Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-25 / 302. szám

1980. DECEMBER 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Akikről a legtöbbet olvastunk Olimpiai évet zártunk 1980-ban. Olyan esz­tendőt, amikor amúgy istenigazában neki- durálta magát a sportvilág. Nem könnyű a felszínen maradni azoknak, akik nagy célt Gondolatban egy másik kontinensen P aróczai András, a Szol­noki MÁV MTE kö­zépfutója kissé az utazás lázában ég, így alig­hanem a helyében magam is inkább a „jövőre em­lékeznék”, mintsem a múlt­ba tekintenték vissza. Ja­nuár 5-én Németh Miklós­sal, Pál Ilonával és edző­jével, Balassi Péterrel nagy útra indul: másfél hónapon keresztül versenyez majd Űj-Zélandban. Ausztráliá­ban és az Egyesült Álla­mokban. És ez egy világot járt embernek is számít. Talárt az előre megidézett honvágy teszi, hogy a 80-as 'évre való visszaemlékezés hullámai jobbára a család­ja körül gyűrűznek. Pedig hát elmondhatná, hogy mi­lyen nagyszerű sikert ara­tott a Budapest Nagydíjon, ahol alaposan megjavította Szentgáli országos csúcsát, beszélhetne válogatott via­dalokról, ahol nem vallott szégyent. — Most az foglalkoztat, hogy a fiam december 23- án volt másfél éves. Tün­dér kölyök, bár a . felesé­gem kosárlabdázik a MÁV MTE csapatában, a srácot ki nem adjuk a kezünkből. Egyik nap az atlétikai pá­lya szélén várja az edzések végét, másnap a kosárlab­dázók tréningjeit bámulja tágranyílt szemmel. Hogy milyen fogékony a fiam. mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogyha labdát lát. meg sem próbál belerúgni, azonnal kézbe veszi. Fele­ségem, Nádas Magdi, kö­zépiskolás korában NB I-es csapat tagja lehetett vol­na, hiszen Törökszentmik- lósról az MTK-hoz hívták. Nem ment, de a nosztalgia megmaradt benne; most Szolnokon szeretne néhány élvonalbeli mérkőzésen kez­dő ember lenni. Ezért vál­laljuk közösen a tréningek mellett a gyermeknevelés terhét. Persze azért a csa­ládban az első az atlétika: nekem illene jól szerepelni végre, úgy, ahogy azt vár­ják tőlem, és csak a má­sodik helyen áll a kosár... — Hogy mit várok a jö­vő esztendőben? Az 1.46.11 perces csúcsom most már egészen más helyre rang­sorol a nemzetközi mezőny­ben. Figyelnek rám, nem lehetek „nyuszi”. bízom benne, hogy a jó időered­mény talán az önbizalma­mat is megnöveli majd. Ügy érzem, ez az' országos rekord még jobb is lehetett volna, hiszen a Népstadi­onban a felvezető verseny­társam kissé lassította az iramom, úgy 450 méter tá­ján, aztán a hajráig én vol­tam az élen, ami semmi­képp nem kedvező szá­momra. Ügy gondolom, az elkövetkezendő atlétikai idényben nem nekem, ha­nem az ellenfeleimnek lesz idegeskedni valójuk. Még egyszer nekirugaszkodik A z állandóan önmagával vívódó Bondor István, mezőtúri skeetlovő egyrermásra ahhoz az ötka­rikás versenyhez kanyaro­dik vissza, ahová nem sike­rült kijutnia. És a marcona puskás most árulta el azt is, hogy sírva fakadt, mi­kor meghallotta hírét, hogy lemaradt a Moszkvába in­duló gépről. — Volt időm mérlegelni az eseményeket. Igazán sen­ki nem vádolhat azzal, hogy felindult vagyok. De most is csak azt mondom, amit a hír hallatán: igazságtalan­ság volt, ami velem történt. Kimaradtam az olimpiai ke­retből, és miközben Moszk­vában dörögtek a fegyverek, én idehaza két versenyen is túlszárnyaltam az olimpiai bajnok 196 korongos telje­sítményét. Előbb 197-et, majd 198-at lőttem, — és ezzel... de hagyjuk, ha egy­szer nem bíztak bennem a szakvezetők, hiába magya­ráznám bárkinek, hogy mi­re lettem volna képes. — Tudom, sokan azt mondják, pszichológiai kór­eset vagyok. Külföldön és a nagy versenyeken nem min­dig tudom hozni a formá­mat. Legutóbb éppen a sa­ját túlbuzgajmam miatt ke­rültem hátrányos helyzetbe. Az országos bajnokságon va­lamennyi versenyzőtársam­nak a háta mögött álltam, segítettem minden idegszá­lammal a jó szereplést. „Ide figyelj, alá lőttél, mellé lőt­tél, fölé lőttél.. A’ Aztán magam is beálltam a lőállás­ba, és 150 lehetséges találat­ból mindössze 143-at tudtak regisztrálni. Mondhatnám, hogy szakadt az eső. hideg volt, de hát ezt a későbbi győztes is elmondhatja. Ab­ban viszont lehet valami, hogy egy-egy akadályon ne­hezen tudok túllendülni. Ezen a versenyen történt, Labdarúgó teremtorna Szombaton és vasárnap Szolnokon a tiszaligeti sport- csarnokban labdarúgó teremtornát rendeznek ifjúsági és serdülő csapatok részvételével. Indul az SZMÄV MTE, a Lehel SC, a Mezőtúri Honvéd, Karcag, a Szolnok Városi Sportiskola csapata, valamint Szolnok megye ifjúsági és serdülő válogatottja. A mérkőzések mindkét nap 10 órakor kezdődnek. tűztek maguk elé. Megyénkből ebben a „rá­zós” évben is többen felhívták magukra a közvélemény figyelmét. Róluk esik szó a kö­vetkezőkben. hogy a hét hibából hatot az ötös álláson követtem el. Pedig semmivel sem nehe­zebb mint a többi, de ha az ember már szorongva lép be egy lőállásba, talán jobb, ha ••le is teszi a fegyvert. — Hogy hazagondóltam volna a családomra? Erről szó sincs, hiszen az országos bajnokságra a feleségem is felutazott a három gyerek­kel. Egyébként ő mondta az olimpia után, hogy hagyjam abba a versenyzést, nem hi­ányzik nekem még egy csa­lódás. Sokáig úgy volt, hogy rá hallgatok. Aztán most is­mét benne vagyok a váloga­tott keretben, Talabossal, Sosztolával és klubtársam­mal, ifj. Schupkegelíel. Kö­vetkezik az Európa-bajnok- ság, aztán világbajnokság Dél-Amerikában. — ígérjek valamit? Min­dent elkövetek, hogy kijus­sak a világbajnokságra,. Az­tán ott... Tudom, hogy vég­re valami nagy eredmény­nyel kellene szolgálnom azoknak, akik bíznak ben­nem. tént bajunk, s az incidens után kíséretet is kaptunk. Pető egyébként szigorú időbeosztással él. Hajnali öt­kor kel, hattól kilencig ed­zésre jár, tíz órától kettőig a Járműjavítóban dolgozik, a szakmája hegesztő. Délután háromtól hétig újabb edzés, ha Nagy György, a mestere terembe viszi őket, nyolcig tart a foglalkozás. A hétvégi pihenőt a futás jelenti a Mát­rában, a hegyek között. Vá­E csekiné Juhász Erzsé­bet, a Szolnoki MÁV MTE atlétája számára inkább csalódást, mint örö­met hozott az idei év. Hogy miért ? — Többet vártam — emlé­kezett vissza. — A télen az olimpia miatt a 100 és 200 méteres távról átálltam a 400 méterre. Balasi Péter ed­zőmmel úgy véltük, hogy ha másként nem, de tartalék­ként kijutok a moszkvai olimpiára. Őszintén megmon­dom, nem nagyon akartam a négyszázat, rossz tapasztala­taim voltak. Nem bíztam benne, nem ás szerettem és elfáradtam. A viperák nem jöttek E z már csak így van: az ember a szépre emlé­kezik — pontosabban nem szívesen gondol vissza arra, ami kelletlen volt a számára. Szalai József, a Szolnoki MÁV MTE atlétája valósággal szétdúlta a ma­gyar csúcslistát. Ifjúsági lé­tére felnőtt rekordokat javí­tott, — már Moszkvában is — aztán itthon átlépett egy bűvös határt, az 50 másod­percet, ami a 400 méteres gátfutásban nemzetközi mér­cével mérve is valami... Annyira valami, hogy ez­zel az év ifjúsági sportolója lett atlétikában szerte e ha­zában, de eredménye 1980- ban az ifik között a nagyvi­lágban is a legjobb volt, és az ifjúsági világcsúcstartó Harold Schmidt is mindösz- sze három század másodperc­cel szárnyalta túl — még 1979-ben — a 49.64 másod­perces rekordját. Ha szá­molni kezdenénk, Szalai a felnőtt csúcs mellett megja­vította az ifi rekordot, ami persze megyei felnőtt és ifjúsági csúcs, meg aztán — egyszóval valóságos csúcsfű- zér jönne ki ebből a négy számból álló időeredmény­ből. És mégis... Az olimpiára nem szívesen emlékezik vissza Szalai József. Pedig hát valójában nem hozott számára csalódást Moszkva. Amikor egy sztorit kérünk, inkább a franciaországi ma­gaslati edzőtáborozásra tere­li a szót. Talán azért, mert Fonté Remo még az ötkari­kás versenyek előtt volt. — Mesébe illő környezet­ben, 1930 méter magasban végeztük a napi edzéseket, edzőmmel Kocsis Istvánnal. A mester is anorákat öltött, és velem együtt futkározott a zegzugos ösvényeken, vi­rágos tisztáson. Éterien tiszta volt a levegő, igaz, az oxigén lehetett volna egy kicsivel több is, de hát ép­pen az volt a felkészülés cél­ja, hogy szokjuk a hiányát. Három napon keresztül ba­rangoltunk az erdőkben, 150—200 méteres heves vág­tákat végezve, majd 500—600 métert gyalogolva. A negye­dik napon aztán lemerész­kedtünk: a városba. Az első, ami a szemünkbe ötlött, egy hatalmas tábla volt, ami ar­ra figyelmeztette a termé­szet szerelmeseit, hogy vi­gyázzanak ott fenn, a magas­ban, ahol mi nap mint nap keresztbe-kasul futkároztunk, viperaveszély van. Hogy a felszólítás után hány felkiál­tójel volt, már meg sem tudtam számolni. Később egy szakkönyvből kikerestük, milyen veszéllyel jár a hül­lő harapása, és bizony, ab­ban az öt percen belül be­következő halál is szerepelt. Mit mondjak? Az edzőmmel együtt örültünk a megúszott veszélynek. Új beosztásban D eme József, a Vízügy SE kajakozója búcsúra ké­szül a versenyzéstől. A szakosztályt jövőre várt hatóan A-kategóriába sorol­ják, s ebben az esetben ve­zető edzőre van szükség. De ha mégsem, akkor is szük­ség van olyan szakemberre, aki átfogja, irányítja és el­lenőrzi az edzők munkáját, hiszen összevonták a Vízügy SE és a városi sportiskola szakosztályát, hozzájuk tar­tozik Mezőtúr és Tiszafüred kihelyezett szakosztálya is. így összesen kétszázötven versenyzőt tartanak nyilván. Kunszentmártonban is terve­zik egy szakosztály létreho­zását. Ebben az esetben három­százra növekszik a verseny­zők létszáma, és összesen tíz edzőjük lesz. A vezető edzői beosztást Deme József kap­ja. Üj helyzet, felelősségtel­jes, nagy tapintatot igénylő hivatás. — Versenyző korbmban, a tizenhat év alatt sok tapasz­talatot gyűjtöttem — mon­dotta. — Aztán szerettem volna, ha a válogatott ke­retben a városból, a szak­osztályból társaim lettek volna, hiszen Szolnok, a le­hetőségeiből adódóan többet érdemel. Sokszor törtem a fejem, hogy mit és hogyan lehetne másként, még job­ban csinálni. Régóta foglal­kozom az edzősködés gondo­latával is ,A segédedzőit pél­dául nem kellett volna, de elvégeztem, mert érdekelt. Befejeztem a kétéves kö­zépfokú edzői tanfolyamot, s most a TF négyéves szak­edzői tanfolyamára járok. Már korábban terveztem, de a montreali olimpia előtt nem engedtek beiratkozni. — Vannak tehát tervei, el­képzelései. — Közben sok minden történt. Sportiskolát szer­veztek, új edzőkkel gazdago­dott a sportág, s az elképze­léseim ennek megfelelően módosultak. Edzőnek újonc vagyok, de a tizenhat éves szakosztályi tagság alatt módom nyílt az edzők mun­káját megismerni. Remé­lem, nem kezdőnek könyvel­nek el. — Számít esetleges konf­liktusra, súrlódásra? — Természetes, hogy a több edző többféle felkészü­lési módszert jelent. Vannak azonban elgondolásaim, hogy hol akad változtatni, csiszol­ni való. Edzőként kell disz- tingválni, és a saját tapasz­talataimból szeretnék sok mindent érvényesíteni. Tu­dom, nem megy majd zök­kenőmentesen, sokan nem örülnek, hogy vezetőt kap­tak maguk fölé. Tudomásul veszem, de mindezek ellené­re határozottan szeretném érvényesíteni az elképzelései­met. Az eddigi szokásokból és sokszor rögtönzésekből ál­ló edzői tevékenységet igyek­szem felváltani a már fel­tárt és beigazolódott kor­szerű edzésmódszerekkel, a végrehajtásban pedig a rendszerességet és a terv- szerűséget akarom megvaló­sítani. Szeretnék hatással lenni a versenyzőkre is, re­mélem jóindulatúan fogad­ják majd a tanácsaimat. A Vízügy SE most már nagy­nak mondható szakosztályát pedig úgy felhozni, hogy a már nem növelhető személyi, tárgyi és anyagi feltételekkel is jobb eredményeket érjünk el. S a versenyzés? Deme úgy véli, a kettő együtt nem megy, az erőket nem lehet szétforgácsolni. Az oldalt írták; Pataki István — Palágyl Béla P ető István, a Szolnoki Vízügy SE kajakozója mozgalmas évet zárt az idén. Elindult minden szá­mottevő versenyen, hétszer járt külföldön, ebből három­szor Lengyelországban és az NDK-ban, egyszer pedig Olaszországban. Nagyon sok élményben volt része a 19 éves kajaikozónak, ebből gyűjtöttünk össze egy csokor­ra valót. Az egyik az NDK- ból származik. — Brandenburgban junior létemre az NDK olimpiai bajnokaival indultam egy fu­tamban. Szédületes, ahogy tudnak. Úgyszólván állva hagyják az ellenfelet, száz méter után már másfél hajó­hossz előnnyel vezettek, hi­hetetlen tempóban eveztek. De talán sikerült ellesnem valamit tőlük, amit a későb­biek folyamán hasznosítha­tok. Rómában az 1964-es olim­pia színhelyén rendezték a versenyt. — Gyönyörű hely, körben a sziklás hegyek, belül a cso­dálatosan szép vizű tó, dr. Parti János, a szövetségi ka­pitány ott nyert olimpiai baj­nokságot. Szombat volt, tár­saimmal városnézésre indul­tunk. Nyugodtan sétálgat­tunk, amikor hirtelen nagy tömeg közé csöppentünk. Tüntettek. Mi gyanútlanul szemléltük az egészet, amikor váratlanul lövöldözés kez­dődött, s ijedtünkben a fal mellé húzódtunk. Sajnos ha­lott is maradt a helyszínen, láttuk, amikor elszállították. Szerencsére nekünk nem tör­logatott kerettag, jövőre sze­retne kijutni a világbajnok­ságra, amit Angliában ren­deznek. Távlati terve pedig a tanulás: érettségi, majd ed­zői tanfolyam. Jövőre szurkolhatunk érte a Holt-Tiszán. Jó néhány ver­senyen kell kiharcolnia a VB-csapatba kerülést. Római élmények — Mindezek ellenére vál­lalta ... — A rövidtávú számokban semmi esélyem sem lett vol­na kijutni. Aztán négyszázas kerettag lettem, holott előt­te alig volt eredményem ezen a távon. Ráadásul sérülés és betegség is akadályozott az alapozásban. De az olimpiá­ra készülő szűk kerettel részt vettem Franciaországban a háromhetes edzőtáborozáson. Mikor hazajöttünk, a Moszk­vába utazás előtt néhány nap­pal egy válogatót rendeztek. Ezen dőlt el, hogy ki utazik az olimpiára. Sajnos nem volt szerencsém, rossz volta pályabeosztásom, s a rutinta­lanság is hozzájárult ahhoz, hogy kikaptam, és nem utaz­tam. De rendesek voltak a lányok, mindannyian küldtek egy képeslapot. — Ezek után milyen tervei vannak a jövőre vonatko­zóan? — Arra nem gondoltam, hogy abbahagyom az atléti­kát. Üjra a 100 és a 200 mé­teren futok, s mellette lehet, hogy 400 méteren is elindu­lok. Jövőre rendezik az Euró­pa Kupát, a 4x100 méteres váltóban szeretnék helyet kapni, s ha jól megy, talán a váltóban magyar csúcsot is javítaná. Bízom abban, hogy jövőre többet fejlődöm, mint az idei esztendőben. Moszkva helyett képeslap

Next

/
Oldalképek
Tartalom