Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-21 / 299. szám
1980. DECEMBER 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Négy szűk esztendő után Nyertes ütközetek a „rizsfronton” Az idén már nyereséges ágazat a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben Szegény embert az ág is húzza, tartja a régi mondás, (jjkori változata ugyancsak ráillett az utóbbi években a karcagi termelőszövetkezetre: a Magyar—Bolgárt még a rizs is húzta. Az 1976. évi egyesülések örökségeit nehezen viselő, kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó közös gazdaság eredménytelenségéhez valóban nagyban hozzájárult a vízigabonaágazat sorozatos vesztesége. Az elavult rizstelepek, a maEz az év is jói kezdődik! — legyintettek a tavaszon a szövetkezeti gazdák, amikor két nap után abba kellett hagyniuk az idejében megkezdett rizsvetést. Április 21-én és 22-én a tervezett 1177 hektárból mindössze 160 hektáron tudták földbe rakni a vetőmagot. A csapadékos, hideg idő hetekre visz- szavetette a munkákat, még május elején sem tudtak rámenni a gépekkel a rizsföldekre. A felázott kutricákban lehetetlen volt elfogadható magágyat készíteni, és a vetés kitolódása mindinkább előrevetette az elhúzódó, nehéz őszi betakarítás árnyékát. Vetni, vagy nem vetni? — ez volt a kérdés, de nem volt már idő sokat tanakodni rajta. A szövetkezet pártós gazdaságvezetősége számba véve a reális lehetőségeket. úgy döntött, a termelés biztonsága érdekében nem szabad tovább késlekedni, akármilyen módon és nehéz Egy ütközetet tehát — ahogyan a termelési elnökhelyettes. Konrád József mondja — megnyertek az idei „rizsfronton”. Levegővételnvi idejük sem »agyon maradt utána a téeszbelieknek. az időjárás okozta késések végigkísérték a kukorica és a napraforgó vetését, a zöldtakarmányok betakarítási munkáit, azután jött a régen nem tapasztalt, rendkívül nehéz nyári betakarítás. És közben az időeltolódások rányomták bélyegüket a rizstermesztésre is. Éppen a növény fejlődésének legkritikusabb szakaszaiban hiányoztak a legfontosabb biológiai feltételek, a szükséges hőnél és napsütéses óránál jóval kevesebbet kapott az idei nyáron a ..vízigabona”. Kevés volt a hő és a fény, annál nagyobb a gvomoso- dás és á növényi kártevők veszélye. A gyomnövényeknek a felületi vetés velejárójaként rendszertelen kelésideje miatt többlépcsős irtágas területi arány, a kiforratlan fajtapolitika, az eszközellátottság alacsony színvonala miatti gondokat fokozta, hogy éveken át az időjárás sem kedvezett a növény termesztésének. A rizstermesztés veszteségei a négy év alatt jelentős árbevételi kiesést jelentettek a téesz- nek, amelyben az idén azonban — a termelőszövetkezeti tagok és a szakvezetők rendkívüli erőfeszítései révén — | már eredményes esztendőt zár a rizságazat is. körülmények között is el kell vetni a tervezett területen a rizst. Éjt nappallá téve dolgoztak a műhelybeliek és az őket segítő traktorosok, növénytermesztők, hogy kombájnokból az elárasztott földeken is boldoguló lánctalpas ..holdjárókat” szerkesz- szenek. rácskerekekkel lássák el a gumiabroncsos MTZ-ket. Vesződségük nem volt hiábavaló, május li-án hozzáláttak a huszonöt-harminc centis vízréteggel borított táblák felületi megmunkálásához. A szokatlan, víz alatti művelés láttán még az idősebb rizsőrök is csóválták a fejüket. Még inkább, amikor látták: növényvédő repülőgépről vetik, azaz szórják a táblákra az előcsíráztatott vetőmagot. Jónéhánv rizstermesztő gazdaságban még május végén is a földbe ültetés lehetőségét latolgatták, a karcagi Magyar—Bolgárban május 19-én befejezték a felületi vetést, a tervezett területen földben volt a rizs. sára volt szükség. Az árasz- táshoz rendelkezésre álló, az úgynevezett Villogó lecsapoló csatornából nyert öntözővíz fertőzöttsége is sok veszélyt jelentett. Már a kutricák első elárasztásának idején tömegesen megjelent a nyári pajzsos rák és a tollas árvaszúnyog. A határozottságot, szervezettséget illetően már a szokatlan vetés is jó „iskola” volt a rizstermesztésben foglalkoztatott csaknem félszáz téesztagnak. Az előcsírázta- tásnál például szinte óráról órára figyelni kellett, mikor pattan ki a maghéj, s máris „repültek” vele a táblák fölé. Nem kisebb figyelmet, pontosságot, lelkiismeretességet követeltek a kelő ■ és a fejlődő növény ápolási munkái sem. Az idejében és hatásosan végzett növényvédelem, a rizstelepek tökéletes árasztását és lecsapolását biztosító műszaki állapot megóvása nem maradt eredmény nélkül: ha háromhetes késéssel is, de az utóbbi évek legszebb rizsállománya hányta a bugát augusztus élőjén a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz földjein. Csak a tél nem késett Ismert az a mondás is; ki mint vet. úgy arat. Szó se róla. amilyen nehéz körülmények között vetették a magot, olyan keservesen tudták betakarítani a termést is az idén a rizstermelő gazdaságok. Elhúzódott a vetés, kitolódott a tenyészidő, lassú volt az érés — szóval késett minden, csak -a tél nem. A rizs utolját emberfeletti munkával, hideggel. sárral küszködve, megsokszorozódott költséggel takarították be a téeszek, állami gazdaságok. De végül is, ahol vetettek, ott arattak. A karcagi téeszben méghozzá nem is akármilyen termést. A termelőszövetkezetek közül a megyében a karcagi Magyar—Bolgár érte el a legmagasabb hektáronkénti átlagot, 2280 kilogrammot. Nemcsak mennyiségileg, minőségileg is jó termést arattak a téeszben. A szabványminőségért — az idei termesztési lehetőségek közepette sehol nem arattak ilyet a megyében — 1220 forintot fizet mázsánként a feldolgozó ipar. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat karcagi hántolóüzemében a műszeres minősítéssel megállapított tulajdonságai — tisztasága, a tört és a gipszes szemek aránya —• alapján 1084 forintot fizetnek a közös gazdaságból szállított rizs mázsájáért. A téesz üzemgazdászainak számításai szerint 2200 kilogrammos termésátlag. már fedezi az ágazatnak a nehéz vetési-betakarítási munkák révén alaposan megnövekedett termelési költségeit. Az idén tehát, négy szűk esztendő után. ha szerény jövedelmet hozott is, már nyereséges volt a rizstermesztés a szövetkezetben. Gazdaságosságát a tagság és a szákvezetés jó hozzáállásán kívül az elkövetkező években a technikai feltételek további javítása is fokozza. Jövőre már bevethetik azt a 160 hektárnyi területet is. amelynek rekonstrukcióját nem régen fejezték be. Az idén kísérleti jelleggel. 13 hektáron sikerrel kipróbált japán palántázási módszerrel jövőre már mintegy 80 hektáron maguk állítják elő a vetőmagot. az 1980. évi időjárási viszontagságok között is jól vizsgázott. egyöntetűen kelő, nagy szilárdságú és korai érésű Nucleoryza fajtából. Temcsközy Ferenc Vetni, vagy nem vetni? Kevés fény, sok kártevő Kevesebb dolgozóval eredményesebben (Folytatás az 1. oldalról.) 200 új embert vettek föl. Kunszentmártonban munkaerő-átcsoportosítással igyekeztek növelni a teljesítménybérben dolgozók arányát. A szervezettebb munka és anyagellátás hatására 5,6 százalékkal javult az üzem termelékenysége. A Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál a fizikai dolgozók száma 6, az adminisztratív és a műszaki létszám pedig 4 százalékkal csökkent. A termelési programokat hetekre és napokra lebontva a munkásokat egész évben sikerült úgy „mozgatni”, hogy minden feladat megoldására elég ember jusson. A - vállalatnál gondolnak az elkövetkezendő évek munkaerő-szükségletének kielégítésére. Az idén 113 szakmunkástanulót oktattak. de felnőtt dolgozóik továbbképzésére is sok erőt fordítottak. A Szolnok megyei ÁHV-nál az egy munkásra jutó termelési érték jelenleg 6 százalékkal nagyobb az elmúlt évinél. A Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál a tavalyinál alig néhány emberrel dolgozott kevesebb. Üzemeikben igyekeztek takarékoskodni a munkaerővel, a megrendelések szezononkénti ingadozása azonban nagyon megnehezítette ennek a feladatnak a sikeres megoldását. A gondokat jól szemlélteti a rizs- hántolás esete. Ha minden hónapban egyenletes ütemben dolgozhatnának, akkor a mainál kevesebb emberrel is teljesíthetnék a megrendeléseket. A negyedik negyedévben azonban oly sok rizst kell feldolgozniuk, hogy kénytelenek három műszákban működtetni a gépeket. Ehhez a munkarendhez a „szokásosnál” több emberre van szükség. a dolgozókat pedig akkor sem „ereszthetik szélnek”, ha kevesebb a munka. Az elküldöttek nem térnek ugyanis vissza, amikor újra szükség van rájuk. Automaták között emberek és téglák A csak hagyományos téglagyárakat ismerők már azon is meglepődtek volna, Mezőtúron járva, hogy a kemény zimankóval beköszöntő december közepén is teljes erővel dolgoztak az Alföldi Téglaipari Vállalat új vázkerámia üzemében. A szokatlanul fagyos tél nem bénította meg a munkát, a téglatermelés egyetlen darabbal sem volt kevesebb, mint a „szezonban”, az enyhébb évszakban. Az évszakoktól független termelés egyáltalán nem általános a hazai téglaiparban. A mezőtúri gyárban azonban különb érdekességeket is tapasztalhat a látogató. Mi is a hallomásból ismert, Magyarországon egyedülálló berendezéseknez kívánkoztunk. Mészáros Balázs gyárvezető azonban ragaszkodott ahhoz, hogy mindent tanuljunk meg, amit néhány órás séta alatt egyáltalán megtudhat egy „szakmán kívüli”. A technológiai folyamat megismerése és a gondos kalauzolás talán segít a kíváncsiskodóknak képet alkotni a gyár újszerűségéről — gondolhatta. Új gyár, régi szokások ' Az irodában töltött félóra után a kibányászott „föld” első állomására, az egybeépített külső agyagtá- rölóba és előkészítőműbe mentünk tehát. Mészáros Balázstól még útközben megtudtuk, hogy nem sok újat láthatunk majd, igaz, az agyagot óvó 15 ezer köbméteres fedett tárolóhely ma még szokatlan dolog, (nem is kevés vita árán tudtak meggyőzni a tervezők minden illetékest nélkülözhetetlenségéről), az összesen 428 millió forintba kerülő beruházás azonban csak akkor használható ki igazán, ha a máshol holt szezonnak számító téli hónapok alatt is van miből dolgozni. Az előkészítőben ugyanúgy gyúrják, prisszírozzak, zúzzák. őrlik az agyagot, mint minden más téglagyárban. — Az elvek legalábbis ugyanazok, a végeredménynek mégis másnak kell lennie. — magyarázta a gyárvezető. — Ugyanis burkoló, vagyis a vakolatot szükségtelenné tevő minőségben készítjük még a falazóblokkokat is. A téglák felületének teljesen simának kell lenni. Ezt pedig csák akkor érhetjük el. ha a formázóprésekbe kerülő agyag nem tartalmaz egy milliméternél nagyobb meszszemcséket. Minden az alapanyag előkészítésének gondosságán múlik: — Az örlőhengerek közötti hézagnak 0.8—1 milliméteresnek kell lennie, és máris nem lehet baj. A hengerek beállítása egyszerű feladat, a kezdeti minőségi hibák után nyomozva mégis ^sokszor tapasztaltuk, hogy a megengedettnél nagyobb hézaggal dolgoztak a gépek nem tartották fontosnak, hogy ilyen apróságokkal is törődjenek — ezt szokták meg, a kevésbé szigorú technológiával dolgozó régi gyárban. Nem volt könnyű feladat a meggyőzés. Az agyag rendszeres laboratóriumi ellenőrzése, és a vizsgálatok eredményének a dolgozók elé tárása végül mégis hatott. Május óta (a tervezett 5.5 százalék helyett) mindössze 2,6 százalék selejtet gyártottak az üzemben. A vállalati átlag 6—6.5 százalékos. Ez nemcsak azért szép siker, mert az elkészített, de eladhatatlan áruk kisebb arányának csökkenése mérsékli a veszteséget. A nem kellően homogenizált (szeny- nyeződéseket és különböző méretű szemcséket tartalmazó) agyagból készített tégla a szárítás során megreped, ez pedig lassítja a termelést. A hibás darabokat ugyanis az automatákat leállítva, kézzel kell eltávolítani. radt korábbi munkáinak színhelyén: — Látszólag egyhangú a feladatunk, ám korántsem csak a gombokat kell nyomogatnunk. Muszáj, hogy az ember máshoz is értsen, másik szakmája is legyen — és, szinte ezeknek a szavaknak a bizonyítására, éppen elszakadt az agyaghurkákat téglává szeletelő drótok egyike. A fiatalember otthagyta a vezérlőpultot, és javításhoz látott. Száz mázsák nélkül „A téglaiparban általános betanított segédmunkások helyett nálunk főként szakmunkások dolgoznak” — mesélte Mészáros Balázs. Az üzemcsarnokba lépőnek is azonnal feltűnik, hogy hiányoznak a hajlongó, a nyers téglákért gépiesen nyúló nők es férfiak. Ezt a feladatot anyagmozgató automaták végzik el — és ez az igazán új a mezőtúri gyárban. A présgépig máshol sem ér emberi kéz a készülő termékhez, itt azonban azután sem. Gépek gyűjtik össze és viszik a mesterséges szárítóba a nyers téglát, ügyes fogókarok és szalagok hozzák ki a félkész gyártmányt, rakják meg a nagy ..kemencekocsikat” (kisméretű téglából egyre 5632 darab fér). Beszélgetés az alagútban Az előkészítőből az agyagot szállító szalag alagútján keresztül . jutottunk közelebb a gyár legkorszerűbb részéhez, az üzemcsarnokhoz. A gyárvezető közben arról beszélt. hogy az új üzemben muszáj volt újfajta fegyelmet is teremteni: — Bár mindenhol tiltják, mégis a legtöbb téglagyárban előfordul italozás. Az emberek itt is próbálkoztak szokásaik megőrzésével — szerencsére csírájában sikerült elfojtani a kísérletet. Igaz, a vezetők nálunk kedvezőbb helyzetben is vannak, mint az „öreg” gyárban. Ott nem volt kerítés sem. s egy-egy szeszért elszaladó ember ritkán tűnt feil. Itt viszont állandóan ügyelni kell a gépre, mert minden poszton csak egy dolgozó őrködik, ha baj van. azonnal intézkedni kell... És a balesetveszély sem elhanyagolandó. Meg akkor sem, ha a fotocellák azonnal leállítják a gépet, ha valaki rossz helyre nyúl. A szállítószalagon érkező agyag egy ötezer köbméteres tárlóban piheni ki az előkészítés fáradalmait. itt nyugszik meg, veszíti el a gyúrás közben szerzett feszültségeket. A „kiengedés” után már repedezés nélkül szárítható nyers tégla készíthető belőle — ha jól dolgoznak a prések felügyelői is. Állandóan szemmel kell tartani a. gép nyomásmérőjét, a mutató nem mozdulhat el a 14 és 16 atmoszféránál kijelölt határok közül. A nyugdíjba vonult, régi mezőtúri gyárban szükségtelen volt ekkora pontosság: a jó Szemű és tapasztaltabb prés kezelőtől függött, a nyíláson vég nélkül áramló formázott agyag minősége. A prés mellett ott jártunkkor hárman szorgoskodtak Vigyáztak a kifogástalan minőségre. Volt mit figyelni, a kezelőknek azonban nemcsak ez a dolguk. Mindannyian lakatosok, ha elromlik a gép, ők javítják meg. A karbantartók és a termelők tehát ugyanazok, így kevesebb emberre van szükség. A gyár ezért is igyekezett megnyerni a berendezéseket szerelő vállalatok embereit: maradjanak a jól ismert gépek mellett. Tavaly még a budapesti Gép- és Felvonószerelő Vállalat kötelékébe tartozott a húszéves Tótus József lakatos is. most a téglagyárban dolgozik. Szülővárosába visz- szakerülve anyagilag is jól járt, ám nemcsak ezért maMinden automatizált, így aztán egy műszakban csak 26—28 ember dolgozik, ösz- szesen ötvennyolcán foglalkoznak termeléssel, mégis hatvanmillió téglát készítenek évente. Az „öreg” gyárban ennyi munkához legalább háromszáz ember kellett volna. Körülnézve persze lenne, aki azt mondaná: az automaták között géppé válik az ember is. Csak figyel és gombokat nyomogat. Igazság is van ebben a gondolatban, a helyes ítélethez azonban érdemes meghallgatni a 25 éves téglagyári múlt tapasztalatairól szóló Dávid Mihály automatakezelőt: — Az öreg gyárban kaza- lozó voltam, kézzel pakoltam a megszáradt téglákat. Kétszáz-kétszázötven mázsát mozgattam meg minden nap. Ezt a terhet el sem bírnám, de nemcsak a karom miatt csinálom szívesebben ezt a könnyebb munkát... Mennyivel volt más a régi? Annyival, hogy estéinkéit félholtan dőltem az ágyra. Ezeket a szavakat hallva szinte elhanyagolhatónak tűnik a többi mezőtúri újdonság, például a könnyen mozgatható egységekbe rakott, az időjárástól is óvó műanyagfóliával összefogott téglacsomagok. V. Szász József
