Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-09 / 288. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. december 9. Szakszervezeti jogsegély Szolgálat az emberekért Ragaszkodnak szakmájukhoz, szeretik a rendőri munkát Kéttűs hivatás vonzásában Beszélgetés önkéntes rendőrökkel Horváth Sándor: Még a gépkocsikból is köszönnek Mindennap találkozunk velük. Ha elromlik a jelzőlámpa, irányítják a forgalmat, ott vannak a közlekedési ellenőrzéseken és a futballmeccseken. Nem viselnek egyenruhát, csupán karszalag jelzi, hogy önkéntes rendőrök. Ügyelnek a rendre és a közbiztonságra, s mindezt szabad idejükben vállalják. Az emberben akaratlanul is felvetődik a kérdés, miért? Horváth Sándor, a MÁV Járműjavító lakatosa 26 éve önkéntes rendőr. — Jóleső érzés, ha segíteni lehet az embereknek. Eligazítom őket, ha nem tudják, hol van valamelyik utca. Baleseteknél nagy pánik szokott lenni, az emberek össze-vissza rohangálnak, s közben eltapossák a nyomokat. Ilyenkor nekünk kell vigyázni a baleset helyszínére. Sok embert ismerek sokan ismernek, még a gépkocsikból is köszönnek, intenek, ha éppen a forgalmat irányítom. Balogh Lajos már nyugdíjas, de még dolgozik — a MAV-kórházban kertészként, ö is régóta önkéntes, huszonnégy éve. Egyetértőén bólogat Horváth Sándor szavaira. — Én is csak ezt tudom mondani, nem lehet ímmel- ámmal végezni ezt a munkát. Mindketten a szolnoki Járási-városi Rendőrkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályának önkéntes rendőrei. Balogh Lajost már közlekedési szakemberként is ismerik a megye városaiban, falvaiban. — Évekkel ezelőtt sokszor tartottam előadást — meséli. — A közlekedésről nem lehet eleget beszélni. Hiába ismeri valaki a szabályokat, ha nem tartja be őket. Miért hajtanak a tilosba, miért járnak kopott gumikkal, miért hajszolják úgy a kocsit, mintha verBalogh Lajos: Miért hajtanak a tilosba? senyautó lenne? — sorolja nekitüzesedve. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Csengeri József is, ó a legfiatalabb, hiszen nyolc évvel ezelőtt lépett be az önkéntes állományba. A szolnoki Petőfi Sándor Szakmunkásképző Intézet szakoktatója, az önkéntes rendőrök ifjúságvédelmi csoportjának vezetője. — Nálunk havonta négy óra a szolgálati idő. De én nem számolom a szolgálatban töltött' órákat. Csengeri József pártmunkaként vállalta ezt a megbízatást, s ma már az iskolai nevelőmunka — és azoknak a fiataloknak a támogatása, akik intézetben nevelkedtek, vagy akik felett már bíróság ítélkezett — szinte kiegészítik egymást. — Olykor-olykor nálunk is előfordul lopás vagy hasonló eset. Nehéz közelkerülni ezekhez a gyerekekhez. Könnyebb volna csak büntetni, mint megérteni őket, a helyzetüket, és persze segíteni nekik. Az osztályfőnökökkel számon tartjuk a veszélyeztetett helyzetű fiatalokat. Elbeszélgetünk a szüleikkel, s végső esetben a kollégiumba helyezzük a gyereket. Ez az egyik oldal. A másik: sokat beszélnek a fiatalkorúak bűnözéséről. És tulajdonképpen miről van szó? Lopnak, csavarognak. Sokszor azért, mert rosszul érzik magukat otthon, az iskolában, nem találják meg a helyüket, önmagukat. Az ifjúságvédelmi csoport tagjai felkeresik azokat a gyerekeket, akik már „elkövettek valamit”. Elbeszélgetünk velük, az élet dolgairól, a munkahelyről, a szülőkről, megpróbálunk Csengeri József: Megérteni őket és persze, segíteni segíteni, és meggyőzni őket arról, hogy az élet értelmét nem kocsmákban, aluljárókban kell keresni. — Pedagógus az iskolában, és azon túl, a szabad időben is. No és otthon a három gyerek. Nem sok ez egy kicsit? Fejét rázza. — Nem. Én világ életemben arra vágytam, hogy pedagógus legyek. Csengeri József, tehát mint önkéntes rendőr is a munkájánál, szakmájánál marad. Horváth Sándor, aki lakatos, és Balogh Lajos, aki régebben motorszerelőként, most pedig kertészként dolgozik, egészen más feladatokat vállalnak, amikor felteszik a karszalagot. — Melyik az erősebb vonzerejű hivatás? A munkahelyi vagy ez? Horváth Sándor úgy érzi, mind a kettő. — A hivatásos rendőri állományba csak azért nem léptem be, mert ragaszkodom a szakmámhoz is, de szeretem a rendőri munkát is. A családra kerül a sor. Mit szólnak a gyerekek, az asszonyok ahhoz, hogy a férj szabad idejében is dolgozik? > — Csak a magam példáját mondhatom, — így Csengeri József. — A feleségem, gyerekeim megértik, hogy én ezt a munkát szeretem, és csinálom munkaidőn túl is. — Mi már odáig jutottunk — emeli fel ujját Balogh Lajos, — hogy a feleségem figyelmeztet, ha elfelejtem, hogy szolgálatba kell menni. Maradék szabad idejüket igyekeznek okosan eltölteni. Horváth Sándor például fotózik, Csengeri József hobbitelkén kertészkedik, összenéznek Balogh Lajossal, egymásra talált a két kertész. Van tehát közös téma bőven, az önkéntes rendőri munka és a kertészkedés is. Paulina Éva Arcok villannak elém: embereké, akik élethivatásuknak, munkájuk legfőbb értelmének tartják, hogy segítsenek az erre rászorulóknak, és bajbajutottaknak, akiket a végső elkeseredés határán az önzetlen embertársi támogatás húzott ki a csávából. Balesetet szenvedett testi és lelki nyomorékokra gondolok, akik a meghatottságtól sírva hálálkodtak a szakszervezet jogászának, hogy megadta nekik azt a segítséget, azt az együttérzést, amit a vállalatuktól hiába vártak. Utánajárt az ügyüknek, ingyenesen képviselte őket a bírósági tárgyaláson, mentesítette őket a hivataljárás ilyenkor különösen kellemetlen kényszerétől. Intézte a rokkantnyugdíjat, a kártérítést, bátorította, biztatta őket az újrakezdésre, a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra. Mondhatná valaki: nincs ebben semmi különös, hiszen azért alakították néhány éve a szakszervezeti jogsegély- szolgálatokat, hogy ingyenesen jogi támogatást, képviseletet biztosítson a bajba jutott, valamilyen problémával küszködő dolgozóknak. Sorra alakultak — és alakulnak még napjainkban is —. a szakszervezeti jogsegélyszolgálatok. amelyek segítségét ma már gyakorlatilag valamennyi dolgozó, sőt a nyugdíjas és a szakmunkástanuló is igénybeveheti. Ha a saját vállalatánál még nem szervezték meg, akkor elmehet a területileg illetékes szakszervezethez (a szak- szervezetek megyei, illetve budapesti tanácsához.) önálló jogsegélyszolgálat működik ezeken kívül még az ágazati-szakmai szakszervezetek központjaiban is. Szóval,, sorra alakultak a jogsegélyszolgálati irodák, de már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, amit az elFácánvadászat Sikeres volt a hagyományos karácsony ölőtti fácánvadászat a Balatonnagybe- reki Állami Gazdaság rezervátumában. NSZK-beli, osztrák és angol vendégek csaknem 10 000 fácánkakast kerítettek puskavégre. Egy-egy nap alatt 1500—1600 szárnyas sorakozott egymás mellett a terítéken. A sikeres vadászat a céltudatos számyasvad-tenyésztésnek köszönhető. múlt évek tapasztalatai még egyértelműbbé tettek; itt többről, másról van szó, mint egy újabb irodáról, hivatalról. A jól működő, eredeti rendeltetésükhöz hű jogsegély- szolgálatok ugyanis szerves részei a szakszervezeti mozgalomnak, s abba beépülve sajátos és fontos karakterrel gazdagítják a szakszervezetek érdekképviseleti-érdekvédelmi tevékenységét. Az emberek különféle ügyesbajos dolgainak szervezett munkahelyi intézésével nemcsak a hivataljárások miatt egyébként eltékozolt munkaidőt lehet megtakarítani, hanem rendkívül fontos szerepe lehet ennek a jó munkahelyi közérzet megteremtésében is. Aki érzi, hogy törődnek a dolgával, leveszik a válláról különféle ügyei elintézésének terhét, az nyilván nagyobb kedvvel, lelkesedéssel tevékenykedik, mint az, akit munka közben is befejezetlen ügyei, hivatali elintézendői izgatnak. A jogsegélyszolgálat nem hivatal, nem iroda, legalábbis nem szabad annak lennie. A tapasztalatok azokat igazolják, akik már kezdettől fogva hangsúlyozták; jogsegélyszolgálat csupán attól még nem jöhet igazán létre, hogy az iroda ajtajára kiírják a nevét és a félfogadási időt. Nem elég a dolgozókra, a panaszokra várni, már csak azért sem, mert régi tapasztalat, hogy többnyire éppen azok az emberek nem mernek, vagy nem akarnak bekopogni az ajtón, akik leginkább szorulnának rá a támogatásra, segítségre. Ezért az a jogsegélyszolgálat dolgozik jól, amelynek vezetője nem átall lemenni az üzemekbe a dolgozók közé és a szakszervezeti bizalmiakat is bekapcsolja a kérdez- getésbe, a panaszgyűjtésbe. Sok jó módszer alakult már ki arra országszerte: miként lehet megkönnyíteni Sorra megvalósultak a Balaton zalai partszakaszán és a Zala folyó vízgyűjtő területén a magyar tenger vízvédelmét szolgáló idei tervek, s eredményesek voltak azok az akciók is, amelyeket a helyi tanácsok kezdeményeztek a tópart és az az ügyintézést. Itt vannak például a tanácsi ügyek, amelyekből szinte valamennyiünknek jut héhány évről évre. Ahol a jogsegélyszolgálat jól megszervezi a dolgot, egyszerre akár száz ember egyfajta ügyét is elintézheti. Jobb ez a tanácsnak is, mert nem kell mindenkivel külön tárgyalni, a beadvány kitöltésének módját elmagyarázni: nyilván a tanácsi ügyintézők is könnyebben szót értenek a szakemberrel, a jogásszal, a jogsegélyszolgálat vezetőjével. Sok esetben a jogsegélyszolgálat már azzal is mentesítheti a dolgozót a felesleges hivataljárástól, hogy szakszerű felvilágosítást, tanácsot ad, beadványt, vagy ügyiratot szerkeszt. A jogsegélyszolgálatok egyre jelentősebb szerepet töltenek be: ezt bizonyítja, hogy az ezekben a hetekben zajló szakszervezeti kongresszusokon is sok szó esett róluk. A dolgozókról való szakszervezeti gondoskodás fontos új intézményéről van szó, amely csakis akkor töltheti be hivatását, ha e sajátos feladat ellátására alkalmas emberék csinálják. A szakszervezeti jogászokkal szemben nemcsak az a követelmény, hogy szakszerű, közérthető felvilágosításokat adjanak, pontosan ismerjék és helyesen értelmezzék a jogszabályokat, hanem az is, hogy értsenek az emberek nyelvén, tudjanak bizalmat teremteni maguk körül. Itt ugyanis nem egyszerűen jogászi, hanem egyszersmind politikai munkáról van szó. amelynek hatása túlmutat egy jogi felvilágosítás vagy tanácsadás keretein. Ez a szolgálat az emberekért született, az emberekért van, s csak akkor méltó nemes feladatához, ha ezt soha nem téveszti szem elől. — D. A. — üdülőterületek tisztasága, kulturáltságának növelése érdekében — állapították meg tegnap azon a zalaegerszegi tanácskozáson, amelyen a vízügyi és tanácsi vezetők a Balaton védelmében folytatott munkát értékelték. Eredményes akciók a Balaton védelmében Dolgozni Jó A maróé Varga Imre vagyok, nős, egy kislány apja, nagyon szeretem a családomat. Ez az első. Édesapám téesz- tag volt, most rokkantnyugdíjas, édesanyám a földműves szövetkezetben dolgozott, mint konyhalány. Most a téesz kertészetében dolgozik. A gyerekkoromból nem sok maradt bennem. Harmadikban rossz társaságba keveredtem, elcsavarogtunk a napköziből, verekedtünk, veszekedtünk. De azért jól tanultam. Mint tizennégy éves gyermek, nem tudtam, milyen pályát válaszszák. Mindenáron pénzt akartam keresni, hogy a terhet levegyem a szüleim válláról, mert ők nagyon sokat dolgoztak értem, és a húgomért. Ezért jelentkeztem ipari tanulónak. Erre a tanáraim fölháborodtak, miért nem tanulok tovább. De én makacs voltam, marósnak tanultam. Jó társaság volt az osztályunk, még most is emlegetik, négyes-ötös tanulók voltunk. Levizsgáztam, és rettentő nagy lelkesedéssel* vetettem bele magamat a munkába. A SZIM karcagi gépgyárába kerültem. Jól kerestem.. Földobott a munka. Otthon nyúlásztam, malacokat etettem, kevés idő maradt szórakozásra, művelődésre, nem utaztam, semmit sem láttam a világból, még Magyarországból sem. Nem tudtam elképzelni a világot nagyban. Valahogy mindent becsületesebbnek gondoltam. Gyümölcsös, szőlős vidékre kerültem katonának, láttam, hogy ott mennyivel jobban élnek az emberek, mint nálunk. Ott egy tizennyolc éves gyerek már kocsit kap maga alá. Akkor kezdtem már sejteni, hogy körbe kell nézni a világban. Hetvennyolcban kaptam egy négyezer forintos utalványt a jó munkámért: Olaszországba utaztam belőle Amikor átértünk a határon, majd hanyatt estem: olyan gyönyörű, rendezett vidéket láttam. Minden kis földdarab megművelve, szemétkupacot nem láttam, nagyon szépen építkeznek. Akkor elkeseredtem: miért nem építkezünk mi ilyen változatosan? Miért csinálunk mindenhol szemétdombot? Hónapokig töprengtem ezen. Sokat kellett túlóráznom. Amikor ez hónapokon, éveken át megy, a tizenkét óra meló után az ember örül, ha beleeshet az ágyba. Nincs ereje egy könyvet elolvasni. Pedig kéne. Gyerekkoromban rengeteg könyvet olvastam. Még az iskolapad alatt is, suttyomban. Most nagy űrt érzek magamban, műveltségemet tekintve. Fájdalom is. Az én önérzetemet sérti, mikor azt mondják, hogy nálunk a munkások nem akarnak művelődni. Vagy nem dolgoznak jól. Le merem fogadni, hogy az a nyugatnémet vagy mit tudom én milyen munkás, nem különb mint mi. De nem szeretjük, ha egy tanácskozáson a fehérköpenyesek külön húzódnak a kékruhásoktól. A világegyetemben az emberi élet egy pillanat. Még annyi sincs. Ez alatt a kis idő alatt valami értelmes dolgot kellene csinálni. Értelmesen kellene élni. Amikor megismerkedtem a feleségemmel (úgy két évig jártunk együtt), tervezgettünk sokat, hogy berendezünk egy kis fazekasműhelyt, ahol eldolgozgatunk egymás kedvére. Mert a feleségem fazekas a karcagi Agyagipari Szövetkezetnél. Meg is csináltam a korongot, próbálgattam is. Meg tudnám tanulni. Akkor jött haza Győr- fi Sanyi, a sógorom. Szobrászművész. Elhívott néha segíteni bronz- öntéskor. Aztán eljártam magamtól is. Megszerettem nagyon azt a munkát, sok időt áldoztam rá, hogy megtanuljam. Csodálom is, hogy a feleségem egyáltalán eltűrte. Reggel elmentem dolgozni hatra az üzembe, ott melóztam este hatig, utána mentem a szobrászműhelybe a sógoromhoz, dolgoztam este nyolc—kilenc óráig. De ez sokszor volt, egész héten ment, zsinórban. A következő héten meg éjszakás voltam: rettenetesen -kifáradtam, testileg is, idegileg is. Éreztem, hogy ez így nem megy, változtatni kell. Elmentem a HTV-hez dolgozni: ott jobb lett, mert egy műszakban voltam, hazamentem, megebédeltem és utána egyből irány a szobrászműhely, dolgozgattunk hét—nyolc—kilenc óráig is. Eleinte csak figyelgettem, ellestem az alapfogásokat. Rengeteg szabad szombatom, vasárnapom ráment. Borzasztóan szeretek itt dolgozni! Most kezdem érezni igazán, hogy ember vagyok. Hogy ilyen is van. Hyen gyönyörű, alkotó munka. Engem régen foglalkoztat a fa megmunkálása. Nyolcadik után nemcsak marósnak, hanem asztalosnak is jelentkeztem, -de amikor ide fölvettek, a fa valahogy kimaradt az életemből. De a fák iránti szeretetem az nagyon él bennem ma is. Szeretnék bútorokat készíteni, fát faragni. Annyira gátlásos vagyok, hogy amit eddig faragtam, nem mertem megmutatni senkinek. Még csak nem is említettem. Jó lenne valami szépet csinálnom. Régebben, ha például otthon csinálni kellett valamit, ideges voltam, más munkákhoz nem értettem. Még egy polcot is nehezen hoztam össze Mióta a szobrászműhelyben segítek a sógoromnak, még az önbizalmam is megnőtt. Univerzálisabb lettem. Sokat tanultam. Dehát akarunk egy másik családot is, meg saját otthont. Előre félek, mi lesz, ha ennyi munkához még a házépítés is hozzájön! Olvasni is sokat kellene. De minden nem fog menni. Ettől félek. Pedig van akaraterőm, sokat dolgozni. Mikor a kis családomra nézek, mindig eszembe jut, hogy miért dyen a világ? Meddig lesz béke? Minek halmozni azt a millió fegyvert? Mi lesz jövőre? Húsz év múlva? Ez nagyon fontos. Én is most kezdek igazán ember lenni. Egy világot építek magamban. Most már tudatosan. Nagyon boldog a házasságom, még egy rossz szavunk sem volt egymáshoz. Erre vágyok. De teszek is érte. Egyik részről ez nyújt biztonságot nekem, másik részről pedig a munka. Mert sokat vívódok: hogyan kellene élni? Most már esténként előveszek egy-egy könyvet, olvasok. Én mindig a túlóra ellen voltam. Tiltakoztam ellene, nem szerettem. Azt mondtam, hogy ha én nyolc órai munka után még dolgozni akarok, megtalálom a módját. De marósból nekem elegendő a nyolc óra. Inkább veszek egy kertet és ott dolgozom. Ha túlórázom, este fél nyolc körül érek haza. Csakhogy én szívesebben dolgoztam ez alatt a szobrászműhelyben. Mert új dolgokat ismerek meg. Mert nagyon nagy örömet jelent ez a munka. Nagyon szeretek dolgozni! Szeretek szép dolgokat csinálni. Nekem az kell, hogy gyönyörködtessen a munka. Gyönyörködtet a maró munka is. Sok örömet jelentett az nekem. Fogaskerekeket és különböző gépalkatrészeket csinálni, rettentő változatos valami. Olyan százharminc százalékot teljesítettem mindig. Dehát elég ebből a nyolc óra! Gyarapodni akarok, de nem csak anyagilag! Élményekkel is! A szép, változatos munka nekem élmény. Milyen szép bronzot önteni! Maradandó dolgokat készíteni. Szellemileg is gyarapodni akarok én! Hogy jobban értsem a világot. Körmendi Lajos
