Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-18 / 296. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. DECEMBER 18. 1980. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK AUGUSZTA NAPJA A Nap kél: 7.27 — nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kél: 13.57 — nyugszik: 2.57 órakor. Felhős, párás idő VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: túlnyomóan felhős, erősen párás, elsősorban keleten helyenként ködös idő. Csapadék nem valószínű. A Dunántúlon megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet ma általában 5, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. I Kislexikon | Szenlessy Gyula Száztíz évvel ezelőtt, 1870 de­cember 18-án született, és 35 éves korában, 1905 októberében hunyt el Szentessy Gyula köl­tő. író. Középiskoláit Nagyváradon és Kolozsvárott kezdte el, majd Budapesten fejezte be, ahol utána jogot hallgatott. Hosszú ideig vidéken volt postahiva­talnok, s amikorra felhelyezték a fővárosba^ hányatott élete már annyira aláásta amúgy is gyenge idegrendszerét, hogy 1903-ban elmegyógyintézetbe kel­lett szállítani; ott is halt meg. Költészete — s részben bohém életmódja is — a Reviczkyével rokon. Munkáslányokról szóló, gyári témájú verseivel a szo­cialista költészet egyik előfutá­ra volt. A rajongó című ver­ses regényének hőse a munkás- mozgalomban vesz részt, annak egyik vezetőjeként, s ha szer­zőjük közte és a tömeg közt még feloldhatatlan ellentmon­dást lát is, végül az eszme győ­zelmét jósolja. Sajnos érzelgőssége, művészi kifejezési formája erősen ma­gán viseli a századvégi költészet jeleit. Egykori népszerűségére azonban jellemző, hogy halála után megjelentették összes ver­selt, majd ismételten kiadták válogatott költeményeit. Fusi A 222 méteres középhullámon Műsoron a karácsonyi kereskedelem A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának ma 17 órakor kezdődő Hétközben című ma­gazinműsorában Szolnok me­gye kis- és nagykereskedel­mi vállalatainak veze­tői nyilatkoznak az ün­nepi kínálatról. A hall­gatók reggel nyolc órától tehetnek fel kérdéseket a 11- 088 és a 12-959-es telefonszá­mon. A kérdésekre 17 órától válaszolnak a megye keres­kedelmének illetékesei. December 31-ig pótlékmentesen A Biztosítótól kapott tá­jékoztatás szerint a gépjár­mű-tulajdonosok december 31-ig fizethetik be pótlék- mentesen a kötelező gépjár­mű-felelősségbiztosítás dí­ját. A csekken és a díjiga­zoló lapon fel kell tüntetni a rendszámot és a kettőt együtt kell leadni a postán, mert a befizetés dátumát a postahivatal keletbélyegző­vel igazolja. A KPM vizsga- biztosai a díjigazoló lap bemutatása alapján el­lenőrzik a befizetéseket. Mentesítő vonatok az ünnepekre Az idén hosszúra nyúlik — e hét végén megkezdődik és január 5-ig tart — a köz­lekedés évvégi hajrája, ün­nepi csúcsforgalma, amely­nek zavartalan lebonyolítá­sára a két érdekelt, a MÁV és a Volán már korábban egyeztette a közös tenniva­lókat és megtette a szüksé­ges intézkedéseket. A MÁV ünnepi forgalmá­ban a nagyobb igényeknek megfelelően megerősített szerelvényeket közlekedtet. A szorosan vett karácsonyi forgalomban december 28-ig 105 mentesítő vonatot ter­veznek. Az ünnepeket meg­előzően és utána a legtöbb, számszerint 26, mentesítő vonat a Budapests-Mis­kolc vonalon közleke­dik, de 17 többletszerel­vény áll készenlétben a fő­város és Nyíregyháza között utazók szállítására. Az első mentesítő vonato­kat már most pénteken in­dítják, 9 többlet szerelvény megy a fővárosból egyebek között Celldömölkre, Nagy­kanizsára, Sátoraljaújhely­re, Kiskunhalasra. Új Tükör klub Kunhegyesen A kunhegyesi művelődési központban is megalakult az Űj Tükör klub, amelynek je­lenleg húsz tagja van. A klubtagok havonta két alka­lommal találkoznak, és a leg­első programként Kaján Ti­bor karikaturista kiállítását tekintették meg, illetve ze­nei felvételeket hallgattak. A tervek szerint a közeljövőben diaporáma-bemutatóra, kö­zös színházlátogatásra, iro­dalomtörténeti előadásra is sor kerül a kunhegyesi Új Tükör klubban. Úttörők művészeti szemléi Az ország úttörőcsapatai­ban néptáncbemutatók, ősi népi játékokból válogatott gyermekműsorok, gyermek színielőadások, fúvós- vala­mint vonószenekari bemuta­tók kezdődnek a napokban. E művészeti ágban ezekkel a rendezvényekkel megkez­dődnek az 1980/81-es úttörő­év művészeti szemléi. Miként az Űttörőszövétség Országos Tanácsában elmon­dották, a művészeti szemlék többfordulós vetélkedőinek elsősorban az a célja, hogy bemutatkozási lehetőséget adjanak a kisdiákok amatőr művészeti mozgalmának, se­gítsék a tapasztalatok kicse­rélését. A decemberi és a januári iskolai bemutatókat február­ban .járási és városi erőpró­bák követik, majd március­ban a művészeti csoportok megyei vetélkedőit bonyolít­ják le. A legjobbak közül áprilisban Veszprémben a vonószenekarok, Vácott pe­dig a fúvószenekarok talál­koznak. Júniusban Pécsett rendezik meg a legifjab­bak színjátszó köreinek or­szágos szemléjét, Kalocsán pedig a néptáncosok, vala­mint a népi játék előadók jönnek össze hasonló céllal. Az idei egészségnevelési hónap záróértekezletét hol­nap tartja a megyei KÖJÁL egészségnevelési osztálya Szolnokon, a Füszért Csaba utcai fiókjánál. A délelőtt fél 10-kor kezdődő tanács­kozáson a meghívott mun­kahelyi, iskőlai egészségne­velési felelősök is elmond­ják tapasztalataikat, a jö­vőre vonatkozó javaslataik­kal segítik a hivatásos egészségőrök felelősségtel­jes munkáját. Eredményes hulladékgyűjtés 4400 tonna papír-, 47 tonna textil-, 1500 tonna vas- és színesfémhulladékot gyűj­töttek össze a főváros úttörői a?. 1979—80-as tanévben. A Magyar Úttörők Országos Szövetsége és a MÉH tröszt éventé országosan meghirde­tett hulladékgyűjtő versenye nemcsak jó módszere a gyer­mekek munkára és takaré­kosságra nevelésének, hanem á népgazdaság számára is rendkívül hasznos. A te­remtsünk értéket címmel meghirdetett akcióban részt vevő 275 budapesti általános iskola úttörői 7 millió forint értékű újrahasznosítható hulladékot gyűjtöttek össze. Húsz mázsa karácsonyi beigli Ünnepi készülődés a vendéglátónál A Jász-Nagykun Vendég­látó Vállalatnál is megkez­dődött az igazi hajrá. Éjjel- nappal dolgoznak a cukrász­üzemekben. Sok házi­asszony már nem bajlódik otthon a sütéssel, inkább megveszi készen a beiglit, a tortát, a sós süteményt. A vállalat öt cukrászüze­mében és hét kisebb terme­lő üzemében készülnek az ünnepi sütemények. A kará­csony elképzelhetetlen beig­li nélkül, mintegy húsz má- zsányit sütnek belőle. Édes teasüteményből se lesz hiány, ebből is húsz mázsa készül. Sajtos rolóból kilenc, sós teasüteményből 14 mázsa várja a vásárlókat. Félkész tésztát is készíte­nek, hatféléből ötven mázsát. Mintegy 3500 egész torta és százezer tortaszelet kerül ki a cukrászok keze alól. Mivel a sütőipari vállalat nem tud­ta vállalni tortakarikákból a szükséges mennyiség elkészí­tését, így a vállalat is „be­segít”. A szolnoki cukrász­üzemben és a Pelikán étte­rem cukrász részlegében há­romezer tortakarikát sütnek. A vendéglátó vállalat az ünnepre készülve pavilont ál­lított fel Szolnokon a Kris­tály cipőbolt mellett, ahol negyven százalékkal olcsób­ban lehet megvenni a rostos gyümölcsleveket, a csokolá­dékat és egyéb édességeket. Árulnak déligyümölcsöt is. Már lehetett kapni naran­csot, banánt, de ünnep előtt még érkezik újabb szállít­mány. Az Építési és Városfejlesztési Minisztérium megbízásából a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézetben több családi ház tervét készítették el. A képen látható modellház erede­tijében négy és fél szoba és lakóelötér van, gazdaságos tető- térbeépítéses megoldással, csaknem száz négyzetméteren Átadták a 150 ezredik Ikarusz autóbuszt Székesfehérváron Jelentős jubileumhoz érke­zett a közúti járműgyártás. Tegnap Székesfehérváron át­adták a felszabadulás óta gyártott 150 ezredik Ikarus autóbuszt a Volán tröszt képviselőinek. A hazai autóbuszgyártás 35 évvel ezelőtt kezdődött, és az első évben mindössze kétszáz kocsi készült. Még 15 évvel ezelőtt is csupán évente ezer autóbuszt gyártott az Ikarus. A hatvanas években fel­gyorsult a fejlődés, a most záruló ötéves tervben pedig összesen 62 500 kocsi hagyta el a szerelőszalagokat, s az autóbuszok nyolcvan százalé­kát exportálták, öt év alatt 1,6 milliárd rubel értékű au­tóbuszt szállított az Ikarus a szocialista országoknak és 160 millió dollár értéket kép­viselt a~~gyár nyugati export­ja. Ebből az idén 60 millió dollárt teljesítettek. Elítélték a pécsi telefonautomaták fosztogatóit A pécsi Városi Bíróság íté­letet hirdetett nyilvános te­lefonállomások fosztogatói ügyében. Az első rendű vád­lottat, a fiatalkorú D. Imrét két év tízhónapi szabadság­vesztéssel, a másodrendű vád­lott Végvári Lajost három év és nyolchónapi börtönbün­tetéssel sújtotta. A vádlottak az idén októ­berben utcai távbeszélőautö- matákat téptek le, hogy azo­kat szétverve pénzt szerez­zenek. Néhány nap alatt négy nyilvános állomást hall­gattattak el a város legfonto­sabb pontjain. A bíróság D. Imrét három, Végvári Lajost pedig négy évre a közügyek gyakorlásá­tól is eltiltotta. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlottak és a védelem az ítélet enyhítéséért fellebbe­zett. Tiszaföldváron Korái, Lézer, Beatrice Karácsony előtt gazdag köny- nyűzenei programot kínál a tiszaföldvári fiataloknak a nagyközség művelődési háza. December 19-én, e héten pén­teken este 7 órai kezdettel tartja meg korábban elma­radt * koncertjét a Korái együttes; 20-án, szombaton a szentesi Lézer együttes lép a dobogóra. December 23-án pedig a Beatrice együttes hangversenyén tapsolhatnak a zenekedvelők. Kutya fulladt a Zagyvába Az elmúlt napokban töb­ben érdeklődtek szerkesztő­ségünkben, hogy megtalál- ták-e azt a gyereket, aki ál­lítólag a hét végén Szolnok­nál fulladt a Zagyvába. Kérdésünkre a megyei rendőr-főkapitányságon el­mondták hogy a hét végén nem történt halálos vízibal­eset Szolnokon. A Zagyva­parti lakótelep közelében csu­pán egy kutya tetemét fog­ták ki a tűzoltók a folyóból. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093. Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, PL: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla —a—mbk [Hírei Ingyen kapja II hónap legsikeresebb felvételét — o megrendelő. No, nem lapunkban, hanem a FÉNY- SZÖV szolnoki, Várkonyi téri üzletében. Az új kezdemé­nyezéshez nem kell más, csak egy jól dolgozó kollektíva és sok-sok megrendelő. A többi már — hogy a sok közül me­lyik volt a legsikerültebb kép — a havonkénti elbírálásnál önként adódik. Nem csupán reklámfogás­ról van szó, hanem a munka ellenőrzéséről is egyben, a bírálat jó alkalom, hogy rá­jöjjenek: mi az, amit még jobban, szebben lehet egy- egy fényképen kidolgozni. Az üzletbe betérő minden meg­rendelő figyelmét felhívják rá, hogy bármelyikük képe esélyes lehet. Szabó Zoltánné és Lantos lgnácné az üzlet kirakatában mutatják be a hónap legsikeresebb felvé­telét, onnan értesülhet a megrendelő arról, hogy díj­talanul átveheti a fényképét. (Szalai) 0 A HÉT VÉGÉN, decem­ber 21-én vasárnap ismét megrendezik Szolnokon a ha­gyományos autó-, és motor- vásárt. ■ ESTI ZENÉLÉS. Pénte­ken — december 19-én este hét órától a tiszafüredi mű­velődési központban a Spóra együttes country zenével szó­rakoztatja a hallgatóságot. ® ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ. A szolnoki Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ következő vendége Simon Ferenc szobrászmű­vész lesz, aki ma este hat órától görögországi útiélmé­nyeiről számol be az érdek­lődőknek. ■ FENYŐÜNNEP Karca­gon. A város úttörőinek és kisdobosainak az idén rende­zi meg a Magyar Üttörő Szö­vetség városi Elnöksége a Vöröskereszt városi vezető­ségének segítségével a har­madik városi fenyőünne­pélyt. Időpontja: december 19, péntek 15—18 óra. Az ünnepély helye a Déry­né Művelődési Központ emeleti hangversenyterme. © A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetemen holnap délután avatják Szabó Lász­ló szolnoki szobrászművész „Raokajuh” című alkotását. B December 16-án délután Jászberényben a Déryné mű­velődési házban Télapó-ün­nepélyre gyűlt össze a taná­csi dolgozók 140 gyermeke. 0 A DRÁMAÍRÓ és a színpadi alkotás címmel két­napos nemzetközi drámaírói kollokvium kezdődött szer­dán a Fészek klubban. ■ DECEMBER 20-ÁN, szombaton Dunaföldvárott rendezik meg a Magyar László Afrika műveltségi verseny döntőjét. Hiteles térkép a középkori Pécsről Pontos, hiteles térkép ké­szült a középkori Pécsről: a méretarányos alaprajz fel­tünteti a régi utcákat, a fon­tosabb egyházi és világi épü­leteket, az üres és beépített telkeket. A maga nemében egyedülálló mű Fetter Antal helytörténetkutató munkája. Egy 1722. évi összeírás alap­ján rajzolta meg a korabeli város térképét, felhasználva más — korábbi, illetve ké­sőbbi — forrásokat is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom