Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-31 / 26. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 4981. JANUÁR 31. IA szerkesztőség postájából I Hangoskodók a moziban A közelmúltban sok olyan levelet kapott szerkesztőségünk, amelyek valamilyen vonatkozásban közérdekűek. Ezért legtöbbet ezekből válogattuk. én kicserélték a hibás tartályt, olyanra, ami nem ehhez a kályhához való. Erre az időre az is kid.erült, ho'*”’ a beöntőnyílást lezáró műanyag tető szintén használhatatlan, széthullott. Erre egy régi alumínium t^es- kanna teteje lett az új alkatrész, és így lett az én drága kályhámból fél év alatt ócskaság. Szeretném javasolni a Skála Áruháznak és a javító vállalatnak is, hogy csak jó árut vegyenek át, és csak megfelelő alkatrésszel javítsanak. Remélem, hogy kályhámat minél előbb tökéletesen rendbehozzák. Garai Csák György Szolnok Viszonylag ritkán járok moziba, meglehet, ezért lepődtem meg annyira január 12-én a szolnoki Vörös Csillag filmszínházban, amikor beültem a fél hetes előadásra, hogy megnézzem a Vámmentes házasságot. Már a híradót vetítették, amikor két-három fiatalember megérkezett. Jegyük úgy az első öt sorba szólt. Hangosan meghányták-vetették egymás közt a puszta tényt, hogy elkéstek, majd elhelyezkedtek. Na végre — gondoltam — most már csak csend lesz. Nem! Ez a néhány fiatalember végigtársalogta az előadást, megjegyzéseket fű; zött a pikáns és nem pikáns jelenetekhez. Egyáltalán nem zavarta őket. hogy mi néhány százan még ott vagyunk. Arra aztán már szót sem érdemes vesztegetni, hogy soha nem akkor derül1 tek, amikor az éppen indokolt lett volna. Vártam-vártam, a mozi valamely, arra illetékes alkalmazottja majd csak szól a fiúknak: álljon meg a menet, nem a kocsmába vannak. Nem történt semmi... Végigbosszankodtuk a rendbontók „különszámait”. Ha jól emlékszem, valamikor rendőr is volt a nézőtéren ... H. J. Szolnok Működjön a mozgólépcső Sok mozgássérült és nehezen járó társam érdekében kérem a szerkesztőséget, észrevételem közzétételére. Nem régen Szolnokon jártam. szerettem volna vásárolni a Skála Áruházban, vagy a Centrumban. Azért indultam oda, mert tudom, hogy mindegyik helyen van mozgólépcső. Mozgássérült vagyok és nagy csalódás volt számomra, hogy nem juthattam fel a felső szintekre egyik helyen sem, pedig ott volt előttem a pazar találmány, a mozgólépcső, csak éppen nem működött. Németh Imréné Karcag Csak munkaidőben A rádióban, a televízióban hallhatjuk és az újságokban olvashatjuk a kifogást, hogy nagyon sokan mennek munkaidőben ügyes-bajos dolgaikat intézni. Én a múlt hét szombatján a megyei rendelőintézet bőr- és nerni- beteg-gondozó intézetében szerettem volna vérvételt készíttetni. Akkor voltam ugyanis szabad szombatos. Ott tájékoztattak, hogy szombaton nincs rendelés. Megkérdeztem, hogy a következő hétfőre be lehetne-e jelentkezni. Közölték velem, hogy a bejelentkezés csak aznapra szól mindig. A rendelési idő 8—18 óráig tart, de arról is tájékoztattak, hogy 17 órakor már nem fogadnak el jelentkezést. Ezek után kérdezem én Önöktől és az illetékesektől, hogy vérvételre vagy akár az IBUSZ-ba, OTP-be, mikor menjen a dolgozó ember, ha nem munkaidőben?! Varga Dénesné Szolnok Várom a javítást Tavaly szeptemberben vettem egy elektromos borotvát, amely decemberre elromlott. December máso- dikán bevittem a kisújszállási Ramovillhoz, hogy javítsák meg. Ügy tudom, hogy a garanciális feltételek szerint, ha 30 nap alatt nem tudják megjavítani, kérhetek csereutalványt. Én már kértem az üzletet, hogy vagy a kijavított borotvámat vagy csereutal- v"nyt adjanak, de január 21-ig válaszra sem méltattak. Gy. I. Kunhegyes Gyors volt a segítség Vasárnap a mi lakótelepünkön 1 óra 20 perckor csőrepedés történt, és megszűnt a melegvíz-szolgáltatás. A szakemberek gyorsan megtalálták a hibát és 4 órakor már ismét volt meleg vizünk — írja B. L. szolnoki olvasónk — és hozzáteszi. hogy olykor a lakók is sokat segíthetnek abban, hogy minden hibát elhárít- 'issanak a nagy lakótelepeken. ahol több ezer ember lakik. Késik az ebéd IVálaszolnak a» illetékesek I Csökkentik a fűtési díjat A város szélén van a Kacsa úti óvoda. Az ottani apróságok sokat türelmetlenkednek azért, • mert hozzájuk későn érkezik az ebéd. Az egész napjuk rendje felborul amiatt, hogy a 11 órakor megfőtt ebédjük két órakor még nem jut el hozzájuk. A kis emberpalánták sokszor a tányérok mellé borulva szundikálnak, úgy várják az ételt. Szeretnénk, ha az illetékesek keresnének megoldást arra, hogy időben megkapják a gyerekek az ebédjüket. A másik kérésünk az, hogy a központi fűtésüket is készítsék el végre, mert arra is nagy szükség van egy ilyen intézménvben. P. S. Szolnok A Szolnok megyei Néplap január 17-i számában a Szerkesztőség postájában közölték a Bartha I. u. 14. szám alatti lakók fűtési panaszát. Tájékoztatom a szerkesztőséget, hogy a lakóépület fűtési gondjai december és január első felében ismertek voltak vállalatunknál. A fűtési üzem dolgozói a jogos lakossági panaszok el- b-’-'^sa érdekében több esetben javítottak hőellátást biztosító hőközpontot. A tervezői és kivitelezői hibákra visszavezethető műszaki hiányosságot január 15-ig elhárítottuk. A lakóépületben tartott ellenőrzések bizonyítják hogy a panaszosoknál azóta 20 Celsius-fok a lakószobák hőmérséklete. Január 23-án a lakásszövetkezet vezetőivel egyeztettük a fennálló hiányosságokat. és több vitás kérdésben megegyeztünk. Vállalatunk december 1-től január 15-ig a fűtési díj 30 százalékos csökkentését indokoltnak tartja, amiről a lakosságot tájékoztatja. Juhász György távfűtési üzemvezető Szolnok, IKV Levelemmel azért fordulok a szerkesztőséghez, mert előfordulhat, hogy nemcsak nekem van ilyen gondom. Tavaly augusztusban vásároltam a szolnoki Skálában e«v Gemenc típusú olajkályhát 3100 forintért. Erre az árura 1 éves garancia van, és a javításokat a szolnoki Vasipari Vállalat végzi. Az első fűtésnél kiderült, hogv az én kályhám olajtartálya folyik. Október 22Figyelmesebbek lesznek Szerkesztői üzenet P. A.-né Jászárokszállás: A mai idős emberek mondják. hogy a brikettport meglocsolva el lehet tüzelni. Nagy anyagi veszteség lenne kidobni. A Szolnok megyei Néplap január 17-i Szerkesztőségi postájában M. J.-né Tisza- kürtről megírta, hogy Tisza- földváron az 1-es számú ABC-áruházban nem csomagolták be neki a kenyeret, ami egyébként nem is volt friss. A levélre a Tiszaföld- vár és Vidéke Afész kereskedelmi főosztályáról Szabó Gyula osztályvezető az alábbiakat írta hozzánk. Sajnos, nem sikerült megállapítani, ~ki volt az eladó. Az. hogy a kenyér nem volt friss, előforulhatott. az ünnepek előtti szállítások miatt. A csomagoláshoz mindig megfelelő méretű és minőségű papír áll. a kiszolgálók rendelkezésére. A levél írójától ezúton kérünk elnézést, és kérjük, a fölsőben is keresse fel boltunkat, hogy a most kialakult véleménye megváltozhasson. A dolgozók jogai IV. Vállalati szociálpolitika: jóléti juttatások A‘ vállalatok dolgozói élet- körülményeit többféle módon javíthatják. Megszervezhetik az üzemi étkeztetést, támogathatják a lakásépítést, gyermekintézmények létesítését, munkásszállás létrehozását, szervezhetnek kedvezményes üdültetést, nyújthatnak a dolgozónak segélyt, illetve előleget. Az üzemi étkeztetést a vállalatok kötelesek megszervezni, ha ennek feltételei fennállnak. Amennyiben a megszervezésre sor került, a vállalat valamennyi dolgozója jogosult az üzemi étkezés igénybevételére. Ebből kizárni tehát senkit sem lehet. Előfordulhat, hogy az üzemi étkezést a vállalattal munkaviszonyban nem álló dolgozók is igénybe vehetik. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a kollektív szerződés a dolgozók egyes csoportjaira (például nyugdíjasok, szakmunkástanulók, stb.) így rendelkezik. A dolgozó családtagja csak névre szóló engedély alapján részesülhet az üzemi étkezésben. Az üzemi étkezésért fizetendő térítésre, a vállalati támogatás mértékére szintén a kollektív szerződések tartalmaznak részletes előírásokat. Nem adható térítési kedvezmény a dolgozók üzemi étkezésben részesülő családtagjainak. A kedvezményes üdülésben való részvétel feltételeit, a résztvevők körét a szak- szervezet vállalati szerve határozza meg. Mivel általában az üdülésre a lehetőségekhez képest több a jelentkező, a dolgozóknak az üdülés nem alanyi joga. Ez azt jelenti, hogy amiatt, mert a kedvezményes üdülésben nem részesült, senki nem indíthat a vállalattal szemben munkaügyi vitát, döntőbizottsági eljárást. Abból azonban már keletkezhet munkaügyi vita, ha a térítési díját nem jól határozták meg. Ezért jó tudni, hogy a térítés mértéke attól függ: az üdülőt a jogszabály melyik kategóriájába sorolta. A 2—14 éves korú gyermekek után általában alacsonyabb térítési díjat kell fizetni, míg a harmadik és minden további önálló keresettel nem rendelkező gyermek ingyen üdülhet. Előfordulhat, hogy néhány dolgozó — más jelentkező hiányában — évente 14 napnál hosszabb időre is igénybe veszi a vállalati üdülést. Fontos szabály, hogy ilyenkor a teljes önköltséget meg kell térítenie. A vállalatok dolgozóik elhelyezése érdekében munkásszállást létesíthetnek. Az ebben való elhelyezés feltételeit, a térítési díjak mértékét, a szállás házirendjét a fenntartó szerv, tehát maga a .vállalat állapítja meg. Ezeket egyébként a kollektív szerződésben is- rögzíteni kell; ebből tehát a szállással kapcsolatos valamennyi fontosabb jog és kötelesség megáll apítható. A lakásépítés támogatása általában csak új lakás építésére vagy vásárlására terjed ki. Az egyes dolgozóknak nyújtott ilyen jellegű támogatás egyébként háromféle lehet; kölcsön, vissza nem térítendő támogatás és egyéb támogatás. A lakásépítési (vásárlási) kölcsön csakis az erre a célra képzett lakásépítési alapból nyújtható. A kölcsönt minimum 15 évi törlesztési i Sőre kell adni. Ez az idő természetesen hosszabb is (lehet, azt a mértéket azonban nem haladhatja meg, amelyet a jogszabályok a hasonló építési formára nyújtható OTP- kölcsönre előírnak. A vissza nem térítendő támogatás a részesedési alapból, illetve a jutalmazási keretből történhet. Ennek terhére a munkáltató hozzájárulhat terhelő előtörlesztéshez. elengedheti a lakásépítési alapból nyújtott kölcsön egy részét, és engedményt adhat a vállalati bérlakásért fizetendő lakáshasználatba- vételi díjból is. Mit jelent az egyéb lakás- építési támogatás? Ennek többféle formája lehet. Fontos hangsúlyozni, hogy a vállalat a kölcsön és a visz- sza nem térítendő támogatáson kívül egyéb támogatást csak akkor adhat, ha erre a lakásépítés vállalati támogatásáról szóló helyi szabályzat lehetőséget ad. Ilyen támogatás lehet például az építkezést előkészítő munkák elvégzése, fuvareszközök, munkaeszközök, munkagépek kölcsönzése, használt. bontott anyagok értékesítésé. az építkezés meg- szerveziésével, lebonyolításával kapcsolatos teendők elvégzése. Ha a munkáltató szerv feladatának végrehajtását nem gátolja, segítségként a dolgozó rendelkezésére bocsájthatja saját építő-, szakipari és szerelőipari, valamint tervezőkapacitását. Rendkívül fontos szabály, hogy az említett lakásépítési támogatásokat, kedvezményeket a vállalat csakis a nála munkaviszonyban álló dolgozóknak biztosíthatja. Szigorú korlátozás az is, hogy a jogszabályban foglaltakon kívül semmilyen másféle lakásépítési támogatást a dolgozónak adni nem lehet. Esy hét múlva következik: Tudnivalók a családi pótlékról. Dr. Deák András Cikkünk nyomán Balázsné megfelelő munkahelyet kapott Lapunk 1980. november 20-i számában a Látlelet egy áthelyezésről című cikkben egy panaszos levél alapján megírtuk, hogy Balázs Mi- hályné segédmunkás, az 'Alföldi Építő Szak- és Szerelő- ipari Szövetkezet dolgozója, hosszas betegsége után visz- szatéi've, nem végezhette eredeti munkahelyén munkáját. Cikkünk nyomán intézkedés történt. Lapunkat Tóth Jó- 7.sef, az OKISZ szövetkezet- politikai főosztályának vezetője tájékoztatta, hogy Balázsné, egészségi állapotát is figyelembe vevő, újabb munkába állítására és a munka- szerződés módosítására a cikk megjelenésének időpontjáig objektív körülmények, — Balázsné betegsége, s fizetett szabadsága — miatt nem kerülhetett sor. A sokgyermekes anya munkára jélentkezésének napján — 1980. november 25-én a szövetkezet vezetői megállapodtak Balázsnéval, tehát egészségi állapotának megfelelő helyen kapott munkát. Hibás az új olajkályha