. A televízió „Közellenség” című háromrészes műsorára időben felhívták a figyelmet a gyógyszertárban. Vonzáskörzetükből kis csoportokat szerveztek, főleg olyan emberekből — nyugdíjasok. háziasszonyok, gyesen lévő kismamák —, akik körülményeikből adódóan nem tudnak részt venni munkahelyi egészségnevelő előadásokon. A gyógyszer- tárba meghívott vendégekkel közvetlen beszélgetésben elemezték a tv-sorozat első adását, válaszoltak a felmerült kérdésekre. Férfiak és nők, 20-tól 70 éves korig élénk érdeklődést mutattak. — mindenki eljött, akit meghívtak. A beszélgetések nyomán többen elhatározták, hogy végérvényesen abbahagyják a dohányzást. Ez a szándék egyébként a Tabex tabletta iránti növekvő kereslettel is mérhető. H. A. Tizenkét híres ember szoborparkja Harkányban Szoborparkot alakítanak ki a nagyforgalmú üdülőhelyen: Harkányban. Tizenkét híres embernek állítanak szobrot: ’ a történelem és a kultúra olyan kiemelkedő alakjainak, akik valamilyen módon kötődnek a tenkesi tájhoz. Köztük a XVI. századi prédikátor és drámaíró Sztárai Mihály, •az 1586- os mohácsi csata hősi há- * lottait eltemettető Kanizsai Dorottya, az 1849-es forradalmi kormány külügyeit vezető Batthány Kázmér, a kerületben országgyűlési képviselőnek megválasztott Táncsics Mihály és Jókai Mór. JÖL TUDOM, a legjobb receptet sem lehet mindenhol felhasználni, mert vagy valamilyen fűszer, vagy a nyersanyag hiányzik hozzá, esetleg szűkös a konyhapénz, vagy egyszerűen a szakács- nénak nem fűlik a foga a főzéshez; mégis vallom, nem árt mások gyakorlati tapasztalatait mérlegelni. Sem a konyhaművészetben nem árt ez, sem a mindennapi munka egyéb területein. Tiszafüreden járva gondoltam erre, amikor a tavaly átadott hatvanszemélyes bölcsődét és a százszemélyes óvodát kerestem fel. Másak figyelmébe már csak azért is ajánlanám ezeket a gyermek- intézményeket, mert a konyhát és az egyéb kiszolgáló létesítményeket közösen használják és ezek üzemeltetése így sokkal olcsóbb. A leleményesség számtalan egyéb jelét is tapasztalhatja itt a2 ember. A két intézményt összekötő széles folyosót például tornateremnek használják a kicsik. Ezt egyébként a folyosó falán lévő bordásfal egyből elárulja. Valójában mégsem az ilyen megoldások teszik nevezetessé ezt az épületkomplexumot, hanem az„ hogy az itteni óvodában egy gyermek helyének kialakítása mindössze százezer forintba került. összehasonlításként: a megyei átlag bölcsődéknél kétszázezer, óvodáknál pedig százhetvenezer forint felett van. A tiszafürediek takarékossága kézenfekvő. És ne gondoljon senki az „olcsó húsnak híg a leve” szólás-mondásra. Ezek a gyermekintézmények méltó díszei lehetnének Szolnoknak, vagy akármelyik más városnak is. Nem az az elv vezérelte tehát a nagyközség vezetőit, hogy jó lesz akármilyen épület, csak olcsó legyen. A titok nyitja: az építési mód megválasztása. A helyi vezetők sokáig fontolgatták, hogyan faraghatnának le a beruházás költségeiből. A végén kiszámították: akkor építkeznek a legolcsóbban, ha a korszerű építési módokat a hagyományossal alkalmazzák. így húzatták aztán a falakat B—30-as blokkokból és készíttették födémpanelekből a tetőt. Az eredmény: a megyei átlagot figyelembe véve legalább hetvenezer forint megtakarítás az elhelyezett gyermekenként Elgondolkodtató ez a tény még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy nem mindenhol alkalmazható ez az építési mód. Kézenfekvő volt korábban is, — napjainkban pedig méginkább az, — hogy a gyermekintézmények építési költségének csökkentése az intézményhálózat további bővítését segíti elő. A szó- banforgó példánál maradva: nem mindegy, hogy 20—30 százalékkal több gyermek járhat-e óvodába, vagy sem. Nem mindegy ez sem a kicsik személyiségének kibontakoztatása, sem a szülők munkábaállása szempontjából. A takarékoskodás persze nemcsak a gyermekintézmény építésénél, hanem a tanácsi gazdálkodás egyéb területein is elsőrendűvé vált a mai gazdasági körülmények között. Fontosságából semmit sem von le az a megállapítás, hogy a tanácsok különben is szűkös pénzügyi forrásai egyedül ezáltal nem bővülnek a települések valamennyi szorító gondját megoldandó mértékben. Ahhoz, hogy „fiadzanak” a forintok; egyéb megoldásokat is kell keresni. És nem is kell világraszóló új módszerekre gondolni. Maradjunk a tiszafüredi példánál: Az új gyermekintézmények építéséhez a tiszafüredi üzemek 4,5 millióval, a nagyközség lakói pedig 314 ezer forinttal és kb. félmillió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. Ezt az összefogást márványtábla hirdeti az új bölcsőde falán. Igaza van Rente Ferenc nagyközségi tanácselnöknek, amikor azt mondja: Erkölcsi tőkét kovácsolunk ebből. Hadd lássák a dolgozók, mire vagyunk képesek, ha értelmes cél érdekében összefogunk. A fejlődés elősegítésére persze — a helyi sajátosságok mérlegelése alapján — számtalan egyéb lehetőség nyílik. Ismét a fürediekről. Az örvényi régi óvoda épülete életveszélyessé vált. Az ottani iskola viszont a körzetesítéssel megüresedett. Azt alakították át óvodává. — huszonöt hellyel növelve befogadóképességét. A közelmúltban nyitották meg. A FÜREDI példákat csupán gondolatébresztőnek szántuk, — bizonyságul arra, hogy nem egyedül a tanácsok fejlesztési alapjának nagyságán múlik településeink gazdagodása. Legalább olyan fontos feltétele ennek a lakosság jó értelemben vett lokálpatriotizmusa, a helyi vezetők realitásokkal számoló irányító munkája, a gazdasági szerveknek a te-' nácsok iránt tettekben nyilvánuló segítőkészsége. S. B. Szolnokon László Gyula kiállítása A Honfoglaló magyar nép élete rajzokban címmel László Gyula régészprofesz- szor, festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Szolnokon, a helyőrségi művelődési otthonban holnap délután 3 órakor. A kiállítást — amelyet Chiovini Ferenc (festőművész nyit meg — kedd kivételével, naponta 10—18 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. Gátszakadás 1980 Riportkönyv a körösi árvízről Huszonkét szerző 14 lapban megjelent helyszíni tudósítását, elemző írását, s több mint félszáz fénykép- felvételt tesz közzé a „Gátszakadás 1980” című riport- könyv, amely a tavalyi árvíz eseményeit idézi föl 150 oldalon. A kétezer példányban közreadott kötetet Békés megye Tanácsa a napokban 7 jelentette meg. Megköszönte azt a napot Lakodalom a szociális otthonban Télutó — tavaszi napfénynyel. Ez a hétköznap délután a megújuló természet csalhatatlan előjele. Mezőtúron azonban egy emberpárnak a szó igaz értelmében még mást is jelentett: szövetséget — holtomiglan, holtodiglan. A mezőtúri házasságkötő terem széksorain nem a megszokott, vidám, alkalmi öltözetű rokonság foglalt helyet. A megtört fény, a ki-kibuggyanó, árulkodó könnyek évtizednyi emlékeket ébresztettek. A harminc, negyven év előtti sudár leányságot. keménykötésű, szép jövőt váró legénységet. A percek alatt átélt múlt azonban elillant, amikor Mendelsohn nászindul)>iára beléptek a „főszereplők”: Tóth József és Tolnai Julianna. A 74 éves Tóth József — deli tartású. erőt sugárzó ember. Gyöngéd kézzel vezette Julianna asz- szonyt. még mindig szép aráját. A mezőtúri szociális otthon két lakója közösen tervezi tehát további életét. Az anyakönyvvezető meleg, egyszerű köszöntőjében idézett egy régi költőtől: „Sietek boldog lenni, az idő eljár... ” A korszerű szociális otthon mindennapjaiban nagy esemény volt a házasságkötés. A csodálatos étkező — melyet teljes egészében az otthon lakói létesítettek társadalmi munkával — pompásan megterítve várta a násznépet. Az udvaron bográcsban főzött birkapörkölt, a zene, hamisíthatatlan lakodalmi hangulatot árasztott. A jókívánságok mellett Julianna asszonyt külön is köszöntötték, hisz — véletlenül — egybe esett ez a nap névnapjával. A sok-sok virág, a szerény ajándékok mellett az otthon dolgozói még egy meglepetést tartogattak : félméteres tortát készítettek a Tóth házaspárnak. Julianna asszony csaknem húsz évig az öcsödi termelőszövetkezet tagja volt. Felsorolni is nehéz, hány helyen dolgozott a szövetkezetben. Közben volt ereje tanulni: elvégezte az általános iskola hiányzó osztályait, könyvelői képesítést szerzett. Egészsége megromlott, amikorra elkészült a kis családi háza, ezért 1976-ban leszázalékolták. Ekkor — élete nagy és maradandó emlékeként — megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Gyermeke szárnyra kelt. őt bántotta a magány, ezért a szociális otthon nyugalmát választotta. Tóth Józsefnek sem volt könnyebb az élete. Mező- gazdasági munkás volt mióta embemyi ember lett Mesterszálláson a termelő- szövetkezetben. öt is a társ- talanság, . a fojtogató magány gyötörte, mígnem az otthonban társakra lelt. Társakra — és feleségre. Hogyan is történt az utóbbi? Julianna asszony — kis örökségéből — hogy a maga ízlésére rendezze be kis szobáját, térítőkét, függönyöket, dísztárgyakat vásárolt. Rendeztek egy „szobaava- tót”, amelyre meghívta Józsefet is. Ajánlották, hisz híre volt a jó hangjának, tréfás természetének. Ügy mondták, már akkor megtetszettek egymásnak... Tóth József mondta is: „Megköszönöm azt a napot”. — cs—a — Fotó: Tarpai
