Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-08 / 6. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JANUÁR 8, Rajmund, Adrián, Kitty, Fanny Mi volt a tavalyi névdivat? Egyre népszerűbbek a kettős utónevek 1981. JANUÁR 8. CSÜTÖRTÖK GYÖNGYVÉR NAPJA ákos István Százhúsz évvel ezelőtt, 1861. január 8-án született a Tolna megyei Kölesden, s 97 éves ko­rában, 1958 áprilisában halt meg Budapesten Ákos István neves gyógypedagógus. Egészen fiatalon erre a pályá­ra készült. 1897-ben a váci ^siket- néma intézet. 1901-től a budapes­ti Állami Gyógypedagógiai In­tézet, 1909-től pedig az ideges gyermekek állami tanintézetének tanáraként folytatott figyelemre méltó pedagógusi tevékenységet. 1910-től 1920-ig, akkor történt nyugdíjaztatásáig az Állami Gyógypedagógiai Intézet helyet­tes igazgatója volt. Az ő kezdeményezésére hozták létre 1894-ben a Siketnémákat Gyámolító Egyesületet, amely­nek évi jelentéseit másfél évti­zeden át ő szerkesztette. Hiányszakmákban Tervszerű utánpótlás A jászberényi Vegyesipari Szolgáltató Vállalat éves tervében a kiemelt felada­tok között szerepel a szol­gáltatás színvonalának ál­landó javítása, új szóig áj ta­tás ök bevezetése. A vállalat ezek figyelembevételével ké­szítette el az elmúlt évi és az idei oktatási tervét. Az 1980/81-es tanévben ti­zenöt ipari szakmunkásta­nuló képzéséről gondosko­dik. Elsősorban azokkal a szakmákkal ismerkednek a fiatalok, amelyekből a vál­lalat szolgáltató részleged­ben szükség van utánpótlás­A Nap kél: 7.31 — Nyugszik: 16.11 órakor. A Hold kél: 8.53 — nyugszik: 18.40 órakor. Ismét támad a tél Háromméteres hó és la­vinaveszély Ausztriában és Svájcban, mínusz húsz fo­kos hideg Svédországban, kiterjedt bozóttüzek Észak- Olaszországban, januári ta­vasz Portugália és Spanyol- ország egyes részein — egy­hangúnak éppenséggel nem mondható Európa időjárási térképe az új esztendő el­ső hetének utolsó napján. Ausztria legnyugatibb tartományát, Vorarlberget a havazás és a lavinaveszély teljesen elvágta az ország többi részétől. A helyenként két méternél magasabb hó­takaró és a lavinaveszély miatt lezárták az Arlberg- hágót. A hegyi utak csak­nem kivétel nélkül járhatat­lanok. Trudeau kanadai mH niszterelnököt — aki a hét eleje óta a divatos sínara- dicsomban, Lechben rekedt és csak telefonon tudott tárgyalni Kreisky kancel­lárral — tegnap délben az osztrák belügyminisztéri­um helikoptere Salz­burgba vitte, ahol már napok óta várakozott rá a kanadai kormány különre- pülőgépe. A szakadatlan hóesés és a hegyekből lezúdult lavina miatt szünetel a közúti és a vasúti forgalom a Svájcot Olaszországgal összekötő Szent Gotthard-hágón. Portugália és Spanyolor­szág egyes területein viszont kellemes, húsz fokos meleg­gel szinte tavaszias az idő­járás. Farkas Ferenc zeneszerző kitüntetése A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa Farkas Ferenc Kossuth-díjas zene­szerzőnek; a Magyar Nép- köztársaság kiváló művé­szének kiemelkedő zeneszer­zői és pedagógiai munkássá­ga elismeréseként, 75. szü­letésnapja alkalmából a Ma­gyar Népköztársaság babér- koszorúval ékesített zászló­rendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke szerdán adta át. Jelen voltak a kitüntetés átadásánál Knopp András, az MSZMP Központi Bizott­sága osztályvezető-helyettese és Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes. Új tv-műsorok fiataloknak Riporter kerestetik! Űj ifjúsági műsorokkal is­merkedhetnek meg a közel­jövőben a tv-nézők. Vendég­jeggyel a kongresszusra címmel — a KlSZ-kongresz- szust közvetlenül megelőző időszakban — vetélkedő kezdődik a képernyőn. Játé­kos formában adnak számot ezekben az adásokban a mai ifjúság részvételéről a ter­melő munkában, a tanulás­ban és a haza védelmében. Egy-egy alkalommal két-két fiatal verseng majd. Ismét megrendezik a nép­szerű Riporter kerestetik vetélkedőt. A 6 részes soro­zatban legsikeresebben sze­replők a tervek szerint fela­datokat kapnak a KISZ- kongresszus eseményeinek közvetítésében is. Kéthavonta, vasárnap dél­utánonként kerül képernyő­re a Diákdélután. A kétórás műsorok — amelyekben a pályaválasztástól a szórako­záson át a viselkedési nor­mákig sokfajta téma szere­pel — elsősorban a közép- iskolások érdeklődésére tart­hatnak számot. Minden esztendőnek meg­van a maga divatja például ruhában, cipőben, könyvben, hanglemezben — no és az utónevekben is. Az anya­könyveket lapozgatva lemér­hető, hogy mikor, mi a mó­di. Átéltünk már „Csilla­mániát”, de túljutottunk a „Zsolt-hullámon” is. A szü­lők mostanában előszeretet­tel választanak gyermekeik­nek olyan neveket, amelyek idegenül hangzanak. De kez­dik már felfedezni a régi, szép hangzású, de mellőzött utóneveket is. A szolnoki Társadalmi Ünnepségeket és Szertartá­sokat Szervező Iixxia — köz­ismertebb nevén a családi iroda — tavaly 887 névadást rendezett a város legifjabb polgárainak. Az irodától kértünk és kaptunk tájékoztatást, hogy melyek voltak a tavalyi esz­tendő legnépszerűbb utóne­vei. íme néhány közülük, , amelyek a legtöbbször sze­repeltek a bejegyzésekben: Zsanett, Henriette, Noémi, KStty, Gerda, Krisztina, Szilvia, Dávid, Roland, Dá­niel, Viktor. De találkozhat­tunk Milán, Rajmund, Bo- tond, Adrián, Bettina, ne­vekkel is. A Zoltán, Péter, László, Tamás neveket már egyre kevesebb gyerek kapja, Mi­hály, István, József pedig egy-egy, ha'akadt a tavalyi évben. Különösen nagy divat volt 1980-ban a kettős utó­nevek adása. Ehhez főleg a fiús szülők ragaszkodtak. Nem egyszer kapta a fiatal­ember a Zsolt Dániel, a Gá­bor László, a Krisztián Ro­land neveket. A lányoknál az Anita Ágnes, az. Edit Szonja és a Vanda Veronika volt a legnépszerűbb. Tudom, nem könnyű — a magam bőrén is tapasztal­tam — kiválasztani gyerme­künknek a legszebb, a leg­jobb hangzású nevet. De aki a Ladó-féle magyar utónév­könyvet forgatja, a kereszt­nevek olyan gazdag tárával találkozik, amiből már nem nehéz válogatni és választa­Több mint ötszázan „ismerkedtek” Szolnok megye népmű­vészetével Törökszentmiklóson, a művelődési központ tegnap zárult kiállításán Székesfehérvárott Megerősödő szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: eleinte változóan fel­hős idő szórványos havazással, hózáporral, majd erősen megnövekvő felhőzet, többfelé havazással. Átmenetileg mérséklődő, később sokfelé megerősödő északi, észak­keleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma mí­nusz 1, mínusz 6 fok között. A szolgáltatási feladatok­hoz igazodó, átgondolt szak­munkásképzéssel a vállalat azokat az idős dolgozókat pótolja majd, akik nyugdíj­ba készüílnek. Másrészt igyekszik megszüntetni az olyan kényszerhelyzeteket, hogy egy-egy szolgáltatási ág bővítésénél, ■ új szolgálta­tások bevezetésénél más fontos helyről kelljen elvon­ni a szakembereket. Anyu főzni A kicsi játszani Beváltak és az idén foly­tatódnak Jászalsószentgyör- gyön a művelődési házban rendezett, szaktanácsadással kísért főzési gyakorlatok. A már elfelejtett, régi vagy meghonosodásra váró, új ételféleségeket ismertető tanul gyakorlati órákon elsősorban fiatal háziasszonyok, kis­gyermekes édesanyák vesz­nek részt. Gyerekük részére a főzési gyakorlat ideje alatt játékos foglalkozásokat ren­deznek a művelődési ház­ban. Buborékban az igazság Torokszárítóan mély meg­döbbenéssel olvastam, hogy néhány tudós összefogott, és nem átallott kitalálni az al­kohol nélküli — bort. Éle­tem delén járva sok min­dent megértem már, s ez a sok minden, amit megértem és megéltem, nem szűköl­ködött a meghökkentő dol­gokban. Annak idején — ki emlékszik már rá a fia­talabb korosztálybeliek kö­zül? — megértem, hogy megigyam a szérűskertek királynőjét, meg a morzsolt rizlinget, amiket a fanyar torkú népi nyelv rezignált humorral nevezett el így — lévén, hogy isten tudja, mi­ből erjesztett borutánzó valamik voltak csak azok. De azért még bennük is volt alkohol. Annak előtte megéltem azt a kenőmájast, amit kenni sem lehetett, nem­hogy máj lett volna benne. Szója volt az istenadta, amiről megint a tudósok derítették ki nekem sokkal később, hogy rendkívül tápláló, jobb mint a hús. Jobb is volt, mert már a hús ízét is elfelejtettük, ez meg legalább volt. Ha volt. Mármnit a kenőmájas a máj nélkül. Teltek az évek, de a tu­domány nem hagyta magát, és új meg új valami nél­küli valamit talált ki. A lé­nyégét száműzte abból a valamiből, amit éppen a lényeges része miatt tar­tottunk és tartunk oly nagy becsben. Felfedezték pél­dául a nikotin nélküli ciga­rettát, a koffeinmentes ká­vét, hogy csak néhányat említsek gazdag példatá­ramból. Borzongva figyel­tem a napilapok tudomá­nyos, nem kevésbé a hírek rovatait, honnan és mikor ér újabb mindennél meg- rázkódtatóbb meglepetés, akár a biológia területéről is, teszem azt, feltalálják nekem a matuzsálem korú tudósok a nőiesség nélküli nőt. Mindenre el voltam ké­szülve. Sőt: mindenre fel voltam készülve. És mégis, mint derült égből a villámcsapás ért ez a minden elképzelést fe­lülmúló, emberellenes tu­dományos siker: feltalálták az alkohol nélküli bort. Nesze neked, te borivó nemzet, nesze nektek fröccsözők, hosszúlépéses tántorgók, nesztek, kvater- kázók. Jön ez egri bikavér vér nélkül, az egri leányka tűz nélkül, iszunk helyette egri ökröt és egri szipirtyót. Hová és mivé lettél világ, nová fajultál te, tudomány! A hír vétele óta izgatot­tan figyelem a napi sajtót, mert mégis bízom azért benne, hogy a borívó em­bertelenségen felül emel­kedik a humánumuskotály illata és aromája, pompás ereje, — tisztes, de nélkü­lözhetetlen alkoholtartal­ma. Várom, hogy olvas­hassam: a tudósok feltalál­ták végre az alkoholos szó­davizet, amelyet az alko­holmentes borral keverve ugyanolyan zamatú és ha­tású kisfröccsöt nyújt a szomjazónak, mint hajdani őse. Csak azt nem tudom, hogy akkor minek ez a nagy kerülő, ez a sok tudo­mányos erőfeszítés és anya­gi ráfordítás, amikor a fröccs mégiscsak fröccs ma­rad: győz az igazság, bubo­rék alakjában. Gyurkó Géza Megtalálták a johanniták kolostorának falait Nyolcszáz éves, hatalmas épületnek — a johanniták hajdani konveritjének — maradványaira bukkantak a régészek Székesfehérvár egyik legrégibb városrészé­ben, az úgynevezett Sziget­ben, ahol második éve fo­lyik a kutatás. A korabeli okiratok tanúsága szerint ezen az akkoriban mocsa­raktól körülvett területen építették fel rendházukat, templomukat és ispotályukat a johanmita kereszteslova­gok. A sziget — vagy ahogy a középkorban a városrészt nevezték, Palotaváros — a török háborúk idején több­ször Dórig égett. A XVIII. században építették újjá, amikor a mesteremberek vették birtokukba a keresz­teslovagok hajdani birodal­mát. A székesfehérvári Ist­ván király Múzeum régészei a második éve tartó feltárás során rábukkantak a kolos­tor északnyugati részleté­Nutriatenyésztök Dél-Dunántúli nutriatenyésztő szakcsoport alakult a szekszárdi Afész kisállattenyésztő szövetke­zetének keretében. Az alapító negyven tag többsége Tolna me­gyei. kisebb részük Baranyából és Somogyból került ki, s je­lenleg ezernél több tenyészálla­tot tartanak. A szövetkezet Szek- szárd várdombi határában meg­vásárolta egy megszűnt pusztai iskola épületét. ott tavaszig százanyás, közös tenyésztelepét rendez be, s az onnan kikerüTS tenyészállatokat hitelben bocsát­ja a tagok rendelkezésére. Az induláshoz szükséges tenyészál­latok beszerzésében, valamint az értékesítésben a Feiér megyé­ben levő Sárszentmihályi Álla­mi Gazdaság, a nuitriatenyésziés országos rendszergazdája nyújt segítséget a szakcsoportnak. nek, a kovent falainak, va­lamint emésztőgödrének egy részére. Két járószint is elő­került, az egyik Árpád kori, a másik a XIV—XV. szá­zadból származik, s több török kori építmény falait •is felszínre hozták. A szige­ti ásatások előreláthatóan még több évig munkát ad­nak a régészeknek. A feltá­rással azonban sietniük kell, a középkori palotaváros te­rületén ugyanis megkezdték Székesfehérvár legújabb la­kótelepének, a Lenin város­résznek az építését. Közbeszólt a főügyész Csend az angol hasfelmetsző körül A brit főügyész. Sir lan Fer­óival körlevelet intézett a lapok, a rádió- és a tv-állomások szer­kesztőihez, és nyomatékosan nemtetszését fejezte ki a york- shire-i hasfelmetsző ügyben tör­tént letartóztatás és vádemelés szenzációs tálalása miatt. A fő­ügyész emlékeztette a szerkesz­tőket, hogy az angol törvény szelleme szerint a vádlott ártat­lannak tekintendő, amíg bűnös­ségét be nem bizonyították, és elfogulatlan tárgyalásra jogosult. Az ügyészséghez számos pa­nasz érkezett és egy munkáspár­ti képviselő egyenest a belügy­miniszterhez fordult panasszal, hogy a sajtó szenzációhajhászá­sa a gyanúsított szomszédainak, munkatársainak agyoninterjú- volása már lehetetlenné teszi a leendő esküdtek elfogulatlan ítél­kezését és maga a ..brit igaz­ságszolgáltatás forog kockán”. A főügyészi dörgedelemből Im­már világos, miért haUgatott el szinte teljesen a sajtó a szenzá­ciós letartóztatás és vádemelés óta. És főleg, miért lóg a leve­gőben a fő kérdés, hogy a 35 éves Peter Sutcliffe azonos-e a yorkshire-i hasfelmetszővel. I Hírek I Dal és zene rajzban Óvodás és általános isko­lás gyerekek körében hirde­tett rajzpályázatot Mezőtú­ron a Felszabadulási emlék- könyvtár és a Fiatal utazók klubja. A pályaművek témá­ja: a zene, a dal. Beküldési határidejük: január 19. A beérkezett rajzokból kiállí­tást rendeznek, amelynek megnyitóján, január 26-án délután 3 órakor lesz az ün­nepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás. ■ FELÚJÍTJÁK a Hortobá­gyi Nemzeti Park tulajdoná­ban lévő műemlék Kadarcs csárdát a tiszafüredi költség- vetési üzem dolgozói. A munkával az év végére ké­szülnek el. © A VÁROSI könyvtár épü­letének emeleti, 17-es számú helyiségbe költözött át Tö­rökszentmiklóson az ölvasó- terem. A mintegy háromezer kötetes kézikönyvtár mellett kétszázötven féle folyóirat, újság olvasására nyújt lehe­tőséget látogatóinak a meg­szépült „böngészde”. ■ A KISEGÍTŐ gazdaságok termelési és vásárlási hitel- lehetőségeiről szóló ismerte­téssel nyitja meg januári programját a kertbarátok klubja Jászberényben. A hó­nap második felében a Gyomirtó vegyszerek hasz­nálata házi kertekben cím­mel hangzik el újabb elő­adás, majd az egyik klubtag kertjében vegyes gyümölcs­fametszési bemutató nyújt alkalmat hasznos tapaszta­latcserére. © A TISZAIGARI arboré­tumban elkezdődött egy olyan erdészház építése, amelyben a természetkuta­tók nemcsak szálláshelyet kapnak, hanem tudományos munkát is végezhetnek majd. A megközelítően 800 ezer fo­rintos építkezés májusban fejeződik be. | HATHETES társastánc­tanfolyam kezdődött kedden Mezőtúron a fiatalok örömé­re, akik a modern táncok titkaival hetenként kétszer ismerkednek a művelődési központban. © MEGTÖRTÉNT a 4,5 mil­lió forintos költséggel épült tiszafüredi Patyolat-szalon műszaki átadása, sőt az új létesítmény szolgáltatásait előreláthatóan a hónap kö­zepétől már igénybe is ve­hetik a nagyközség lakói. ■ A SZOLNOKI Galériában vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg Bartl József fes­tőművész gyűjteményes ki­állítása, melyet hétfő kivéte­lével naponta 10-től 18 óráig látogathatnak az érdeklődők. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 400 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivabalnál. a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom