Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-14 / 293. szám

1980. DECEMBER 14 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 13 Örökség Mészáros Márta rendezte az Örök­ség című színes, magyar—francia filmet, melynek főszereplője Isa­belle Huppert, Mo- nori Lili, Jan No- vicki, Perczel Zita és Szabó Sándor játsszák. Novem­ber végén a török­szentmiklósi, de­cember első nap­jaiban a kisújszál­lási közönség már láthatta, holnaptól a szolnoki Tisza mozi „A”-termé- ben mutatják be a filmet. Karácsony felé ISztnház I A szolnoki Szigligeti Színház­ban délelőtt 10 órakor: Hókirály­nő (gyermekelőadás), délután 3 órakor: Az ember tragédiái a (Odry bérlet), este 7 órakor: Az ember tragédiája (Soml^y bér­let). A Szobaszínházan este fél 8- kor: A születésnap. lei Művelődési űsági Központ 14- én vasárnap. 15 órakor a színházteremben: A Magyar Rá­dió. Szolnoki Stúdiója szilvesz­teri műsorának nyilvános felvé­tele. — 18 órától az előtérben: TIM-SHOW DISCO. \ 15- én hétfőn, 17,30 órakor az előadóteremben: Tallózás száza­dunk tudományában. Telepátia dr. Király József pszichológus előadása. KIÁLLÍTÁSOK: Galérián: Kecskeméti nem­zetközi zománc alkotótelep anyagából. Megtekinthető: va­sárnap 13—19 óráig, hétfőn: 14— 19 bóráig. — A jobb oldali társal­góban: ,,Egy marék világ” cím­mel Baghet Iskander kecskeméti fotóművész szociofotó-kiállítása — A színházterem előtt: A tél vi­rágai címmel a szombathelyi Kertész Tsz kiállítása. — Az I. emeleti vitrinekben: Kiállítás dr. Richnowsky Andor ..Puhatestű­ek” c. gyűjteményéből. Kiállítás Molnár János népművészeti gyűjteményéből. Kiállítás a Bács- Kiskun megyei népi díszítőmű­vészeti szakkör munkáiból. A halasi csipke c. kiállítás. Sport- emlékek és trófeák. Vincze Já­nos gyűjteményes kiállítása. Pályaválasztási tanácsadó kiállí­tása. — Megtekinthetők: vasár­nap: 10—20 óráig, hétfőn: 14—20 óráig. iHozi | Szolnok Vörös Csillag: A pap. a kurtizán és a magányos hős (14, III. helyáron), hétfő: A pap, a kurtizán és a magányos hős (14. III. helyáron). Tallinn: Csalá­di összeesküvés (14. III. hely- áron). matiné: Egy tfézdő va­rázsló viszontagságai, hétfő: Nor­ma Rae. Tisza: ,.A”-terem: Bosz- szúvágy (16. III. helyáron). ,,C”- terem: Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni, matiné: Az elveszett kutya:, hét­fő: „A”-terem: örökség. ..C”- terem: Pofonok völgye. avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni. Reptér: szünnap, hétfő: szün­nap. Vegyiművek: szünnap, hét­fő : szünnap. Szandaszőlős Terv: Az asszony is ember, hétfő: A férfi, aki szerette a nőket (16. II. helyáron). Abádszalók Petőfi: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (14. II. dupla hely áron), hétfő: A biztosan ölő sárkány Lady (16. III. helyáron). Jászberény Lehel: Kaliforniai lakosztály (14. III. helyáron), matiné: Az űrből jött lovag, hétfő: Őszi maraton (14). Mopresszó: Bobby Deerfield (14). hétfő: Bobby Deerfield (14). Jászapáti Táncsics: Naplemente délben (14). héftő: Meghívás egy gyilkos vacsorára (14. III. hely- áron). Karcag Déryné: Norma Rae. matiné: A vörös pecsét, hét­fő: Kaliforniai lakosztály (14. III. helyáron). Kisújszállás Ady: Luxusbordély Párizsban (16. III. helyáron), matiné: Kincskereső kisködmön. hétfő: A szökött, fe- gyenc. Kunhegyes Szabadság: Mondd, hogy mindent megteszel értem (14, II. helyáron). matiné: Az állatok válaszolnak, hétfő: Tűzharc (14. III. helyáron). Kun­madaras Petőfi: Tűzharc (14. III. helyáron), matiné: A rézhegyek királynője, hétfő: A fekete kard románca (14. II. helyáron). Kun- szentmárton Körös: A pisztrán­gok (14). matiné: Fedőneve: Jég­madár. hétfő: Csontváry (14). Mezőtúr Béke: Az anya. a lány és a szerető (14), hétfő: Hab­fürdő. Dózsa: Ki öli meg Európa nagy konyhafőmökeit? (14. II. helyáron), matiné: A vil­lámcsináló. hétfő: Szerelem szi­eszta idején (18). Szabadság: Cir­cus Maximus .hétfő: Gyilkos a tetőn (16. II. helyáron). Rákó- czifalva Rákóczi: A férfi, aki szerette a nőket (16. II. helv- áron), hétfő: Kezedben a kulcs. Tiszafüred Tisza; Maid holnap MŰSOROK (14), hétfő: Petőfi 73. Tószeg Pe­tőfi: Bob herceg, hétfő: Félénk vagyok, de hódítani akarok (III. helyáron). Törökszentmiklós Dó­zsa: Az utolsó valcer (II. hely­áron), matiné:_A kegyetlen tré­fa. hétfő: Luxusbordély Párizs­ban (16. III. helyáron). Hunyadi: Földi űrutazás (III. helyáron), hétfő: Bizalmi állásban (14, III. helyáron). Túrkeve Vörös Csil­lag: A halott visszatér (14). ma­tiné: Csutak és a szürke ló. hét­fő: A veréb is madár (16). lis György operettdalokat éne­kel. — 17.00: Slágerek minden­kinek. — 17.50: Mit üzen a Rá­dió? — 18.33: Kapcsoljuk a Pata- ky István Művelődési Központ hangversenytermét. A Magyar Rádió és Magyar Televízió nép- dalversenye II. elődöntő. — 19,.40: Profán litánia. Juhász Gyula versei. — 19.50: Az év legjobb tánczenei felvételei. III. rész. — 20.38: Sanzonok. — 21.03: Tár­salgó. — 23.20: Klasszikus ope­rettekből. I Rádió | VASÁRNAP SZOLNOKI STÜDIÓ: 9.00: Lapszemle. — 9.05:—10.00: A pipa. Szerkesztő: Kardos Er­nő. (ism.) — 19.30—20.00: Sport és muzsika. A labdarúgó NB II. eredményei — sporthírek — to­jó er ed menyek. Szerkesztő: Vá­gási Kálmán. KOSSUTH: 6.00: Előttünk a vasárnap! — 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat...” — 8.10: öt kontinens hét napja. — 8.26: Üj nótafelvé­teleinkből. — 8.56: Nyílt szó, fö- detlen arc. Oratorikus kompo­zíció Benjámin László verseiből. — 10.08: Tükör, a cica. Gott­fried Keller elbeszélése rádióra alkalmazva. — 10.44: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkó­rusa énekel. — 11.14: Vasárnapi koktél. — 12.20: Édes anyanyel­vűnk. — 12.25: A Vasárnapi kok­tél című műsor folytatása. — 13.10: Jegyzet. — 13.20: A Rádió Dalszínháza. Suppé: Pajkos diá­kok. Egyfelvonásos daljáték. — 14.30: Rádiólexikon. — 15.14: Így láttam Bartókot. A mikrofon­nál: Gertler Endre. — 15.56: Ha­rangozó Teréz virágénekeket éne­kel. Tarjáni Tóth Ida cimbal- mozik. — 16.20: Apám, Szind­bád. Rádiókompozíció Krúdy Zsuzsa könyvéből. — 17.10: A Magyar Rádió esztrádzenekara Dobsa Sándor szerzeményeiből játszik. — 19.10: Szimfonikus ze­ne. — 20.15: önmagad előtt. Ber- da József versei. — 20.25: Köz­vetítés az Erkel Színházból. Ver­di: Simone Boccanegra. Hárpm- felvonásos opera — előjátékkal. — 22.20: Sporthírek. Totó. — 22.30: Az operaközvetítés folyta­tása. — Kb. 23.35: Hermann Prey dalfelvételeiből. — 0.10: A Mantovani zenekar játszik. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — ko­ránkelőknek. — 7.00: Az evan­gélikus egyház félórája. — 7.30: Edward Power Briggs francia szerzők műveiből orgonái. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Miska bá­csi levelesládája. — 9.00: Sláger­múzeum. — 10.00: Kaptam 29 percet! Selmeczi Tibor műsora. — 10.33: Színházi Magazin. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. Esetleg! — 12.57: Tudósítás a Csepel—Bp. Honvéd labdarúgó­mérkőzésről. — 12.57: Toru Ta- kemitsu: Kerti eső. — 13.05: A tréfás kedvű hóember. Enyedy György mesejátéka. — 14.05: Hí­res előadók albuma. — 14.33: Táskarádió. — 15.30: Községek — a tanács nélkül. Riport. — 16.00: A vasárnap sportja. Totó. 16.20: A Swinging Marchers fú- vósegyüttes játszik. — 16.35: Me­VASÁRNAP 8.05: Tv- híradó. 8.10: Mindenki iskolája. 9.15: Óvodások film műsora. 9.35: Egy kis kirándulás. Lengyel filmsorozat V. (befejező) rész: Viszontlátásra jövőre. 10.00: Röpsuli. 10.15: Hírek. 10.20: Aprók tánca. Sárköz (öcsény). 10.40: Csak gyerekeknek! 11.00: Sport, és művészet. IV'3. rész: Játék, teljesít­mény. erőfeszítés, rekord. 11.30: Elektromos—HK Drott Halmstad (svéd) Kupa­győztesek Európa-Kupája. Férfi kézilabda-mérkőzés. Közvetítés a Fáy utcai Sportcsarnokból, 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. — 7.30: A pécsi körzeti stúdió né­met nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.08: Kamaramuzsika. —10.10: Üj Zenei Üjság. — 11.06: Simán- dy József operaáriákat énekel. — 11.40: Rudolf Serkin két zon­goraversenyt játszik. — 13.05: Régi zene — régi hangszerek. — 13.58: Kis magyar néprajz. — 14.03: Művészlemezek. — 15.05: Smetana és Csajkovszkij ope­ráiból. — 15.50: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. — 16.20: Szvjatoszlav Richter zongorázik. — 17.14: A Stuttgarti Rádió szim­fonikus zenekarának hangver­senye a Stuttgarti Rádióban. — 18.45: A magyar széppróza szá­zadai 142. rész. — 19.03: Világ­színház. Közvetítés a József At­tila Színházból. Farkasok és bá­rányok. Osztrovszkij komédiája. — 21.25: Sztárok sztereóban. — 22.10: Bemutatjuk új felvétele­inket. — 22.58: Mozart: G-dúr vonósnégyes K. 387. HÉTFŐ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Szolnoki dzsesszkoncertekből — Az Üj Rákfogó együttes játszik. — 17.10: Munkásélet. IV. rész. Szerkesztő: Merza Jenő. — 17.30: Marlene Dietrich énekel. — 17.40: A kis­kertek kedvelőinek. Szerkesztő: Pais Judit. — 17.50: Virágéne­kek. — 18.00: Alfödi krónika. •*— 18.15: Soul ritmusok. — 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: A kilencedik elégia. Rainor Maria Rilke versei. — 9.10: A hót zeneműve. — 9.40: Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Ze­nekari muzsika. — 11.00: Mario Del Monaco könnyűzenei felvé­teleiből. — 11.19: Bioritmus. — 11.39: Szép remények. Folyat- tásos rádiójáték Charles Dickens regényéből VII. rész. — 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.50: Zenei érdekességek az el­múlt hét műsorából. — 14.36: Az örökség. Végh Antal elbeszélé­se. — 15.10: Édes anyanyelvűnk. — 15.15: Beverly Sills és Alan Titus énekel. — 15.28: Vissza­pillantó. Látogatóban Zrínyi Miklósnál. — 16.05: Jónás Mátyás népi zenekara játszik, az OTP Bartók Béla kamarakórusa nép­dalokat énekel. — 16.30: Vifáe- ablak. III. rész. — 17.10: Ami­rov: Azerbajdzsáni capriccio. — 17.20: Könyvpremier. —18.00: Bemutatjuk új kórusfelvételein­ket. — 18.15: Hol volt. hol nem volt. . . — 19.15: Sajtókonferen­cia a Könnyűipari Minisztérium­ban. — 20.15: Hétfő este — min­denkinek. — 21.30: Vonalvég. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 12.45: A British Múzeum kin­csei. Angol filmsorozat XIII jo. rész: A könyvtár. 14.30: Keleti Márton-sorozat: Két vallomás. Magyar film. 16.15: Műsorainkat ajánljuk! 16.40: Ez a dal. az; a dal. Koós János műsora. 17.20: Lehet egv kérdéssel több? 17.50: A XXIV. szakszervezeti kongresszusról jelentjük. 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.40: Tv-torna. 18.45: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Hírek — Sporthírek. 20.10: Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában. Ahogy tetszik. Angol film. 22.40: Hírek — Totóeredmények. 22.30: Köszöntjük a 75 éves Farkas Ferencet. — 23.24: Bizet és Mascagni operáiból. — 0.10: Magyar Csaba táncdalaiból ját­szik az Express együttes. PETŐFI: 8.05: A Vándor kórus énekel. —■ 8.20: Figyelmébe ajánlom. . . — 8.33: ,,Röpülj páva...!” — 9.40: Fúvószene táncritmusban. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.00: Csermák-verbunkosok. Dankó- nóták. — 12.33: Kis magyar nép­rajz. — 12.38: Tánczenei koktél. — 13.25: Kultúrszakma-e a nyom­dászat? Riport. — 14.00: Kettő­től ötig — a Rádió kívánság- műsora. — 17.00: Tűnődés a ..Gyorsuló idő”-ben. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.33: Zene­közeiben. — 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. Orfeusz az alvilágban. Offenbach ope­rettjének hangversenyszerű elő­adása Kb.: — 20.38: Szabolcs­szimfónia. Kb.: — 20.55: Az ope­rettközvetítés folytatása. Kb.: — 21.30: Verbunkosok, nóták. — 22.20: A tegnap slágereiből. — 23.15: Dzsesszhangverseny-felvé­teleinkből. 3. MŰSOR: 9.00: Lskolarádió. — 9.30: Tör­ténelmi operákból. — 10.30: Rá­diólexikon. — 11.05: Kamara­muzsika. — 12.20: Magyar Mú­zsa. — 13.07: A Stockholmi Rá­dió énekkarának felvételeiből. — 13.28: A Rainbow együttes ..Downt to Earth” (A Föld fell című lemeze. — 14.05: Láttuk, hallottuk. — 14.30: Szimfonikus zene. — 16.00: Etika és filozófia középiskolásoknak. — 16.30: Har­minc perc beat. — 17.00: Pilar Lorengar operaáriákat énekel. — 17.40: Válogatás a következő he­tek műsoraiból. — 17.59: Egész­ségünkért! — 18.04: A zeneiroda­lom remekműveiből. — 19.05: Emlékirat és valóság. Tatai Já­nos viszontagságos élete. — 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangverseny- zenekar Mozart-hangversenye. Közben: Kb.: — 20.25: Nének meséi. Kb.: — 20.45: A hang­versenyközvetítés folvtatá.sa. Kb.: — 21.20: A . Zsebrádiószín­ház bemutatója. Az üstfoldozó. Ismeretlen francia szerző komé­diája. Kb.: — 21.31: Oneraáriák. — 22.00: A hét zeneműve. Juhász Gyula költeményé­ből idézünk a vízszintes 2., függőleges 12. és 19. számú sorokban. VÍZSZINTES: 2. (Bekül­dendő.) 12. Vörhenyes. 13. Lakoma. 14. Szúr. 15. EOK. 16. Patakocskák. 18. Jóked­vű. 20. Európai főváros. 21. Esetleg, mégis. 23. SportÖF- tözék. 24. Vissza: értesülések. 25. Közel-keleti állam. 27. Népi játék. 28. Üzletvezető röv. 30. Énekes madár, név­elővel. 33. Lángol. 40. Sakko­zás kelléke. 41. Megmunkált bőrcsík. 42. Visszajön(!) 43. Egymást követő betűk. 44. Hím juh. 45. A Szovjetunió egyik köztársasága. 49. Kí­vül. 51. Névelő. 52. A virág- kötészet művészete. 54. An-‘ gyalrang. 55. Kétjegyű más­salhangzó. 56. Pálca. 57. Il­letve. 59. A 11. számú sor közepe. 61. Régi közjogi mél­tóság. 62. Ausztria és az NSZK határfolyója. 64. Edény. 66. Szőrmés kisállat. 68. Európai nép. 71. Kis- kecske. 73. Vadászmadár. FÜGGŐLEGES: 2. Silány bor. 3. Táplálja. 4. Ver. 5. Hónapnév röv. 6. Félsziget a Fekete-tengerben. 7. Dühödt, elkeseredett. 8. Gyömöszöl. 9. JF. 10. Utólér-e? 11. Te­hén csemete. 12. Beküldendő.) 17. Vesztesége. 19. (Bekül­dendő.) 20. Madár emésztő­szerve. 22. Országos Repü­lésügyi és Űrkutatási Hiva­tal (USA). 24. Súly egység, röv. 26. Veteményes. 27. Férfinév. 29. Erődítmény. 31. Fölsegít, ruhát (+’). 32. Lab­dajáték. 33. Mennyei. 35. Madár. 37. Földrész. 39. Pu­lóvert készít. 41. Számtalan, 46. Számnév. 47. Hónapnév röv. 48. Becézett Anna. 50. Numero röv. 52. Elektromos töltésű atom. 53. Énekszólam. 56. Gyapotköteg. 58. Puha. 60. Csupán. 61. Szomorú. 62. Fehérnemű. 63. Kérdőszó. 65. Kávékeverék. 67. YC. 68. Osztrák és lasz autók betű­jele. 69. Kétjegyű mással­hangzó. 70. Háziállat. 72. DM. Beküldési határidő: de­cember 19. November 30-án megjelent, Sadoveanu művészetéről c. rejtvényünk helyes megfej­tése : ... művészetem szülő­anyjának, a népköltészetnek köszönhető. — Könyvet nyert: Both József Kisújszál­lás, Bozóky Lajosné Szolnok, Tompos Gyula Szolnok. (A könyvet postán küldjük el.) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP REJTVÉNYSZELVÉNYE 1980. december 14. Bélyegsarok | Erdei Ferenc ERDEI FERENC 1910-1971 MAGYAR POSTA Születésének 70. évforduló­ját ünnepeljük, és közben szomorúan gondolunk arra, hogy már kilenc esztendeje nincs közöttünk. Erdei Fe­renc író, agrárközgazdász és politikus jellegzetes arcvo­násait a Magyar Posta egy forint névértékű bélyegen állítja elénk. Az új címletet december 23-án helyézik for­galomba, ez lesz 1980. utolsó bélyegkiadása. Vagyóczky Károly tervrajza alapján 4 501 300 fogazott és 4500 vá­gott példány készült belőle a Pénzjegynyomdában. Egy­idejűleg megjelenik Erdei Ferenc arcképét ábrázoló ké­pes levelezőlap is, így carte maximumot képezhetünk,. il­letve a szövetség útján be­szerezhetünk. Leltár A bélyegkiadás annyira szerteágazó, hogy az 1979. évi termést csak most össze­sítették. A jegyzékben 225 ország, illetve bélyegkibocsá­tó hely szerepel 7185 féle kiadvánnyal, amiből 619 da­rab blokk formájában je­lent meg. Ezek szerint mind a bélyegek, mind a blokkok darabszáma az előző évek­hez viszonyítva csökkent. Ugyanakkor a világ tavaly megjelent valamennyi- új­donságának beszerzése még névértékben is többe került volna százezer forintnál. Essen A III. nemzetközi bélyeg­vásár Essenben (NSZK) nagy sikerrel és a Magyar Filaté- lia Vállalat eredményes rész­vételével zajlott le. A cse­renapokat 90 ezer gyűjtő ke­reste fel, és ostromolta^ a kereskedők pultját, illetve 69 postaigazgatás árusítóhelyét. A mozgalmas kiállításra különböző látványosságok csalogatták a látogatókat. Az egyik teremben filatelista ki mit tud folyt, a másikban a sportvilág jeles képviselői látták el kézjegyükkel a sportbélyegeket. Az Egye­sült Államok postája az Apollo—11, illetve 15 útján szállított holdlevelekkel büszkélkedett. A bélyegtudo­mány titkait boncoló előadá­sok, filmvetítések növelték az érdeklődők szakismeretét. Vizsgálták a bélyeg, és ez­zel összefüggően a levelezés szerepét a következő évtize­dekben. A vásár színes for­gatagában magyar bélyegek közül az európai biztonsági konferenciák alkalmából megjelent kisívek, blokkok (már a legújabb, a madridi is) arattak kiemelkedő si­kert. Mozdonyok ;CUBAl—^ Régi mozdonyok képe dí­szíti Kuba hatértékű soroza­tát, amelyből egyet mutatunk be olvasóinknak. Simon Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom