Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-11 / 290. szám

1980. december 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Csöbörből gödörbe Szegedi György 25 éves, kétgyermekes tiszafüredi csa­ládapa negyedmagával az anyósánál lakik. Heten szo­rongnak két szobában. Talán már nem sokáig, mivel ha minden jól megy, év végére beköltözhetnek új otthonuk­ba, az örvényi út egyik szö­vetkezeti lakásába. Az Ígéret ellenére ő borúlátó. — Várjunk még azzal a költözéssel, — legyint le­mondóan. — Hiszen az ere­deti átadási határidő 1979. december 31-e volt. A módo­sított ez év november 20-a, a legeslegújabb pedig decem­ber 20. Két háziba ekkor le­hetne költözni. Ez a sóik dá­tum azonban megtanított ar­ra: már ne higgyek egyik­ben sem. Akár a Luca széke Az előzményekhez hozzá­tartozik : a nagyközségben — akár a többi dinamikusan fejlődő településen — sokan várnak új lakásra. Ki több, ki kevesebb készpénzzel. Az előbbiek gondját lett volna hivatott enyhíteni ez a szö­vetkezeti lakásépítési akció — amely végül is az erede­tileg tervezett láncház he­lyett — 3x4 lakásos, külön­álló, egyemeletes társashá­zakká szelídült. Csak ennyi jelentkező akadt ugyanis, köztük történetünk szerep­lője — Beugrottam ebbe az építkezésbe — folytatja —, mert fiatal házasok voltunk, jöttek a gyerekek, gyarapo­dott a család. Fél év múlva viszont már nagyon meg­bántam. A társaim vala­mennyien visszaléptek, és én is követni akartam a példá­jukat. de behívtak katoná­nak. — Miért visszakozott vol­na? Hátrányosnak bizonyul­tak a fizetési, a belépési fel­tételek? — Á, dehogy, elvégre a ro­konság, a család, a munka­hely összeadta a beugráshoz szükséges forintokat, a töb­bivel meg úgy voltunk, majd letörlesztjük 25—30 év alatt. Más gond akadt. Amikor tü­zetesebben szemügyre vettem a terepet, láttam: ahová a házak kerülnek, az egy nagy lapály. A tőle légvonalban 60—70 méterre álló új lakó­telep több mint másfél mé­terrel feljebb áll. Ez az apró, kis „gödör” azután további bajok forrá­sává vált. Elvégre a szenny- és csapadékvíz elvezetőháló­zatot újra kellett tervezni, ráadásul a talaj lazasága, vi- Zenyőssége miatt a betoncsö­veket acélcsövekre cserél­ték, majd hat méterenként erősen aláalapozták a rend­szert. Az se mellékes, hogy ezek olyan egyemeletes há­zak, amelyeknek afc alapja több mint három és fél (!) méter. Egyszóval emelkedett a költség, fogyott a forint. Mindezt Szegedi György szakszerűen sorolja. — Korábban én is annál a cégnél — a tiszafüredi Ve­gyesipari Szövetkezetnél — dolgoztam, akik az építke­zést elkezdték. Ilymódon be­tekinthettem a tervekbe, lát­hattam az építkezés mene­tét. — Hogyan haladt a mun­ka? — Kezdetben sokan dol­goztak, és az építkezésen meg is látszott az igyekezet. Az­tán a füredi szövetkezet épí­tőipari részlegét átvette a karcagi Nagykunsági Építő­ipari Szövetkezet. Ök vi­szont nyakig voltak felada­tokkal, ráadásul jogviszony­ban sem álltak a MESZÖV- vel, azaz nem ismerték él a mi szerződésünket. Ezért le­állt az építkezés, félbesza­kadt a munka. A teljességhez hozzátarto­zik : a nagykunságiak is folytatták voltna az építke­zést, de csak további 700 ezer forint pluszköltség fejében. Bírósághoz került az ügy, és az egyeztető tárgyaláson ki­derült: nemcsak sok, rossz is ez a kalkuláció. Ezért ahogy a mesében mondják: kibé­kültek a felek, azaz a lakás- szövetkezet és a kivitelező, és ha nyolc hónapi szünettel is, de ismét folytatódott az épít­kezés. — Az árak közben módo­sultak, emelkedtek. — Igen, de a lakások be­kerülési költsége maradt a régi, azaz az eredetileg ter­vezett 451 ezer forint. Hogy ezt tartani lehessen, a ko­rábbá Ígéretekhez képest je­lentős a belső minőségrom­lás. Olcsóbból kihozni — Megmagyarázná, hogy ez konkrétan mit jelent? — Én még emlékszem a legelső tervre. Eredetileg be­épített konyhaszekrények let­tek volna, de ez elmaradt. Nem lesz meg az ígért há­rom olajkályha sem, az I. osztályú parketta helyett ve­gyesét raknak le, a várva várt methlabit lapokat mo­zaiklap pótolja a nem meleg- padlós helyiségekben. Leg­alábbis a dolgok jelenlegi állása szerint. Az igazsághoz hozzátarto­zik: a tiszafüredi tanács le­mondott a telek használat­bavételi díjáról — 453 ezer forintról — és a szerződés fejében a lakásépítő szövet­kezet vállalta: elvégzi a köz­művesítést és a terület fel- töltését. Ez azonban csak részben következett be, hi­szen a terület még ma is fel­töltetlen, így nem nyújtanak szívderítő látványt a két és fél méteres felszíni beton­lapokon álló egyemeletes tár­sasháziak. Azl építkezésben érdekelt tiszafüredi Otthon lakásépítő szövetkezet jelen­legi elnöke: Vida András. — Miben látja a bajok for­rását ? — Az előkészítetlenségben. Nem lett volna szabad erre a területre, ilyen körülmé­nyek között építeni. Nem cso­da, mindenki szid valakit, a tervezőket, a kivitelezőket, a tanácsot. Tény és való, jogi­lag mindegyik félnek akad paragrafusa, amellyel ma­gyarázni lehet a bizonyít­ványt, de a szitok úgysem segítene a bajokon, nem siet­teti az építkezés befejezését. Már pedig a beköltözés lét­kérdés, hiszen például Baj- záthék életveszlyes lakásban húzzák meg magukat. — Mikor töltik fel a házak környékét földdel? Elvégre vállalták? — Ha ez megtörténne, el­vinné a víz a szomszédos környékbeli kockaházakat. Bizonyára sor kerül rá, de ehhez újabb telek- és épület­kisajátítások kellenének, amelyekhez jelenleg nincs pénze a tanácsnak. Egy fehéren feketén igaz: az alacsony fekvés, a közeli lefolyástalan Feszty nevű tó és a Tisza II. víztározó duz­zasztása miatt megemelke­dett a talajvíz, és sorban el- vizesedenek, repedeznek a környékbeli új házak falai is. Az is tény: a tanács a víz­gyűjtőterület szabályozására, a víz elvezetésére az idén 600 ezer forintot áldozott, il­letve áldoz. Ügy tűnik azon­ban, ez csepp a tengerben. Jobb előkészítő munkát Éppen ezért ma is nyitott a kérdés: kik és mikor töltik fel ezt a területet; mi lesz a harmadik, félig'se kész ház sorsa; költöznek-e a másik kettőbe év végén; hogyan kerülhettek erre a mély te­rületre ezek a szövetkezeti társasházák; miért nem tűnt fel ez akkor sem a tanács illetékeseinek, sem a lakás­szövetkezet helyszíni szem­lebiztosának? Sajnos, nem kell látnoki képességeket csillogtatnom, ha megjósolom: a tiszafüredi Otthon lakásépítő szövetke­zet három épülete körüli hercehurcák, perpatvarok ko­rántsem fejeződnek be a vár­va várt beköltözéssel. Sovány gyógyír a történet­ben érintett tizenkét család­nak: további 16 lakásos MESZÖV-társasház építését tervezik a járási székhelyen. De azt már se gödörbe, se lapályba" se hegyoromra nem alapozzák, hanem — ahogy hallottam — biliárdsima te­lekre. Alátmasztva régi föld­rajzi ismereteinket: misze­rint ebből van a legtöbb a Nagyalföldön. D. Szabó Miklós SZAKSZERVEZETI KONGRESSZUSRA KÉSZÜLÜNK Ketten a küldöttek közül Szolnok megyét 22 küldött képviseli a pénteken kez­dődő XXIV. szakszervezeti kongresszuson. Vannak kö­zöttük tisztségviselők, gazdag mozgalmi múlttal rendel­kezők, és olyanok is, akik viszonylag nem régen kap­csolódtak a közösség érdekeit védők, társaikért szorgal­masan dolgozók táborába. Közülük két küldöttet muta­tunk be. Előtérben a munkakörülmények Vágány Józsefné 1964 óta dolgozik a Finommechani­kai Vállalat törökszentmik­lósi gyárában. Mechanikus műszerész, csoportvezető. Vállalathoz kerülése óta szakszervezeti aktivista. Elő­ször üdülőfelelős volt, majd a döntőbizottság tagja. Ké­sőbb a műhelybizottság gaz­dasági vezetőjeként végzett társadalmi munkát, azt kö­vetően pedig műhelybizott­sági titkár lett. Most meg főbizalmi. Küldött volt a Vasas Szakszervezet kong­resszusán. Társadalmi megbízatásá­nak értelmét elsősorban ab­ban látja, hogy hozzájárul az üzemi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javí­tásához. Segít abban, hogy megkapjanak mindent, ami a törvényes keretek között jár nekik. Neki és a többi szakszervezeti aktivistának is része van abban, hogy a korábbinál jóval rendeseb­bek, tisztábbak az öltözők; a műhelyekben falakat húz­tak, hogy ne legyen olyan nagy a huzat, és linóleum­padló váltotta fel a beton­aljzatot. Más vonatkozásban is ér­ződik a szakszervezet hatá­sa. így például abban is, hogy a dolgozók idejében H. Gaudi Lajos, a Köny- nyűipari Gépgyártó Vállalat mezőtúri gyárának meo-ve- zetője, és egyúttal a szak- szervezeti bizottság titkára. Fiatal ember, 1967-ben vég­zett a mezőtúri felsőfokú mezőgazdasági technikum­ban. 1975-ben szerzett üzem­mérnöki oklevelet. Katona- korában vették fel a párt­ba. A szakszervezettel az üzemben került kapcsolatba. Társadalmi munkát addig is végzett, — így például dol­gozott a NEB-nél és párt­propagandista is volt. 1978- tól — egy rendkívüli válasz­tás óta — szb-titkár és egy­úttal a vállalati szakszerve­zeti bizottság tagja Ö is értesülnek minden — gyári vonatkozású — feladatról. Előre tudják, hogy mi a tennivalójuk. Vágányné 1969 óta egy szocialista brigádot vezet. Gazdasági vezetői tudják, hogy arra az üzemrészre mindig számíthatnak. Szo­cialista brigádjuk hetedszer küzd az aranykoszorús cím­ért. Hatszor már siker koro­názta munkájukat. Tekintve azt, hogy brigádjukban sok a betanított munkás, nehe­zen adják fejüket „a Válla­lat Kiváló Brigádja” cím­ért folyó versenybe való benevezésre. Vágányné egyébként a vezérigazgatói dicsérő oklevél mellett há­romszor szerezte meg a Ki­váló dolgozó jelvényt. Egyi­ke tehát azoknak, akiknek munkájuk alapján joguk van beleszólni az ország sorsának alakulásába. Találkozásunkkor azt mond­ta, ha szót kapna a kong­resszuson, akkor eredménye­ik felsorolása mellett az anyagellátás hibáiról beszél­ne, és arról, hogy a nők is sok olyan szakmai dolgot megtanultak, amit koráb­ban maguk sem reméltek. És aláhúzná azt, hogy a szakszervezetek a dolgozók javát akarják. küldött volt a Vasas Szak- szervezet kongresszusán. Azt vallja, hogy gyáruk dolgozói anyagilag általában megtalálják számításaikat, mégha sokat is kell dolgoz­niuk. Szakszervezeti bizott­ságuk munkájának előteré­ben ezért a tudatformálás­nak kell állnia. Több tény indokolja ezt, — köztük az, hogy a szakszervezeti poli­tikai oktatáson részt vevők aktivitása nem kielégítő. Nem ismerik teljes egészé­ben a szakszervezeti munkát sem, ezért egy részük nem látja kellően az értelmét. Ugyanakkor egyre népesebb azok tábora, akik a mun­kás lakás-építkezésben, a sportpálya létesítésében és egyéb ügyekben való aktív közreműködése révén mind­inkább felismerik a szak- szervezetben rejlő erőt, be­csülik és támogatják azt. Számuk még inkább gya­rapszik annak felismerésé­vel, hogy a mezőtúri gyár­ban sem történik egyetlen nagyobb horderejű intézke­dés a szakszervezeti bizott­ság véleményének kikérése nélkül. A gyár vezetősége partnernek tekinti a szak- szervezeti bizottságot. Ez azért is fontos, mert a kollektív szerződés a vál­lalattól a helyi gyár hatás­körébe utalta az alapvető kérdéseket. így például az alkalmazott bérfonmát, a munkaruha kihordási idejé­nek meghatározását, a mun­kásszállítást, és még sok mást. A partneri kapcsola­tok sokat jelenthetnek a dolgozók érdekvédelme szempontjából is. Jövőre például kéthetes karbantar­tásra leáll a gyár. A szak- szervezeti bizottság máris szorgalmazza, hogy mielőbb döntsék el, kiket foglalkoz­tatnak akkor, kiket kell sza­badságra küldeni, hogy azok idejében ennek megfelelően szervezhessék elfoglaltságu­kat. H. Gaudi Lajos kifejtette, hogyha szót kapna a szak- szervezeti kongresszuson, akkor a vidéki ipartelepí­tésről és annak vonzatáról, a szakmunkásképzésről be­szélne. A vidéki üzemek nagy gondja ugyanis az, hogy sok náluk az általá­nos iskolát el nem végzett dolgozó. Gondot okoz az is, hogy a felnőttek részére szakmunkástanfolyamot csak legalább húszas létszám ese­tén indít a szakmunkásképző intézet. Az övékéhez hason­ló jellegű üzem viszont nincs a környéken, nehéz a nagyobb létszám összehozá­sa. A vállalkozókedv emiatt is csökken. Vagy ott van a második szakma megszerzé­se. Azt is egyszerűbbé le­hetne tenni. Nem lehet előre tudni, hogy H. Gaudi Lajos szót kap-e a kongresszuson. Az viszont joggal remélhető, hogy a felszólalók a jövőt formálva gondokról, felada­tokról is szólnak az ered­mények mellett, a kong­resszus ezért is számíthat széles körű figyelemre. S. B. A gazdasági vezetés partnereként Egy év után Már megint a Pecze fivérek! Tavaly egy olvasói levél nyomán találkoztam először a Pecze fivérek problémájá­val. A két húsz év körüli fia­talember a homoki Gyógy­pedagógiai Intézetben fejezte be, a kisegítő iskolát, amely a közepesen értelmi fogyaté­kos gyermekek nevelésével foglalkozik. Miután kikerül­tek az intézet védő szárnyai alól, Kenderesre költöztek a szüleikhez, tapasztalataim szerint meglehetősen elha­nyagolt körülmények közé. Édesapjuk, aki leszázolékolt nyugdíjas, a tavaly megje­lent riportban arról beszélt, hogy szívesen elengedi imbe- cilis (közepesen értelmi fo­gyatékos) fiait bármelyik szociális foglalkoztató inté­zetbe. Kenderesen ugyanis nem vállalhatnak — nem is kaphatnak — munkát, csak ha állandó felügyelet mel­lett dolgoznak. Hiába nyúj­totta ki feléjük segítő kezét a helyi termelőszövetkezet, hiába szeretett volna jobbí­tani a helyzetükön a tanács, az apa gyakran változtatta álláspontját, és nem engedte a két fiút se intézetbe, se dolgozni, mondván, hogy el­viselhetetlen lenne számára, ha kinevetnék a gyermeke­it. A minap a kíváncsiság is­mét elvitt Kenderesre. Koncz Sándorné, a nagyközségi ta­nács igazgatási csoportveze­tője sajnálkozva elmondta, hogy bizony semmi változást nem hozott az elmúlt egy év a fiatalemberek életében. A tanács kérte a dunakeszi szociális foglalkoztató inté­zetet, kezdeményezzék a Pecze fivérek felvételét. Az intézet természetesen először szeretett volna meggyőződni arról, hogy a két fiatalem­ber értelmi szintje alapján jogosult-e az egyébként zsú­folt intézetben történő elhe­lyezésre. Az apa nem volt hajlandó elvinni fiait a vizsgálatra Dunakeszire. A tanács következő lépése az volt, hogy rávették az apát, kérje a fiúk gondnokságba vételét. Ehhez a karcagi kórház pszichiátriai osztályá­nak véleménye, vizsgálata kellett. Megállapították, hogy Pecze Ferenc és István gond­nokság alá vehető. Hogy ki lett a gondozójuk? Az édes­apa. Vagyis tulajdonképpen minden maradt a régiben. Igaz, hogy a fiúk „jól meg­vannak” otthon, de az is igaz, hogy így aligha válik belőlük a társadalomba, mégha csak félig is, de be­illeszkedő ember. Erőszakkal persze nem le­het kiragadni a két erős testalkatú, az egyszerű fizi­kai munkára alkalmas fia­talembert a családból. A kör bezárult. A megyei tanács vb mű­velődésügyi osztályának ada­tai szerint, amelyek a me­gye három gyógypedagógiai intézetének adataira épülnek, körülbelül kétszázan lehet­nek azok a 15 és 30 év kö­zötti fiatalok, akik imbecili- sek, vagyis szociális foglal­koztatóban elhelyezhetők. Az ország ilyen jellegű intéze­tei azonban megteltek. A kétszáz közepesen értelmi fogyatékos fiú és leány te­hát kallódik, megfelelő irá­nyítás, azaz intézeti háttér segítségével „valamit még ki lehetne hozni belőlük”. A megyei tanács egészség- ügyi és szociálpolitikai osz­tálya — az ő kérésükre ké­szült a művelődésügyi osz­tály kimutatása — kezdemé­nyezni fogja egy, a megyé­ben felépítendő szociális foglalkoztató intézet létesí­tését. Na, de hol van az még.. .! Addig viszont a homoki, a kisújszállási és a karcagi gyógypedagógiai intézetek „újratermelik” a nagyrészt elkallódásra kárhoztatott im- becilis gyermekeket. Mit lehet tenni? Azt hi­szem, csak egyetérteni Var­ga Mihállyal, a megyei ta­nács egészségügyi és szociál­politikai osztályának cso­portvezetőjével, és szorgal­mazni a szociális foglalkozta­tó intézet mielőbbi megépí­tését. B. J, #4ESZÖV-házépitések zökkenőkkel tó-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom