Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 8. szám

1981. JANUÁR 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 SZABAD IDŐBEN AZ ORVOS A barátság is lehet szenvedély Megismerni Szolnokot — az országot Medgyessy Ferenc centenáriumára Új korszakot teremtett Minden lényeges változta­tás új fordulópont az ember életében. Tele izgalommal, várakozással, elképzelések­kel kopogtat be a pályázó a munkahelyre, érdeklődés­sel szemléli a várost, amely­ben otthonra lelhet. Dr. Szilágyi Zoltán, a fiatal ma­rosvásárhelyi fogorvos há­rom éve települt át Romá­niából, előbb a törökszent- miklósiakat, majd a kengye­lieket „szabadította meg” a rossz fogaktól, egy éve pe­dig Szolnokon, a megyei ta­nács kórházának szájsebé­szetén dolgozik. — A tanulási lehetőség miatt cseréltem fel a körze­ti orvosi rendelőt a kórház­zal. Szájsebész szeretnék lenni. A szakvizsgáig még sok időm van, hiszen négy év gyakorlat kell hozzá. Persze tanulni közben is le­het, sőt kell is. Szinte min­den nap találkozom valami újdonsággal, aminek otthon utána nézek a szakkönyvek­ben, lapokban. — Mit jelent ez az ott­hon? — Két hónapja költözhet­tünk be a lakásunkba. Tö- rökszentmiklóson anyámék- nál éltünk — s ezzel azt is jeleztem, hogy egyrészt mi­attuk települtünk át — Kengyelen pedig szolgálati lakásban. Az új, a szolnoki otthonunk berendezésén már túl vagyunk, könnyű dol­gom volt, hiszen a felesé­gem belső építész. — Mi az, amit elhoztak régebbi otthonukból ? — A könyvek. A 4—500 kötet egy része szakkönyv, de elhoztuk a kedvenc írók, költők meglévő műveit is. Illetve vissza, hiszen koráb­ban gyakran jártam Ma­gyarországon, s könyveket vásároltam. — Kik a kedvencek? — Sütő András, Örkény, Moldova, Lem — hogy csak néhányat említsek. — Mennyiben változott az * életformája a régihez ké­pest? — Nagyon sokat. Noha többször is jártam Magyar- országon, csak , most kez­dem igazán megismerni az itt élő emberek szokásait. Sokat kirándulunk, szeret­nénk minél többet látni, tudni az ország mai életé­A társadalomnak megvan­nak a maga nyelvi alakzatai, cselekvési és viselkedési sé­mái, s az egyén ezeket hasz­nálja fel a maga egyedi, sa­játos módján. így válnak azok sajátjává. Vagyis be­széd közben nem érvényesít­hetjük egyéniségünket kor­látlanul. Még pontosabban fogalmazva: beszéd közben nem elég, ha csak magunk­ra, saját gondolatainkra és érzéseinkre figyelünk, s azokról minden alkalmazko­dás nélkül szólunk, figyel­nünk kell a hallgatóinkra is, hogy nekik megfelelően szól­junk. Beszédünkkel folyton iga­zodnunk kell a témához, a hallgatóhoz és a körülmé­nyekhez. Tehát tudatosítjuk magunkban: mit, kinek, hol, mikor stb. mondunk. Min­denki másképpen szól ugyan­arról a témáról például mun­kahelyi értekezleten vagy baráti társaságban, még ha baráti körben komoly beszéd folyik is róla. Vagy máskép­pen beszélünk a velünk egyenrangú, egykorú vagy idősebb munkatárssal, me­gint másképpen a vezetőnk­kel. S ha egy számunkra is­meretlen ember kérésére felvilágosítást adunk az ut­cán valamiről, tudomásul kell vennünk, hogy mondan­dónkkal segítő szándékunkat is jelezni illik. Ezekben az esetekben tehát nemcsak az ről. A történelmét, a hagyo­mányait még Erdélyben megismertük. — S hogy tetszik Szolnok? — Ügy érzem, hamar fel­fedeztük azokat a lehetősé­geket a sportoláshoz, a mű­velődéshez, amiket a város kínál. Méghozzá nem is ke­veset. Teniszezhetek ked­vemre, járhatok az uszodá­ba, szívesen megyek a szín­házba, jó előadásokat lát­tam. Gyakran nyílnak kiál­lítások. — A sokrétű érdeklődés az áttelepülés következmé­nye yagy eredendő tulajdon­sága? — Azt hiszem, az utóbbi. Mindig is nyitott voltam a világra, minden érdekelt, versenyszerűen kosárlabdáz­tam, — egyébként Török- szentmiklós csapatában is játszottam — amatőrszínpa­dot vezettem, hangverse­nyekre jártam egyetemista koromban. A barátaim kö­zött voltak színészek, rende­zők, személyesen is ismer­tem írókat, költőket, spor­tolókat. — Talált-e már barátokat Szolnokon ? — A barátság számomra igen fontos, és „szent” do­log. Szolnokon még nem si­került ilyen kapcsolatra szert tennem. Ehhez, úgy látszik, nem volt elég az egy év, de találkoztam sok rokonszenves emberrel, bi­zonyára sikerül majd össze­barátkozni is velük. — tg — a fontos, hogy valaki jól tud úgy általában beszélni, ha^ nem az is. hogy tud-e beszé­dével a körülményekhez al­kalmazkodni, embertársaival a körülményeknek megfele­lő kapcsolatot teremteni. Te­hát tudja, hogy ő itt és most éppen eladó vagy vevő, ügy­fél vagy ügyintéző stb., s beszéd közben ezt a társadal­mi szerepet valósítja meg. A nyelvészek és a szocio­lógusok egyöntetű vélemé­nye, hogy az emberi kapcso­latokat nem' az anyanyelv nyelvtanában való járatlan­ság rontja, zavarja elsősor­ban, hanem az, hogy a be­szélő csak magára figyel, nem tudatosítja magával a beszédhelyzetet, nem tartja be a nyelvi kommunikáció normáit, azaz vagy nem is értelmezi, vagy pedig rosz- szul értelmezi saját társa­dalmi szerepét. A felnőttek keserves tapasztalatok árán előbb-utóbb megtanulnak disztingválni, helyzet és helyzet között, szerep és sze­rep között különbséget ten­ni. A gyerekeket azonban erre is tanítani kell — s el­sősorban a családban. Az anyanyelv tudása mellé a használni tudást, a szerepe szerinti beszédet is közvetí­tenünk kell számukra. Ez utóbbi segíti őket a társada­lomba való beilleszkedésben. Nagy J. József Közzétették a KISZ KB kongresszusi levelét A X. kongresszusára ké­szülő Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség közread­ta a Központi Bizottság kongresszusi levelét. A KISZ-tagokhoz szóló levél a fiatalok életével, az ifjú­sági szövetség helyzetével, feladataival foglalkozik. A tanácskozást megelőző közös gondolkodás alapjául szol­gáló levél vitára, állásfog­lalásra hívja fel a KISZ- tagságot és a KISZ-en kívü­lieket egyaránt. A kongresz- szusi felkészülés fontos ál­lomásaként az alapszerveze­tekben a közeljövőben tag­gyűléseken tárgyalják meg a levél tartalmát. Hétvégi hívogató Bartl lózsef kiállítása Szolnokon A hét végén rangos kép­zőművészeti esemény szín­helye lesz a Szolnoki Galé­ria. Holnap délelőtt 11 óra­kor Bihari József, a Pest megyei múzeumok igazgató­ja nyitja meg Bartl József festőművész gyűjteményes kiállítását. A Szentendrei Művésztelep jeles alkotója ez alkalommal mutatkozik be először a szolnoki közön­ségnek. Kiállítását Ratkai Ida művészettörténész ren­dezte, akit rövid, előzetes „tárlatvezetésre” kértünk. — Budapesten, a Műcsar­nokban a közelmúltban lát­hatták az érdeklődők Bartl József festőművész gyűjte­ményes kiállítását, amely a művész alkotói pályájának utóbbi öt évéről nyújtott ke­resztmetszetet. Szolnoki ki­állítása ugyancsak ezt az időszakot öleli fel. Bartl Jó­zsef képei jellegzetesen nép- művészeti ihletésűek, a nép­művészet leegyszerűsített, stilizált, jellé fogalmazott motívumaiból építi kompo­zícióit. Szolnoki kiállításán mintegy száz alkotását lát­hatják az érdeklődők. Megebédeltünk. Éledte pár percet várunk Piroská­ra. Be kell látni, hogy egy anyuka nem ülhet asz­talhoz, amíg meg nem etette a gyermekeit ott kinn a fo­lyosón, Zoli bohócot, a szőke Zsuzsikát, Ivánt, Katikát, a négy ikret, a kosárbabát, és az állatokat is ráadásul. Mielőtt behívnám, még visz- szadugdosom a tulipánhagy­mákat. Csendben kanalazzuk a levest, s én azon töröm a fejemet, hogy honnan tudta meg Bálint, hol vagyok. Oda­jött a pincébe. Valakinek el kellett őt igazítania. Ez nem lehetett Anna, hiszen amikor együtt jöttünk fel a pincé­ből Bálinttal, úgy köszön­tötték egymást, mint akik először találkoznak. Ha pár perccel előbb Anna meg­mondta volna neki, hol ke­ressen, akkor utalt volna rá viselkedésük. Anna ügyesen tálal. Cék­lát is tesz a savanyú ubor­ka meg a fejes saláta mellé, külön kistányérokra. A sa­láta minden fajtáját szere­tem. Amikor Bulgáriában jártam, elcsodálkoztam, mi­lyen nagyszerű salátákat ké­szítenek ott. Az a sok jó íz biztosan nagy szerepet ját­szik benne, hogy nyugodtak, figyelmesek, segítőkészek, nem idegeskednek. Mi alig várjuk, hogy új autó, új bútor, új ez, az je­lenjen meg, máris igyek­Nem ismerek ■ ­még országot, ahol a mű­vészek neve úgy összeforrna városunkkal, mint hazánk­ban. Martyn Ferencet mond­juk és Pécsre gondolunk, Rippl-Rónait és Kaposvár­ra. Ha Debrecen nem is igyekezne mostanában any- nyima illő és megérdemelt helyére tenni Medgyessy Fe­renc szobrait, akár köztere­in, akár a Déri Múzeumban, e két tulajdonnév: Debre­cen és Medgyessy egyet je­lent. Anélkül, hogy Rippl- Rónairól faragott szobrát bárki elkívánná a kaposvári múzeum elől, vagy síremlé­keit a farkasréti temetőből. Medgyessy és Debrecen kap­csolata mélyebb, semmint az anyakönyvi kivonat mu­tatja születési helyét, s 1881. január 10-ét jelezve születése napjának. A szü­lőhely még nem minden. Kovács Margit sem Szent­endrén született, de az örök­sége ott élteti emlékét. A pályaválasztás, az elhi- vatás, a küldetés legszebb levelét talán Medgyessy fo­galmazta meg, 1905-ben. Or­vosnak neveltették. A ter­mészet szeretetében, megfi­gyelésében, az emberi test csodálatában nőtt fel. Test­vére, Gábor, orvos lett, de Medgyessy jól tudta, hogy közepes doktor vált volna belőle. Két urat nem akart szolgálni: a megalkuvó meg­élhetést és a kedvtelésből végzett szobrászatot, s nem akart sem birtokot, sem há­zat, megvetette az egymást taposó-maró pénzhajhászo- kat. „Ha nem élhet az em­ber annak, aminek akar, akkor nem ér az élet egy hajító fát sem — írta aDjá- nak. Hát én mindenre kész vagyok. Kész a legnagyobb nélkülözésre is. Hisz mások is így kezdték. Nincs az a szép szó vagy fenyegetés, kérés vagy ijesztés. ami el­térítene. Tudom, hogy nagy dolog, amibe vágok, nagy dologhoz nagyon össze kell szedni magamat. Én bízom magamba. Végre is, ha fél­reismertem volna magamat, ott a diploma, utóvégre an­nak is lehet valami hasznát venni. Alig várom azt a na­pot, hogy elmondhassam: szünk beszerezni. Mit bi­zonygatunk ezzel? Kinek? Magunknak? Hogy lám,mi­lyen jól élünk? Annyi de annyi tárgy vesz körül ben­nünket. S ezek a tárgyak, mintha csak pótolnának va­lamit. Piroskával is kevés időm jut beszélgetni. Dobo­zokba csomagolt ajándékok, játékok felhúzhatós ez-az, távirányítású amaz, mi min­den gyűlik már a lakásban. Néha félek ettől a sok tárgy­tól. Nem veszik el a helyet valami mástól? Ez a saláta nagyon finom. Volt a télen egy üveg sava­nyított zöld-dinnye is, de sajnos ebben a központi fű- téses lakásban felforrt. Majd kinn a telken, ha megépül- a házikó, lehet el­tenni ezt is. Amikor már az embernek van egy elfogadható városi lakása, azonnal elkezd me­nekülni a kényelemből. Eszébe jut, hogyan, mint volt ez, vagy az, még a nagy- anyjáéknál, mi volt az a va­rázslatos dolog, hogy más íze volt még a kenyérnek is. Talán csak a gyerekkor? Nem, nem teljesen. Bennünk ne volna meg a tudás, a tehetség, az erő ah­hoz, hogy valamit egészen jól csináljunk? Megvan. Mégis gyakran vajúdnak a kezemben a diploma, e perc­től kezdve nem vagyok dok­tor”. Jól látott Medgyessy: szobrász lett: „Akármilyen pályára mentem volna, csak ide lyukadtam volna ki, ahol vagyok.” Voltak nagy elődei szobrászátunkban, a lőcsei szárnyas oltárt faragó Jakab mester, a Szent György szobor megálmodói; a Kolozsvári testvérek, kas táncos terakotta figuráival Izsó Miklós, kolozsvári Má­tyás szobrával Fadrusz Já­nos, — valamennyien szoros kapcsolatban álltak koruk európai művészetével, ez a kapcsolat Medgyessynél is nyilvánvaló. Nem Véletlen, hogy a debreceni Déri Mú­zeum előtt fekvő négy szob­rára 1937-ben, a párizsi vi­lágkiállításon, Maillol és Despiau jeles francia szob­rászok javaslatára nagydíjat kapott. Sokszor meglepő a rokonság Maillol és Med­gyessy között —, természe­tesen nem ezért javasolták kitüntetésre, — mert- mind­ketten szakítottak azzal a festői, fény-árnyék hatások­kal élő romantikus érzelmi szobrászattal, ami Rodint jellemezte, s szakított Med- «gyessy a nálunk még nap­jainkig megkésve itt maradt „szép” testek illúziójával. Minap Hajdúszoboszlón jártam. A Béke Gyógyfür­dőben, igen szépen megfor­mált bronzba öntött női akt (egyébként Varga Imre „Üsző nő”-je) alatt új réz­táblán olvasom: „Medgyessy Ferenc alkotása”. Nyilván­való, hogy a táblácskát .té­vedésből tették oda, mintha az ünneplés kedvéért min­den jó szobrot most már Medgyessynek kellene tulaj­donítanunk. Ezt a szobrot nem mintázhatta Medgyessy, pedig a nő keleties, időtlen mosolya az ő szobraiban is jelenvaló, akár a harmo­nikus, egészséges test igéze­te. Félre ne értsük, Med; gyessy nem a klasszikus em­beri eszményt tagadta. Fel­jegyzéseiben írta: „Legfőbb iskola: a Louvre antik szo- borgyűjteménye: egyiptomi, asszír, szumír, ó-görög szob­roknak köszönhetem, hogy még ma is a modernek közé számítódom”. És senki úgy meg nem vetette az otrom­hegyek, egér születik. Vala­mi más, valami időleges fog­lalja el a helyét annak, ami fontosabb lenne. Hogy mi is ez. kitalálni kellene sok idő, sok munka. Közben az ál­megoldások az ember sarká­ba érnek, kiszorítják. Meny­nyi erőt, munkát, pénzt po­csékolunk el vele. Mert a megoldás azonnal kéül, a megoldás nem tud elég jó lenni. Bevallom, elég furcsa hely­zet ez, hogy itt van a lakás, de mindent elkövetek, hogy elmehessek belőle pihenni. Valami szerzésvágy téteti ezt velem? Nem hinném. A gye­rek ösztönösen fogja fel, csak azt tudja, hogy jó a te­lek, mert ott lehet lepkét is látni, meg madáréneket' hal­lani, s annyiféle virág meg fű, meg bokor nő, hogy any- nyit az összes tankönyvbe sem tudunk belerajzolni. Így mondta. És még azt, hogy azok ott igaziak. Igaziak. Ha én építész lennék, nem attól töltene el elégedettség, hogy a szűk lakáshoz kapu­telefon van. Ügy tervezném meg a városokat, hogy egy­befolyjék a ház, az utcasor a természettel. Még meré­szebbet mondok — miért ne engedhetnénk be a fákat, a füvet, a virágokat a házak­ba? Nem hordóban, mint a Hunyady baságot, mint éppen ő: „Szo­morúság fog el, ha látom, hogy szaporodnak a szívet- lelket elfacsarító, topa, nagy csizmák, zsákba húzott láb­szárak, mondjuk meg: ele­fántlábak”. A mi szépségeszményünk nem a mozicsillagok kár- csúsása volt, de Medgyessy felfedezte számunkra, hogy erőteljesebb formákban meg lehet mutatni az emberi, a „szellemi kiválóság” szépsé­geit. Maillol a vaskos, ro­busztus alakokat szentesítet­te, Medgyessy alakjaiból su­gárzik az a humánum is, amit ő az antik szobrászat­ban oly sokra becsült. Ele­inte furcsának, bizarrnak, érthetetlennek tartotta őket, de „csudálatosán vonzók­nak". Nagy, súlyos kőtöm­bök. És mégis élőlények. Nem üres formák, mint elő­ször láttam. Hanem rejtett finomságoktól gazdagok. Döbbenetes világ! Nyersek és finomak egyszerre a ré­giek!” Ez Medgyessy művé­szetének a kulcsa. Új korszakot teremtett. És vállalta apjá­nak írt jóslatát: olyan sze­gény volt, amikor megháza­sodott, hogy gyakran olcsó zöld almánál egyebet nem ettek, és nem telt neki te­lekre, házra. A Százados-úti művésztelepen élt, szerény környezet, de a népművészet remekei és Egry József, Nagy István, Derkovits, Rippl-Rónai, Holló László, Borsos Miklós művei között. Soha le nem tért vállalt út­járól. Szakított a századelő szobrászi illúzióival, s he­lyettük felmutatta a való­ságos, a dolgos ember szép­ségeit, felemelte a realitást eszményeink magasába. Koczogh Ákos citromfát, a pálmát, hanem a betonelemekből építhető nagy felületeken termőföld­be ültetnénk akár egy egész margarétás rétet. A kertes ház, ami pillanatnyilag még a legjobb megoldás. Ez, hogy kényelmes komfortos lakás itt, telek ott — közben a gépkocsik füstje, a rohanás hétvégen ide, meg oda — ez csak pótlék. Kettészakadt va­lami. Aki egyik formában él, no nem a telken, hanem va­lami tanyafélén, az a város­ba törekszik, aki már elérte, vissza a telekhez, pedig ezt a furcsa önkergetést össze­gezni lehetne. A távolabbi jövőben így is lesz, mert nem lehet másként. De hogy valakit egy kapu­telefon ilyen elégedetté te­gyen? Ez legalábbis naivitás. Magunk köré kellene telepí­teni a természetet, ha már ennyire kiszakadtunk belő­le. Nem egyszerűen nagyobb lakások kellenének, hanem a természethez közelebb álló otthonok. Aztán itt van az egész szolgáltatás is. Gyakran ábrándozom ezen. — Hát te, mit hallgatsz? — Én, semmit. Arra gon­doltam, honnan tudta olyan jól Bálint, hogy a pincében talál? — Onnan, hogy felszólt a kaputelefonon, és én meg­mondtam neki. Igenám, csakhogy a kapu­telefonunk rossz. Beköltö­zésünk óta. És ezt éppen An­nától tudom. (Folytatjuk.) iBeszédmüvelés I Mit, kinek, hol, mikor? Konczek József: Mi éz a vacogás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom