Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-30 / 281. szám

1980. november 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A tévé új, háromrészes műsort sugároz januárban, februárban, illetve márciusban Téli esték címmel. Az első százhúsz perces adásban Jászalsószentgyörgyről és Csákvárról ad­nak színes szőttest. Eck T. Imre rendező irányításával a napokban megkezdték a szóra­koztató műsor helyszíni felvételeit. Munkában a stáb a Petőfi Tsz melléküzemága cipő­felsőrész-készítő műhelyében. Az operatőr Kapuvári Sándor Fotó: NZS A FOTO KÖZELETE A nyáink, nagyanyáink vi­lágában becsülete volt a fotónak. A falakon dí­szelgett a megsárgult katona­fénykép, a parádés esküvői felvétel, nem is beszélve a gyerekek portréiról. Különös­ségnek számított akkoriban az egyéni fotográfia. Olyas­féle kegytárgynak amelyet érdemes volt bekeretezni, közszemlére kitenni, akárcsak a festményeket. Persze ezek­ben sem bővelkedtek a haj­dani lakások, ha csak nem számítjuk ide a filléres, színes nyomatokat és szent­képeket. Lehet hogy egyféle esztétikai pótlékot jelentett a családi fotógaléria. A mai generációk életében köznapibb helye lett a fotó­nak. Nem divat most a fala­kat fényképpel dekorálni, csupán a fiatalabbak lakóte­rében hemzsegnek a zenei és a sportcsillagok képei. Több­nyire albumokba fiókokba kerülnek a különféle jelle­gű felvételek, és ez így van rendjén. Elérhető, mindenna­pi eszközzé vált a fényképe­zőmasina, s ezzel párhuzamo­san kultúránk egészében is meghatványozódott a doku­mentumok, az álló és mozgó­képek mennyisége. A fotó társadalmi, szociológiai hely­zete tehát szükségszerűen át- alkult. Ma már rangos fo­tóalbumok, ^sokszínű fotótár­latok jelzik a műfaj igazi lehetőségeit. Néhány évtizede ritkaságnak számított az ilyen rendezvény, napjainkra vi­szont a fotóművészet, az ama­tőr fotómozgalom beépült a szellemi élet vérkeringésébe. Más kérdés, hogy a művé­szi ágazat közéleti funkcio­nálása, társadalmi elismerése még közel sem megnyugtató. Többen panaszolják például, hogy valamiképpen gazdát­lan ez a terület. Jóllehet, él és működik a Fotóművészek Szövetsége, szakmai sajtó­fórumok támogatják a fotó­kultúra ügyét, ám a gyakor­lat frontján megoldatlan problémák halmozódnak. A centralizált irányítás egyebek közt aligha tudja megnyug­tatóan átfogni és támogatni az országos mezőnyt, így a vidéki fotósélet szükségszerű lépéshátrányba került. Annál is inkább, mivel nincs még minden megyében szakmai szervezet, amely egyfajta tá­maszt, orientálást biztosítana az alkotóknak. Valamivel talán kedvezőbb az amatőr fotómozgalom helyzete. Igaz ezen a terüle­ten még jóformán nem is be­szélhetünk centralizált irányí­tásról, például megoldatlan a fotókörök vezetőinek szakmai továbbképzése, de ettől füg­getlenül színes eleven a fo­tósok közélete. Nézzük meg közelebbről a fotó társadalmi presztízsét. Hogyan funkcionálnak példá­ul a rangosabb, színvonala­sabb művek a mindennapi életben? De hát ki gondol napjaink­ban fotóművészeti alkotások vásárlására? Melyik intéz­mény vagy szerv kulturális alapjában szerepelnek efféle tételek? Főként a festészetre és a hagyományos iparművé­szetre korlátozódnak az álla­mi és magánvásárlások, mert a konvenciók ereje itt is érvényesül. Elismerjük ugyan a fotó művészi képes­ségeit, semmi mással nem pótolható gazdag formanyel­vét, de csak látványos és időleges közéleti szerepekben alkalmazzuk. Valamiképpen félünk a műfaj puritán szép­ségeitől, az optika varázsla­taitól, mintha méltatlan len­ne az igényes emberi környe­zethez. Pedig szó sincs erről. Aki megfordult már egy- egy tervezőirodában ahol nyilvánvaló, helyük van a kü­lönféle építészeti köztéri fel­vételeknek, annak nem kell bizonygatni a fotóalkotások funkcionális és esztétikai eré­nyeit (holott ezek is csak korrekt, ízléses képek). Ke­vés műfajban van ekkora al­kalmazkodási hajlam, kevés műalkotásféle tud olyan szer­vesen illeszkedni a modern környezethez, mint éppen a fotográfia. Különös ellent­mondás, hogy a fotóművésze­jti alapvetés már évek óta iskolai tananyag, de a neve­lési intézmények falain hiába keressük'a tartalmas, szelle­mes fotókat. És a fotómozga­lom legjobb eredményeit sem kamatoztatjuk, márpedig a művelődési házakban, vagy a klubkönyvtárakban szükség lenne színvonalas, olcsó mű­alkotásokra is. Igaz, összes­ségében megoldatlan még a fotóművészet legjobb darab­jainak sokszorosítása, ám az általános érdektelenség nem is motiválja ezt a folyama­tot. J oggal mondhatják per­sze néhányan: ne le­gyünk ezért elégedetle­nek. Elvégre a magyar fotó­kultúrának nincsenek komoly hagyományai, mint a vizuá­lis művészetek egynémelyiké- nek. Már az is nagy dolog, hogy jelentős tömegbázisa lett ennek a műfajnak, s jó­formán egyenrangú művésze­ti ágazatként funkcionál. Le- fégyverező, meggyőző telje­sítményeket mondhat magáé­nak fotóművészetünk, nincs mit szégyehkeznünk. Szuromi Pál Szolnok megyei résztvevőkkel Országos bemu­tató Dunaújvárosban Idén harmadik alkalom­mal hirdettek az üzemek, vállalatok dolgozói részére országos amatőr népi ipar- művészeti pályázatot. A pá­lyázaton Szolnok megye üzemeiből több mint százan vettek részt. A beérkezett csaknem háromszázötven al­kotásból — hímzések, fara­gások — rendezett megyei kiállítás után, a legjobb munkák szerepelnek a du­naújvárosi Munkás művelő­dési központban tegnap megnyílt országos bemuta­tón is. A közönség ott láthatja Kun Lászlóné, Nagy István­ná, Tisza Istvánná — a túr- kevfei AFIT dolgozói — és a szolnoki MEZŐQÉP Vállalat dolgozója, Kókai Jánosné hímzéseit, valamint a török­szentmiklósi Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat dolgozója, Borbély Sándor fafaragásait és Fehér Tibor — munkahelye a szolnoki KÖTIVIZIG — szaru- és csontfaragásait. Az országos bemutatóhoz kapcsolódva szakmai tanácskozást is ren­deznek. amelyen szakembe­rek adnak útmutatást az amatőr alkotóknak. A Szigetközben Újabb avarkori leletek 8—9. századi avar telepü­lést tártak fel a régészek a szigetközi darnózseli határ­ban. A terület valamikor sziget lehetett, ma kissé ki­emelkedő homokdomb, ame­lyet a Duna holtmedre övez. A szakemberek mintegy 400 négyzetméternyi területet fé­sültek át, s 40—50 centimé­ter mélységben egy tűzhely­re leltek a hozzá tartozó la­kógödörrel, amelyből hiá­nyoznak az épülettartó szer­kezetre utaló cölöplyukak. Ebből arra következtetnek az archeológusok, hogy az épület az eddig ismertektől eltérő szerkezeti megoldás­sal készült. A közelben több hombárszerű gödörre buk­kantak, amelyeket bizonyá­ra gabona tárolására hasz­náltak. A gödrök tömve voltak kerámiaanyaggal, állatcsoint maradványokkal és más le­letekkel. A leleteket a res­taurálás után a győri, illetve a mosonmagyaróvári múze­umban kiállítják, az ásatást pedig jövőre folytatják. A Badacsonytól a Hortobágyig Jegyzetek a Hatvani Galériából, a negyedik országos tájképbiennáléról Néhány napja csupán, hogy a Hatvani Galériában meg­nyitotta kapuit a negyedik országos tájképbiennálé, de a vendégkönyv tanúsága sze­rint igen nagy a tárlat iránti érdeklődés. Érthető ez, hi­szen a kiállított festmények, grafikák egyértelmű választ adnak arra, hogyan érvénye­sül képzőművészetünkben a „Magyarország felfedezése” szép gondolat. Az irodalom és a filmművészet — külö­nösen ezek dokumentarista ága — már előbbre tart, ol­vastunk ilyen véleményt is e témában. Nem hisszük, hogy minden megközelítést kiállna az összehasonlítás igazsága, ám az kétségtelen, hogy a mai magyar festészetnek, grafikának bőven van pótol­nivalója. Ezt éppen a hatva­ni kiállítások sora bizonyít­ja legjobban: a mostani bien- nálét lényegesen sikerültebb­nek tartjuk elődeinél, — mégis, a mit láttunk gazdag élménye mellett sorolni tud­nánk a tárlat anyagából hiányzó látásmódokat. örvendetes viszont, hogy a nagyigényű tárlat anyaga formailag, kifejezési eszkö­zökben tovább gazdagodott, az előző tárlatokon való részvételnél már több mű­vésztelep, alkotó közösség tájkörzete jelentkezett érde­mes művekkel. A Hanság, a Balaton-vidék, Borsod, Hor­tobágy stb. igézete mind ott van ezen a tárlaton. Az ití- letőerő — hazánk — dina­Holnap délelőtt 10 órától a Debreceni Akadémiai Bizott­ság, a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem irodalomtörté­neti tanszéke és a vendéglá­tók rendezésében Verseghy emlékülést tartanak a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A Verseghy emlékülés ke­retében négy előadás hangzik majd el, Julow Viktor egye­temi tanár Verseghy Rikati Mátyása és Alexander Pope Duncaid-je címmel értekezik; Deme Zoltán tanár Verseghy mizmusa egyértelmű. Leg­feljebb más és más megfo­galmazásban jelentkezik — és nyilván különböző művé­szi színvonalon — de egytől egyig minden kép hiteles vallomás. S éppen a „vallo­mások” sokféleségében rejlik a tárlat egyik legnagyobb erénye. Az értően rendezett kiállításon — Kratochwill Ferencné munkája — har­monikus egységet alkotnak az ellentétek: Molnár C. Pál Zsennyei jegyzetein, Kurucz D. István klasszikusan értel­mezett, de merőben új szín- világú Hortobágyán, Giczy János már-már „naivba” hajló képén keresztül — pályaképének vázlata a leg­újabb kutatások tükrében, Bartha Lászlóné ny. tanár A korabeli színészet képe Ver­seghy életművében, Tóth Béla tanár pedig Debrecen könyvkultúrája a XVIII. szá­zadban címmel tart előadást. Délután 5 órától a könyv­tár olvasótermében a kor­társaink sorozat keretében Boldizsár Iván József Attila- díjas íróval, közéleti szemé­lyiséggel találkozhatnak az érdeklődők, hosszú lenne még itt a sor — eljuthatnak a nézők a kol­lázstechnikával történt látta- tásig, az expresszív ábrázo­lásmódig; a kísérleten már túljutott, de még a legjobb önkifejezését kereső alkotók munkáiig. Meg sem kíséreljük, hogy a tárlat csaknem száz fest­ményéről, grafikájáról a részletesség igényével írjunk, csupán néhány — számunk­ra különösen tetsző műre próbáljuk felhívni a figyel­met. Mindenekelőtt Kurucz D. István már említett nagy­szerű képére, a merőben más kivitelezésben készült Nagy­városi tájképre — ez M. No- vák András díjazott munká­ja — Somogyi Győző Nógrá­di falu című festményére — a fametszetek közül pedig elsősorban Czinke Ferenc munkáira. Végh András Két ház, Buhály József Homok­világ, Fazekas Magdolna Fények a kertben című al­kotása, Meggyes László Zagyva-kanyar, Román György Téli emlék egy fáról című műve, Szekeres Emil Zselic-e, a tárlat remekei. De a bőség zavarával küszköd­ve 'okvetlenül le kell írnunk Valkó László szerográfiájá- nak, Wágner János Búzatáb­la című képének, Bőd László Napraforgók című, kicsatta­nó színpompájú festményé­nek dicséretét is. A tárlat január közepéig tart nyitva, megtekintését nemcsak a formák, a színek szerelmeseinek ajánljuk, de azoknak is, akik Magyaror­szág „felfedezéséhez” a kép­zőművészetek segítségét is kérik. Ugyanis kitűnő „tu­rizmus” is ez a tárlat, ame­lyen az „idegenvezetők a fes­tők, a grafikusok”. Tiszai Lajos Jubilál a Szolnoki szimfonikus zenekar Ünnepi hangverseny a megyeszékhelyen Tizenöt éves a Szolnoki szimfonikus zenekar. Ez al­kalomból ünnepi hangver­senyt rendeznek a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban december 3-án este 7 órától. A zenekar műsorán Mozart és Beethoven művei mellett Seiber Mátyás Con­certo klarinétra és vonós ze­nekarra című műve is szere­pel, amelynek ez lesz a ma­gyarországi bemutatója. A hangveresenyen közreműkö­dik Horváth László klarinét- művész, vezényel Báli Jó­zsef, Czinke Ferenc: Ezüsthíd (színes fametszet, 33x35 cm) Verseghy emlékülés Kortársaink—szerzői est Irodalmi rendezvények a szolnoki Verseghy Könyvtár rendezésében Molnár C. Pál: Zsennyei jegyzetek II. (olaj, 30x80 cm)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom