Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-30 / 281. szám
XXXI. évf. 281. sióm, 1980. november 30., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Elutazott a Hong Samrin vezette kambodzsai küldöttség Közös közlemény a tárgyalásokról Nemzedékváltás A művezető több mint negyvenévi munka után megkapta az „obsitot”. A műhely, a közvetlen munkatársak és az őt váltó fiatalabb mester annak rendje módja szerint búcsúztak el tőle. Az öreg meghatódott, amikor az érdemeit sorolták, a kitüntetéseit emlegették. Aztán, a búcsú vége felé ő is szólt. Nem érdemekről, nem is elismerésekről. A tanulásról beszélt a hatvanéves ember, őszintén elmondta, hogy neki újból iskolapadba kellett ülnie felnőtt fejjel, mert a szakmunkás-bizonyítványon kívül egyebe nem volt. És a „nagy időkben”, az államosításkor számítottak rá, tanulni küldték! Méghozzá nem is valamiféle kedvezmények között. Esti iskolába járt évekig, aztán mestervizsgát tett, művezetői tanfolyamot I végzett. Közben családja i volt, nőttek a gyerekei, ve- lük a gond. Sokkal, de sok- j kai nehezebb volt akkor az élet... Az ilyenfajta búcsúknak és visszaemlékezéseknek a korát éljük. Azok búcsúznak mostanság az aktív munkásélettől, akik fiatalságuk, erejük teljében, pályát módosítottak harminc, harmincöt évvel ezelőtt. Akik minden lemaradást és korábbi tehetetlenséget le akartak győzni, s akikre bízvást számíthatott az új társadalom. Nem volt könnyű a sorsuk. Fiatal munkások, falusi emberek égették esténként sokáig a lámpát, hajoltak könyvek, rajzok, papírok fölé. Tanultak, mert a társadalomnak szüksége volt a képzett munkás- és parasztfiatalokra. A kezdők, az alapozók voltak ők, a mai hatvanas férfiak, 50—55 éves nők. A legjobban maguk tudják, mit jelentett nekik akkor a bizalom, s mennyit áldoztak érte; szabad időből, családi életből, szórakozásból. Talán még pénzből is, hiszen a legtöbben a nagyobb felelősséget kevesebb pénzért vállalták, mint amit korábban a munkapadnál. gépnél kaptak. Máig emlékszem a kovácsból lett művezetőre, aki az első fizetéskor alig mert hazamenni. Mit szól a család, miért kevesebb a pénz, ezért tanult, gürcölt? Mindez már a múlté, de a nyugdíj előtt állók, vagy a már nyugdíjasok előtt nem egyszerűen emlék. Része az életüknek, a társadalomért vállalt nehéz esztendők emlékét gondolataikban őrzik, el-elidőznek rajta. Különösen akkor, ha a nyugdíj után úgy érzik, megint újat kellene kezdeni, az aktív pihenést, a nekik való kis elfoglaltságokat, örülni a családnak, az unokáknak. Nemzedékváltás. A többre hivatott munkásemberek vezetők lettek, s míg munkaidejükben — ami akkortájt sehogyse sikerült nyolc órára — keményen dolgoztak, pihenő óráikban, napjaikon legalább olyan szigorú időbeosztással szintén a jövőért dolgoztak. Aztán ki merre, meddig vitte. Volt aki megállt a művezetői kis irodánál, mások eljutottak egyetemekig, a legmagasabb képesítésekig, s az azt követő beosztásig. Ki, hogyan állta meg a helyét? A többség becsülettel, nagy akarattal. A munkájukat folytatókon a sor. Tőlük megtanulhatták a legfontosabbat: a hűséget, a helytállást. Ezért tisztelik őket, s ezért jár nekik a megbecsülés. A nemzedékváltásban is ott a példájuk. (SJ) Tegnap elutazott Budapestről Heng Samrin elnök vezetésével a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja és a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács küldöttsége, amely Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására hivatalos baráti látogatást tett hazánkban. A tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. Heng Samrin elnökkel együtt elutazott a kíséretében levő Hun Sen, külügyminiszter, Chan Ven közoktatási miniszter, Chea South terve-, zési- és külgazdasági miniszter, Men Chhan mezőgazda- sági miniszter, Thoung Chan kül- és belkereskedelmi miniszterhelyettes, Chheng Phon tájékoztatási, kulturális és sajtóügyi miniszterheA szövetkezet termelési értékének majdnem hatvan százalékát a kábelvédelmi berendezések adják. Az 1972- ben vásárolt szabadalom szerint gyártott készülékek termelése a nyolc év alatt sokat fejlődött. A szövetkezet mérnökei az alaptípusnak több változatát is kidolgozták. A műszakiak munkáját dicsérik a kábelvédelmi berendezésekért külföldön kapott magas árak: a vevők nem garasoskodtak, hiszen Jászberényből a világszínvonalat képviselő árukat kaptak. Különböző jelfogók készítésével a szövetkezet lehetőséget teremt az ország valutakiadásainak mérséklésére. A Jászberényben gyárlyettes és Nuth Savoeun egészségügyi miniszterhelyettes. A Ferihegyi repülőtéren kambodzsai, magyar és vörös zászlók lengtek. Az ünnepélyes búcsúztatásra katonai díszzászlóalj sorakozott fel csapatzászlóval. A búcsúztatáson megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Púja Frigyes külügyminiszter, Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, Váncsa Jenő mezőgazdasági- és élelmezésügyi miniszter. Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, továbbá potott korszerű reléket ugyanis csak nyugati devizáért vehetnék meg a hazai felhasználók, a magyar ipar- vállalatok. A Műszeripari Szövetkezetnél gondoltak saját dollárkiadásaik csökkentésére is. Az idén négymillió forintért vásároltak olyan gépeket, amelyekkel maguk készíthetik el termékeik Korábban nyugatról vásárolt alkatrészeit. Az export növekedése és az importkiváló áruk termelése a vártnál gyorsabban növelte a szövetkezet idei jövedelmét. A nyereség valószínűleg több lesz az év elején tervezettnél. Pontosan annyival több, ameny- nyivel nagyobb hasznot litikai életünk több más vezető személyisége. Ott ivóit Almási Alfréd, hazánk Pnom Penh-i és Khoun Ran, a Kambodzsai Népköztársaság magyarországi nagykövete, továbbá Vlagyimir Ja- kovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagkövete. A díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Heng Sámánnak, majd elhangzott a magyar és a kambodzsai himnusz. Heng Samrin Lázár György társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt. Heng Samrin és a népi Kambodzsa küldöttségének tagjai szívélyes búcsút vettek a magyar közéleti vezetőktől. Az ünnepélyes aktus a díszzászlóalj díszmenetével fejeződött be, majd a kambodzsai vendégek repülőgépe a magasba emelkedett. hoztak a vártnál a külföldi üzletek. A jászberényi Műszeripari Szövetkezet a szolgáltatásokból is kiveszi részét, fejleszti ezt a tevékenységét is. Az év végén fejezik be autószervizük bővítését. A gépkocsijavító telepen új műhelycsarnokot építettek, és korszerűsítették az üzem felszereltségét. Például modern festőberendezést és az optimális üzemanyagfogyasztás beállítását segítő mérőműszereket vásároltak. A beruházás eredményeként a népszerű, ám korábban mindig zsúfolt szerviz kapacitása eléri az évi 100 ezer üzemórát. A jászságiak bizonyára örömmel hallják azt is, hogy a szövetkezet megteremtette a színes televíziók javításának feltételeit. Az újfajta feladat megoldására fiatal szakembereket képeztek ki, és megvásárolták a szükséges műszereket. A szövetkezet üzleteiben a jövő év elejétől már vállalják a színes televíziók hibáinak megszüntetését. A folyamatos üzemelés során naponta húsz fűrészlapot „fogyasztanak el” a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság abádszalóki fagyártmányüzemének gépei. A fűrészlapokat automata géppel élezik A Jászberényi Műszeripari Szövetkezetnél Nőtt a termelés, fejlődött a szolgáltatás Az év végéig várhatóan tíz százalékkal teljesíti túl termelési tervét a jászberényi Műszeripari Szövetkezet. A vártnál jobb eredmény kedvező a népgazdaságnak, hiszen a termékek jelentős részét (a tervezettnél 36 százalékkal többet) külföldön értékesítették, a hazai felhasználókhoz kerülő gyártmányok pedig dollárral fizetett importot tettek fölöslegessé. fl TURTHLOMBOL: Tiszaföldvár télelőn Egy család, ahol mindig várnak valakit A Badacsonytól a Hortobágyig Városi kUldőttórt&keziet Sokrétű, eredményes munkát végzett a népfront Szolnokon I Tegnap 250 küldött és meghívott vendég részvételével a városi tanács épületének nagytermében megtartotta küldött- értekezletét a Hazafias Népfront városi bizottsága. A küldöttértekezleten részt vett és felszólalt Nánási László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja. Az elnökségben helyet foglalt Barta László, a megyei tanács elnöke, Sándor László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára. Fenyvesi József, a városi tanács elnöke és Ja- : katics Árpád, 'a városi pártbizottság titkára. A Himnusz elhangzása után Zakár Zoltán, a HNF városi bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket. A Hazafias Népfront városi bizottságának a mozgalom VI. kongresszusa óta végzett munkájáról Bekényi Istvánná, a bizottság titkára számolt be. Az ezt követő vitában tizenegy küldött mondta el véleményét, javaslatait a mozgalom munkájáról, feladatairól. Az elhangzott hozzászólásokra Zakár Zoltán válaszolt. A városi küldöttértekezlet ezután megtartotta első ülését, soraiból megválasztotta a tizenöt tagú elnökséget, a városi bizottság elnöke ismét Zakár Zoltán, titkára Bekényi Istvánná lett. A- városi küldöttértekezleten kitüntetések átadására is sor került. A békemozgalomban végzett munkájáért az Országos Béketanács emléklapját a Hazafias Népfront városi bizottsága kapta. A Hazafias Népfront megyei elnöksége a Kiváló Társadalmi Munkáért plakett kitüntetést két kollektívának adományozott. Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetésben tizenöten, Érdemes Társadalmi Munkás kitüntetésben tizen- ketten részesültek. A beszámoló — amely sokoldalúan elemezte a Hazafias Népfront városi bizottsága, a különböző munkabi- zittságok és az aktívák elmúlt öt évben végzett munkáját — többek között szólt arról, hogy a mozgalom — a párt szövetségi politikáját támogatva — megyeszékhelyünkön is arra törekszik, hogy társadalmunk minden rétegét egységbe tömörítse, cselekvésre szólítsa a haza szolgálatára. Ennék érdekében Szolnok város területén — a Széchenyi lakótelepi körzeti bizottságok megalakításával — teljessé vált a mozgalom szervezettsége. A városi bizottság eredményesen dolgozott, ezt (Folytatás a 3. oldaton)