Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-16 / 13. szám
1981. JANUÁR 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Miről ír a kisújszállási Diákélet? Nyári élmények és iskolai hétköznapok A kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola KlSZ-szerve- zetének lapja; a Diákélet — összevont — legújabb száma most látott napvilágot. A lap a tanévnyitástól eltelt időszak legfontosabb eseményeit foglalja össze, de helyet kaptak benne a nyári szünidő élményeit fel- 1 idéző írások is. A lap képriportban számol be Kisújszállás új általános iskolájának átadásáról, valamint cikksorozatot indít, amelyben folyamatosan tudósít majd a gimnázium új kollégiumának és tornatermének építéséről. Egy interjújában az iskola két fiatal, pályakezdő pedagógusát szólaltatja meg, akik tanári pályájuk kezdetéről, az első tapasztalatokról és terveikről beszélnek. „Hja, az idő lejár ...” címmel szép, lírai hangvételű cikket közöl a nyugdíjba vonuló hivatalsegéd-gondnok házaspárról, „Jutka néniről és János bácsiról”, akik hosszú évtizedeken át végezték lelkiismeretesen, sok-sok szeretettel munkájukat Aktuális a „Negyedikesek lettünk! Hurrá! Vagy mégsem?” című írás, amely az érettségi előtt álló negyedikesek örömeit, gondjait, igazi diákhumorral fűszerezve ismerteti meg az olvasóval. A szerkesztők munkáját dicséri, hogy az íráshoz kapcsolódóan egy, már érettségin és felvételin is túllévő főiskolai hallgató hasznos tanácsait, tapasztalatait is közli a Diákélet. A lap más színfoltjai a nyáni szünidőt, az építőtáborok élményeit felidéző, humort, őszinteséget nem nélkülöző írások, melyek a felnőttek számára is megszívlelendő tapasztalatról is beszámolnak. A lapban közölt hovella a szerző jó íráskészségéről vall, de ugyanez mondható - el az „Egy hazautazó kollégista” rövid karcolatéról is. A diáklap szerzői gazdag hírcsokrot állítottak össze, amelyben az iskola életének minden eseményéről tájékozódhat az olvasó. Hiányoljuk viszont, hogy viszonylag kevés helyet kapott a sport, á változatos, jó színvonalú illusztrációs anyag — rajzok, fotók — azonban nyilván sokaitnak elnyeri tetszését. Este a művelődési házban M egnyitása óta mindennap szép számmal akad látogató Szolnokon, a művelődési központban. A nagy népszerűség titka az, hogy a termekben és az aulában szórakoztató elfoglaltságot talál magának gyerek és felnőtt, öreg és fiatal. Az esti órákban, amikor összejön egy-egy csoport, megkezdődik az élet; bábfigurákkal játszanak a gyerekek, vidám tere-fere, beszélgetés mellett hímeznek az asszonyok. Akad társasjáték is bőven, s a színes televízió adását is sokan nézik esténként. Fotó: Korányi Éva Vízgondok Sikertelen fertőtlenítés Ivóvízszállító tartálykocsi Hatszázezer a kút felújítására Az első segélykérő levél 1980. szeptember 1-én érkezett Tiszasasról. Lényegét szeptember 3-án A szerkesztőség postájából rovatunkban „Nincs vizünk” címmel közöltük. Néhány sor belőle : „.. .Augusztus 26-án községünk egyik artézikútját fertőtleníteni akarták — o művelet nem sikerült, sőt, az amúgy sem bővizű kút most már egyáltalán nem ad vizet. A környék teljesen víz nélkül maradt. Pedig itt sok a gyerek, és jószágokat is el kell látni. A másik kúthoz száz métereket kell menni, onnan cipelni a vizet nagyon fárasztó... A helyzetünk kilátástalan. ..” Olvasónk említette levelében — a lapból is egyértelműen kitűnt —, hogy több száz embert érint a vízhiány. Megírta azt is, hogy víztársulást szerveztek, aláírták, hogy lakásonként 12 ezer forintot kifizetnek. . Hiába a több száz embert érintő gond, válasz sehonnan nem érkezett... Csupán olvasónk újabb érdeklődő levele november 10-én. Ezt követően küldtük el kivizsgálásra a bejelentést Dióssy Tibornak, az MTVB Kunszentmártoni Járási Hivatala elnökének, aki részletes, mindenre kiterjedő vaiaszt írt. Válaszából megtudtuk, hogy Tiszasason a vízellátást négy, a századforduló körül létesített artézi kút biztosította. A kutak vízhozama az igényeket csak minimális mértékben tudta kielégíteni. A panaszos levelében jelzett kút (a Vorosilov út 3. sz. előtt található) a községi kutak vízhozamának mintegy 30 százalékát biztosította. A kutak vizének minőségét a KÖJÁL rendszeresen ellenőrizte, és az 1980. júliusban végzett mintavételkor, illetve vízelemzéskor megállapította az ivóvíz nagymértékű szennyezettségét. Tiszasas közigazgatásilag Csépához tartozik, melynek tanácsi szakigazgatási szerve 1980. július 19-én a SzolTiszasason nők megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kunszentmártoni üzemvezetőségénél a kút fertőtlenítését megrendelte. Az üzemvezetőség a munka elvégzését a KÖJÁL fertőt- lenítési utasításának megszerzéséhez kötötte, mert a kút víztermelésébe való beavatkozást kockázatosnak tartotta... Az 1980. július 29-én kelt KÖJÁL-utasítást követően, augusztus 26-án a fertőtlenítést az üzemvezetőség elvégezte. Ezután a kút víztermelése, többnapos ingadozás után, megszűnt. Több ellentétes állásfoglalás történt a kút víztermelésének megszüntetését illetően. A lakosság vízellátásában feszültségek keletkeztek, amelyek enyhítésére a nagyközségi tanács, és a járási hivatal több intézkedést tett. A Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalattól egy 5 köbméteres ivóvízszállító tartálykocsit bérelt a minimális vízellátás biztosítására. Ugyanakkor a vállalattól a nagyközségi tanács megrendelte a kút kompresz- szorozását — a víztermelés megindulása érdekében. A kompresszorozás 1980. szeptember 25—29 .között történt meg, ezt követően a kút szabad kifolyással üzemelni kezdett. A csatlakozó csőhálózat leválasztásával, a szabálytalan lakossági rákötéseket is me&szüntették, és most csupán a kút melletti közkifolyón keresztül történik vízszolgáltatás. A kút vízhozama a korábbinak azonban mindössze körülbelül a harmada, 30 liter percenként. .. A vízszolgáltatás jelenleg az ’ utcai közkifolyókon keresztül, a lakosság ivóvízszükségletét csak minimálisan elégíti ki. Áthidaló megoldásként a megyei tanács vb építési-, és közlekedési- és vízügyi osztálya 1980. de- cembér elején 600 ezer forintot juttatott a csépai nagyközségi tanácsnak a vízprobléma megszüntetésére. Ez az összeg elegendő a Vorosilov úti kút felújítására, gépi kitermelésre való átalakítására, valamint egy gáztalahító, és egy 4 köbméteres tározó kialakítására. A kivitelezési munkákat a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat 1981. I. félévi teljesítéssel vállalta. E munkák elvégzése után a vízellátás várhatóan átmenetileg megoldódik. Teljesmegoldást vízműtársulat szervezése, és vízműtelep létesítése jelent majd, erre azonban csak a VII. ötéves tervben lesz lehetőség. A f egy verneki központi óvodába 120 gyermek jár. Képünk a középső csoportosok egyik foglalkozásán készült Konczek József: Mi ez a vacogás — Tudod, hogyan nevezte Bálintot a kisfiú? Anna fél térddel a kádra támaszkodik kihalássza a szappant. Leteszi a mosdókagyló peremére, és rámnevet: — Azt mondta neki, bájos bácsi. :— Micsoda? Bájos bácsi? Nevetünk. — Amikor kimentéi. Így nevezi a mostani felesége, és a kisfiú is. Tudtam, hogy nem édes fia. — No és, mi van abban rossz, ha igy nevezi? — Semmi. De azért megint csak nevetünk. — Mégis milyen szeretettel tudta mondani a kissrácnak: kisfiam. — Mit gondolsz, Bálintnak nem lehet gyereke? — Hát én ezt már honnan tudjam? Mosolygok magamban. Bálint könnyedén hidalta át a rokonság kérdését. Egyszer egy nagyméretű tengeri kagylót láttam a lakásában a könyvespolcon, sietvé elmagyarázta, hogy ezt a testvérétől kapta. Azt már nem kérdeztem meg, hogy az a népi faragottas doboz, amiben a fekete-tengeri kis kagylókat hoztam neki, amikor kinn jártam, hová lett. Sehol nem láttam. Meglehet, restellte. Hogy miért? Azt kellett gondolnom, azért, mert kicsi kagylók voltak. Ez viszont jó nagy volt, jó szemet szúrt. Fejemet . csóválom, ahogy eszembe jut. Rokona volt-e egyáltalán ez a testvér, akitől, mint mondja, kapta a nagy kagylót, nem derült ki. Nem is érdekelt a dolog. Azért, ha belegondolok, iszonyú dolog lehet, ha valaki testvért, rokonokat kénytelen hazudni magának, meg a világnak. S ez amúgy is hiábavaló. A zaj, amire ^ kimegyek, már hallatszott egy ideje a folyosónkról. Három kisgyerek álldogál a félárnyékos folyosón, ők suttognak. Közelebb lépek hozzájuk. — Ti zörögtetek? Néznek szótlanul. Rázzák a fejüket. Igazuk is van, nem zörgött senki. Mielőtt még kijavítanám a kérdést, meglátom, hogy egymás mellett, tenyerüket a falnak támasztva álldogálnak. Bőrig áztak az utcán. — Mit csináltok itt? — Fázunk. — Éhesek vagytok? Bólogatnak. Beterelem őket a lakásba. A kisebbek nem szólnak, a nagyobbik válaszolgat, de nem tudok belőle többet kihúzni, mint azt, hogy apuka bezárta az ajtót, és rájuk parancsolt, hogy amíg a szép néni el nem megy, ne merjenek hazamenni. És anyuka hol van? ö már régóta nem lakik otthon. Jött egy bácsi az autójával, és elvitte... Anna először meglepődik, aztán szó nélkül letesz róla, hogy színházba menjünk. Kenyeret ken nekik, kakaót rak eléjük. Elég az köszönet helyett, hogy olyan szépen csillog a szemük. Ruhájuk a radiátorra teregetve szárad. Anna kérdezgetné őket, de leintem. Csak nem akarja fizetség gyanánt az ennivalóért kifaggatni olyan dolgokról, amikről szemmel láthatólag nem szívesen beszélnek? Igazad van, mondja. Utána kompótot ad nekik. Piroska szótlanul nézi mind a hármukat. Nincs telefonjuk, így hát magam rakom őket a kocsiba jó másfél óra után, és megyünk amerre a kislány mutatja. Ütközben megered a nyelvük. Nem először vacsoráznak már így, idegenben. Kedvenc szórakozásuk a trolizás, és messzire el szoktak csatangolni. Mindig akad, aki megkérdezi, mit csinálnak. miért nincsenek otthon. Még ez a szerencse. Hogy akad valaki. (Folytatjuk)
