Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-17 / 40. szám

1981. FEBRUÁR 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA rádió Ihulámhosszávt Ötven hét percben sokat Ülök a telefon mellett, vo­nalra várok. Végre kapok, tárcsázok, a hívott szám fog­lalt. Ismét vonalra várok, — most a hívásra nem csöng ki a vonal végén. Megint várok, megint hívok, a gyomrom lassan reszketni kezd, a vér­nyomásom kétszáz felé jár, — kapkodni kezdek, téves számot tárcsázok. Seduxen után nyúlok, koncentrálok, Várok. Aki telefonnal „dol­gozik”, jól ismeri mindezt A dühöt a kétségbeesést a feszültséget, a tétlenség ér­zését. A Táskarádió legutób­bi adásának jegyzetírója hozzátett ehhez még vala­mit: azt hogy a „vonalra Vá­rás” évente több milliárd fo­rint értékű munkakiesést okoz. Továbbá: ezen az álla­poton aligha változtat gyö­keresen az új telefonálási rend és díjszabás. Meglátjuk. Mindenesetre és ezentúl — ha egy mód van rá — nem használom a telefont, meg­várom, míg felhívnak engem. Persze lehet hogy ez sem megoldás ?! A „Táska” — minden szo­kásos gyengéje ellenére is — jól folytatódott. Szokásos gyengéje alatt a szinte min­den műsorba bekerülő, nem oda való darabot vagy da­rabokat értem. Legutóbb például E. Fehér Pál jegyze­te „lógott ki”. A magyar szellemi életben létező „ki- szorítósdi”-ról beszélt, vala­mi ilyesfajta megközelítés­ben: bizonyos művészek, akik nem hódolnak valamely di­vatáramlatnak, a „kiszorítós­di” áldozatai lesznek. A kö­zönség pedig tehetetlen. A problémáról — például egy esszében — természetesen lehet érdemben szólni, egy három-négy perces rádió­jegyzetben a félreérthető egyszerűsítések miatt — aligha. Mindennek ellenére — mondom — a „Táska” jól folytatódott. Kardos Ernő riportja, amely egy szak­munkásból üzemmérnökké vált szolnoki fiatal beillesz­kedési gondjairól szólt, tel­jes értékű volt, csakúgy, mint a „Velúrzakó” című da­rab rendezőjével készített érdekes beszélgetés. Földvári C^za moszkvai és Lipovecz Iván bonni je­lentkezése különleges újsá­gokkal szolgált. Az előbbi té­mája egy régészeti szenzáció volt (Földvári megszólaltatta a legilletékesebbeket), utóbbi pedig a göttingend házfogla­lókról szólt, illetve az önké­nyes házfoglalás lényegéről, társadalmi hátteréről. A mű­sort záró riportot a végre nagy versenyt nyert Klam- pár Tiborral és edzőjével, Sidó Ferenccel készítette Gyenes .András, meggyőzően bizonyítva: nem szükségsze­rű, hogy a szertelen tehetsé­gek elkallódjanak. Mindent összevetve: szí­nes, érdekes, és ami fő „fia­talos volt a Táskarádió” — ötvenhét percben tudott so­kat mondani. Jó lenne, ha ebből a színvonalból nem engednének a műsor készí­tői... — eszjé Magyar rajzfilm-siker Tamperében Rófusz Ferenc „A légy” című rajzfilmje nyerte el a legjobb animációs film díját a február elején Tamperében rendezett rövidfilm-fesztivá- lon. A mintegy fél évvel ez­előtt készült filmnek ez már a harmadik nemzetközi elis­merése. tavaly például az ottawai fesztiválon kapott díjat. ' Neve korszakot jelöl Kondor Béla ötvenéves lenne Kondor Béla Közel egy évtizede halott már, pedig csak 1981 febru­ár 17-én lenne öt ven éves Kondor Béla, akinek neve már korszakot jelöl a mo­dern magyar képzőművészet­ben. 1956-ban fejezte be fő­iskolai tanulmányait, diplo­mamunkáját, a Dózsa pa­rasztfelkelésről karcolt réz­karcsorozata már vihart fa­kasztott, indítója *a modern magyar grafika új fellendü­lésének. Mint grafikus csak­hamar iskolát is teremtett és számos díjat nyert külföldi és hazai grafikai biennálékon. De hiba lenne csupán vagy elsősorban grafikust látni benne — a kor legkiválóbb festői és költői közé is tarto­zott. Univerzális^ zseniális tehetség volt, oly sokrétű, összetett egyéniség, amely ugyancsak ritka korunkban. összetett, bonyolultan sok­rétű volt művészete is, nem is lehet a közkeletű stílus- irányzatok, stíluskategóriák szerint osztályozni. Művésze­tének egyformán rokona és szellemi előfeltétele a közép­kori freskók transzcendes vi­lága, monumentalitása, az ikonok misztikus csöndje. Hieronymus Bosch apoka­liptikus víziója, Grünewald expresszív színvilága, Dürer és Rembrandt rézkarcainak rajzi szabatossága, Picasso grafikáinak kifejezőereje vagy Üante, Blake, Rimbaud és Apollinaire költészete. Mindent magába szívott és szuverén, egyéni stílussá for­mált. A nagy múltból merí­tett, mégis ízig-vérig modern művész volt, avantgarde, an- pak ellenére hogy nem tar­tozott a kortárs avantgarde irányok képviselői közé sem. Művei jelentésköre rendkívül portréja 1970-ből gazdag, sokrétű szimbólu­mok, asszociációs utalások fogalmazódnak meg kompo­zícióiban. Már főiskolai tanulmány­rajzai remekművek, úgyszól­ván kész művész indulása­kor is. Másfél évtized alatt gazdag életművet teremtett, amelyben nehéz fejlődésük­ről beszélni, inkább bizonyos problémacsoportok váltakoz­nak benne. Így például mű­vészetében tipológiai lag elkü­löníthetők az ikonszerűen zárt kompozíciójú, konstruk­tív szellemű, szigorú forma- adású művek és a már-már kusza vonalvezetésű, a for­mai zártságot szüntelenül széttörő, romantikus ihletésű képek és grafikák. Épp e ket­tősségben rejlik Kondor mű­vészetének belső feszültsége. E kettősség azonban nemcsak formai jellegű, hanem Kon­dor művészete eszmevilágá­nak, művei tartalmának is a sajátja. A formakérdések ugyanis művészetében min­dig tartalmi kérdésék vetü- letében jelentkeztek. Kondor nagy próbálkozása, úgyszólván „modelállási kí­sérlete” volt, hogy mindent magába szívjon, valamiféle médiummá váljon, amelybe a kor egész valósága vissza­tükröződik. Az emberi eg­zisztencia 'léthelyzeteit élte át képzeleti világában, csakúgy, mint való életében. Magate­remtette mitológiájában szüntelenül küzd egymás el­len az angyali és az ördögi, a jó és a gonosz. Életművé­nek mottója lehetne nagy szellemi rokonának, a vízio- nárius * költőnek, William Blakenek néhány sora: „Rendszert kell alkotnom, különben más rendszere igáz le, nem okoskodni és hason- lítgatni fogok — az én dol­gom a teremtés”. Németh Lajos Kondor Béla: Velencei sláger biennálé Korda-sorozat a televízióban VIII. Henrik Rembrandt Folytatja a nagy filmmű­vészek életművét bemutató sorozatát a televízió: Korda Sándor alkotásaival március 1-tól vasárnap délutánonként ismerkedhetnek meg az ér­deklődők. A Túrkevén született mű­vész fiatalon, haladó szelle­mű újságíróként szerzett ne­vet magának; filmkritikus­ként kezdte pályafutását. Filmrendezőként a tízes évek­ben tűnt fel. A Tanácsköz­társaság idején direktóriumi tag, a filmgyártás művészeti vezetője volt Emiatt később el kellett hagynia Magyaror­szágot A húszas évektől Né­metországban, Hollywood­ban, Párizsban, majd Lon­donban dolgozott és számos filmvállalat alapítása, felvi­rágoztatása fűződik nevéhez. Sok irodalmi művet vitt filmvászonra, többek között és a többiek Mikszáth Kálmán Szent Pé­ter esernyője, Jókai Mór Az aranyember című regényét. — Az angol filmipar mar­káns alakjaként számon tar­tott Korda Sándor — ' mint producer — nagy gondot for­dított filmjei pompázatos ki­állítására, s elsősorban a kosztümös műfajt kedvelte. E filmjei közül elsőként az 1933-ban forgadott VIII. Henrik magánélete címűt tű­zi műsorára a televízió. Az 5 részes sorozat további adá­saiban képernyőre kerül az 1936-ban készült Rembrandt, az 1941-es „születésű” Lady Hamilton és az Eszményi férj, amely utolsó önálló ren­dezésében, Oscar Wilde színművéből 1947-ben ké­szült. Bemutatja a televízió A bagdadi tolvaj című, Mi­chael Powell rendezte fil­met is, amelynek a producere volt Korda Sándor. Olvasó papírgyáriak Évek óta dolgozik könyv­bizományos a Szolnoki Pa­pírgyárban, társadalmi mun­kában. Nem panaszkodhat a forgalomra, hiszen az elmúlt esztendőben is 159 ezer 500 forint értékű könyvet adott el. A gyár dolgozói közül há­romszázan már „törzsvendé­gek”, tőle vásárolják a köny­veket, s kétszáz körül van azoknak a száma, akik csak alkalmanként keresik meg. A művészeti kiadványoktól a lexikonokig, a szakmai könyvektől a szépirodalomig, a mesekönyvektől az útleírá­sokig minden műfajú olvas­mány megtalálható nála. Ta­valy különösen a Világjárók sorozat és a Panoráma úti­könyvek voltak kelendőek, ötvenen rendelték meg pél­dául a Világirodalom reme­kei sorozatot. Amiből viszont kevés volt: a mai magyar írók és költői kötetei. Ren­getegen keresték Soós Zoltán könyvét és Moldova György nagy sikert aratott kötetét, A szent tehén címűt. „Éneklő ifjúság” Megkezdődtek a városi, járási döntők Arany minősítés A KÓTA Szolnok megyei Szervezetei, a megyei úttörő- elnökség és - a megyei tanács művelődésügyi osztálya — csatlakozva a Magyar Rá­dió felhívásához — minden évben meghirdeti az „Éneklő ifjúság” kórusversenyt. Az idei verseny városi, járási döntői megkezdődtek. — Az elmúlt hét végén, szombaton és vasárnap Jászberényben, Karcagon, Kunszentmárton- ban és Tiszafüreden huszon­hét általános iskolai kórus lépett pódiumra, versengett az arany, ezüst, illetve bronz minősítésért. A zsűri „arany” minősítését Jászberényben a Tanítóképző Fcjiskola gya­korló általános iskolájának kórusa és a Kossuth úti is­kola énekkara kapta meg. Karcagon a „Győrffy István” a legjöbbaknak és a berekfürdői általános .ilskola kórusa, valamint az Arany János úti Általános Iskola ének-zene tagozatos tanulókból alakult énekkara érte el az arany minősítést. A kunszentmártoni járási döntőn a csépai általános is­kolai kórus bizonyult a leg­jobbnak, míg a Tiszafüreden szereplő énekkarok közül egy sem ért el arany minő­sítést. Ezüst minősítést tíz, bronz minősítést négy kórus kapott, a fellépő énekkarok közül hét nem kért minősí­tést. Az „Éneklő ifjúság” kó­rusverseny városi-járási dön­tői folytatódnak, március 1- ig valamennyi kórus pódium­ra lép. A megyei döntőn a legeredményesebben szerep­lő kórusok vesznek majd részt. rr A FESTOISEG KÖLTÉSZETE Vannak festők, akikről könnyű lenne elképzelni, hogy akár más művészeti ágakban is megállnák helyü­ket, sőt, igen gyakran bizo­nyítják is átváltozási készsé­güket. Nem rossz készség: azt bizonyítja, hogy tulajdo­nosa számára mindennél fon­tosabb a kifejezés, a világ­ról, a világgal kapcsolatos és a világnak szóló mondandó. Bartl József azonban nem tartozik ebbe a kategóriába; éppen ellenkezőleg: aki egy­szer is látta képeit, kizárólag festőnek tudja elképzelni. Természetesen az ő számára is a kifejezés a legfontosabb, ám nyomban egy megszorító jelzővel kell minősítenünk: a festői kifejezés. Akinek szá­mára a világ .is festői minő­ségekben jelentkezik, hogyan adhatná vissza róla szóló közlendőjét másként, mint festészettel ?! Ennek a példaszerű festői- ségnek a jegyei úgyszólván minden pillanatban jelen vannak a Bartl-képeken; ko­runkban már-már szokatlan koloritgazdagság (amely egyébként ennek a festői ma­gatartásnak a biztonságát és bátorságát is jelenti), abszo­lút megbízható komponálást érzék és a formavilág men­tessége minden doktriníár merevségtől. Mindebbe jól belefér olyan eszköz is, amely — mondjuk — a mo­dem festészetben egyre je­lentéktelenebb szerepet ját­szik, nevezetesen a valőr. Két jellemző tulajdonságot a felületes szemlélő is köny- nyű szerrel érzékelhet. Szem­beötlő valamiféle geometria jelenléte, ugyanakkor az is, hogy ezek a formák bizonyos jelfunkciókat is ellássanak. Ez, persze, nem új fogás, a középkor művészete jócskán élt vele és minden bizonnyal a klasszikus konstruktiviz­musban is szerepet kapott (gondoljunk Mondrianra). Bartl azonban ezeket a geo­metrikus karakterű jeleket valahonnét a népművészet­ből vonta el olymódon, ho°y az áthallásokat nem kívánta megszüntetni, viszont az új kontextus esetleg egészen más értelmezéseket kölcsö­nözhet nekik. Annál is in­kább, mert együtt szerepel­teti őket bizonyos általa ki­tüntetett geometrikus alap­formákkal (például: négy­zet). amelyek ismét csak ár­nyalják az előbbi formák je­lentését : megerősítik őket törvényre, őseszmére utaló szerepükben. Bartl ugyanis nem azt kí­vánja előszámlálni, mit lát­hatunk a világból, de igenis azt, ami ezt a látványt létre­hozza, indokolja, fönntartja. Elemzései az összefüggések rejtelmeit bogozzák. A ke­reszt, a szív, a tulipán, a fej­fa, a malevicsi elvonatkoz­tatás szintjén megfogalma­zott fejsablon olyan általá­nos érvényű törvényszerűsé­gekre látszanak utalni, ame­lyek alighanem a létezés eti­kai-filozófiai problémáit érintik anélkül, hogy bármi­kor is didaktikussá, tételes­sé válnának. Bartl éppen attól festő, hogy nem teorémákat, -hanem képeket fest. Nem árt sietve kijelente­nünk; nála az összefüggések mindenek előtt festői vi­szonylatok, amelyek — bár­milyen drámaiság árán is — harmóniába tendálnak. A ki­jelentés azért lényeges, mert kedvelt eszköze — alighanem zenei hatásra (a társművé­szetek közül ez áll hozzá leg­közelebb) — az ellenpont. Képek sorát lehetne idézni, amelyek rendre formai, •hangzásbeli ellenpontokra épülnek. Csillagforma című képén például már maga a címadó forrna is ellenpont hatást hordoz, amennyiben a csillagszárak egy négyzetből nőnek ki és nem körből szer­kesztődnek. Ugyanakkor ‘azonban a képen a körforma is megjelenik egy kék gyűrű képében. Beszélhetnénk to­vábbá — és nemcsak ennek a képnek a kapcsán — a fak- turális kontrasztok hatásáról, az éles körvonal és a foltok ellentétéről. Mindez egyetlen dolgot bizonyítana, hogy t. i. festőnk jobbára a jelenségek drámaiságát veszi észre és azok harmóniába foglalásá­ra. kvázi-katarzisra törek­szik. Ügy véljük ez a legerede­tibb mozzanat Bartl József festészetében. Egyetlen — ám korántsem lényegtelen dologról kell még szót ejtenünk. Jelesül arról, amit röviden úgy lehetne ki­fejezni, hogy Bartl nagyon szépen fest. H/:>gy fölületei. legyenek bár egyszínű, kom­pakt felületűek vagy valami­képpen hangsúlyozott fak­túrák, mindig szembeszökően mívesek, tiszták és egyértel­műek. Talán nem hat bele- magyarázásnak, ha ebben is az említett kvázi-katarzis gondolatát látjuk megjelenni, ahol az artisztikum a lehet- ' neharmóniát idézi vagy ép­pen olvassa fejünkre bűnül föltételes módját. A kettő — lényegében — ugyanaz. Bartl pedig magára fordítja Bau­delaire paradoxonét: a festő „bukott angyal, aki az égre emlékezik”. Fábián László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom