Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-20 / 298. szám
1980. DECEMBER 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tegnap délután Ecseri Elemér művészettörténész felavatta Szabó László szobrászművész „Racka juh” című alkotását. A Szolnoki Művésztelepen élő szobrász művét — amely néhány évvel ezelőtt nagy sikerrel szerepelt a művésztelep budapesti jubileumi kiállításán — az egyetem földszinti tanácstermében állították fel. Felvételünkön a „Racka juh", még a műteremben A cukor A színészi megjelenítő erő hatását végletesen értékelő színházi babona szerint az igazán nagy művész a íele- fonkönyv elmondásával is le tudja kötni a közönséget. Ezt persze nem kell komolyan venni, akik mondják, sem úgy gondolják. De ha mégis képzeletbeli vitára lenne szükség, akkor Jacques Rouffio filmje döntő érv lehetne az állítás tarthatatlansága mellett. A híres, nagy rendező ugyanis A cukor című filmszatírájában természetes közegében vizsgálja a „kérdést”. Három „nagyágyút” szerződtetett — Michel Piccoli, Jean Carmet, Gerard De- pardine — s kezükbe adta a telefonkönyvet, hogy játsz- szák el Rene Matheiin kamerája előtt. A „telefonkönyv” Georges Conchon forgatókönyve, amely a főhős, bizonyos Adrien Curtois úr, avignoni adóhivatalnok botcsinálta tőzsdespekulációjáról szól. Számunkra annyira idegen a téma, s oly érdektelen, mintha az avignoni telefonkönyvet olvasná felváltva a három világhíresség. A túlontúl felszított érdeklődésű nézők persze ezt tagadják, mondván, hogy a forgatókönyvíró és a rendező milyen érthetően és szórakoztatóan tudják bemutatni a tőzsdespékulációk lényegét, Nos, ez hellyel-közzel így igaz, — nézze tehát, akit érdekel. Mi egyelőre nem tudjuk elvonatkoztatni magunkat attól a felismeréstől, hogy annyi okos szó, szép dolog a tőzsdespekuláción kívül, amelyekben még nem bírunk kellő jártasággal, — tehát nem ért volna különösebb veszteség, bennünket, ha nem veszünk részt Rouffió színes technikával készült, de tartalmában nagyon is fekete-fehér, 2800 méteres mozgóképes szemináriumán. — ti — Hétvégi hívogató Kirakodóvásár Szolnokon Akik nem vásárolták még meg a karácsonyi ajándékokat, holnap kedvükre válo- gathanak Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ népművészeti és iparművészeti kirakodóvásárén. A vásáron negyvenhat árus kínálja majd portékáit. A népművészet és iparművészet legkülönbözőbb termékei között válogathatnak az érdeklődők. Ötvösök, fazekasok, fafaragók, bőrművesek, népi hangszer- készítők várják vásárlóikat, de itt lesznek a halasi csipkeverő asszonyok, mézeskalács-készítők. gyertyaöntők, kékfestők, valamint az ipar- művészeti főiskola hallgatói is, akik kerámiáikat, tűzzo- máncékszéreket, bőrdísztárgyakat és használati eszközöket hoznak a vásárra. A gyerekek körében nyilván nagy sikere lesz a bábkészítőknek. s a már említett hangszerkészítőknek, akik dorombokat, okarinákat, cserépsípokat, vízsípokat árulnak. A vásárhoz kulturális programok is kapcsolódnak. Itt lesz a Téka együttes, közreműködésükkel délelőtt 10 órától táncházat rendeznek a gyerekeknek. Az együttes a délután folyamán önálló műsorral is bemutatkozik. A vásári hangulatot nyilván fokozza majd a kecskeméti Garabonciások irodalmi színpada, akik a betlehemes játékokat, a Luca napi szokásokat, és a re- gőlés hagyományúit elevenítik majd fel. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ citerazenekarát, valamint a Tisza táncegyüttes népi zenekarát is hallhatják majd a vásározók. A kirakodóvásár reggel 9- től délután 6 óráig az előtérben, illetve a művelődési központ első emeletén várja az érdeklődőket. Lapkarnevál a Váci utcában Pavilonok, pódiumok, „Sajtó utca” feliratok színesítik majd a Váci utca sétálóutca szakaszát, a Kristóf teret és a Vörösmarty tér egy részét hétfőn, kedden. E napokon ugyanis a Fővárosi Tanács kezdeményezésére, az ötödik kerületi állami és társadalmi szervek támogatásával lapkarnevált szervez tucatnyi lap, köztük a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap, az Ország-Világ és az Üj Tükör, a Kortárs és az Üj írás, a História és a Budapest, az Ádám és az Ez a Divat, az Édes Anyanyelvűnk és a nemzetiségi lapok. Hímes tojás és horgászbot — Szabad idő? Nincs az nekem soha. A munka után ott a bevásárlás, cipekedés, a sok házi munka, örülök, ha néha megnézhetek egy-egy filmet a televízióban. Sok nő panaszkodik így, ha a szabad idejéről faggatják. Az „otthonteremtés” leköti minden energiájukat, s miközben a férfiakat irígy- lik, meg sem fordul a fejükben, hogy önként vállalták az évezredes beidegződést, miszerint a lakás rendben tartása az asszony dolga. Kétségtelen, a nőknek általában veleszületett adottságuk a családi „tűzhely” ápolása, az otthon megteremtése, de nem mindenki tudja megszervezni úgy a napját, hogy ömagára is jusson idő. Füvessy Anikó, a tiszafüredi múzeum igazgatója nem panaszkodik, sőt úgy véli, a jó családi háttér nemcsak a munka, hanem a szabad idő eltöltésének is meghatározója. — Hogy alakul egy napom? Vagy én készítem a reggelit, vagy a férjem. A másikunk addig beágyaz. A reggeli nemcsak egészs.ég- ügyi okok miatt fontos „szertartás” az életünkben. Délben ugyancsak otthon ebédelünk. A vacsorával együtt előkészítem a másnapi ebédünket is. Nagyon szeretek főzni, nem kötelességnek. hanem jó „szórakozásnak” tartom. Foglalkoztam a népi táplálkozással, s jó néhány receptet kipróbáltam a gyakorlatban is. Különleges fűszereket — kakukkfüvet, koriandert, tárkonyt — gyűjtöttem össze az „arzenálomba”, mi több a sáfrányt én „termeltem”. — Milyenek a régi ízek? — Az egyik ízlik, a másik nem. A sáfrányt például nem szeretjük. — Az esti főzés bizonyára sok időt elvesz. — Ha kedvvel csinálja az ember, akkor észre sem veszi, hogy megy az idő, s közben mással is foglalkozhat. Ilyenkor hallgatom végig a fiam óvodai élményeit, a frissen termelt verseket, énekeket, vagy együtt játszunk. A vacsora után általában olvasok, .csak ritkán nézem a televíziót. Gyakran hazaviszem a munkámat, szakirodalmat fordítok, vagy gépelek. A hivatásom meghatározza a szabad időbeli foglalatosságomat is. Korábban például batikoltam, hímeztem. Bár ez utóbbival jobb, ha nem dicsekszem, három éve elkezdtem egy térítőt, de még mindig nincs kész. Szeretek festeni, rajzolni, varrni. Sokszor úgy érzem, a szabad időmben valami egészen mással kellene alkotó módon foglalkozni, mint ami a munkám. Persze csak az elhatározásig jutok el. Amikor közeledik a húsvét, újra hozzáfogok a tojásfestéshez. A barátaink már megszokták, hogy ez a jutalom a locsolásért. Ha már megemlítettem • a barátainkat; a hét egy estéjén mindig összejövünk valakinél. Beszélgetünk, zenét hallgatunk, vagy játsszunk, de nem egyszer közös hétvégi programot tervezünk. Kirándulunk, horgászunk. — Milyen horgászszerencsével? Lapunk új, kéthetenként megjelenő rovata a beszédművelés. De mit jelent e rovat címe voltaképpen? S miféle célja, rendeltetése lehet egy napilapban a beszédművelésnek? A Szolnok megyei Néplap szerkesztői és a Jászberényi Tanítóképző Főiskola nyelvi és irodalmi tanszékének oktatói közösen vállalják az új rovat gondozását. Szót akarunk érteni minden kedves olvasónkkal, akinek nem közömbös anyanyelvi kultúránk fejlődése, terjedése. A rovat címében először a beszédre helyezzük a hangsúlyt. Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki beszédével ne legyen részese naponta szűkebb környezete vagy munkahelyi kollektívája életének. A beszéd egyéni életünk és boldogulásunk fontos részévé vált, társadalmi létünk és munkánk egyik központi cselekvései Nincs család, munkahely, baráti társaság vagy hivatalos társadalmi fórum, ahol - ne kellene megszólalnunk. De ha mi nem beszélnénk, akkor szólnak hozzánk mások. Beszéd közben az ember nemcsak kér, intézkedik vitatkozik, indokol, javasol, hanem magáról is megnyilatkozik, s szavaival — Syakran akad a horogra egy-egy „finom falat”, de talán nem is a hal a fontos, hanem a kikapcsolódás, a társas együttlét. Egészen kiskoromtól kezdve nagyobb közösségben nőttem fel. Anyám — noha nem pedagógus — rendszerint „ösz- szeszedte” az utcában a gyerekeket, kirándulni, túrázni vitt bennünket. Ezekre az élményekre nagyon szívesen emlékezem vissza, s valószínűleg ezért vált szokásommá, igénnyé a kirándulás is. Szerencsére sok rokonunk, barátunk él az ország különböző tájain. — Ha nemcsak 24 óráVól állna a nap, ha több szabad ideje maradna, mivel \ töltené? — Minden eddigi hobbi, foglalatosság maradna, az időtöbbletet kiállításokra, színházra fordítanám. Nem sietnék annyira haza Pestről, Debrecenből, jKeceke- métről, ha végeztem a munkámmal, s talán még többet tehetnék Tiszafüred kulturális életéért is. — tg — a hallgatójához fűződő viszonyát is jelzi. A beszéd ebből a szempontból társadalmi cselekvés, magatartási formának is mondható. A beszéd művelése ebben a felfogásban lényegesen tá- gabb feladatkör, mint a hagyományos értelemben vett nyelvművelés. Az persze fontos, hogy helyesen használjuk anyanyelvűnk elemkészletét és szabályait, a nyelvhelyesség normái szerint beszéljünk. De legalább ennyire fontos kérdés, hogy tudunk-e minden körülmény közepette úgy érvelni, vitatkozni, vagy akár társalogni is, hogy beszédünkkel ne teremtsünk szükségtelen konfliktusokat. Ennek a társadalmi aktusnak az összefüggéseit fogjuk rovatunkban vizsgálni. Kérjük olvasóinkat — a magyar nyelv- és irodalom szakos pedagógusokat — hogy támogassák elgondolásainkat azzal is, hogy írnak rovatunkba a beszédről, beszédművelésről', Midenki gondolatát, véleményét érdeklődéssel várjuk. Reméljük, hogy a rovatunkban is közölt gondolatokkal hozzájárulhatunk közös ügyünkhöz, anyanyelvi kultúránk terjedéséhez. Nagy J. József tanszékvezető főiskolai tanár SÜNI PÁL: Vendégkönyv T.-ben az előadásom összefutott valami fogászértekezlettel. — A szállodákat kiürítették külföldi vendégek számára — közölte a peronon a fogadásomra kijelölt kartárs. — így hát elnézést kérünk, önt egyik barátunknál fogjuk elszállásolni. — Nem tesz semmit — feleltem udvariasan —, csak nem szeretnék zavarni. Túlestem az előadáson. Rögtönzött tár- sasvacsora-féle következett a város központi éttermében. Bort ittunk, összetege- zödtünk. — Mondd kérlek — fordultam jobb oldali asztalszomszédomhoz —, ki az a barna szemű, kissé félvállas férfi ott á felszegen? ... Ügy néz rám, mintha attól tartana, hogy elszaladok ... — Ö lesz a házigazdád — felelte szomszédom, és odaintette. — Géléi Ákos — mutatta be, vállát veregetve. — Egyébként műpártoló, háromszobás öröklakás és egy hatalmas vendégkönyv boldog tulajdonosa ... Félszegen, mosolytalanul kezelt, majd visszahúzódott. Ujjpereceimen még sokáig éreztem kezének félénkségében is görcsös szorítását. Asztalbontás után kabátommal félkarján, utazótáskámmal kezében a ruhatárnál várt. Elindultunk — többnyire sötét, zegzugos utakon. Az aszfalt eltűnt, köveken bukdácsoltam. Jól berendezett „bővített kényelmű” blokklakásba nyitottunk a negyedik emeleten. Kis asztalkán likőr, bolti keksz. Az egymásba nyíló két szobában egy-egy megvetett ágy. A kézimunkák, a falakon szeszélyesen elhelyezett képek, mütyürök, tányérkák asszonyt ízlésre s gondosságra vallanak. — Egyedül laksz e pompás birodalomban? — Pillanatnyilag — felelte tétován. Majd meg sem várva további érdeklődésemet, hozzátette: — Elhagyott a feleségem. — Ó — sóhajtottam. De vendéglátó gazdám arckifejezését fürkészve nem tudtam eldönteni, hogy részvétet mutassak-e vagy inkább a sárkány- eresztés előnyeit dicsérjem. — Gyerek van? — kérdeztem végül is. — Kettő. Egy fiú meg egy lány. Most szüléimhez vittem őket. Tompán, valahogy szenvtelenül hangzottak szavai. Unszolására kényelembe helyeztem magam, s hogy másról beszéljünk, kissé fontoskodva mondtam: — Mezőgazda létedre városon élsz... Mind behúzódtok a hivatalba. Nem vágyódsz a füvek után? Megrándította rossz vállát: — Azokat kiszállásaimon így is látom.... s városon többen felkeresik az embert... Nem egészen értettem az összefüggést. Miért fontos, hogy többen felkeressék? Házigazdám sűrűn oldalvást pillantott, mintha türelmetlenül várna valakit, vagy készülne valamire. Egyszerre elnézést kért és magamra hagyott. „Ki ez az ember? — kérdeztem ismét nyugtalanul. — Miért kerített hálójába?” ] ...Eszembe ötlött házigazdám pillantása, amivel már az asztalnál fogva tartott, s szorongó érzés kerített hatalmába. Akkoriban járta be az országot egy gyilkos rém híre, aki lakására csalja áldozatait — igaz, nőket, nem férfiakat... „Ö az, vagy ő is ilyen szörny?... Ö rendezte úgy, hogy előadásom egybeessék a fogászértekezlettel, ő üríttette ki a szállodákat, csak hogy hazacipelhessen, mint zsákmányát a Scara- beus... S most, úgy lehet, gyilkos szerszámát veszi magához...” Borzadva néztem magam elé. Ő pedig jött is már — vidáman, csillogó szemmel, hatalmas, harántalakú, üzleti könyvszerű kötettel a kezében. — Ebbe, ha volnál szíves — motyogta csaknem alázatosan — pár sort beírni... Es elém tette könyvét. Ez hát a vendégkönyv, amit jeleztek — erről van szó! — sóhajtottam megköny- nyebbülten s egyszerre más színben láttam újdonsült barátomat. — ...Huszonkét éve mindenki, aki csak nálam megfordult, ide bejegyzett valamit — ütötte fel a könyvet, s szeretettel végigsimított a soron következő, még érintetlen lapon. Előkotortam toliamat, próbáltam összehozni valamit. Közben pergettem a csontszínű lapokat. Pillantásom megakadt egy bejegyzésen, mely így kezdődött: „Kórházi betegágyad mellől...” Odaböktem ujjammal. A sorok fölé hajolt: — Igen, infarktusom volt akkor — mondotta csöndesen. — S magaddal vitted a könyvet a kórházba? „ — Persze, hiszen sokan meglátogattak!... Révülten a távolba pillantott és átszellemülten mormogta: — Mi elmegyünk, ő marad... Többet nem szólt, csak, állt mellettem parancsolón. Egyetlen épkézláb mondat se jutott az eszembe. — Kissé fáradt vagyok, öregem... majd holnap, jó? lzgett-mozgott, mintha parázson topogna. — Most szeretném, ha lehetne — mo- ytogta. — Elég, ha pusztán a nevedet... épp csak hogy nyoma maradjon... „Reggel miért volna késő?” — mart belém ismét a gyanakvás. Hirtelen elfogott a vágy, hogy többet tudjak meg a barátomról. És tudtam már, hogy bátran kérdezhetek. — Mondd, és hogy történt a dolog? — Micsoda? — ...A feleségeddel... — Ja? ...Elcsábította egy színész. Vendégjátéka volt, nálunk szállt meg, s reggel mindkettőnek hűlt helyét találtam. — Hogy-hogy? Egyetlen éjszaka?... — Igen — bólintott csaknem egykedvűen. Majd fájdalmas kifejezés ült arcára: — És nem írt be semmit... Reggel akartam, de már késő volt... Huszonkét év alatt az egyetlen kihagyás. Némán meredtem rá. Lecsavartam a toliam, beírtam nevemet, s mindketten megnyugodva — nyugovóra tértünk. IFilmiegyget A beszéd magatartási forma Besiédmüvelés
