Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-13 / 292. szám

1980. december 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szívügye a Nagykunság Szabad idejében csizmát húz a doktor űr Utitársa egy fényképezőgép és egy jegyzetfüzet Szegeden, a Dóm tér új alkotással gazdagodott. Felavatták Tóth Valéria szobrászművész díszkútját. Képünkön: a bronz­ból készült dombormű, alsó részén a díszkúttal FILM JEGYZET Az a cél város titka Hová menjünk7 Hétvégi hívogató A hét végén, ha az idő jobbra fordul, nyilván so­kan szórakoznak, keresnek kikapcsolódást a megye ha­tárain túl is. Rájuk gondol­tunk, amikor ezúttal nem csupán Szolnok megye, de a környező nagyvárosok kulturális programjaiból is ismertetünk néhányat. Azoknak, akik Békéscsa­bán járnak, mindenekelőtt a Munkácsi Mihály Múzeum kiállításait ajánljuk figyel­mükbe. Nem mindennapi művészeti élményben lesz részük azoknak sem, akik a múzeumban megtekintik a város híres szülötte emlék- kiállítását, s minden bizony­nyal az intézmény új állan­dó kiállítása — a Néprajzi csoportok Békés megyében — is sok újdonsággal szol­gál a látogatóknak. Az alföldi „hírős” város, Kecskemét ezen a hétvégén is jó néhány kulturális ese­ménynek ad otthont. A me­gyei művelődési központ impozáns épületében Bállá Margit grafikusművész ki­állítása várja az érdeklődő­ket, s ugyancsak a művelő­dési központban kerül sor vasárnap délelőtt 10 órától az országos színesdda-pályá- zat nyilvános zsűrizésére. A megyei múzeumban a hét végén még látható lesz a „Kagánolk népe” című ré­gészeti kiállítás. A Naiv Mű­vészek Múzeumában ugyan­akkor Nyergesi István naiv festő tárlata várja a látoga­tókat. A Debrecenbe látogatók is jó néhány kulturális prog­ram közül válogathatnak. A népművészet kedvelői a Kölcsey Ferenc Megyei Mű­velődési Központban rende­zett, Halasi csipke és nép­viselet című kiállítást lát­hatják. Ugyancsak a műve­lődési központban tekinthe­tik meg az érdeklődők Be- ke István naiv festő tárla­tát. A debreceni hétvége ze­nei programjaiból minde­nekelőtt a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskolán hol­nap délelőtt fél 11-kor kez­dődő orgonahangverseny ígérkezik kiemelkedőnek. Az orgonamuzsika kedvelőit Hollay Keresztély hangver­senye várja. Akik pedig nem utaznak sehová a hét végén, Szolnok és a megye közművelődési intézményeit kereshetik fel. A Megyei Művelődési és If­júsági Központ hétvégi programjai elsősorban a fia­taloknak kedveznek. Ma es­te öt órától a Magyar Rá­dió szolnoki stúdiója nép­szerű ifjúsági műsora, a Ritmusrodeó „élő adásban” jelentkezik. Zentai Zoltán ezúttal az év legjobb száz slágeréből állítja össze mű­sorát, holnap délután 6 órá­tól pedig disco várja a fia­talokat. A tél virágai című kiállítás azonban úgy vél­jük, minden korosztálynak szép látványt nyújt. A szom­bathelyi Kertész Tsz virá­gaiból tegnap megnyílt, és holnap még nyitva tartó be­mutatón orchideákat, bro- méliákat, pálmaféléket, páf-' rányokat és még sokféle dísznövényt láthatnak az érdeklődők. A kiállított vi­rágokat meg is vásárolhat­ják majd, némelyiket 40— 50 százalékos árengedmény- nyel kínálják. A Szigligeti Színházban ma délután 3 órakor a Szerelem ó, hol­nap délelőtt 10 órától a Hó­királynő, délután 3 és este 7 órától pedig Az ember tra­gédiáját játsszák. A megye városainak közművelődési intézményeiben elsősorban táncos rendezvények várják a fiatalokat. Tánc lesz Me­zőtúron is, de ezúttal a szín­padon; ma este 7 órától ugyanis a Népszínház tánc- együttese mutatkozik be a túri közönségnek, Dr. Endes Mihály gyer­mekszakorvos mindössze há­rom és féléve került Deb­receniből Tiszafüredre. Ala­posságáért, pontosságáért, lelkiismeretességéért fokoza­tosan elfogadta, és megsze­rette a lakosság. Azt azon­ban sokan még ma is fej­csóválva veszik tudomásul, hogy hétvégeken — de sű­rűn a hétközi rendelési idő után is —, a doktor úr csiz­mát húz, és turistaruhát ölt. A Trabantjába az elemózsi- ás szatyor mellé fényképe­zőgépet, jegyzetfüzeteket rak, és nekivág valamelyik kacskaringós földútnak. Ha kellemes, szép az idő, fele­sége és két kisfia is gyak­ran vele tart. Nemcsak má­jusban és júniusiban fürké­szi a végtelen határt, hanem az „ember” hónapok fűrész - fogú napjaiban is. Akkor, amikor csontkeményen ko­pog a rög, és a visító szelek felhőesoirdákat hömpölyög- tetnek az égi országutakon, miközben kopaszra borot­válják az útmenti fák galy- lyait. Ilyen ítéletidőben még a jó kutyát se verik ki, ösz- szehúzzák magukat akik látják, amint dideregve jegyzetel valahol egy ke- resztútnál, kattogtatja a fényképezőgépet néhány ned­ves fűz törzsénél. Hű társa, a naplója tanúsítja: az el­múlt fél évtizedben 195 al­kalommal járt kutatóúton a Nagykunság legeldugottabb vidékein. Talán kevesen tudják ró­la: a 42 éves orvos nem kez­dő természetkutató, hiszen már több mint három évti­zede, hogy eljegyezte magát a madarak és a növények szeretetével. Édesapjával járta a határt, fürkészte a nádasok, a rekettyések, a bokrok sűrűje mögé bújt Kormos István: Ejhaj, csi­bekas! Kormos István művé­szete gyermekirodalmunk nélkülözhetetlen része lett. A Móra Kiadó most nagyszerű K orm os -kö te ttel kedveskedik a gyerekeknek, Ejhaj, csibe­kas! címen verses meséit gyűjtötte egybe T. Aszódi Éva. Nem hosszú verses poé­mákat irrt Kormos István, hanem érdekfeszítő történe­teket, tele humánummal és humorral, olyanokat, melyek­nek tanulsága nem didakti­kus, „szájbarágós”, hanem mélyen gyökerező, és éppen ezért elgondolkodtató. E kö­tetet Réber László illuszt­rálta Kulcsár Kálmán: A mai magyar társadalom. Átfogó élővilágot, hallgatta a nagy pusztaságok végtelen csend­jét. Falta a szakkönyveket, és szorgalma, fanatizmusa eredményeképpen az 1966-os oxfordi Nemzetközi Madár­tani Kongresszuson már elő­adása hangzott el a horto­bágyi székipacsirtáról. A hír szárnyára vette, és sajátos módon külföldön hamarább vált ismertté, mint a hazai berkekben. A következő év­ben a Lengyel Tudományos Akadémia Is méltatta orni­tológus! tevékenységét, majd 1970-ben az NDK-ban né­met nyelven, könyv formá­jában adták ki kutatásai, megfigyelései eredményeit. Itthon többször publikált az Élet és Tudományban, az Alföld élővilágáról pedig tu­catnyi dolgozat került ki a keze alól. November végére készítette el a Nagykunság növény- és állatvilágának tudományos leltárát, bár ez a munkája még kiadásra vár. Az eredményeire az idén már felfigyelt az Országos Környezet- és Természetvé­delmi Hivatal is, és úgy tű­nik — elsősorban kutatásai eredményéképpen — Szol­nok megyében jövőre újabb két, esetleg három tenmé- szetvédelmileg számon tar­tott, óvott terület kerül majd féltve őrzött kincse­ink közé. Azt mondják róla: las­san oldódó, nehezen barát­kozó ember. Igazán csak a kisgyerekek közt, és odakinn a határban érzi jól magát. Vallja: a gyermekgyógyá­szat, a beszélni sem tudó apróságok bajainak kutatá­sa, kezelése teljes energiát, naprakész idegzetű orvost, tökéletes szellemi összpon­tosítást kíván. Neki ezt a megújulást, feltöltődést és pihenést a végtelen puszta­képet nyújt a mai magyar társadalom szerkezetéről, leg­fontosabb társadalmi folya­matairól, jelenségeiről és problémáiról. A mű első ré­sze áttekintést ad múltunk­nak a jelen megértéséhez nélkülözhetetlen sajátossá­gairól. A második rész az 1970-es évek magyar társa­dalmának szerkezetét vizs­gálja. A kötet harmadik ré­szében Kulcsár Kálmán aka­démikus a társadalmi prob­lémák megoldására irányuló tudatos törekvéseket vázolja fel, elemezve a gazdasági és társadalmi tervezés, valamint a szociálpolitika összefüggé­seit, a társadalom irányításá­ra szolgáló eszközöket és ha­tékonyságukat. (Kossuth) ság, az erdők árnya, a me­zők színe, a madarak csivi- telése biztosítja. Boldog és sikeres ember­nek tartja magát. Elvégre a munkahelyén is, meg a szabadidejében is azzal fog­lalkozhat, amit szeret. Igaz, egyik eredményt sem adták könnyen, megszenvedett, és ma is naponta megküzd a sikerért. Az orvosi szobában és a határban is. Mire a leg­büszkébb? íme néhány sor a naplójából: „Ha visszanézek az elmúlt évtizedek több-kevesebb si­kerré! járó küszködéseire, arra vagyok a legbüszkébb, hogy az ország éléstárában, a dúsan termő Nagykunság­ban is sikerült ráakadnom néhány eldugott, apró, ter­mészeti gyöngyszemre. Abádszalók, Karcag, Tamaj- monostora, Szenttamáspusz­ta környéke olyan picike, érintetlen nádasokat, életkö­zösségeket rejt, amelyek vé­delem nélkül már képtele­nek a további fennmaradás­ra. Pedig velük gazdagabb a megye, gazdagabbak az itt élő emberek, teljesebb a minket körülvevő világ”. A gyermékszakorvos orni­tológus ősztől nagy fába vágta a fejszéjét. A Tisza vonalának mindkét oldalát kutatja, mert úgy tapasztal­ja: ezen a területen akad néhány növénytani, állatta­ni, természeti érték és rit­kaság. Pár év múlva majd az itteni vízlvilág életéről is bizonyára összegyűlik egy dolgozatra való, noha ide­je már kevesebb lesz mint korábban volt. Elvégre el­foglaltsága egy szép társa­dalmi megbízatással bővült. December elsejétől a tisza­füredi környezetvédelmi bi­zottság titkárának válasz­A mezőtúri főiskolán Tudományos diákköri konferencia A DATE mezőtúri mező- gazdasági gépészeti főiskolai karán ma rendezik meg a tudományos diákköri házi konferenciát. A tanácskozá­son dr. Dávid András főis­kolai docens, a tudományos diákköri tanács elnöke be­számol a kar TDK-tevé- kenységéről, majd szekció­ülésekre kerül sor. A szekcióülések után dr. Varga Károly, a kar tudo­mányos igazgatóhelyettese értékeli a konferenciát, majd átadják a díjakat, s ismer­tetik azokat a munkákat, amelyekkel a főiskola kép­viselteti magát az országos diákköri konferencián. Közeledik a téli szünet az iskolákban, ez indította a jegyzetírót, hogy a mozik kö­zeljövőben műsoron lévő gyermek és ifjúsági filmjei iránt fokozotabban érdeklőd­jék. Ami az új termést illeti, bi­zony elég lehangoló a kép. A nagy sikerre számítható lengyel—francia mesefilm, a Mackó Misi a világűriben még nincs műsoron, de a pre­miermozik már vetítik az Acélváros titka című színes csehszlovák ifjúsági filmet. A forgatókönyv Jules Ver­ne A bégum ötszáz milliója című regénye alapján készült. Köztudott, hogy A bégum ... Verne leggyengébb munkái­nak egyike, voltak, akik két­ségbe vonták, hogy egyálta­lán ő írta volna? A vita el­dőlt, ez a rossz regény is Verne műve — ám ez sem­mit sem von le halhatatlan életműve értékéből. Sajnos, a Ludvik Ráza ren­dezte csehszlovák film tú­lontúl is hű marad az alap­műhöz. Ezért elsősorban a forgatókönyvírót hibáztatjuk, hiszen számos példa van ar­ra. hogy egy-egy, a mai ol­vasó számára már érdekte­lenné vált műből érdemes film született. Többnyire azért történhetett így, mert a filmes alkotók elvetették a rosszul értelmezett tekin­télyelvet, s mintegy „feltá­masztották” a száz, kétszáz évvel ezelőtt született alap­művet Hamupipőke álmából. A módszer sokféle lehet, de ami elengedhetetlen: a mai ember érdeklődése. Nincs ez másképpen az ifjúsági fil­mek esetében sem. Sőt. Az Acélváros titka Róza filmes megjelenítésében koravén, csak politikai panellekben gondolkodó fiatalokat tételez fel. Nyoma sincs itt a legr jobb Verne-könyvek, filmek jellemzőinek: a legvakmerőbb fantasztikumban is ott a bá­jos egyszerűség, a hihetőség, a humánus rokonszenv. A bégum ... alakjai fekete, fe­hér papírmassé figurák, egy­értelműen valamiféle erősza­kolt mai mondanivaló száj­barágós megértésére „kifa­ragva”. A formai változtatások nem hogy mentették volna a regény hibáit, sőt kiélezték. Valamilyen megfoghatatlan célú és tartalmú háborúsko­dás tör ki Ráza-vásznán, fagybombákkal, miegyebek­kel. összességében: a háború és béke kérdéseiben még tanu­latlan gyermek alig ért vala­mit a filmbéli dilettáns ha­dakozásból; a tanult ifjú meg csak bosszankodhat a látot­ióta itt a hegyen lakom, megszoktam, a szombat, a vasárnap esték zeng­nek a sváb muzsikától: Szalad a Mári a nagy kufferral..., és így tovább, már a gyermekeim is vígan fújják a bosz- szantásomra. Ilyenkor ősszel azonban rendsze­rint behúzódnak a zenészek, üres a kerthelyiség. Most azonban jmásként van. — Karácsonyfa, karácsonyfa... — kiabálnak a gyerekek a lefekvést szabotálva. És tényleg: villanyfény járja át az egész völgyet, zene szól, és mulatság zsivaja hangzik. A gye­rekek aztán nagynehezen mégis visszavonulnak az ágyba. — Megnézzük, hogy mi az, aztán hó jók lesztek majd elmeséljük — persze nemcsak a kíváncsiság hajt, kínzón zsong bennünk az egész na­pi vesszőfutás: kelj föl, siess, a munkahely ezer praktikája, a gyere­keket előhalászni, vásárolni, haza­vergődni, takaríts, mosogass, fektesd le őket, de előbb még a lecke, a csomagolás, meg ez. meg az. . . — jó volna mindezt kiszellőztetni, megnyugodni végre. Odakint mégis váratlanul ér az őszi szél arculcsa- pása. A vendéglő drótkerítése előtt meg­állunk, a rengeteg lámpától átvilá­gított zöld lombok áttetszőén deren­genek a salakos udvar fölött, a ker­Oiáh János: Forgatás (naplólapok) ti székek teli emberrel, zsong a máskor elhagyott, sötét udvar, szí­nészek őgyelegnek, sugdosás kíséri őket, országos híresség valamennyi, a rengeteg potyaleső meg ott sürög, lohol, lökdösődik az asztalok men­tén. — Megnézzük? — kérdezi a fele­ségem. — Nézzük — mondom, és közelebb megyünk. Valami beszéd foszlányai, történel­mi álbölcsességtöredékek szárnyal­nak a csodálkozó, hideg templom­kertben. Aztán a rendező veszi át a szót: — Tegyük le a pulóvereket, dug­juk az asztal alá! — Nyári vállak, íúdbőrös meztelenség, bágyadt hur­rák, csalódott éljenek — mindez a közelmúlt vérszegény utánzataként. — Ezt már veszik? — Hát persze — néhány beava­tott leskelődővel együtt akadtunk fönn a drótkerítés hálóján, s most őket hallgatjuk. — Szörp van a söröskorsókban is. — Na, ne... — De bizony. Nem enged senkit. .. Még a színészeket se ... inni. — Kicsoda? — Hát a rendező. — Mondhatom, szép kis rendező az ilyen. A hülye is láthatja a sörön, hogy nem igazi. — Méltatlankodnak. — Látott már maga olyan bankettet, pláne focimeccs után, ahol nem igazi a sör? — Nem. — Na, csak azért mondtam, mert én sem. — Ezek meg azt hiszik, hogy nekik van igazuk — csodálko­zom magamban. — Ki tudja, talán tényleg? — Közben a rendező gon­dossága folytán a pulóverek, kabá­tok újra előkerülnek. Elfordulok. A fák közül, a sötétből Bohóczky úr sietős alakja imbolyog elő. Rá, úgy látszik, nem vonatko­zik a szesztilalom. Nehéz is volna kipárolni belőle, ami egy életen át beléivódott. Talán még születni is így született, borosüveggel a hóna alatt? Gyanakvóan néz körül, lopak- szik fától fáig, figyel, látja-e vala­ki. Ügy néz ki, mindent rendben talált, mert egy hirtelen mozdulattal lehajol, sietősen, kapkodó ■ kézzel fészket kapar a kerítés tövébe sodró­dott levélhalomba, aztán előveszi a zakója szárnya alól a borosüveget, takon. Tiszai Lajos búcsúzóul még egy utolsót húz belő­le, aztán a fészekbe rejti, a levéllel újra elkaparja. Fölegyenesedik. A kezét porolja, mint akinek éppen semmi dolga. Mielőtt azonban fo- vábbállna, a lábával még végigsi­mítja az üveg fölött a leveleket, de ezt már teljesen észrevétlenül. Sikerrel járt. Az arcán elégedett­ség és öröm. Kicsit kábán, de maga­bízón néz az arcomba. Megszokott, veszélytelennek tart, mint a rigók a kertben, a diófát dézsmáló mókus, nem fél tőlem, tudja, úgyse bán­tom, nem kaparom elő a borosüve­gét, ezért aztán a szemében lehet, hogy egyszerűen nem is létezem. Könnyen így jár, aki ártalmatlan, és én nem akarok más lenni mégse. —■ Menjünk — mondom a felesé­gemnek. Elindulunk. — Láttad? — Láttam — fnondja, és neve­tünk. — Mint a kutya a csontot — mon­dom, de közben érzem magamban is ezt a mozdulatot. Ennek a szégye­nével fordítok hátat, próbálom elka­parni otthonunk halom levélnél nem sokkal szilárdabb falai közé lesaj­nált értékeimet — családot, tisztes­séget — az életemet. Ugyanolyan görnyedten keresem a kulcsot, nyúlok a kapukilincs után, mint ő az avarhalomba, gyerünk be, rejtsük el magunkat, amíg kell, Amíg kell? Amíg lehet. tótba. D. Szabó Miklós KÖNYVESPOLC

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom