Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-18 / 41. szám

1981.. FEBRUÁR 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé I képernyője előtt Az utóbbi időben — nem tudom, észrevették-e? —kis­sé elszaporodtak a képer­nyőn a művészsorssal, főként a színészek problémáival fog­lalkozó műsorok, riportok amikoris egy<-egy művész életpályájáról, benne átme­neti válságáról, művészi és emberi megtorpanásairól vall, vagy egyszerűen csak viselt dolgairól beszél. Színészek, művészek Gondolkodtam, mi lehet az oka,, hogy oly gyakori vendég mostanában képer­nyőnkön akár a gyakorló színész, akár a színinöven­dék, vagy épp a már nyuga­lomba vonult művész. Talán azért ez a megkülönbözte­tett vonzalom, mert fokozott érzékenységük folytán bizo­nyos emberi problémák meg­fogalmazására, kimondására is igen alkalmasak ezek a többnyire vallomások. Hiszen a művészember fokozottab­ban éli át az élet konfliktu­sait, s nemcsak szerepeiben tud megszívlelendőt monda­ni, de önmaga szerepében is sok tanulságosat képes kö­zölni a világról a nézővel. Érthető tehát az irántuk ta­núsított televíziós buzgalom, mégis túlzásnak érzem, ami például kedd este is történt. Mert míg az első csatornán, a Stúdió ’81-ben Nagy Annát faggatta a riporter, színészi mellőzöttségének okait für­készvén, ugyanakkor ha va­laki átkopcsolt a kettesre, ott meg a színművészeti fő­iskolások „házibuliján” volt hasonló a téma, még ha vi­dámabb, fesztelenebb hangu­latban is, de végül is a tíz éve végzettek emlékeztek né­mi nosztalgiával, s a most végző növendékek pedig a jövendőt kémlelték szavaik­ban nem kis nyugtalanság­gal, szorongással, tán még félelemmel is. A több mint kétórás Hi-fi-est akaratlanul is a művészsors problémái­nak feszegetésévé vált. Aztán két nappal később ugyancsak hasonló történt Szilágyi Já-, nos Csak beszélgetünk című, egyébként kellemes hangu­latú műsorában, aki a já­tékfilmszemle alkalmából művészekkel randevúzott az alkalmi stúdióban. S milyen kicsi is ez a világ, ugyanaz a Presser Gábor volt kény­telen itt is vallani művészi elképzeléseiről, akit hasonló szituációban kedd este is hallhattunk a Hi-fi-ben. Te­hát nemcsak a helyzetek, még a szereplők is ismét­lődnek néhány napon belül. S ha ehhez hozzávesszük, hogy hétfőn, a mostani rend­kívüli adásnapon is művész ült a kamerák elé, az 1937 óta külföldön élő Perczel Zita beszélt könnyes szem­mel egy teljes órán át életé­ről, művészetéről, a színé­szet kérdéseiről, de még a Vasárnap délután című mű­sorban is helyet kaptak ta­nárukkal egyetemben végzős főiskolások és balettnöven­dékek, akkor bizonyára nem tűnik túlzásnak a bevezető­ben tett megállapításom. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyébként -most tudhattuk meg Perczel Zi­táról, a harmincas évek vonzó filmszínésznőjéről, hogy gyermekkorát itt a Ti- szaparton, a Szolnokhoz kö­zeli Szanda faluban élte, azaz a mai Szandaszőlősön. Ugyan van-e még, aki sze­mélyesen is emlékszik rá? Röpül a páva Ismét népdaloktól hangos a képernyő, második alka­lommal röpült fel a mosta­ni versenyben, az eddigi két középdöntőn a páva. S csak dicséret illeti a tele­víziót, hogy újra tető alá hozta a magyar népzene ha­gyományainak ápolását is szolgáló, s egyben szórakoz­tató versenyt. Még akkor is, ha a mostani népdaléneklési verseny nem tűnik oly fel­fedező erejűnek, erőteljes­nek és színesnek, mint a megelőző, hasonló kezdemé­nyezések. Kétségtelen az is, hogy anyagában heterogé­nebb, s kevésbé egységes képet' mutat az éneklésmod is. A hagyományos paraszti előadásmód mellett például megtalálható a már-már ma- gyarnótás stílus, de még íz­léssel. S talán hiányzanak ezúttal a valóban kivételes képességű előadók is, mint amilyen volt a most már zsűriben helyet foglaló Fa­ragó Laura évekkel ezelőtt. Mégis rokonszenves ez a mostani vállalkozás is, s ta­lán éppen abban, hogy nem azt akarja mindenáron pro- dukáltatni és igazolni, ami nincs, vagy legalábbis csak néhány előadó művészi ki­vitelezésében létezik, hanem azt kívánja tükrözni híven, ami van, ami többé kevés­bé élő hagyomány. És jó, hogy felmutatja a- népzene továbbélésének, illetve to- "vábbéltetésének olyan for­máit is, mint a különböző feldolgozások, például a deb­receni Csobolyó együttes szellemes és élvezetes pro­dukciója. S ami a zsűri munkájában is imponál nekem: szaksze­rűen bírál. tárgyilagosan, sőt olykor keményen. Min­den megnyilatkozásban érez­hetjük, hogy szívügyük a népzene, de mégsem tartóz­kodnak a szigorú bírálattól sem. Minden esetben igen konkrétan mutatnak rá az esetleges hibákra, előadói gyengeségekre. így jól tájé­koztatják és irányítják a né­ző figyelmét, segítenek á nézői értékítélet kialakításá­ban. Ilyen egyenes beszédű zsűrit régen láttam, s külö­nösen Sárosi Bálint, Bozay Attila, Makláry Zoltán és Fodor András jár élen az „igazmondásban”. Ami külön is öröm ne­künk, hogy mind a szólis­ták, mind a csoportok ver­senyében közvetlenül is képviselve vagyunk, már mint a megye. Azért is em­lítem büszkeséggel ezt a tényt, mert hasonló tehet­ségpróbákon, nem igen ter­mett eddig számunkra ba­bér, s most a jászberényiek után, a mezőtúriak nevét is megtanulhatja ismét az or­szág. Mindegy, hogy miként alakul a továbbiakban a ver­seny, már most is' kivívták maguknak az elismerést, — akárcsak a citerás Csíder István — oly üdén énekeitek a mezőtúri általános iskolá­sok, nyelvünk különleges ízeit is, zamatait is meg­éreztetvén a hallgatósággal. Oly tiszta szépséget varázsol­tak dalaikkal, muzsikájukkal a képernyőre, akárcsak a jászsági együttes táncosai né- ‘ hány éve a Ki mit tud-ban. És a sokáig tiszás Balogh Márton is, bár most budapes­ti versenyzőként -lépett a színpadra, valójában ő is in­nen indult. Erőteljes egyé­niségével már táncosként is magára vonta a figyelmet és sokaknak ismerősnek tűnhe­tett, hisz a Tiszával szinte betáncolta az egész megyét. Remélem, lesz még alkal­munk hallani őket, mind a mezőtúriakat, mind a pász­tornótákat oly eredetien, hű­en megszólaltató Balogh Marcit. Röviden S végül még egy múlt heti pi-ogramról, amelyik szintén megyei vonatkozású is, s amelyet szombaton ko­ra este sugárzott a televízió. Kisköréről készült Elfeled­keztek rólunk címmel. Cí­mében jóformán benne fog­laltatik a tartalom is: a ri­portfilm alanyai ugyanis arról beszéltek, hogy meny­nyire elzártan, magukra ma- radottan kell élniük, szinte .szigetlakóként a Tisza II. mellett épült, Kisköréhez tartozó lakótelepen. A film érdeme, hogy feltárta azo­kat az okokat, amelyek ob­jektíve járulnak hozzá az itt élő szakemberek rossz köz­érzetének kialakulásához. Müller Magda szerkesztő, forgatókönyvíró alkotótársai­val együtt elgondolkodtató filmszociográfiát tett az „asztalra”. V. M. Szalay Lajos grafikus­művészalkotásaiból nyílt kiállítás hétfő délután Szolnokon, a Megyei Mű­velődési és Ifjúsági Köz­pontban. A kiállításon az idestova három évtizede külföldön, jelenleg New York-ban élő világhírű művész több, mint száz grafikája látható. Az al­kotások egy részét a mű­vész, túlnyomó többségé­ben a Nemzeti Galéria illetve Szalay Lajos szü­lővárosa, Miskolc mú­zeuma bocsájtotta a szol­noki kiállítás rendelke­zésére. A tárlatot már­cius 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Romantikus operaest Hétfőn este az operairo­dalom gyöngyszemei közül hallhattunk néhányat a Szolnoki szimfonikus zene­kar előadásában. Báli Jó­zsef vezényletével és ope­raházi művészek közremű­ködésével. Ezek az opera- slágerek adnak bőven éne­kelni valót az énekesnek — egyúttal lehetőséget képes­ségei bemutatására is — ne­hézségük azonban éppen slágerjellegükből fakad: sokszor hallhatók a rádió­ban, tévében s a hallgató óhatatlanul a felvételek ste­ril szépségéhez viszonyít. Bizet Carmenjából Michaela áriájával mutatkozott be Gyulái Edit szoprán énekes­nő. Üde, friss hangon éne­kelt, amely a magas regisz­terben kicsit élesen szólt, s úgy tűnt, mintha hangi ere­jét csak az exponált han­gokra tartogatta volna — melyeken viszont szépen ki­nyílt és hangja megtöltöt­te a termet — így viszont dallamvezetése megtörött Ott. ahol szövegmondása érthetetlen volt érezhető­en a hangjával sem bánik tecihnikailag fölényesen. A Traviata-részletben bebizo­nyította, hogy Violetta sze­repében érzi igazán ottho­nosan magát. Hangja egyen­letesen szépen áradt, és szép piano színekkel is meg­ajándékozta hallgatóit. E szerepben énekesi és színé­szi kvalitásait nagyszerűen kamatoztatta. Tudott mér­téktartóan, elegánsan kacér lenni. Alakítása lenyűgöző­en erotikus volt, a Pezsgő­duettben (Alfredot Köröndi György énekelte), s mind­ehhez megtalálta a megfele­lő hangi kifejezést is. Ko- loratúrái csillogóak, techni­kailag bravúrosak voltak pianóban és fortéban egy­aránt. A ragyogóan elő­adott pezsgő-duett az est egyik legsikeresebb énekes produkciója ’ volt. Bordás György, aki Leoncavallo Bajazzók című operájából a prológot, Verdi Traviátájá- ból Germont áriáját és Bi­zet Carmenjából a torreá­dor-dalt énekelte, jól bánik szép színű, magvas, bariton hangjával. Varázsos közvet­lenséggel magas fokú meg­jelenítési készségével és gesztuskuiltúirájával ékes cédaként bebizonyította, hogy a színészi játék és az énekesi feladat széjjelvá- laszthatatlan még a kon­certpódiumon is. Köröndi György megnyerő tenorjá­val Bizet Carmen című ope­rájából a virág-áriét meg­kapó líraisággal, áradó dal­lamvezetéssel énekelte. Csajkovszkij Anyeginjéből Lenszkij áriáját karakteres hangszínnel, a lírai színek­ben túl mély drámaisággal — a terembe áhitatos csön­det varázsolva — szólaltat­ta meg. Verdi Don Carlo- sából a Szabadság-kettőst (Köröndi—Bordás) a köz­vetlen élmény hatására a közönség megismételtette. A zenekar szép és figyel­mes játékkal járult hozzá az énekesek produkcióihoz. Volt ugyan néhány zilált ütem, egy-egv elkésve meg­érkező motívum a zenekar valamelyik részlegéből, de szerencsére a partitúra azon helyein, ahol a drámai tör­ténés az énekszólamban zajlik, s a zenekar csak rö­vid mozzanatokkal aláfest, vagy alátámasztja az éne­kes szólamát. Mielőtt azon­ban felidéznénk a zenekar Bizet, Verdi, Rossini, Csajkovszkij önálló szólamainak hangu­latát, talán érdemes szólni egy speciálisan szolnoki jellegzetességről: hogy a koncertkezdet rögös utakon indul (értve ez alatt a ze­nekar bevonulását, s az el­ső taktusok ritmikai és in­tonációs bizonytalanságát) az körülbelül olyan biztos, mint az, hogy az expressz­vonat késni fog, de az is ugyanilyen biztos, hogy ké­sőbb ugyanez az együttes belelendül és néhány igazán szép pillanattal ajándékoz meg. A koncertet Rossini Teli Viimos-nyitány szép pillanatai: a csellók meleg színe, az oboa és fuvola egymást körülfonó muziká­lisan előadott dallamai és a vérpezsdítő finálé (ahol a rézfúvósok is kitettek ma­gukért) folyamatos feszült­ségnövekedése. Ez utóbbi természetesen a karmester. Báli József érdeme. Az in­termezzo (Mascagni Paraszt­becsület) finoman szőtt be­vezetését, majd szélesen áradó melódiáját végül pe­dig gyengéd kicsengését a hegedűk emelkedetten, fé­nyes telt hangzással szólal­tatták meg. A Traviata har­madik felvonásából az elő­játékot tág dinamikai hatá­rok között megkapó lírával, rég hallott tónusszépséggel adta elő a zenekar. Ez a hangverseny is igazolta a zenekar erényeit, a külön­böző stílusokhoz igen érzé­kenyen alkalmazkodó zenei adottságait. Labáth Valéria Meghirdették a harmadik pályázatot Plakátbörze, utcatárlat A Nemzeti Galériában be­zárult az elmúlt év legjobb plakátjait bemutató kiállítás. Az utca művészetének tárla­tát a másfél -hét alatt több ezren keresték fel, ám a ven­dégkönyv bejegyzései szerint meglehetősen vegyes érzel­mekkel távoztak a látogatók. Az elismerő sorok mellett többen hiányolták például a közönségszavazás lehetőségét, mások a zsűri egy-egy dön­tésével nem értettek egyet. A kiállítást rendező Magyar Hirdető szervezési vezérigaz­gató-helyettese, Csepregi Miklós a tárlat bezárásakor az MTI munkatársának el­mondotta: — Az eszmék- efajta képi hirdetése Berény Róbert, Bíró Mihály, Poór Bertalan, U-itz Béla munkássága révén 1919 óta jelentős hagyomá­nyokkal rendelkezik hazánk­ban. A termékreklámozás gyökerei is mélyre nyúlnak vissza, ám a kiállításon — Sajnovits Sándor fődíjas Fa- bulon-plakótjától, és még lagy-kétl színvonalas (mun­kától eltekintve — kereske­delmi plakátokkal alig ta­lálkozhattunk). Ennek egyik oka, hogy az utóbbi évek­ben kevesebb .a {tokát): számuk tavaly mintegy 10— 12 százalékkal, ezen belül a kereskedelmi plakátoké 15 százalékkal csökkent. Ez nemkívánatos jelenség, hiszen például az utóbbiak a fogyasztói tájékoztatás mel­lett az ízlés- és a tudatfor­málás fontos eszközei; egy- egy pjlakáttal sokkal többen találkoznak egyidejűleg, mint nagy képzőművészek bár­mely örökéletű alkotásával. — Ami a vendégkönyv be­jegyzéseit illeti, a közönség megszavaztatását nem tar­tom . szerencsésnek, éspedig nemcsak technikai okból. Egy kiállításon a plakát ugyanis két lényeges elemtől szakad el: egyrészt attól a közegtől, amelyben él, hiszen az utcá­ra hivatott; másrészt elkülö­nül a többi felhasznált rek­lámeszköz sokaságától is, mert egy-egy reklámakció­nak a plakát csak egyik s nem is mindig a fő szerep­lője. — Természetesen keressük azokat az ösztönző formákat, amelyek nyomán emelkedhet a Színvonalas kereskedelmi plakátok száma. Ennek érde­kében hirdettük meg a kép­ző- és iparművészeti lektorá­tussal közösen a harmadik |j'»akátbörzét. áérős téli estéken, a R nyári hétvégek programját tervez­getve érdemes be- ----------- kalkulálni egy szom­bathelyi utazást. Az egykori Saváriában — gazdag római emlékein, barokk látnivalóin és számos modern kulturális létesítményén kívül — népi műemlékek értékes gyűjte­ménye, a Vasi Múzeumfalu ígér sajátos élményt a nyu­gat-dunántúli városba ki­rándulóknak. A sok nemzeti­ségű és több tájegységet ma­gába foglaló közigazgatási területként az ország egyik legváltozatosabb megyéjének székhelyén öt évvel ezelőtt hozták létre a skanzent, amelybe huszonhét községből mentették-telepítették át a vasi táj legjellemzőbb népi é s nemzetiségi építészeti re­mekeit. Harminchat kisebb- nagyobb építmény látható a szabadtéri múzeumban, töb­bek között lakóházak, pajták, állattartó épületek, harang­láb és kovácsműhely. Az el­múlt két évszázad paraszti életformájának hiteles emlé­ket komplex gazdasági ud­varok, porták szomszédságá­ban a megyében élő hcxrvát, német és szlovén nemzetisé­gű falvak építészetével is megismerkedhetnek a szom­bathelyi Vasi Múzeumba lá­togatók. (Temesközy Ferenc felvételei) A múzeumfalu utcasorának részlete. A soros, szalagtelkes porták a szegény- és középpa­raszti, a paraszt—polgári és a kisnemesi élet­formával párosuló vagyoni különbségeket is jól érzékeltetik A skanzen egyik érdekessége a téglafalú, cse­réptetős, alulcsapó vízimalom, amely egykor Szentkirályon működött Vasi % Múzeumfalu

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom