Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-18 / 15. szám
10 Kulturális kilátó 1981. JANUÁR 18. .....". P HaidroÉi fővárosában „Debrecenbe kéne menni ...” A közismert dalban foglaltak nemcsak a pulyka- kakas-kereskedők figyelmébe ajánlhatók, de más vidékeken élő népművelők, könyvtárosok, pedagógusok, népfront aktivisták is — egyáltalán mindenki .akinek hivatása és szívügye a művelődésügy — találhatnak sokat érő ötleteket, kezdeményezéseket a Hajdúság fővárosában. Hosszan sorolhatnánk: a nemzetközi hírű kulturális, művészeti eseményektől. a Nagyerdőben levő szoborpark létréjöttéig, vagy a város haladó szellemi hagyományainak ápolásáig. Érdemes ellátogatni a vénkerti általános iskolába is. Mert ilyen (vagy ehhez hasonló) iskola, ilyen (vagy hasonló) környezetben nem egy működik. Vénkert: modern lakótelep. 50—60 négyzetméteres lakásokban több mint 12 ezer ember él itt. Munkáslakótelep: az itt lakók több mint 80 százaléka az iparban dolgozik. Az iskola, tiszta fehér falaival, feltűnő jelenség a tízemeletes házkockák között. Az 1976-ban megnyitott iskola — nem egyszerűen „csak” oktatási intézmény. de a lakótelep talán legfontosabb szellemi, közéleti, kulturális központja is. Ternyey András igazgató szerint nem is lehet ez másképpen, az iskolának — ilyen környezetben különösképp — nyitottnak kell lenni, nemcsak a gyerekek, de a szüleik, a lakótelepen élők, az üzemek, a többi városi intézmény előtt is.- Amikor 1976-ban megnyílt az iskola, ezt a fajta nyitottságot „szíves kényszerből” vállaltuk, hiszen a környéken ez az intézmény volt az egyetlen kulturális létesítmény. (Azóta — nagy Nyitott iskola a lakótelepen örömünkre — épült a szomszédban egy középiskola is,) A „bűvös szó” — nyitottság — mit jelent a vénkerti iskola esetében. Általában úgy fogalmazhatnánk: kapcsolatot mindennel és mindenkivel ami (aki) az iskolai oktató-nevelő munkát, egyszersmind a lakótelepen élők művelődésit, szórakozását szolgálja. A kettő korántsem választható el mereven egymástól: a családban és az iskolában történő művelődés egymást segítő, feltételező folyamatok. S konkrétan mit jelent? Voltaképp „apróságokat”. Azt többek között, hogy az iskola aulájában rendszeresek a képzőművészeti kiállítások, a hangversenyek, a könyvtárban az író—olvasó találkozók, az ebédlőben a mozielőadások. A pedagógusok és a lakóterületi népfrontbizottság közösen szerveztek — vasárnap délelőtt — családi sportvetélkedőt. Ez utóbbi színhelye az iskola irigylésreméltóan nagy tornaterme és 10x20 méteres tanmedencéje volt. A sportlétesítményekkel kavicsoltban feljegyzésre méltó, hogy hetente kétszer — havi hatvan forint térítés ellenében — a lakótelepen élő édesanyák járhatnak ide kondicionáló tornára, amelyet az iskola esvik testnevelője vezet. Az iskola korán reggel nyit és este 9. fél 10 tájban zár. — Mindez pénzbe kerül és jelentős többletmunkát követel a pedagógusoktól. Az igazgató válasza nem tár fel titkokat: — Annakidején a pedagógusok mind megértették. hogy az iskola működése nem szorulhat be az osztálytermekbe. S vállalták is az ezzel járó differenciált munkát. Ami a rendezvényeket illeti — nem kerülnek különösebben nagy ösz- szegekbe. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárai, vagy az immár nemzetközi hírű Délibáb együttes — örömmel és tisztelet- díj nélkül tartanak nálunk hangversenyeket. A városban élő művészek, írók szintén meglehetősen gyakran tartanak nálunk órákat. Ha - közművelődési célokra — pénzre van szükségünk — a városi tanács nem zárkózik el. Így erre az évre 40 ezer forintot kaptunk a könyvtár fejlesztésére. Könyvtár — minden iskola „lelke”! Mintegy 6 ezer kötet könyv és 45—50 újság. folyóirat várja a nebulókat (s, ha igénylik, a szüleiket is). A függetlenített könyvtáros elégedetlen: nem csoda, a kétezer tanulóból több mint 1100 a könyvtári tagok száma — még több könyvre volna szükség. Figyelemre méltó adat: tavaly a nevelők — a tanórákhoz — több mint 1200 kö-~ tetet kölcsönöztek. Az eddigi tapasztalatok? Kovács Lukácsné a sport és közművelődési „ügyekkel” foglalkozó igazgatóhelyettes és Ternyey András egybehangzó véleménye szerint: nemcsak a gyerekek.de a szülők is szeretik az iskolát, valahogy úgy, mint az otthonukat. — Megérte, megéri — mondja Ternyey András. — Még akkor is, ha néha nagyon, nagyon fárasztó a ne- dagógusoknak. A tapasztalatok, az információk azonban biztosítják a folyamatosságot és a szakmai feltöltődési Szabó János Tiborc — Párizs arcai Héja-nász... Ruzicskav György kiállítása és alkotóháza Szarvason Debrecen, Szeged Bolgár dráma a Csokonaiban Úi megyei könyvtár Szegeden Színházi bemutatóról olvashatunk a Hajdú-Bihari Napló január 9-i számában. A Csokonai Színház társulata a közelmúltban vitte szinre Jordan Ra- dicskov Repülési kísérlet című színművét. „Nem néztünk utána", de enélkül is valószínűnek tűnik, hogy az utóbbi évtizedekben nem túl sok bolgár dráma került a Csokonai Színház színpadára. Egyáltalán; a bolgár irodalom meglehetősen ismeretlen Magyarországon” — írja a cikk szerzője. Jordan Ra- dicskov Repülési kísérlet című színművének magyarországi ősbemutatójával ezt a hiányt is igyekszik pótolni a debreceni Csokonai Színház. A darabot Gáli László rendezte. A hatodik ötéves tervidőszakban új megyei könyvtár épül Szegeden — olvashatjuk a Dél- magyarország január 9-i számában. Érthető tehát, hogy az elkövetkező öt év elé nagy várakozással tekintenek a szakemberek, s az olvasók egyaránt. A tervekről, s a feladatokról Hajdú Gézát, a Somogyi Könyvtár osztályvezetőjét kérdezte a lap munkatársa. Az interjú átfogó képet ad Csongrád megye könyvtárügyének helyzetéről. A szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum adott hajlékot a város szülötte, Ruzicskay György érdemes művész, Munkácsy-díjas kiállításának. A nagyszabású tárlat szándéka érthetően az, hogy átfogó képet adjon az európai rangú művész több mint fél évszázados alkotó tevékenységéről, de gyűjteményes kiállításnak — bármennyire is mesterien rendezett — mégsem nevezhető a pompás bemutató, hiszen a mester jelentős képeinek egy része csak a világ nagy múzeumaiban lelhető fel. A tárlat az 1924-ben festett Szarvasi tájak sorozattal nyitja látnivalóit, ha nem is ehhez a gondolatkörhöz köthető, de Ruzicskay festői kiteljesedése újabb határköve az 1940-ben, illetve 1941- ben datált Lovascsata és Lovak harca. Ezeken a képeken már teljességében mutatkozik a dinamika és az elégia összeegyeztethetetlennek tűnő kettőssége, amely egyik markáns jellemzője Ruzicskay festészetének. Egy kitűnő, monumentális portré, a Tiborc, fémjelzi még — többek között — a mester ifjúkori festészetét. A Tiborc megfestésére egyébként Bartos Gyula, a Nemzeti Színház művésze ihlette a festőt. A tárlat — érthetően — Ruzicskay utolsó negyedszáIrodalom—publicisztika Miről ír a miskolci Napjaink? Ebben az évben a huszadik évfolyamába lépett a Miskolcon havonta megjelenő „irodalmi és művelődési lap”, a Napjaink. S bár alcímében nem egyértelműen folyóiratként kínálja magát az olvasónak, joggal megállapíthatjuk, hogy különösen 1978-tól, amikor bővült az egyes számok terjedelme, a Napjaink általános érdeklődésre számot tartó kulturális folyóirattá vált. Mindazt elmondhatjuk róla, amit az idei első számában Vasy Géza Költők, antológiák, művek: vidék című tanulmányában kifejt: „A hetvenes évek egyik fontos — irodalomtörténeti értékű — tendenciája révén a vidéken élő fiatalabb vagy idősebb írók, az ott megjelenő folyóiratok értékelésében már semmilyen szerepet nem játszhat a vidékiség fogalma. A földrajzi helyzet minősítő jellegét veszítette. Elvileg bárhol bárki publikálhat, s a minőségelv minden folyóiratnál meghatározó. E minőség sajátossága a Napjaink esetében a szépirodalmi művek sokszínű kínálata mellett az „érzékeny közírások” gyakorisága, a vitakedv, az erőteljes publicisztikai hangvétel. Ezt érzékelhetjük a januári szám — mintegy a terjedelem felét jelentő — szép- irodalmi írásainak olvasásakor is. Ladányi Mihály ismert hangvételű, de mindig meghökkentő, fanyar ízű verseit egy vele készített riport követi: ebben vall a költő „csavargó” életmódjáról, „élményköltészeténék” tápláló forrásairól. Rajta kívül még kilenc költő — többek között Papp Lajos, Kiss Dénes, Ószabó István, Székely Dezső — újabb verseit olvashatjuk a folyóiratban. Az, hogy a Napjaink idei első számának olvasói feltétlenül kézbe fogják venni a februári lapszámot, Munkácsi Miklós Brilliánsok című színművének is köszönhető lesz, ugyanis a színmű második része abban fog megjelenni. E maróan szatirikus hangvételű darab hősei családtagokként egy fedél alatt élnek és kegyetlen, groteszk nyíltsággal utálják egymást. A már elvisel'hetetlenség határán lévő — de tagadhatatlanul életformát is jelentő — vegetálásban a milliós értékű ékszerek előkerülése jelent majd változást. Hogy milyet, — az derül majd ki a következő részből. Nem kevésbé érdekesek a lapban közölt szépprózai írások sem: a szolnoki Bistey András árnyalt eszközökkel megfogalmazott falusi pillanatképe vagy Varga Csabának sajátos stiláris eszközöket alkalmazó Fürdőben című elbeszélése. Természetesen az olvasói érdeklődés különbözősége révén nehéz rangsorolnunk egy folyóirat közleményeit. Akkor, amikor a hagyományos módon olvasmányosabbnak minősülő szépirodalmi írásokra hívtuk fel a figyelmet, . nem feledtük, hogy a Napjaink kritikai' publicisztikai része a sajátos egyéni tájékozódás, együtt- gondolkozás lehetőségeit kínálja. A számos ilyen lehetőség közül csak néhányra hívjuk fel a figyelmet. Zöldi László a közelmúltban megjelent két si'kerkönyvet, Kállai Gyula és Vas Zoltán emlékiratait veti egybe. Jelenkori történeti tudatunk kérdéseihez kapcsolódik Fenyő István Figyelő című állandó rovatában megjelent írása. Á (közönség körében jplen-tős síkért keltő mű — Viíézy László Békeidő című filmjének! — kapcsán fejti ki gondolatait Hegyi Imre. A film visszhangjához kapcsolódó fejtegetése, Bencsik Béla igazáról szóló, aktuális társadalmi kérdések konkrét, Alkalmanként helyi elemzésévé vált át. Nyomon kíséri, hogy a központi irányelvekben, a Parlamentben milyen javaslatok hangzottak el a kistelepülések fejlesztéséről egészen addig hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a VI. ötéves tervben mór 7—8 százalékkal több jut a községek fejlesztésére, míg a megyeszékhelynek ennyivel vagy talán többel is kevesebb. Végezetül a folyóiratban visszatérő két állandó sorozatra, Kőháti Zsolt Irodalom a képernyőn című összefoglaló kritikájára valamint Gergely Mihály Naplójára szeretnénk felhívni a figyelmet. Gergely Mihály bensőséges naplórészletei, akár önmagáról,, akár olvasmányai kapcsán felmerülő gondolatairól szólnak, mindig közösségi életünk fontos, aktuális kérdéseit vitatják. Arató Antal Dranysarkantyú és Iranygyöngyös Országos szólótáncfesztivál Az elmúlt hét végén ötödik alkalommal rendezték meg Békéscsabán, a néptáncmozgalom egyik legjelentősebb hazai eseményét; a szólótáncosok országos fesztiválját. A fesztiválon — amelynek a Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőház adott otthont — tizennégy együttes ötvenhárom szólótáncosa lépett a pódiumra. A végig színvonalas, jelentős művézadára helyez nagyobb súlyt. A művész a szülőföld hallatlan szeretetével — erről mindvégig tanúskodnak képei — indult neki a nagyvilágnak. Szarvas és Párizs, az Alföld és Európa végletei gondolatgazdag és színpompás harmóniában jelentkeznek: akár az 1960-ban festett Párizs sorozatát vagy a Kompozíciókat nézzük. Műbírálói csaknem kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy festészetének filozófiai régióit éppen a külföldi bolyongásai, ezek az évek mélyítették tovább, olyan modern romantikussá vált, aki számára nem a formálás az elsődleges öröm, hanem az összefüggések felfedezése és kimondása. Példázat erre, ha a bizonyítás egyáltalán szükséges, az 1968-ban festett Családfa-sorozat — a Feltörekvő, a Küzdő, a Villámsújtott. a Lefejezett —, amely ugyanazon a fatörzsön fejezi ki az élet változásait. De tévedés volna azt állítani, hogy az 1960-as évek lettek volnak a perdöntőek a iművészi nagysághoz vezető úton, mert pl. A szerelemke- reső sorozat, az 1935-ben rajzolt, 110 lapból álló hatalmas munka, 1979-ben éppen a párizsi Pompidou központ kiállítótermének volt nagy szenzációja. Ruzicskay művészetének legújabb, nagyon is figyelemre méltó szakaszát a biofestészet jelzi. Ruzicskay bio-nak nevezte el festői szemléletének új ágát. — Szarvas növényi és természeti gazdagságából fakad ez, de kifejezője a mai kor tudományos alapelveinek is: a biotudománynak, a belső életerő formaképző erejének, amely világunkat, magunkat és körülöttünk mindent betölt. Tehát a bio-festészet formanyelv, amelyet az Alföld, Szarvas természeti szépségeiből alkotott meg, s indított hódító útjára Ruzicskay György. A Budapesten és Párizsban élő világhírű művész részére Szarvas város Tanácsa az önmagában is festői szépségű Erzsébet-ligetben alkotóházat adományozott. Az alkotóházban a hatalmas műterem a művész távollétében muzeális funkciót tölt be, itt kaptak állandó helyet a mester festészetének különböző korszakaiból összegyűjtött — többé-kevésbé a Tessedik múzeum 'kiállítási anyagával azonos — művek. Felvételünkön: Mlinárné Kolnrovszki Mária örökös „Aranygyöngyös” díjas szólótáncos szeti értékeket is felmutató fesztiválon bebizonyosodott, hogy a néptáncmozgalom egyre több tehetséges fiatalt tudhat soraiba, ugyanakkor a fesztivál legjobb néptáncegyütteseinek sikeres művészeti nevelőmunkáját is igazolta. A fesztivál nagydíjait, a nők „Aranygyöngyös” és a férfiak „Aranysarkantyú” díját végül is Dicső Géza, Gajdos József, Simái Edit, Balogh Béla és Gazdag Béla budapesti, Tanács István szegedi, Kurucz Pál. és Szemes Zita székesfehérvári, valamint Zombori Katalin gyomai szólótáncosoknak ítélte oda a zsűri. A fesztiválon örökös „Aranysarkantyú’’ és „Aranygyöngyös” díjas táncosokat is köszönthetett a közönség; Hidas György budapesti és Mlinárné Kola- rovszki Mária salgótarjáni versenyző ugyanis idén harmadik alkalommal nyerte meg a fesztivál nagydíját.
