Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
1981. JANUÁR 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Együtt sírni és nevetni Szabálytalan jegyzetek a Hókirálynő ürügyén _____Jó néhány é ve gyakorló apa lévén kettős minőségben látogathatom a Szigligeti Színház gyermekeiőadásait: nézőként, aki önmaga számára teszi mérlegre az előadásokat és szülőként, akinek minden alkalommal meg kell kísérelnie a lehetetlent, a gyerekek kérdései alapján utólag értelmezni a látottakat, segíteni, hogy az élmény során felkavart érzelmek úgy ülepedjenek le ismét, hogy egy kissé minden más legyen, mint azelőtt volt. Immár négy-öt közösen megnézett előadás után szabályosan ismétlődő jelenség, hogy a megelőző, több napos izgalom után maga az élmény viszonylag gyorsan átviharzik a gyerekeken. Az előadás napján még beszélünk a látottakról, azután az egész elsüllyed az egyéb élmények között, holott kevésbé várt, s várhatóan kevésbé maradandó benyomások olykor hetekig foglalkoztatják őket. Hasonló tapasztalatokat szereztek más szülők, valamint pedagógusok is. Természetesen fölmerül, hogy mi lehet e nem eléggé maradandó hatás oka. Talán a színház kevés energiát fordít az előadásra, s maga a játék ezért nem eléggé szuggesztív? A korábbi években volt példa erre is, a gyermekelőadás a kevesebb gyakorlattal rendelkező pályakezdők és segédszínészek terepe volt, azoké, akik egy „felnőttelőadásban” legföljebb a Második ajtónálló kétmondatos szerepét kapták, de a legutóbbi két-három évben e téren örvendetes változás tanúi lehetünk. A színház a korábbi években- megszokottnál több szellemi energiát fordít a gyermekelőadá- sokra, hiszen rájött, hogy legnagyobb szériában játszott darabjáról van szó, és saját későbbi felnőtt közönségét nyeri meg, vagy idegeníti el vele. Két-három vezető színész is játszik egy- egy gyermekdarabban, amelynek a szereposztása így nem rosszabb, mint a felnőttelőadások átlagáé. Vasárnap délelőttönként telt, sőt zsúfolt ház van, másfélkét hónappal korábban kell jegyről gondoskodni, a színházat olykor majd szétveti a förgeteges lárma, a jók biztatása és a pórul járt gonoszok kinevetése. Színház és közönség ilyen egymásra találása mellett van-e értelme fenntartásokat hangoztatni ? Mielőtt á kákán is csomó keresés vétkében elmarasz- taltatnékt hadd jegyezzem meg sietve, hogy említett fenntartásaimat éppen azért tartom indokoltnak most jelezni, mert egy csomó korábbi gyermekbetegségből szerencsésen kigyógyulva, a Szigligeti Színház gyermekelőadásai olyan művészi színvonalat értek el, amelyet már az igényesebb produkciók mércéjével kell mérnünk. Túl kell lépnünk a megelégedettségen, hogy egyáltalán van gyermékszín- ház, túl a „miénk, tehát legyünk elnézőek vele” igénytelenségén. Az előzőekben azt írtuk, (hogy a gyermekelőadások hatása a közvetlen, a nézők aktivitásához mért, sikerhez képest kevéssé tartós, nem elég mély. Ha az okokat kutatjuk, először is egy furcsa ellentmondás bukkan föl nálunk: — manapság — korántsem csak a Szigligeti Színház jellegzetessége ez, igazságtalanok lennénk, ha ezt állítanánk — az a nézet uralkodik, legalábbis erre következtethetünk a színházak és a tévé produkcióinak többsége alapján, hogy a gyerekeknek csak az való, amin nevetni lehet. Nevetni mindenáron, a1 szó szoros értelmében, föláldozva gyakorta a játék sok olyan elemét is, ami az érzelmi teljesség irányába hatna. Valahol, a tudat mélyén a gyermekek, bizonyára szán- déktalan, lebecsülése rejlik, e fölfogás mögött, olyan vélemény, ami elvitatja a gyermektől az emberi teljességet, a megrendülés képességét például, vagy ha ezt nem is, de magát a megrendülést, horribile dictu a sírást olyasminek tartja, ami csak a fájdalom 'jele lehet, a fájdalomé, amelytől meg kell óvnunk a gyermeket, s nem a megtisztító katarzisé. A Szigligeti Színház valamennyi gyermekdarabja vígjáték volt eddig. A Hókirálynőben megvolt a lehetőség az egyoldalúság enyhítésére, azonban ebből a darabból is vígjáték lett, helyenként a szöveg ellenére. A mindenáron való ne- vettetés ugyan kacagást kelt, a kacagás pedig a siker jele, az előadás egészének azonban legtöbbször inkább árt, mint használ a helyzetkomikum lehetőségeinek végletes kihasználása, sőt olykor mesterséges megteremtése. Ezáltal ugyanis minden némileg idézőjelbe kerül, igazi drámai konfliktusok nem alakulhatnak ki. A gyermekdaxabokban, ahol a jellemek (szükségszerűen?) kevésbé árnyaltak, a humor forrása rendszerint a rosszak kinevetése,, mégpedig leggyakrabban felsülésük, ügyetlenségük miatt. A csábítás igen nagy a gonoszak karikírozására, a legtöbb rendező és színész nem is nagyon igyekszik ellenállni ennek a csábításnak, hiszen harsány nevetés, nyíltszíni taps a bukdácsolások, hasraesések jutalma. De ennek a gyors sikernek nagy ára van: a játék lelke, a konfliktus, annak ereje vész el. Mert hát mennyit ér a kétbalkezes pandúrokon, a Hoki mfynőben megjelenő jobbra-balra dűlő fehérkabátos katonákon aratott győzelem? Nem új dilemma ez, kétezer évvel ezelőtt élt eposzírók tudták, hogy minél hatalmasabb az ellenfél, minél nagyobb földöntúli hatalmak támogatják, minél nehezebb a harc, minél nagyobb áldozatot követel, annál nagyszerűbb a győzelem, annál jobban növekszik a győző hírneve, rangja. „A nevetségesség öl” — szól a mondás, szívesen nevetünk ki minden rosszat, gonoszát, hiszen a nevetés egyúttal meg is szabadít minket a félelemtől. Igen ám, de a(z idióta, félnótás, (kétballábas ellenfél legyőzése nem dagasztja eléggé a mejllünket, nevetésünk megkeseredik. Az ellentmondás látszólag feloldhatatlan. Azért csak látszólag, mert a művészi alkotás ritka ihletett pillanataiban megtalálható az egyensúly félelem és’ (ki) nevetés között is, remekművek sora idézhető bizonyítékul. Remekművek azonban ritkán születnek — vethetné ellenem valaki, Igaz, de csak azzal a szándékkal ’érdemes a színpadra lépni, (vagy bármi mást csinálni annak, aki igényt tart a művész rangjára), hogy most és ott. születik meg az egyszeri és megismételhetetlen... Bistey András Matematika ^ ^ és piackutatás Vizsgaidőszakban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozatán * Könyvespolc Mezei András: Ló az iskolában A gyerekek problémáira választ kereső, élettel, humorral teli meseregényt díjnyertes hangjátékából írta a rendező. A történet főszereplője egy kalandra, elismerésre és szeretetre vágyó kisfiú, akinek kabalája a ,.Sárgaló” pótolja mindazt, amit a felnőttektől vár. Története, gondolatai figyelmez- tetoek a „mindig siető”, ,,mindig fáradt” szülőknek. (Móra Kiadó) Nagy László: Kísérlet a bánat ellen Nagy László költői-alkotói műhelyébe pillanthat be az olvasó a könyvet lapozva. Az újszerű napló, amelyet a költő spirális füzeteiből állított össze a kiadó, képszerűen eleveníti meg a vers megszületéséért folytatott küzdelmet. A kötet Nagy László rajzaival, kézirataival képzőművészeti értékű kiadvány, s aligha lehetett volna szebben] méltóbban, hitelesebben felidézni, megörökíteni az utókor számára a költő alkotói műhelyét. (Magvető Kiadó) Orianna Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez A népszerű olasz újságírónő — számos nagysikerű könyv szerzője — személyes hangú, időnként érzelgős „levele” nagy vihart kavart annak idején Itáliában, öt évvel ezelőtt, amikor az abortusz megkönnyítéséről szóló törvényjavaslat foglalkoztatta az olasz népet, Fallaci ezzel a könyvvel „szavazott”. (Kozmosz Kiadó) A hetvenes évtized a magyar - történelemben Bizonyára érdeklődéssel veszi kezébe a könyvet az olvasó, amely a Magyar Tudományos Akadémia három társadalomtudományi osztályának együttes ülésén elhangzott előadásokat tartalmazza. Az előadók neves szociológusok, nyelvészek, művészettörténészek, film- és " irodalomtörténészek azokat a közérdekű kérdéseket elemzik, amelyek napjainkkal s további fejlődésünkkel foglalkoznak, (Kossuth Kiadó) • Magabiztos, határozott lépésektől visszhangzik a fo- . lyosó. A jól öltözött fiatalember kezében index, arcán mosoly. Fölösleges lenne a kérdés, sikerült-e a vizsga, s hogy elégedett-e az osztályzattal!. Léptei neszére kinyílnak a szemináriumi helyiségek ajtajai, melegítős, farme- ros fiatal fiúk,. lányók jönnek elő. „Milyen napja van?” „Tényleg nagyon szigorú?” „Mit húztál?” zúdítják a leendő vizsgázók számára nem közömbös kérdéseket. A válasz csupa megnyugtatás: „nagyon kedves volt; szigorú ugyan, de ha a lényeget mondod, átlátod az összefüggéseket, akkor nem vág ki.” Siegel János, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki nappali tagozatának másodéves hallgatója az adott pillanatban a „nap hőse”, ö már túl van a piackutatás vizsgán. Igaz, hogy csak közepes került^ az indexébe, de úgy véli. hűen tükrözi az osztályzat a tanulásba fektetett energiát. S így is vannak, akik szívesen cserélnének vele. — Hány vizsga van még hátra? — Ha minden vizsga jól megy, akkor még három. Kettő már megvan. Aki sikerrel veszd az akadályokat, komoly esélye van arra, hogy megszerzi a diplomát — mondja a miskolci Páliad Erzsébet. — Azt mondják, ez a félév a legnehezebb a főiskolán. — Így igaz — véli a kenderes! Pataiki Margit is. — Az öt tantárgyból több mint ezer oldalt kell megtanulni. — Egy félév alatt. Közbevetésemre elnevetik magukat, tudják, mire célzok. — A vizsgaidőszakban mindig elhatározzuk, hogy a szorgalmi időszakban is gyakran elővesszük a jegyzeteket, de hamar feledésbe merül a vizsgadrukk, s inkább másra fordítjuk a szabad itjőt. — Például? — Szórakozásra, sportra, olvasásra. Többnyire csak a zárthelyi dolgozatok írása előtt tanulunk. Ilyenkor összejövünk a kollégiumban, összeszedjük az előadás jegyzeteit, a könyvet, s együtt tanulunk, Egy jól sikerült zárthelyi sokat segíthet a félév eredményes elvégzésében. — Kinek van utóvizsgája? A népes társaságból mindössze egy fiatalember jelentkezik. — Angolból buktam meg Nincs nyelvérzékem — magyarázza. — Szorgalommal pótolhatta volna. — Egész biztos. Az utóvizsga említésére sokan visszahúzódnak „rejtekhelyükre”, a jegyzetek mögé. Lassan szétszéled a társaság. Sokat számít ilyenkor minden óra, minden perc. Siegel János még utánaszól miskolci földijeinek: „Nem jön valaki haza? Kocsival vagyok.” Maradnak, „itt jobban lehet tanulni, mint otthon” — hangzik a válasz a becsukódó ajtók mögül. Egy emelettel lejjebb csupa izgatott, jegyzetekbe merült levelező tagozatos hallgató népesíti be a folyosót. Az egyik sétálgat, a másik egy faliszekrénybe húzódott be, a harmadik az ajtó előtt várakozva mégegyszer átlapozza a tételeket. Senki nem figyel a másikra, csak akkor kapják fel a fejüket, ha kijön valaki. Őt is ugyanúgy faggatják, mint az imént a nappali tagozatosok a társukat. — Nincs különösebb tétje a vizsgaeredménynék — mondja egyikük — hiszen a munkánk alapján úgyis kiderül a felkészültségünk. Mégsem szeretnék kudarccal visszatérni a munkahelyemre. Hirtelen kinyílnak a „Vizsga van! Ne zavarj!’” feliratú ajtók, fáradt, kipirult arcú fiatalok jönnek vitatkozva. „Nem, nem úgy kellett azt a példát megoldani”, „neked mi lett az eredmény”; „10,2)” „Nekem nem az jött ki!”; „Majd délután kiderül, hogy jó lett-e, kapok-e egy kettest.” Az elsőéves nappali tagozatosok matematikából vizsgáznak. Túl vannak az írásbelin, sokan azon töprengenek, megúszhatják-e a szóbelit, megajánlanak-e valamilyen osztályzatot. A matematika az egyik legnehezebb tantárgy a hallgatók körében. Tavaly például mindenkire jutott belőle egy utóvizsga. A tanszéken Szegény Ferenc tanársegéd asztalán egymást érik a dolgozatok. Ellenőrzi a feladatok megoldását, pontokat ad. — Aligha Vádolhatják így a hallgatók „részrehajlással”’.’ .. «r — Valóban nem lehet szimpátia alapon elbírálni a dolgozatokat, hiszen meghatározott, hogy melyik példa hány pontot ér. A hallgatók tudják ezt, s azt is, hogy mennyi a minimális pontszám. — Mennyi elég a ketteshez? — A két feladatlap megoldása összesen 100 pontot ér. ötvenegy pontért megajánljuk a hallgatóknak az elégségest, nyolcvanhéttől pedig már a jelest. Aki megelégszik a kettes, hármas, négyes osztályzattal, annak nem kell szóbeliznde. — Megelégszenek vele? — Tapasztalatok szerint a kettessel1 igen. Általában a jó és a közepes írásbelit beadott hallgatók szeretnének javítani. — Milyen az idei elsőévesek felkészültsége? — Nem vizsgázott le még mindenki, annyi azonban már jól látható, hogy nem jobbak, mint a tavalyiak. Van ötös is, de van már elégtelen osztályzat is. — A hallgatókkal együtt „vizsgáznak” az oktatók is. — Nem könnyű szívvel írjuk be az elégtelent, de nem tehetünk mást az adott esetben. Minden alkalommal igyekszünk megtalálni a kudarc okát, s segítünk a hallgatóknak, hogy kiköszörüljék a csorbát. Tapasztalataim azt bizonyítják, hogy a sikeres vizsga titka, ha folyamatosan tanulnak a hallgatók, szorgalmasan megoldják a feladatokat év közben. Hiszen a matematikához a megértés mellett a gyakorlás a legfontosabb. A folyamatos tanulást tűzték ki óéiul az egyes vizsgák után a hallgatók is. S hogy elhatározásaikat valóra váltsák, emlékeztetőül ott marad néhíányuk indexében az elégtelen osztályzat. Van mit javítani a következő félévben. T. G. A film egyik jelenetét forgatják Sándor Pál Tóth Zsuzsa forgatókönyvéből rendez filmet Ripacsok címmel. A két főszereplő Kern András és Garas Dezső. A film operatőre: Ragályi Elemér. Ripacsok Forgatás az Operaházban
