Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-06 / 261. szám

1980. november 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az olvasótáborok haszna Dallam és hangzavar Gondolatok Karcag zenei életéről A Hazafias Népfront Szolnok megyei elnök­sége pedagógiai munka- csoportja és a megyei olvasótábori operatív bizottság tegnap délelőtt együttes ülést tartott. A tanácskozáson többek között a nyári olvasótá­borok tapasztalatait és további feladatait vitat­ták meg. Az olvasótáborok története immár kilencéves múltra te­kinthet. vissza. Az idén az országban összesen 126 tá­bort szerveztek a diákoknak, tizenkettőt a cigánygyere­keknek. Megyénkben hat éve nya­ranként 10—14 helyen álta­lában ötszáz általános isko­lás és szakmunkástanuló tá­borozik a könyvek birodal­mában, s kap segítséget a szabad idő kulturált eltölté­séhez. Az idén a megye ti­zenhárom táborának foglal­kozásain 470 diák vett részt. A központi kulturális alap­ból 216 ezer forintot kapott a megye, a megyei tanács pedig 67 ezer forinttal se­A Baranyában élő német és délszláv lakosság népraj­zi emlékeinek megőrzésére, bemutatására nemzetiségi tájházprogramot kezdemé­nyeztek a tanácsok. A régi, szép parasztházakat — népi műemlékként — helyreállít­ják kiállítások céljára. ,A Mecsek hegyei között fekvő Öfaluban és Mecsek- nádasdon egy-egy „Dorf- haus” idézi fel a német nem­zetiségi lakosság egykori életmódját. A kétszáz éves, német stílusban épült pa-- rasztházak a baranyai né­metség hajdani munkaeszkö­zeiből. használati és beren­dezési tárgyaiból,, valamint a népi kismesterségek emlé­keiből rendezett kiállításnak adott otthont. A néprajzi szakemberek most kutatják a baranyai horvát tájház Mindenkinek kedve szerint Novemberben is gazdag programmal várják a pajtá­sokat Jászberényben, a Ká­kái László Üttörőházban. A kisdobosokat mesefilmvetí­téssel szórakoztatják, a mú­zeumi és filmklub tagjai ve­télkedőkön számolhatnak be tudásukról. Szakköri foglal­kozásokon találkozhatnak az ifjú bábosok a fafaragók, a fazekasok, a népitáncosok és a bélyeggyűjtők. gítette az olvasótáborok munkáját. Néhány helyen — Mezőtúron, Jászszen tanórá­son és Tiszafüreden — jó­részt társadalmi összefogás­sal teremtették meg a tá­borozás feltételeit. A tapasztalatok szerint a táborok jól szolgálták a fi­atalok olvasóvá nevelését. Gond viszont, hogy az isko­la, a könyvtárak, művelődési intézmények kevésbé ala­poznak a táborban szerzett ismeretekre, így gyakran megszakad a folyamatosság az olvasóvá nevelésben. A további feladatok között a táborok programjának még jobb megszervezése, a haté­konyabb módszerek kidolgo­zása mellett éppen az a leg­fontosabb, hogy a művelődé­si, olvasási szokások kiala­kítása ne érjen véget a tíz nappal. A beszámolót vita követte, amelyben táborvezetők szól­tak tapasztalataikról. Vé­gül Kiváló társadalmi mun­kás kitüntetést adtak át az olvasótáborok szervezésében élenjáróknak.' felállításának lehetőségeit. A Dráva menti délszláv etnikai csoport tárgyi és szellemi folklóranyagát összegyűjtöt­ték már. Bemutatását Felső- bzentmártonban tervezik, ahol horvát „néprajzi park” kialakítására készülnek. Tatabányán Honfoglalás kori település az épülő lakótelep alatt Tatabánya egyik új lakó­negyedének építésé köz­ben honfoglalás- és Ár­pád-kori falu marad­ványait hozták napvi­lágra a munkagépek. A napokban befejeződött lelet­mentő ásatások honfoglaló őseink szállásait, tíz ház alapját és a hozzájuk tarto­zó körálakú árokegyüttest, valamint egy földbevájt ke­mencét tártak fel. Olyan leletek kerültek a régészek birtokába, amelyek jó for­rásként szolgálnak a hon­foglaló magyarság életének teljesebb megismeréséhez. A házat gerendákból, faágak­ból és vesszőfonatokból állí­tották össze. A bejárat mel­lett állt a kőből épített ke­mence. Az egyik ház hátsó felében földbe mélyített „munkagödröt” tártak fel, amely valójában „ülőalkal­matosság” volt­Munka közben a gödörbe rakták lábukat a család nő- tagjai, hogy kényelmesebben dolgozhassanak. A gödör al­ján női- munkaeszközöket, csonttűket találtak, s egy lapos orsókorongot, amely ugyancsak az asszonyok munkájának emlékét őrizte meg. Az ásatások nyomán nagyon sok állati csont ke­rült elő: junok, szárnyasok, lovak és halak maradványai tanúskodnak a település la­kóinak gazdálkodásáról. A karcagi városi pártbi­zottság mellett működő agitációs és propaganda bi­zottság a minap napirendre tűzte az ének-zenei nevelés helyzetét. Tulajdonképpen gazdag hagyomány ápolásáról van szó ebben a vonatkozásban. A városi központi munkás­kórus például már 1,911-ben megalakult, és hosszú időn át alakította a zenei közíz­lést. Ebben a munkában \1952-től egyre meghatáro­zóbb erővel vesz részt a ze­neiskola. Volt növendékei közül harminchárom okle­veles zenetanár, nyolc ének­tanár, több tanító és óvónő került ki. Vitathatatlan az is, hogy a zeneiskola tanárai nagy érdemekét szereztek a vá­ros kóruséletének fellendí­tésében, az általános és kö­zépiskolai énektanításban, és a hangszeres képzés mel­lett hangversenyek szerve­zésével a város zenei életét is eredményesen gazdagítot­ták. Változó körülmények között Mind ennek nyugtázása mellett joggal vetődik fel a kérdés: mennyire teljesed­het ki napjainkban a város jövőbeli zenei arculatát • meghatározó oktató-nevelő munka? Közismert, hogy a tanu­lók életkörülményeiben és az iskola életében egyaránt különböző hatásokat kivál­tó változások következtek be. A munkahelyek számá­nak növelése eredménye­ként például a tanulók többségének mindkét szülő­je dolgozik, így az otthoni gyakorlást kevésbé ellenőr­zik. Ugyanennek az állapot­nak következtében a tanu­lók nagy része napközis, és nincs lehetősége a napközi­ben való gyakorlásra. Meg­nőtt a gyerekek iskolán kí­vüli elfoglaltsága is. A zeneiskola ugyanakkor tanerőgondokkal és az okta­tó-nevelő munkához nélkü­lözhetetlen tárgyi feltételek egy részének hiányával küzdve (ezekkel egyébként a „Kátyúban a karcagi ze­neoktatás” című cikkünk­ben a közelmúltban foglal­koztunk) nem tudja kellően ellensúlyozni ezeket a hatá­sokat. A tanteremhiány mi- att például a hét minden napján tanítanak az igazga­tói irodában, a nevelői szo­bában és a folyosóból elre- kesztett raktárban is. Emiatt zongoragyakorlást nem tudnak biztosítani. Er­re a szakra csak olyan nö­vendéket vesznek fel, aki­nek saját zongorája' van. (Gondoljunk a fizikai dol­gozók jó képességű gyerme­keinek segítésére.) Ilyen körülmények között csak elismeréssel lehet szól­ni a zeneiskola tantestületé­nek munkájáról, amely — többek között — azt ered­ményezte, hogy az intézet­nek, a megyei fúvósverse­nyen indult tizenegy tanu­lója közül öten arany, né­gyen ezüst fokozatot értek el, egy pedig bronz fokoza­tot. Az országos fafúvós ver­senyen egyik tanulójuk má­sodik lett. Hivatástudatuk­hoz tehát kétség nem fér­het, körülményeik azonban joggal kifogásolhatók. Ter­mészetesen figyelembe kell venni a város teherbíró ké­pességét. Amit lehetne Addig is kellene azonban mérlegelni, milyen egyéb módon lehetne előrébb jut­ni az ének-zenei oktatásban. Mindenekelőtt talán azzal, hogy elősegítenék több fő­állású zenetanár letelepedé­sét a városban. És azzal is. ha tovább növekedne az ének-zene becsülete. Ezernyi módja van ennek. A különböző intézmé­nyekben is nagyobb lehetne a kezdeményezési kedv, és a város zenekedvelő közön­sége érdekében kifejtett szervező munka. A zenei vi­lágnapon például jószerével minden városban voltak ün­nepségek — Karcagon vi­szont hiába vártak erre még a szakos tanárok is. (Vagy nem várniuk kellett volna?) Folytassuk a sort: közeleg a Bartók-centenárium, alig néhány hónap telik el ad­dig. Karcagon még semmi „mozgás” nem tapasztalható ebben az ügyben, pedig ér­demi rendezvénysorozatot nem lehet néhány hét alatt megszervezni. Néhány ének­tanár méltán hangoztatja azt is, hogy — most már néhány kisebb község pél­dáját, nemcsak Szolnokét is követendően — szervezzék meg az iskolák menetdal­versenyét. Több szereplési lehetőséget A zeneiskola mellett je­lentős szerep jut az ének­zene szakosított tantervű ál­talános iskolának. Létesíté­sének gondolatát Karcagon járva Kodály' Zoltán vetette fel 1963-ban. Az iskola osz­tályaiba elvileg a város bár­mely részéről be lehet irat­kozni — gyakorlatilag azon­ban kevés a más körzetből érkező tanuló. Emiatt kor­látozott a válogatási lehe­tőség. Az intézet igazgató­nőjének jogos az óhaja, hogy több szereplési lehető­séget biztosítsanak számuk­ra, mert azok hiányában a város közönsége nem isme­ri meg a munkájukat. A város zenei életének je­lentős része a Déryné Mű­velődési Központban zajlik. Az Országos Filharmóniá­val szervezett hangversenyei igen népszerűek. Az idén a debreceni Csokonai Szín­házzal együttműködve zenei ismeretterjesztő műsort szerveztek. A városi Csoko­nai Könyvtár zenei részlegé­nek kialakítására is meg­történtek már a kezdeti lé­pések. Bizonyára így lesz ez az ifjúmunkás kórus mi­előbbi újjászervezésében és a munkásőrzenekar vezetői gondjainak megoldásában is, hogy Karcag minél sokol­dalúbban töltse be azt a helyet, amely a megye ze­nei életében megilleti. Simon Béla A Szovjet Kultúra Napjai rendezvénysorozat keretében nyílt meg a Műcsarnokban — és tart nyitva november 23-ig — a mai szovjet- iparművészetet bemutató kiállítás. Rep­rezentatív tárlat ez az iparművészeinek abból az ágából, amely a lakás- és épületdíszítést tűzte célul. Arról tanúskodik, hogy a szovjet iparművészet mélyen emberközpontú céljá­ban, és ábrázolásainak témájául is gyakorta választja az embert. Képünkön Borisz Migal: Főútvonal című textilje Nemzetiségi tájházprogram Kelt 1944 novemberében... Hadijelentések Tiszaföldvárról a Kremlbe Csendesen szemerkélő eső áztat­ta a földeket. Az elő-előbukkanó sápadt arcú nap sugarai megtör­tek a földeken maradt sárguló ku­korica táblákon, a falusi házak ud­varaiban a késő őszi virágok las­san hervadó szirmai még egyszer és utoljára megpróbálnak ellen­állni a közelgő tél leheletét hozó szélnek. Novembert írtak, a megye első békés napjait élte. Plijev altábornagy hősiesen har­coló kozákjai Szolnok megyét el­hagyva Gyöngyösön és a Mátra lá­bánál csatáztak a németekkel. Su- milov vezérezredes gárdistái és Kravcsenkó tábornok páncélosai végső rohamra indultak a Buda­pest körüli gyűrű bezárásáért, mi­közben felszabadították Nógrád és az Ipolyság jelentős részét. Tolbuhin marsall 3. Ukrán front­jának szovjet és jugoszláv katonái súlyos harcokat vívtak áz értel­metlenül, de még mindig elkesere­detten védekező német—magyar 'csabaiakat' magába foglaló ,.F” hadseregcsapattal. November végé­re a front mintegy 100 km széles és 60 km mélységű hídfőt foglalt a Duna jobb partján és Petrusin ez­redes légideszan.t harcosai, vala­A cikkben idézett részletek Pavel Luknyickij Magyar napló című könyvéből valók. mint Darejer vezérőrnagy hadosztá­lyának) katonái november 29-lán felszabadították Pécset. November közepétől a hazánk területén húzódó két front harcá­nak összehangolása, a 2. Ukrán front sávjában kialakult helyzet jelentős tennivalókat adott Mali- novszkij marsalllnak és közvetlen munkatársainak. A Budapestért folyó hadműveletnek ebben a sza­kaszában a 2. Ukrán front parancs­noksága a Szolnok megyei község­ben, Tiszaföldváron volt. A megye felszabadítására irá­nyuló hadműveletek befejező fá­zisában a 2. Ukrán front harctevé­kenységének irányítása már nehe­zen kivitelezhetőnek bizonyult a romániai Sell isiéből: ezért a veze­tést az események függvényében folyamatosan át kellett telepíteni. Így került sor arra. • hogy novem­berben Malinovszkij marsall és a 2. Ukrán front törzse Tiszaföldvár és környékéről irányította az alá­rendeltségében lévő csapatokat. Ti­szaföldváron Malinovszkij mar­sall és szűkebb vezérkara tartózko­dott, a front törzse a községtől mintegy 20—30 km-es körzetben, a különböző településeken tartózko­dott. a politikai osztálya például Öcsödön. Malinovszkij marsall Tiszaföld­váron egy kis parasztházban ren­dezkedett be. A frontparancsnok szállás- és munkahelyét Pavel Luknyickij szovjet haditudósító a következőképpen mutatja be;__„Fo­gadószobának a ház konyhája volt „kinevezve”, ahol hideg volt és egy abrosszal letakart asztal állt ben­ne. az asztalon újságok, a Kroko- gyil egy száma, a Rabocsij Klassz című folyóiratból kettő is. Malinovszkij marsall dolgozószo­bája a konyhából átalakított foga­dószobából nyílt. Az asztalon tér­kép, a falon, a háta mögött is tér­kép. A másik falon a Kárpátok és a Kárpátoktól nyugatra és kelétre eső helységek nagy domborzati tér­képe, kitűnően kidolgozott, átte­kinthető földabrosz olajzöld és bar-, rra színárnyalatokkal. A szoba be­rendezése egyszerű: két asztal T alakban, néhány szék”. A szovjet; haditudósító nagyon szemléletesen írja le útját is Öcsödről Tiszaföldvárra, 'amely kénszerűen adja a nemrégiben fel­szabadult vidék hangulatát. ; „Híd a Körösön. Alacsony folyópart, sás, kőrisfák... kukoricás. A folyó ka­nyargós. keskeny, szép. Körülötte a mezőkön tanyák.. . Jobbra egy kis liget, az úton harckocsi. Balra a Tisza, szélén nádas, partiát helyen­ként ritkás erdők szegélyezik Kö.- ’."is-körül gyümölcsöskertek, rétek, ■tanyák, mindenféle termés, most már elsárgult. Cibakháza... S vé­gül egy szélesen elterülő városka, ahová betérek:: Tiszaföldvár. Egy­forma. szürke házak, egyenes ut­cák. az utcának csak az országút folytatását képező kétharmada kö­vezett, a tbbbi minden képzeletet felülmúló sárba süpped. A sár olyan mély, hogy vezetőnk nem mer behajtani. Tiszaföldvár nem annyira kisváros, mint inkább nagy falu. Az agyagos járda és a kocsi­út között fákkal szegélyezett árok, a járda valamennyire ki van kö­vezve, keskeny téglacsíkokkal. De itt is olyan ragadós a sár, hogy né­hány lépés után térdig sáros va­gyok. A házak előtti kis kertekben rózsa is van. Élő virág — novem­ber végén”. A néhány hetet Tiszaföldváron töltő tisztekben és katonákban ilyen képekben maradt meg ez a magyar község. A lakosság többsége segítőkész volt, bár az idegenek­től” való félelem produkált néhány furcsa helyzetet ezen a környéken is. Öcsödön például a következő benyomásokat jegyezte le Pavel Luknyickij: „A faluban csak az «regek ma­radtak, hogy hová lettek a fiatalok, azt nem lehet tudni, valószínűleg a tanyákon rejtőztek. A magyar mozdulataiban, szolgálatkészségé­ben félelem, rettegés bujkált a győ­zőkkel, a félelmetes és érthetetlen győztesekkel szemben. Sok erőfeszítésükbe került a szovjet embereknek, hogy megsza­badítsák a magyar népet ettől a rettegéstől. A hitleristák mielőtt elmenekültek az országból, min­den tőlük telhetőt elkövettek; hogy megrágalmazzanak bennünket”. A hitlerista propaganda legjobb ellenszerének azonban azok az él­mények bizonyulták, amelyeket a lakosság a szovjet katonákkal való ismerkedés során szerzett. A front vezérkara, és az annak munkáját segítő tisztek és harcosok sem élet­módjukban, sem gondolkodásuk­ban nem különböztek lényegesen az ott élő emberektől. A tiszaföld- vári szovjet tiszti étkezdében ugyanolyan volt a koszt, mint 1942- ben, amikor még a szovjet földön folytak a harcok, vagy pedig a környékbeli lakosság asztalán, va­gyis „nem halt éhen tőle az ember, de jól sem lakott”. Ahogy teltek a napok, a tisza- földváriak mind közelebb kerültek a messziről jött idegenekhez. A marsall és katonái részeiké váltak Tiszaföldvár mindennapos életének. A lakosság és a szovjet katonák közötti kapcsolatok kiala­kulásához nagymértékben hozzá­járult a frontparancsnok személyi­sége is. Malinovszkij marsall nagy tudású rendkívüli képességekkel rendelkező katona, hadvezér, a mindennapi emberi kapcsolatokban egyszerű, tömör, világos beszédű, a mások gondjait mélyen átérző ember volt. 1944 végén a 2. Ukrán front ve­zérkarát a hadi események más vi­dékekre szólították. De néhány hétig a Magyaror­szágról szóló hadijelentések ilyen keltezéssel futottak be a Kremlbe. A szovjet (Legfelsőbb Főparancs­nokság főhadiszállása... Tiszaföld­vár 1944 novembere. Fekete István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom