Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-30 / 281. szám

1980. november 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLÁP d BOROS LAJOSNÉ: Az első lépések GAJDOS JANOS: Udlvar GYOVAINÉ, KEREKES RÓZSA: Viharban Esterházy Péter: Rövid, de antul alpáribb ujjgyakorlat, a legkevésbé sem esmének, szeretettel 1. Ez egy virtigli ujjgya­korlat, azaz nem kritizál­ható. 2. Akár egy fütty a lányok után. 3. Egy majdnem-anekdota: mintha egy igazi anekdo­tára lenne fektetve, de az élek nem pontosan fednék egymást. Mint a szellem- kép a tv-ben. 4. Arra való, hogy szomo­rú barátaitok arcára neve­tést hímezzen, ennyi, és nem több; ez a szerzőt nem a legjobb színekben állít­ja elétek, de ez az írás nem is arra való, hogy a szerző szimpátia-glóriáján egy fénycsík legyen, hanem ar­ra, hogy szomorú barátai­tok arcára nevetést hímez­zen. A gondolat, amely Rozál- ka fejéből pattant ki, min­denféle formákat (térbelie­ket, s esetenként disznókat) vett föl, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a lány nya­kát (főleg hátul a pihéket, fonákjáról cirógassa. Rozál- ka fölkacarászott) a csilinge­lő hang fölrebbent a csillár­ra, s ott trillázott — míg meg nem halt), a fejét két ökle közé fogva kísérelte meg elősegíteni egy újabb dévaj gondolatfoszlány szü­letését. A lány az ágyban fe­küdt, látszólag egyedül, mert valójában csőstül feküdtek mellette azok a hímek, aki­ket maga mellett szeretett volna látni. Rozálka ugyan­azon fajta pedáns dühökkel vigyázott a tisztaságra és a tisztaságára, mint a házukra a komondor, amely ha tehet­te, elkószált, s birkákat ker­getett (meg lepkéket). Ezeket a lepkéket (vagy majdnem ezeket) kergette Miha Gyuri is, föl tűrt ingúj­jal, bajusszal, lelkében oly vidámsággal, mely talán csak a pisztrángokra jellemző, és azoknak sem akármelyiké­re. Egynémely pisztráng ugyanis főzve, sós krumpli­val mulatságosabb jelenség, mint ugrálva a szép szemű hegyipatak sodrásában; eze­ket sem kell sajnálni (jogunk sincs hozzá), csak éppenség­gel elmondható, hogy a Mi­ha Gyurit elöntő kékes fé­nyű (Blauforelle!) öröm nem hordozhatja hátán jelzőként ezeket a pisztrángokat. Hm. A lepkéket kergette Miha Gyuri, s ha sikerült egyet elkapnia, gyengéden két ma­rokra fogta, aztán megcsó­kolta, akár Rozálka két or­cáját, majd hagyta, hadd re­püljön tovább (hadd ránci- gálja valami nagy-bábos napfény-kötetekkel a magas­ba), s a lepke hálásan buk­fencezett a pörond légtéré - ben. Az egyik pille eztán igen okosan (mely bölcsessé ■ géért nem győzünk köszöne­tét mondani) és megfontol­tan a Rozálka ágya felé vet­te az útját, s mögötte, mint vitorlázó gép a vontató mö­gött, imbolygóit bizonytalan szárnycsapásokkal Miha Gyuri (meg a bajsza).' A nyitott ablak, ej a nyi­tott ablak és az a sompolyi mosoly a lány szája körül... Szinte ugyanabban a mi- nutumban szálltak be az ab­lakon- és koppantak a pad­ló faarcán. A pille a koppa- nást jelnek és figyelmeztetés­nek érezvén, Rozálka háló­ingére szállt, s ott lett szí­nes és gyönyörűséges minta. Nos, hogy a dolgok így rendeződtek, és valami izgi ügy felé álltak be arccal és ágyékkal, az írói lelemény foga fehérjét kimutatandó, Miha Gyuri tüsszentett egy hatalmasat, s a légáramlat tövestül csavart ki néhány jófarú reményünket, s egy­szersmind a szerző eszébe vés­te a realista írásmód ezer­nyi előnyét, mely közül egy éppen madzagokkal nehezé­ket kötözött volna a főhős bajúszára, megakadályozván így idétlen repdesését, vala­mint — ami evvel járt — a hideg levegő szippantását, s így végső soron születése pillanatában döfte volna szí­ven a tüsszentést, ami bar­bár jelenet ugyan, de ha ar­ia a birkózásra gondolunk, melyet elmulasztunk és arra az alpári jelenetsorra, mely most következni fog, hát akkor igazán nincs okunk finnyáskodni. A tüsszentés feUebbentette a pillangós hálóing szélét, fölfedve tekintet nem járta jó-'kis helyeket, ám Miha Gyuri nem hagyta magát félrevezetni, határozott arc­kifejezéssel a barna szek­rényhez lépett, ahol Rozálka a szüzességét tartotta szépen összehajtogatva. (SIKKAN- TÁS A HECC ÉS AZ OLVA­SÓ KEDVÉÉRT). Aztán energikus szekrényajtó-csi- kordulás után a vasalás men­tén kezébe fogta a Rozálká- ét, és kifújta az orrát. A pille dühösen leröppent a hállóingről, megbilincselte a fiút, s kihúzta, mint sza­kadt szárnyú vitorlást, ma­ga mögött az ablakon. (Szo­morú, szomorú: a ponttá zsu­gorodott repülő, a szüzessé­gek egymásutánja meg egy csodálkozó szempár). IRODALMI MELLÉKLETÜNKET A KECSKEMÉTI NAIV MÚZEUM ANYAGÁBÓL VÁLOGATOTT FESTMÉNYEKKEL ILLUSZTRÁLTUK ­Hajnóczy Péter: Munka­terápia A farkas új barlangot épített, hogy legyen hol tar­tania a szemüvegét, de nem akart lemaradni a mókus, a vaddisznó, a sas és a ka­kukk sem. Mindenki igyekezett. Hajnalban fáradtan, kial- vatlanul, tántorogva indul­tak dolgozni. A róka felesége fekete csipkebugyiért nyaggatta a férjét, a farkasé fülbevalót akart, a teknős motorbicik­lire kuporgatott. — De mi a fenét csinál a sün? — kérdezte a ka­kukk. — Míg mások verejté­keznek, őkelme az árnyék­ban döglik és horkol! — Talán nyert a lottón — kockáztatta meg a borz —, a takarékban tartja a pén­zét, és a kamatokból él. A vaddisznó, akit nemrég neveztek. ki a takarékpénz­tár igazgatójának, utána né­zett a dolognak, és kiderült, hogy a sünnek egyetlen fil­lére sincs a takarékban. — Talán elásta a pén­zét .. ■ — mondta a mókus. — Vannak efféle régimódi alakok ... manapság minden megtörténhet... Megpróbálták a sünből kihúzni az. igazságot, de nem jutottak semmire: a sün csak bárgyún vigyor­gott, és a fejét rázta. — Ugyan, szegény vagyok én . •. csak egészséget adjon a jó isten ... Végül a róka vágta ketté a gordiuszi csomót. — Még hogy elásott pénz! — legyintett. — Nevetséges! Ha valakinek pénze van, az tisztességes lakást épít ma­gának, nem pedig rohadt falevélen alszik! De ha nem akar házat építeni, rá se hederít, hogy a felesége tavalyelőtti ru­hákban jár, és még televí­ziója sincs, akkor mit akar? Dolgozni csak annyit dolgo­zik, hogy éhen ne dögöljön, zsebre dugott kézzel mász­kál, fütyörészik... mi rej­lik emövitt? — Megmételyezi az ifjú­ságot — jelentette ki a ba­goly- — Mi lenne a társa­dalommal, ha mások is kö­vetnék a példáját? Börtön­be vele, míg nem késő! A róka elvetette a bagoly javaslatát. — Csavargásért és köz- veszélyes munkakerülésért ugyan vádat lehetne emelni ellene — csóválta a fejét, — de minek fölöslegesen izgat­ni a kedélyeket? Nem bűnö­ző az a szerencsétlen sün Egyszerűen beteg, túl érzé­keny, neurotikus alkat. Gyógykezelésre, gondozásra szorul... A bagoly dühösen levette az orráról a szemüveget, és behajította a jégszek­rénybe. Micsoda puhány nemzedék! Az ő idejében nem teketóriáztak az efféle huligánokkal. Még hogy gyógykezelés! A kórházban csak pusztítja az ételt, gon­dolkozik . •. sünt végül is két ápoló behajította egy mentőkocsiba, és az elmegyógyin­tézetbe szállítot­ták. A teknősbéka volt a fő­orvos, aki megállapította, hogy a beteg skizofréniában szenved, állapota súlyos, egyelőre altatni, nyugtatni kell. — De sose lehet tudni — tette hozzá —, remény, az mindig van. Később munka- terápiára fogjuk: majd han­gyatojást válogat nekem ebédre. csavargó sün vala­hogy mindenkinek a begyében volt. Az erdő szorgalmas la­kói azon voltak, hogy vigyék valamire az életben, dolgoztak látástól vakulásig, este holtfáradtan elaludtak a televízió előtt, vasárnap délután pedig meglátogatták a rokonokat. — Micsoda cuki harisnya! — mondta a róka felesége a farkas feleségének, és han­gosan összecsapta a kezét. — Mondd, drágám, csomag­ból vetted? A róka tervrajzokat mu­togatott a farkasnak; hétvé­gi lyuk építésébe fogott az erdőszélen, három vészkijá­rattal­— Valódi föld — magya­rázta a róka. És micsoda szűk, alacsony folyosók! Va­lóságos labirintus!

Next

/
Oldalképek
Tartalom