Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-03 / 283. szám
1980. december 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KteRÍWÖ ___________előtt R endezte Jancsó Miklós ŰJ SZÍN A TELEVÍZIÓBAN: Jancsó Miklós is rendez, egy héten belül két műsorát is sugározta a televízió. Nem, nem tévedés, hogy aj Stúdió ’80-at és a vasárnap esti Hernádi-portrét egyaránt neki tulajdonítom. Ugyanis ahová Jancsó Miklós „beteszi a lábát”, ott rögvest átalakul minden, saját képére gyúrja át a be- vagy a felmutatandó anyagot, legyen az akár egy kulturális hetilap, vagy egy drámaíró életműve — portré alakjában. Anélkül, hogy a két szóban forgó Jancsó-munka tartalmi értékeiről szólnék, pusztán a formai megoldásokról annyit mindenképp elmondhatunk, a „televíziós” rendezővé előlépett filmes alaDosan megmozgatta a képernyőt, azaz akárcsak játékfilmjeiben, itt a televízióban sem tűrt meg semmiféle merevséget, a dinamikát kereste és találta is meg mindenben. S amit még játékfilmjeiben sem tett meg: ezúttal a műsorkészítés titkaiba is beavatta a nézőket, szándékosan; lássátok érezzétek, hogy dolgozunk! Oldottság, mozgalmasság, közvetlenség (olykor azonban az igazsághoz ez is hozzátartozik, némi közvetlenkedés is becsúszott) jellemezte munkáját, s ami különösen jólesően hathatott ránk nézőkre, mindez úgy tűnt, mint valami játék. Jancsó fittyet hány a kulturális műsorok „nehézkedési” törvényeire — súlyos dolgokról nemcsak súlyosan lehet szólni —, és olykor már-már kamaszos éretlenségnek látszó „komolytalansággal” szólt az egészen komoly dolgokról is. Van ennek a módszernek varázsa. S ez különösképpen abban áll, hogy úgy érezzük, mintha valóban a szemünk láttára születnének a dolgok: nem a már befejezett tényekkel, hanem a még alakuló, változó művel állunk szemben. Már-már azt hivén, hogy akár bele is szólhatunk a dolgok folyamatába. Ügy hiszem, jól illik ez a módszer a közvetlenséget nemcsak elbíró, de egyenesen megkövetelő televízió természetéhez. Ennyit a kérdés formai oldaláról, ami persze korántsem csak formai ügy, hiszen tartalom és forma belső összefüggései folytán a forma is a tartalom részévé válik. Különösképpen tapasztalhattuk ezt a Hernádi Gyuláról készített vasárnap esti portréfilmben, amikoris a különböző szokatlan formai megoldások — például a drámaíró Hernádi nemzetiszínű szalaggal kidekorált kerékpáron érkezik meg a képernyőre, de mást is lehetne említeni — közvetlenül is rávallottak Hernádi írói szemléletének sajátosságaira, szerzői „különcködéseire”. Egyébként jó ötlet, hogy egy életműről olyasvalaki készít filmet, aki nem csupán pályatársa, hanem belső munkatársa is a szerzőnek, ahogy Jancsó Miklós is, aki évtizedek óta dolgozik együtt Hernádi Gyulával. Igaz, ezúttal a forgatókönyvet Ungvári Tamás írta (csak megjegyzem, az elmúlt héten háromszor is találkozhattunk vele a képernyőn, a kulturális hetilapban ő kérdezett, aztán egy sportról szóló beszélgetésben, partnerként volt jelen, és riporterkedett a Hernádiról készült filmben, némi túlzással „elung- váriasodott” a' képernyő), persze Jancsó számára az ő forgatókönyve sem volt több durva vázlatnál, hiszen az eredmény csak munka közben született meg, s mint említettem, olyan öntörvényű művész esetében, mint Jancsó, más szemlélet mint az övé aligha fér meg egy munkán belül. . Formájában tehát érdekesebb lett a Stúdió ’80. Ami azonban a tematikáját illeti, és ebből eredően a tartalmát is, azt hiszem, még mindig messzejár egy a néphez népszerűén szóló képernyőújság igazi modelljé- től. Áttekinthetőbbé vált, és ha igazán nem is volt meggyőző, ahogyan választ keresett egy napjainkban újra és izgalmasan felvetődő kérdésre, hogy tudniillik lehet-e árucikk a kulturális termék is, maga az a tény, hogy ilyen „darázsfészekbe nyúlt”, jelzi, hogy a kulturális hetilap keresi módját a fokozottabb közéletiségnek, annak, hogy maga is hozzájárulhasson közérdekű kulturális problémák tisztázásához. Sajnos, a kérdés lényegét tekintve sokkal okosabbak ezúttal sem lettünk, összetettebb probléma ez, mintsem akár néhány beszélgetésben is megoldható lenne. Hiszen a műalkotások anyagi természetűek, előállítási módjuk tekintetében is hány és hányfélék lehetnek? És bizony eszmei értékük alapján is igen nagy a különbség közöttük. Ezért értéküket árban kifejezni, ha nem is reménytelen, de mindenképpen igen bonyolult dolog. Egy azonban világossá vált a kulturális hetilapban elhangzottakból: az tudniillik, hogy a művészi „termelésben” is lehetséges igenis takarékosság, hogy a gazdaságosság követelményei itt is érvényesíthetőek anélkül, hogy mindannak a művészi minőség látná a kárát. A legközérthetőbben erről a filmgyártással kapcsolatos beszélgetésben esett szó. Marx József, a filmgyár egyik stúdiójának vezetője, maga mondotta ki, jobb szervezéssel, nagyobb körültekintéssel és ő tudja még mi mindennel (részletesen erről már nem beszélt) ugyanannyi forintból évente nem húsz filmet, hanem negyvenet is gyárthatna a magyar filmipar. Továbbá azt is megsejthettük a különböző riportokból — még az Arhi- vatal elnökét is szóra bírták, — hogy kulturális termékek esetében is az határozhatja meg az árat, hogy mennyi a benne megtestesülő érték. Manapság gyakorta hallani, hogy egy színház például miért ne tarthatná el saját magát, saját bevételeiből. Mi szükség, hogy mecénásként az állam súlyos milliókkal támogasson egy-egy színházat, netán egy a nézőktől egyre távolabb eső, törekvéseiben tőle eltávolodó műhely fennmaradását. Tetszetős lehetne azt mondani : legyen, játsszon, olyat és játsszon úgy, hogy a közönség valóban eltarthassa. Csakhát egyáltalán nem biztos, hogy egy mindenkinek elfogadhatóan játszó, úgynevezett „áruközpontú” színházi műsor távlatban is megfelelhetne eszmei célkitűzéseinknek! KIMONDANI EGYSZERŰEN,. hogy társadalmunkban legyen áru a kultúra is, akárcsak más termelési javak, egy olyan társadalomban, melyben ugyanakkor az eszme nem képezheti sohasem alku tárgyát, márpedig a művészet eszmét hordoz, gondolatot „termel”, — ismétlem, sok tényezős, bonyolult kérdés, és nem biztos, hogy megoldásának most jött volna el az ideje. Annak azonban igen, hogy jobban megnézzük milyen értékekre fordítjuk — támogatásképpen forintjainkat. V. M. Az igazság pillanata — Ceremónia és rituálé Federico Garciaért címmel a színház balett-termében új bemutatóra készül a Győri Balett. Tervezte és betanítja: Markó Iván. A premier december 12-én lesz. A képen: Kiss János, Bombicz Barbara és Greiner Éva Bemutatóra készül a Győri Balett Prágai kiadó Budapesti kiállítás A fővárosban Rejtett építészeti értékek A Magyar Fotóművészek és a Magyar Építőművészek Szövetsége kihirdette a főváros pesti oldalán fellelhető rejtett építészeti szépségek, meglevő értékek feltárására meghirdetett építészeti fényképpályázat eredményét. Eszerint négyen kapnak első díjat: Bordács Ferenc, E/rdei Andrási Fu- szenecker Ferenc és ifj. Gyu- kics Péter. Ketten érdemelték ki a második, s öten a harmadik díjat. A pályázat anyagának felhasználásával a jövő év elején kiállításon mutatják be Pest alig ismert építészeti szépségeit. A prágai Odeon Kiadó könyvkiállítását tegnap délelőtt nyitották meg a Csehszlovák Kultúrában, a Nép- köztársaság útján. Az Odeon Kiadó fennállásának 27 éve alatt négyezernél több külföldi szépirodalmi művet adott ki, 83 millió példányban, és hatszáznál több képzőművészeti kötetet, mintegy négymillió példányban. Figyelemre méltó, hogy nyolcvannál több kötet jutott a mi íróinknak és költőinknek. A sor 1953-ban Petőfivel kezdődött és ma már Cseres Tibornál, Fejes Endrénél, Hernádi Gyulánál, Mándy Istvánnál, Mészöly Miklósnál, Moldova Györgynél. Örkény Istvánnál, Sar- kadi Imrénél, Weöres Sándornál tart. Josef Kulicek, az Odeon igazgatója, magyar vonatkozású férveikről nyilatkozott. — Változatlanul fontosnak tartjuk az önök irodalmának publikálását — mondta. — A tervezett kötetekkel már közeledünk a századik magyar műhöz. Déry Befejezetlen mondata idén jelent meg, tízezer példányban. Elkqj?- kodták. Örkényt is adtunk ki. Jövőre a bestseller sorozatban jön ki Füst Milán és Szabó Magda egy-egy műve, továbbá A nagy nemzedék címmel a Nyugat költőinek antológiája. Túrkeve vonzásában Beszélgetés Hagymási Sándor helytörténeti kutatóval A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Hagymási Sándort, a honismereti mozgalomban végzett munkájáért emlékplakettel tüntette ki. Méltó elismerése ez annak a több mint egy évtizedes helytörténeti tevékenységnek, amelyet Hagymási Sándor nyugdíjas éveiben kezdett el. A barátságos mezőtúri házban a legújabb plakett mellett számos más kitüntetés sorakozik. — Ritka, hogy valaki nyugdíjas korában fog hozzá a kutatómunkához, szinte előzmények nélkül. — A harmincas években a Túrkevei Hírlap „munkatársa” voltam, mezőgazdasági szakcikkeket írtam. A munkáim témája most is többnyire a mezőgazdaság, persze másféle formában. — A pályázatokon csaknem mindig Túrkevéről írt. Feldolgozta a túrkevei aratást, a hagyományos paraszti gazdálkodást, a legeltető állattartást, a népi táplálkozást. hogy csak néhányat említsünk. — Túrkeve a szülővárosom, , harmincéves koromig éltem benne. Jól ismerem minden- zugát, a környék halmait, pusztáit, tudom a történelmét. A 18 pályamunkám három kivételével mind Túrkevéhez kötődik. Mezőtúri, s személyes emlékek szövik át „A peresi uradalom cselédeinek története” című pályázatomat, de írtam a mezőtúri aratókról, s a helynevekről is. — A 18 pályamunka közül kilenccel országos első helyezést ért el.'„Számon tartják” a honismereti mozgalomban, mi több, az azonos című folyóiratnak munkatársa, de a Körösi Csorna Társaság túrkevei csoportjának megalakulása is a nevéhez fűződik. — Tudomásom szerint a társaságnak vidéken csak Túrkevén jött létre tagozata. Rendszeres vendégünk Mándoki Kangur István, aki gyakran megfordul Ázsiában, a kunok nyomában. Érdekes találkozásokról, , a Mongóliában, Kazahsztánban élő kunok leszármazottai szokásairól, életéről tart előadást. Mi pedig az újabb kutatási eredményeinkről számolunk be. — A „mi” a szakkörét jelenti? — Igen. öt éve harminc felnőtt dolgozik a honismereti szakkörben. Éppen tegnap tartottunk egy igen érdekes foglalkozást, amelyen a kevi temetőkről, halott- búcsúztatási szokásokról volt szó. A megyei honismereti pályázaton második díjat ért el ezzel a munkájával a szakkör egyik lelkes tagja. — Az idei pályázaton ugyancsak második díjat nyert a szakkör vezetője a „Családi és munkaszervezeti viszonyok Túrkevén” című tanulmányával. Mi lesz a következő munkájának a témája? — Az életforma és a szokások változása szülővárosomban. A napokban fogok hozzá, ezúttal úgy szeretném feldolgozni a témát, hogy idősebbek és fiatalok elbeszéléseit gyűjtöm össze. Ez lesz a következő évi pályamunkám. — S mik a további tervei? — Sok van... A legdédel- getettebb vágyam, hogy részt vehessek egy olyan átfogó munkában, amely Túrkeve történetét dolgozza fel. Egyelőre az még csak terv, de remélem sikerül valóra váltanunk, s megnyerni ehhez a számomra nagyon szép munkához történészeket is. — t — A könyvtárak új feladata Propaganda, olvasómozgalom A KÖNYVTARAK érték - gyűjtő, megőrző és közvetítő szerepe közismert. Azt azonban, hogy mikor vetődött fel az írásban rögzített gondolatok utókorra való át- menekítésének ötlete, nem tudjuk pontosan meghatározni- A legrégibb ismert könyvtár Asszurbandpál király (ie. 668—626) 30 ezer agyagtáblából álló ninivei gyűjteménye volt. Innen vezetett az út a középokri kolostori könyvtárakon, a reneszánsz gazdag főúri és fejedelmi gyűjteményein keresztül a XVII. századi nyilvános jellegű, a XIX. századi köz- és közművelődési könyvtárain át a szocialista könyvtárügy feladatainak megfogalmazásáig (hazánkban a Tanács- köztársaság idején) a felszabadulás utáni megvalósításig. A fejlődés azonban nem állhat meg sohasem. Társadalmunk haladásával párhuzamosan a kulturális igények is változnakNapjainkban az MSZMP XII. kongresszusának határozatai az irányadók, amelyek kimondják: „Több gondot kell fordítani az olvasás, a művelődés iránti igények felkeltésére és kielégítésére, e területen is serkentve az öntevékeny társadalmi közreműködést”. E szavak könyvtáraink elé új feladatokat állítanak. Nézzük, milyen eszközökkel tudják ezeket megvalósítani! Mindenekelőtt különös figyelmet kell szentelniük a kiemelten ellátandó rétegek, a tizennyolc éven aluli lakosság, a kis településeken élők és a munkásolvasók kiszolgálására. E hangsúlyozott gondosság' két színtérről, a lakó- és a munkahelyen működő közművelődési könyvtárak felől érkezik állampolgáraink e csoportjához. A közművelődési könyvtárak feladataival való törődést aktuálissá teszi, hogy az elmúlt években az olvasók és a kölcsönzött kötetek száma stagnált, illetve mérsékelten csökkent. Magyarázható ez a megváltozott olvasási szokásokkal és a könyvvásárlás fellendülésével is- Belenyugodni viszont már csak a könyvtárak számának emelkedése miatt sem lehet, továbbá azért, mert éppen a kiemelten ellátandó rétegek csúsznak ki a könyvtárosok gondoskodó kezéből. Esetükben a könyvszeretet felébresztése csak az első feladat, melyet a színvonalas olvasmányok megkedveltetése követ. Az elmaradozott olvasók visszacsalogatása, az újak meggyőzése a könyvtárak népszerűsítésének mellőzésével lehetetlennek látszik. E helyütt nem bonyolult propagandafogások alkalmazására gondolunk! Az egyszerűbb eszközök is igen hatékonyak lehetnek. A MŰVELŐDÉSI otthonokkal, iskolákkal, a tanácsi és pártszervezetekkel, s nem utolsósorban a Hazafias Népfronttal kooperálva, a rossz működési felételek között dolgozó könyvtárak is jobb és változatosabb szolgáltatást nyújthatnak- Napjainkra már kialakult e közös rendezvények rendszere, például előadások, író-olvasó találkozók, vetélkedők szervezése pályázatok kiírása, klubfoglalkozások lebonyolítása. A gyerekek esetében e lehetőségek még á könyvtárakban tartott irodalom-, ének-, stb. órákkal egészíthetők ki. Nyáridőben pedig a kilenc éve — magyar kezdeményezésre — útjára indított, és azóta külföldön is tért hódított művelődési kísérletről, az olvasótáborokról sem szabad megfeledkeznünk. De az óvodásokat sem hagyhatjuk ki. Némely gyermekkönyvtárnak a betűt még nem ismerő kicsinyek is aktív, kölcsönző „olvasói”. M. Zs.
