Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-24 / 301. szám
1980. DECEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Néhány napja a Magyar Televízió elnöke kifejtette a sajtó munkatársai előtt, hogy milyen fontos, előkelő rangja van a televízió műsorrendjében a nyolc és tíz óra közötti időszaknak. Az igazi értékek helye, mindenféle tekintetben. Enyhítő körülmény Éppen ezért egyszerűen érthetetlen, hogy kerülhetett az Enyhítő körülmény vasárnap este nyolckor a televízió műsorába? Persze mondhatná valaki: odatették, ennyi az egész. Nem találtak jobbat, alkalmasabbat szórakoztatásunkra. Dehát szerzője Tabi László, a neves humorista, a gyakorlott drámaíró! Igen, csakhogy az Enyhítő körülmény egyáltalán nem tartozik a szerző jelesebb munkái közé. Sőt mindaz a gyengeség, ami elszórtan itt-ott legjobb vígjátékaiban is fellelhető, itt szinte mind együtt van, egyetlen műben. Kazán István — ő rendezte képernyőre Tabi László művét — megpróbálta ugyan ironikusan ábrázolni ezt az operettbe illő közhelyesen elcsépelt történetet, de erőfeszítései is eredménytelennek bizonyultak. Elsősorban Andai Györgyin (a szép Szi- koráné) buktak meg. mert az ő szerepfelfogása híján volt az iróniának, sőt esetenként még túl is cukrozta az egyébként édeskés szerelmi kalandot. Így azután sziruposan ragadóssá vált az is, ami talán másképpen fogyasztható lett volna. Az ő Szikoránéja inkább illett volna egy akár amerikai típusú érzelmes giccsbe, semmint egy mai tárgyú vígjá-'' tékba. Még szerencse, hogy Zenthe Ferenc valami eredetit is tudott előcsiholni soványka szerepében, tehetségéből tellett rá, így legalább azok a jelenetek, amelyekben ő játszotta a főszerepet — a „bűntény” körülményeinek kivizsgálása — valami derűt is jelentettek a néző számára. Megkockáztatom: az évad egyik legle- hangolóbb produkcióját láthattuk vasárnap este: semmi enyhítő körülményt nem találok e komédia bemutatására. Operett, oh! A Tabi-komédiából egy humorosnak szánt, többször elhangzó „szólást” azonban alaposan megjegyeztem; így hangzott: „majd kiderül, ha kiderül”. Már csak azért is, mert sok esetben ugyanez - fogalmazódhat meg az emA nyám megolvasztotta a kristálycukrot egy zománcos lábasban. összekavarta liszttel, kakaóport szórt a masz- szába, ettől csokolódészínű lett. Egy fehér térítőre öntötte, nyújtóiéval ellapította egyenlő vastagra, és kitette hűlni a kamrába. Később formás kockákra vágta. A csomagoláshoz krepp- papírt használt, úgy nézett ki az is, mint az igazi szaloncukor papírja. Anyám formás kis díszeket is sütött, úgy csillogott mind a lámpa fényénél a tojássárgájától, mint az igazi cukrászsütemény. Fenyőfánk azonban még nem volt. A piacon annyit kértek érte, hogy anyám nem tudta megfizetni, már-már úgy nézett ki, hogy az öreg akácfa mellett nőtt ágas-bogas hajtás lesz a karácsonyfánk. Szép egyenlő oldalágacskái voltak a kétéves akácfának, de hiába nézegettem minden irányból, sehogy sem tudtam elképzelni fenyő helyett az asztal közepén. — Még kettőt alszunk, — mondta anyám — és ha jók lesztek, meglátjátok, milyen szép karácsonyfát hoz a Jézuska. berben a televízió egyes műsorait nézve. Az elmúlt hét szombatján például szerepelt egy összeállítás a képernyőn, népszerű operettdalokat hallhattunk. Neves énekesek énekeltek, színvonalasan, szépen, zeneileg igazán élvezhető csokrot nyújtott át a műfaj kedvelőinek a televízió. De sajnos szerepelt ebben a műsorban egy öregasszony is, (miért kellett ebbe belekeverni szegény Patkós Irmát?) aki jóformán csak ott tiblábolt, jött-ment az egyes áriák között, mint aki maga sem tudta, hogy mitévő is legyen. És valóban: mi keresnivalója volt ebben a zenei ösz- szeállításban? Hát igen, majd kiderül, ha kiderül, gondoltam az elején, aztán amikor Patkós Irmából váratlanul primadonnát varázsolt a fodrász, a sminkes és az öltöztető, az összeállítás legvégén, kiábrándultán állapíthattuk meg: itt bizony nem derült ki semmi. Legfeljebb az, hogy jobb lett volna békén hagyni az operettet és oda nem való eszközökkel nem bizonygatni, hogy talán ez már csak az öregek szórakozása, kiment a divatból, vagy csupán nosztalgia kérdése. Ne tegyük macskakörmök közé az operettet, ha a képernyőre kerül, akárcsak néhány ária erejéig is. Fogadjuk el, az operett az operett — „óh” nélkül. Röviden Riportfilm, a pécsiek készítették, és a Falusi történet címet viselte. Mindösz- sze húsz percig tartott kedden este, mégis többet tudott elmondani mint sokné- mely hosszabb ideig tartó műfajtársa (dehát mikor volt értékmérő, hogy egy nrogram mennyi ideig foglalja le magának a képernyőt?). A riportfilm egy olyan idős asszony kálváriáját villantotta fel. szívbe- markolóan és őszintén, akit gyermekeinek felelőtlensége és a bürokrácia közönye juttatott keserves sorsára — kiforgatván őt saját vagyonából, s olyan helyre juttatván, ahol a nagyon is épelméjű idős néninek egyáltalán nem volt helye: az elmefogyatékosok társaságában. Hadd írjam ide az alkotók nevét: Jankovich Júlia szerkesztette, Füzes János volt a riporter, és Bük- kösdi László rendezte. Megérdemlik: az éjetet hozták a képernyőre nagyon is emberi szándékokkal. V. M. De én már tudtam, hogy az a szép karácsonyfa n«^n egyéb lesz, mint egy csupasz akácág, amin annyi a tüske, mint a sündisznó hátán. — Nálatok lesz karácsony? — kérdezte a szomszéd fiú, amikor hazavittem a kölcsönkért zománcos tepsit. — Lesz! — mondtam. — Olyan akáckarácsony ... — Még nincs fenyőfátok? — Nem is lesz. — Nekünk se lesz. Anyám azt mondta, majd a kis akácfát kivágja. De én beszéltem egy pár gyerekkel, akik mind igazi karácsonyfát szeretnének, és tudjuk is, honnan szerezzük. Ha akarsz, velünk jöhetsz egy óra múlva. Hozzál egy jó éles bicskát magaddal. Amint út közben kiderült, ők már napokkal előbb becsavarogták az utcákat, és néhány, kerítés mellett lévő, fenyőfát földerítettek. De bármilyen óvatosan A szolnoki Járműjavító Üzem amatőrfilm-klubja megalakulásának 10. évfordulóját ünnepli. A jubileum alkalmából, munkájuk, eredményeik elismerésekénit a közelmúltban a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést .vehette át a klub kollektívája. Ugyancsak ezzel a kitüntetéssel ismerték el Zérczi Imre s a klubvezető, Rónyai Balázs munkáját is. Rónyai Balázs — a Járműjavító Üzem művelődési házának munkatársa — az alapítótagok közé tartozik. Milyenek voltak a kezdeti lépések? — kérdeztük tőle. — A Járműjavító Üzemben voltak hagyományai az amatőrfilmezésnek, a komoly munka azonban csak 1970- ben kezdődött. Akkor, amikor a Szakszervezetek Megyei Tanácsának ányagi támogatása megteremtette a lehetőségét az amatőrfilmklub létrehozásának. Első munkáink a Járműjavító üzemben készültek. Akkordban kezdtük el az azóta már jelentős történeti értékkel is biró „Üzemi krónika” forgatását. Kameráink tanúi voltak például annak, amikor az utolsó gőzmozdony elhagyta az üzemet, és kigördült az első Diesel, s ma már talán csak a mi filmkockáink őrzik a régi, százéves üzemcsarnokban folyó munkát is. Később a klub nyitottabbá vált, olyan értelemben, hogy a város egyéb intézményeiben, gyáraiban, üzemeiben is készítettünk üzemtörténeti, technológiai filmeket, megörökítettük Szolnok és a megye fejlődésének jelentősebb állomásait. A Szolnok 900 éves jubileuma alkalmából készült filmünk például a mai gyerekeknek már kuriózum. A törekvésünk egyébosontunk a kerítés mellett, a szabadon engedett kutya olyan ugatást csapott, hogy mielőtt közülünk bárki a kerítésre mászott volna, már hallottuk, hogy kijönnek a házból az udvarra, de még az utcára is kinéztek. Egyetlen fenyőgallyat se sikerült szereznünk. Egyszerre azon vettük észre magunkat, hogy a temető mellett járunk. — Megvan! — kiáltott fel az egyik fiú! — Hát a temető!... Hogy erre eddig nem is gondoltunk! — Itt annyi a fenyő, mint az erdőben, ki- csik-nagyok, lehet válogatni. Nem mondom, beleborzong- tam a javaslatba, sőt a többieknek se nagyon volt ínyére, de egyikünk se tiltakozott ellene. Magas betonkerítés veszi körül a temetőt, a város felőli részen két halottasház van. ott laknak a temetőcsőszök is. Egyik református, a másik katolikus. A temető vasút felőli oldalához mentünk, ahová már jó messze \ ként a mai napig is az, hogy kameráinkkal nyomon kövessük szűkebb hazánk mindennapi életének, változásainak, fejlődésének minden fontos mozzanatát; a jelen krónikásaiként maradandó értékekei mentsük át a jövőbe. S ez nem csupán a „tárgyiasult” értékekre vonatkozik. Sok olyan ember él közöttünk, akinek élete, gondolatai, munkája sokait számára is tanulságokkal szolgálhat. Népművészek, mesteremberek, munkások életét, emberi értékeit szeretnénk felmutatni. — Elsősorban tehát dokumentumfilmeket készítenek. — Nem elsősorban, hanem kizárólag. Ügy véljük, munkánk leginkább így lehet hasznos. Természetesen a klub minden amatőrfilmesének lehetősége van arra, hogy önállóan dolgozzon, saját. elképzeléseit valósítja meg. Jó néhány fesztiváldíjas film jelzi már ennek sikerét. — A megye amatőrfilm mozgalmában milyen szerepet töltenek be? — Rangidősek, s éppen ezért — talán nem hat dicsekvésként — a legtapasztaltabb, legtöbb eredményt felmutatni képes filmklub a miénk. A SZOT országos bázisklubjaként dolgozunk, ily módon nem csupán a megye, de az ország amatőrfilm- klubmozgalmában is jelentős szerepet vállalunk. Két évenként — legközelebb a jövő évben — házigazdái vagyunk a „Munkásportrék” amatőr- filim-fesztiválnak, s ugyancsak mi rendezzük meg az van a temetőház. — Aki fél bejönni, az álljon bakot! A legbátrabbak be is ugrottak, megállapodtunk, hogy a kintmaradóknak is hozunk fenyőfát. A téli kucsmám alól szép lassan csordultak ki az izzadságcseppek. Sűrű köd volt, a többi gyereket lepedőbe burkolt szellemeknek láttam, ahogy hajlongtak a sírok fölött, fenyőt keresve. A hantokba belebelebuktam, féltem, hogy elesek, és a csontvázak számon kérik, miért jöttem, mit akarok az örök nyugalom birodalmában. Ellopni azt a kevés életjelt, amit a nyárból az enyészet is megőriz magának, a kevéske zöldet? Elfelejtettem, miért jöttem, az avarnak is olyan volt a ropogása, amikor ráléptem, mintha csont lett volna. Ha egy dombra léptem, tudtam, hogy az valakinek a sírja, már úgy éreztem, mintha be- csavarogtam volna az egész temetőt, fáradt voltam, minden lépés nehezemre esett. A sírok közt megálltam, s hirtelen megsüppedt alattam a föld. — Fussatok! — kiáltottam rémülten. — Húznak lefelé ... A felriasztott gyerekek a kerítés felé rohantak, senkinek nem kellett bakot tartani, úgy ugráltak át a magas betonkerítésen, mint a zer- gék a sziklafalon. Egy irányba rohantunk, fenyőfák nélkül, végül jó messze a temetőtől az, egyik utca végén összeverődtünk. Ügy lihegtünk, mint akik vízbefúlás- tól menekültek meg, hátrahátranéztünk, nem jönnek-e utánunk. Amikor az utcánk sarkára értünk, már arról beszéltünk, hogy nem is lesz csúnya a tavalyelőtti akácfa, amit mindannyian kiszemeltünk, ki-ki a saját udvarán. Amikor hazaértem, a testvéreim már aludtak. Anyám, mintha tudta volna, hol csavarogtam, megkereste a kisfűrészt. — Vágd ki a kis akácfát — mondta, — meglátod, milyen szép lesz az is, ha felöltöztetem. Iluh István Tiszaföldváron Színvonalas hangverseny— minősítéssel Tiszaföldváron, a Lenin Tsz székházában az amatőr kórusok országos minősítésének részeként négy amatőr kórus és a Honvéd Művész- együttes kamarakórusának részvételével koncertet rendeztek. Egy-egy kórus „felnőtté” válásának folyamatában jelentős mérföldkő a három évenként lehetséges minősítő hangverseny, melyen elsődlegesen meg kell védeni a már régebben elért rangfokozatot, s esetlegesen a kórus megérdemelheti teljesítményével a magasabb minőségi kategóriába sorolást. A megmérettetés országos mércéjének biztosítékaként a zsűriben Sapszon Ferenc (Liszt- és Er kel-díj as karnagy, a rádió énekkarának vezetője), Kiss István, Lisztdíjas karnagy és Pászti Miklós (Liszt-díjas, az Állami Népi Együttes karnagya) foglaltak helyet, akik nem először hallották már e kórusokat, tehát fejlődésüket is tudták értékelni. Elsőként a kunszentmártoni pedagógus-kamarakórus lépett dobogóra Zsiros Ágnes vezényletével. Erénye e kórusnak az egyöntetű, kiegyenlített hangzás, a kórus egészét és egyes szólamot tekintve is (kivéve magasabb regiszterben a szoprán), ami a kamarakórusi kis létszámot tekintve nem kis eredmény. A kórus tagjai kiváltképp a spirituálé stílusban érzik jól magukat. Kár, hogy minősítésüket nem kérték — e miatt a zsűri is sajnálkozott — hiszen az est legtisztábban éneklő amatőr kórusát alkották. A martfűi művelődési ház ifjúmunkás női kórusta, Bo- zorádi János kar vezetővel az élen, első ízben kért minősítést és rögtön aranykoszorús fokozatot ért el. Produkcióját áthatotta a lelkesedés, ügyesen alkalmazta a széles hangsúlyeffektusokat, hangulati változásokat. Vegyeskari kategóriában a törökszentmiklósi Liszt Ferenc Kórus lépett dobogóra, Bischoff László karnaggyal. Jó férfikari részleggel és szép „altos” színezetű alt szólammal dicsekedhet, melynek eredményeként jó vegyeskari hangzással szól a kórus. Műsorszámait gördülékenyen, jól formált előadásban, szépen kinyíló fortékkal, kiváló ritmizálással szólaltatta meg. A zsűri a megtisztelő „aranykoszorú diplomával” fokozattal minősítette teljesítményét. A tiszaföldvári nagyközségi férfikar Jordán Antal vezetésével zeneileg kidolgozott, jól összefogott szépen szóló produkci ókkal lépett színre. Jellemzőié a homogén hangzás. a kötött éneklésre törekvés. a hajlékony formálás. Műsorának első felében kiértékelt műsorszámait adta elő. technikai és művészi kivitelt tekintve kifogástalanul: az énekkar itt csillogtatta fel igazi értékeit. Műsorának második fele — melyben nem sikerült erényeit iól kamatoztatni — színvonalas volt, de nem igazán élvezetes. Mindent egybevetve azonban: ..nagykorúvá” vált ez a férfikar, s ez örvendetes. hiszen férfikaroknak nem vagyunk bővében. Minősítésük : aranykoszorú diplomával. A koncertet a Honvéd Művészegyüttes kamarakórusának fellépése zárta. Igényes és változatos műsora méltán kötötte le a nagyrészt amatőr kórustagokból verbuválódott közönség figyelmét, és váltott ki elismerő tapsot. Labáth Valéria A tévé képernyője előtt Nagydíj a fesztiválon Jubiláló amatőrfilmesek a Járműjavítóban amatőrfilmesek országos alkotótáborát is. Ezeken természetesen a megye amatőrfilmesei is részt vesznek, de bármikor fordulhatnak hozzánk. Néhány éve a helyőrségi művelődési otthon ama- tőrfilm-klubjának megalakulásával megoldódott az utánpótlásnevelés kérdése is; a kezdő filmesek felkészítését magára vállalta a klub. Ugyancsak jelentős lépés volt a Szolnok megyei Amatőr- és Dokumentációs Filmstúdió megalakulása, hisz a működtető moziüzemi vállalat minden támogatást megad a stúdióban dolgozó amatőrfilmesek, gyakorlatilag a megye amatőrfilmeseinek munkájához. — A klub milyen eredményekkel zárja az évet? Csehszlovákiában, Pováska Bistricában rendezték meg a szocialista országok szakfilmfesztiválját; a minap értesültünk arról, hogy a me- zőhéki Táncsics Tsz libatenyésztési rendszerét bemutató filmünkkel nagydíjat nyertünk. — Milyen terveik vannak a nyolcvanas évek első esztendejében? — Mindenekelőtt készülünk az országos „Munkásportrék” amatőrfilm-feszti- válra, szeretnénk jól szerepelni. A Járműjavító Üzem jövőre ünnepli fennállásának 125. évfordulóját, a klub egy filmösszeállítással kívánja a jubileumot emlékezetesebbé tenni. Ezeken kívül természetesen ki-ki igyekszik megvalósítani saját elképzeléseit, elkészíteni önálló filmjeit. T. E. Akácfa karácsony
