Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-25 / 21. szám
16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JANUÁR 25. 1981. JANUÁR 25., VASÁRNAP PÁL NAPJA A Nap kél 7.19, nyugszik 16.35 órakor. A Hold kél 22.10, nyugszik 9.59 órakor. Párás, ködös idő VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős, párás, főként hajnalban—és reggel több helyen ködös idő. Elszórtan hózápor. Mérsékelt váltezAi irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap plusz 2— mínusz 3 fok között. IKtsIexHcptD Mosolygó Untai Kilencven évvel ezelőtt, 1891. január 25-én született a Szabolcs- Szatmár megyei öpályi- ban, és 36 éves korában, 1927 márciusában halt meg fiatalon tüdőbajban Mosolygó Antal, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, a KMP egyik alapító tagja. Eredetileg fényezőmunkás volt, s az első világháború folyamán kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1916-ban a Mátyásföldi Repülőgyár szervezett munkásainak vezetője lett, Szabó Ervin híveként egyik irányítója a szindikalista munkások csoportjának. Együttműködött Korvin Ottó és társai an- tiimoerialista csoportjával; jelentős szerepe volt az 1918 januári, majd júniusi sztrájk megszervezésében. A Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója, s az első Központi Bizottság tagja volt, aki elvi alapokon ellenezte a szociáldemokrata párttal való egyesülést. A Tanács-. köztársaság idején zászlóaljpolitikai megbízott a Vörös Hadseregben; részt vett a Vörös őrség szervezésében, s a gödöllői járás politikai megbízottjaként is tevékenykedett. A Tanácsköztársaság vérbefojtása után tíz évi börtönre ítélték; a fogolycsere-akció során 1921-ben neki is sikerült a börtönből szabadulnia. Moszkvába került, s haláláig pártmunkásként dolgozott. Mikor menjUnk színházba7 A szolnoki Szigligeti Színházban január 29-én, csütörtökön délután 3 órakor: Amerikai Elektra (Jászai bérlet); 30-án, pénteken este 7 órakor: Amerikai Elektra (Rát- kay bérlet); 31-én, szombaton este 7 órakor: Bíbor sziget (Berky bérlet); február 1-én, vasárnap délután 3- kor: Bíbor sziget (Bartos bérlet), este 7-<kor: Bíbor sziget (Törzs bérlet). A Szobaszínházban (Táncsics M. u. 15.) január 29- én, csütörtökön este fél 8- kor: A születésnap; 30-án, pénteken este fél 8-kor: A születésnap. Takarékos diákok A napokban értékelte az OTP Szolnok megyei Igazgatósága az 1980 szeptemberében meghirdetett megyei takarékossági verseny első féllidejét. A takarékbélyeg- gyűjtésbe 153 alsó- és középfokú iskola csaknem 58 ezer 700 tanulója kapcsolódott be. összesen 4 millió 793 ezer 110 forintot gyűjtöttek, mintegy százezerrel többet, mint az előző tanév hasonló időszakában. A versenyt meghirdető szervek — az MTVB művelődésügyi osztálya és az OTP — május 31-et követően értékelik a végeredményt^ A tanulólétszám nagyságától függően megállapított 5 kategória első három helyezettje között 67 ezer forint jutalmat osztanak el, amit a nyertes iskolák szakmai felszerelések, berendezések vásárlására használhatnak fel. Heti pártnapok Január 26, hétfő: 14.30, Karcag üveggyár, Tolna Károly, az MNB megyei igazgatója; 15 óra, Héki Állami Gazdaság, Daróczi András, a BM megyei rendőrfőkapitányság vezetője; 16 óra, Mezőtúr, DATE főiskolai kara, Nyitrai István, a KISZ KB titkára; Szolnok KÖTIVIZIG, Ungor Tibor, a megyei párt- bizottság Oktatási Igazgatóságának vezetője; Mezőtúr Áfész, Szentesi László, a MÉSZÖV elnöke. Január 27, kedd: 14 óra, Szolnok MÁV-kórház, Boros Ottóné, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Január 28, szerda: 14 óra, Martfű Növényolajgyár, Bar- ta László, a megyei tanács elnöke. Január 29, csütörtök: 14 óra, Kunszentmárton Pannónia Szőrmefeldolgozó és Kikészítő Vállalat, Szűcs János, a megyei pártbizottság titkára Január 30, péntek: 15 óra, Kunszentmárton Beton- és Vasbetonipari Művek, Szilágyi Lajos ÉVM miniszterhelyettes; 13.30, Jászladány Minta Női Ktsz, Nyolczas Mária, az SZMT titkára; 14 óra, Karcag Híradótechnikai Vállalat, Vankó Attiláné, a megyei pártbizottság' munkatársa Üzemzavar után a gázfogyasztóknak a megértésért Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 4. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: négytalálatos szelvénye 44 fogadónak volt, nyereményük egyenként 177 123 forint. Hármas találata 4041 fogadónak volt, nyereményük egyenként 964 forint, a két- találatos szelvények száma 147 338 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Mint azt lapunkban is hírül adtuk, január 15-én Szolnokon, az Abonyi úti gázvezeték üzemzavara miatt a délutáni órákban megszűnt a gázszolgáltatás. A bejelentés után a szakemberek azonnal a helyszínre siettek, ám az éjszaka is folyamatos munka ellenére csak a hibát tudták feltárni pénteken: a 4-es főút alatt átvezető,! mintegy 60 méter hosszú gázcsőrendszerben lévő 100 milliméteres. tolózár teljes keresztmetszetében eltört, azon keresztül árasztotta el a ta- lavíz a vezetéket, elzárta a gáz útját. Látva, hogy a teljes zavarelhárítás hosszadalmas, a TIGÁZ szakemberei úgy határoztak, hogy ha rövid időre és kisebb nyomással is, de visszaadják a gázt a lakásokba, hogy legalább éjszakára fűteni tudjanak (kétszáz család fagyosko- dott). A víz azonban tovább terjedt a vezetékrendszerben és reggelre a lakótelep nagy része ismét gáz nélkül maradt. Szombat délután tudták az üzemzavart végleg elhárítani, este fél hatkor kezdték a lakásokba visszakapcsolni a gázt, ezt este 8-ig három lakás kivételével befejezték (vasárnap délelőtt már abban a háromban is f üthet - tek). A hasonló üzemzavarok elkerülésére a szükséges intézkedés megtörtént, s bár a karbantartási és helyreállítási munkák még folynak, ezek már nem befolyásolják a lakótelep gázellátását — írja levelében a szolnoki TIGÁZ kirendeltség vezetője. Arról is beszámol, hogy a szerelők éjjel-nappal megfeszített munkáját látva a fogyasztók többsége fegyelmezetten viselte a sok kellemetlenséget okozó üzemzavart, amelyekért ezúton kér elnézést a vállalat nevében. Egyben köszönetét mond mindazoknak, akik meleg teával, kávéval, jó szóval vagy önzetlen munkával segítették az üzemzavar mielőbbi felszámolásáért fáradozó szakembereket. 0 JAM 26-31 IG (552.) A megye szakmunkásképző iskolái között Kunhegyes a honvédelmi képzés módszertani „fellegvára” — így tartják számon az MHSZ megyei vezetőségénél. A Mezőgazdasági és Ipari Szakmunkásképző Intézetnek több MHSZ- klubja is van, ám a lövészklub működik a legrégebben, felszereltsége is a legjobb. Képünkön: Baranyi András klubvezetővel készülődnek a fiúk, „haditanács” előzi meg a lövészetet Naponta négyezren Kisújszállásra busszal Az utóbbi években sokat enyhített a tömegközlekedés gondjain Kisújszálláson, hogy a magángépkocsik száma elérte a kétszázharmin- cat.s ■ Ám ez korántsem jelenti azt, hogy csökkent volna a tömegközlekedés jelentősége a városban. A helyi és a helyközi személyszállítás iránti igények kielégítése nagyrészt a Volán 7-es számú Vállalatának feladata, bár Kisújszálláson kilenc gazdásági egység rendelkezik saját autóbusszal, melyekkel „besegítenek” a személyszállításba. A Volán a városi személy- forgalomban nyolc járattal vesz irészt, amelyekkel naponta átlag kétszázan utaznak. A helyközi személy- szállítást kilenc autóbusz végzi, ötvenegy kiinduló és ötvenhárom beérkező járattal. Naponta négyezren bu- szoznak Kisújszállásra, illetve onnan a környező településekre. (A saját busszal rendelkező vállalatok, üzemek, termelőszövetkezetek 624 dolgozót szállítanak. A számokból kiderülhet, hogy a helyközi járatok kihasználtsága megfelelő, a városban közlekedőké azonban alacsony.) Az ingázók szállításával elégedettek lehetnek Kisújszálláson, enyhítésre vár viszont az iskolabuszok zsúfoltsága. PIACI SZEMLE Olcsóbb a tojás Ezen a héten már olcsóbb volt a tojás az előző hetek áraihoz mérten. A zagyva- rékasi téesz boltjában 2 forintért adták darabját, de a magánkereskedőktől is lehetett venni 1 forint 80-ért, egyedül a vágottbaromfi- szaküzletben maradt jóval 2 forint felett az ára. Árultak mostanában a Zöldért boltokban uborkát, kilónként 100 forintért, és paradicsomot is, 64 forintért. A rá- kóczifalvi Rákóczi Tsz boltjában sok paradicsomot mértek 32 forintért kilónként. Magánkereskedők árultak fejes salátát, darabon-i ként 12 forintos áron. Burgonyát kimérve az üzletekből 6, a magántermelőktől 8—10 fjorintért üehetett venni. Sárgarépát és petrezselymet a szövetkezeti boltokban 7 és 12 forintos áron lehetett méretni, magánkereskedőknél ezek ára 10—16 forint körül alakult Fejes káposztát a boltokban 5—6 forintért lehetett venni, Így keli ezt csinálni! Fotó: T. Z. ugyanott a kelkáposzta egy forinttal került többe. Kifogyhatatlan a vöröshagyma a zagyvarékasi téesz boltjában, most is 4 forint 50 fillérbe kerül kilója, a Rákóczi téesz üzletében 6 forint az ára, máshol 8—10 forintért lehet hozzájutni. Több boltban lehetett találni gombát 50—80 forintónt kilónként. Aknából az üzletekben sokat kínáltak 5 és 14 forint közötti áron, és volt körte 12—18 forintért, főleg magánkereskedőknél. Á mák kilója 75 forint volt. Jászberény piacán tyúkot 34, csirkét 47 forintért adtak, tojásból pedig 2 forint volt a legolcsóbb. Burgonyát kilónként 6 és 7 forint közötti áron kínáltak, és ehhez hasonló összegért kelt a sárgarépa kilója is. A petrezselyem valamint a vöröshagyma nagyjából azonos áron, 10—14 forintért cserélt gazdát. Kínáltak sóskát 60 forintért. A fokhagyma ára kilónként csaknem száz forint volt. Az almát, minőségtől függően, 5—15 forint közötti összegért mérték. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla IHirek I Lesz dolguk a patronálóknak Jelentős társadalmi munkaakcióra kívánják mozgósítani az idén a mezőtúri 3. számú, Rákóczi úti Általános Iskolát patronáló üzemeket, vállalatokat, szocialista brigádokat. Az iskola környékének rendezése, parkosítása vár szorgos segítőkre, és a sportudvar építési munkáinak befejezése, hogy mielőbb megszervezhessék a testnevelés tagozatos osztályt. Eddig tanácsi támogatásból mintegy 30 ezer forintot fordítottak a sportudvar kialakítására, a társadalmi munka értéke pedig elérte a 67 ezer forintot. ■ NÖVÉNYVÉDÖSZEREK és a kiskertek munkaeszközeinek bemutatója várja holnap a szolnoki Barátság klubban a Hazafias Népfront városi kertbarát körének tagjait. Délután 5 órától Gönczi László, a kertészeti bolt vezetőhelyettese beszélget az érdeklődőkkel az időszerű tennivalókról és a kiállításon látható új árukról. © FILMKLUB alakult Ti- szaörsön a körzeti általános iskolában, 71 taggal. Kéthetenkénti foglalkozásainak a községi klubkönyvtár nyújt otthont. A gyerekek érdeklődési körének megfelelő filmek bemutatását ankét követi, amelyen megbeszélik a látottakat. ■ Évente több mint 60Q ezer forint szociális segéllyel gondoskodik a támogatásra szoruló idős emberekről Jász- alsószentgyörgyön a községi tanács. Rendszeresen harminchét, alkalmanként kilenc magányosan élő öreg kap segélyt, és ugyancsak kilencen részesülnek szociális járadékban. © AZ ÁLLAMI Bábszínház a következő héten sok gyereknek szerez örömet a megyében. Kedden délelőtt 10- kor és délután fél 2-kor Mezőtúron, szerdán Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban (délelőtt 9- kor, fél 11 -kor és délután fél 3-kor) mutatják be a Csip- kerózsikát, pénteken pedig a törökszentmiklósi' mesekedvelők tapsolhatnak kedvencüknek a művelődési központ pódiumtermében, — ugyancsak — három előadáson. ■ TISZADERZS hobbiból méhészkedő lakóinak háztáji gazdaságaiból 137 mázsa mézet vásárolt fel tavaly a Tiszafüred és Vidéke Áfész. A fogyasztási szövetkezet méhész szakcsoportjának jelenleg 13 tagja van. © HOLNAPTÓL a Fémfeldolgozó Szövetkezet mezőtúri gyárába „költözik” a városi művelődési központ batik szakkörének vándorkiállítása, melyet eddig kedvcsinálónak az öregek újvárosi napköziotthonában, a KAEV- nél és a Tisza Cipőgyárban is bemutattak. Magyar napok Olaszországban A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat meghívást kapott a Róma melletti Térni város főpolgármesterétől, hogy ott egy héten keresztül a Magyar Vendéglátó Napokon közreműködjenek. A rendezvények február elején magyar cukrászati és hidegkonyhai kiállítással kezdődnek, és több napon magyar vacsoraesteket tartanak, amelyen a megye legkiválóbb szakemberei vesznek részt: többek • között Móra László mestercukrász, Sztrunga Gyula mesterszakács, a Rácz György vezette kisegyüttes — a csapat vezetője Lukács Ferenc.