Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-27 / 278. szám
1980. november 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kulcsszerepben Avagy, mitől függ a karbantartó közérzete? Olyan ez, mint amikor a lakásban nincs villany, nem folyik a meleg víz, vagy megszűnik az áramszolgáltatás Természetesnek vesz- szíik egyébként, hogy van, és csak akkor figyelünk rá — bosszankodunk is — ha hiányzik. Igaz, itt a „nincs” esetenként ezreket, százezreket jelent. Ki figyel a tmk-sok munkájára a Szolnoki Papírgyárban? Az utóbbi időben úgy tűnik, A karbantartóknak, a gépeik javítóinak munkájáról legjobb, ha maguk az illetékesek, a papírgyártó berendezések kezelői beszélnek. Miért? Az itt dolgozók a teljesítményük után kapják a fizetésüket, tehát minden kiesés zsebre megy. Csató Gábor gépmester mondja: — Régi, kiszolgált masináik ezek, sok velük a baj. Nem is nagyon költenek már rájuk, szóval a javításnál, az üzemzavarnál igencsak kell a szaktudás, az ötlet, meg a jószándék. Ügy van ez, hogy tudjuk, meg tudják a tmk-sok, mi romlik el leggyakrabban. Kérdezik: mii baj, mit tapasztaltunk? Néhány mondat, és már kiderül, hová kell nyúlni, mit kell csinálni. Kovács István gépmester a kiszolgáltatottságról beszél: — Ha vasárnap behívnak közülünk valakit dolgozni, mert leállt a gép, kérdezem én, ki a kiszolgáltatott? Igaz, mondhatnák esetenként, hogy „így” nem csinálják, de inkább vállalják ők is menet közben egy-egy kisebb hiba elhárítását. Mi pedig ha kell, — mondjuk baj van a három préshenger egyikével, megyünk kettővel. Nem kérnek sokszor új S ezzel el is jutottunk a tmk-sok bérezéséig. Vajon mennyire érdekelt a javító abban, hogy egy gép ne álljon, vagy legalábbis ne sokáig legyen kényszerpihenőn? Detki László művezető mondja: — Órabérben dolgoznak, ezt kinek-kinek szakértelme, és a munkában eltöltött ideje alapján állapítják meg. Azután vannak célfeladatok, amelyre prémiumot írunk ki egy-egy csoportnak. Azt pedig úgy osztják el, hogy figyelembe veszik: a munkán ki, mennyit és hogyan dolgozott. A nagyjavításoknál már igen begyakorlot- tan, összehangoltan tevékenykedik a gárda — áltaegyre többen. A kiszolgáltatottság miatt lenne? Aligha. Bizonyítók erre az a megdőlt elmélet, amely szerint akkor nyugodt egy gyárvezető, ha látja, hogy a tmik-személyzet karbatett kézzel üli Mit is jelent ez a három betű? Tervszerű megelőző karbantartás. Bár van, aki azt mondja, hogy ebből a „t” és az „m” tűzoltó munkát jelöl. hengereket, persze nem is kapnának, kijavítják a régit. A gépmesterek nem mondanak számokat, érdemes azonban megemlíteni egyet. Például azt, hogy a hármas papírgép — négy papírgyártó berendezés határozza meg alapvetően a szolnoki gyár munkáját — tervezett munkaidejének 96 százalékát dolgozta le tavaly. Ebből, s az elhangzottakból kitűnhet, minden rendben a tmk körül. Csak annyira — mondják — mint azon az építkezésen, ahol időnként függőón nélkül kell dolgozni, és a téglák közé esetenként ócska, porhanyós is kerül. Pélyi László lakatos csoportvezető erről így vélekedik : — Kisgépek, kéziszerszámok hiányoznak, és több hidraulikus berendezés kellene a munka könnyítéséhez, gyorsításához. Azután időnként feladják a leckét — nemcsak a tmk-söknak, — az alkatrész- és az anyag- ellátás hiányosságai. Megértem én, régi gépek dolgoznak, nem sokáig működnek már, de akadnak újabbak is. Sokszor egy csavar miatt nem megy a munka, vagy volt már olyan eset. hogy egy apró, 50—60 filléres gyűrű miatt állt egy vágógép hetekig. Azután itt van a szakmunkás-utánpótlás . .. Iában meg is takarítunk a tervezett időből fél napot, egy napot. Persze, a kérdés az: mi a fontos, a hajtás, vagy az. hogy a javítást, a felújítást tisztességesen, jó minőségben végezzék el. Mert ez legtöbször csak az üzembe -helyezés után derül ki abból, hogy mennyiszer kell még megállni a gépnek. Tátraházi István, a feldolgozó üzem vezetőjének helyettese egy aprósággal kiegészíti : — Itt a feldolgozóban van egy „keret”, 48 ezer forint, amiből adhatunk a javítónak. ha sürgősen el kell végezni egy munkát, vagy ha mondjuk vasárnap be kell jönni dolgozni, A bérezéshez ez is hozzátartozik. S még valami. Pélyi László megelégedéssel nyugtázza: — Kellett már az a fizetésemelés, amihez a tmk- sok nemrégiben jutottak. Korábban úgy tartották számon ezt a részleget, mint valami szükséges rosszat. A szaktudást viszont meg kell becsülni. Mást ne mondjak: jelentős fejlesztések előtt állunk, amihez tapasztalatokkal rendelkező szakemberek kellenek. Kicsit összefügg az említett megbecsüléssel például az is. nemcsak a fizetés, hogy nem szerelik le, és nem viszik haza. hétről hétre, a csaptelepek gombjait, a zuhanyrózsákat, és megbecsülik a gépeket. Hogy néz az ki: egy karbantartót ráállítani arra, hoay amit tegnap elvittek, azt ma, meg minden nap, pótolja? Vagy kapcsolódik a megbecsüléshez kicsit a tervszerűség is. Tervszerű megelőző karbantartásról — a nagyjavítások ütemezését .kivéve — mind- ezideig nem nagyon lehetett beszélni. A sok tűzoltó jellegű munka ugyanis úgyszólván teljesen leköti a tmk kapacitását. Időnként, amikor a papírgépeken technológiai állás van, szitát vagy filcet cserélnék, akkor lehet néhány ilyen munkát elvégezni. Tisztelet az antomatikának? Amikor a külföldi szakemberek a fénymásoló automaták szerelésén dolgoztak, néhány trnk-s megfigyelőként mellettük segédkezett. Azután a megfigyelők, a külföldiek kérésére, szerelőkké minősültek, ezzel mintegy el is ismerték a szakértelmüket. Németh István műszerész így látja: — Egyre több a különleges, automatizált berendezés a gyárban, még a régi gépeket is igyekeznek pótlólagosan műszerekkel felszerelni. Érzékeny automatikával dolgoznak, tirisztoros hajtással mennek az újabb berendezések, ezért itt már különös hangsúlyt kap a karbantartás, és mivel drágák, valamint termelékenyek, jelentős szerep jut a tmk-sok munkájának. * * * A Szolnoki Papírgyár azon üzemek közé tartozik, amely évről évre teljesíti, túlteljesíti termelési programját. A gyarapodó papírtonnák száma, a tetszetős külsejű, importot pótló termékek elkészítése, a gépek kezelőinek érdeme — is. Ugyanígy az itt dolgozó tmk-soké is. A gyárban úgy tűnik, mind kevesebben vitatják, hogy kié jobban. A lényeg nem ezen. hanem a termelők és a gyári szolgáltatók jó együttműködésén van. Ezt a felismerést kifejezik most mór nemcsak a csökkenő állásidők, hanem a fizetési szalagokon szereplő megváltozott számok is. Hajnal József Ki a kiszolgáltatott? Tűzoltás, vagy tervezás Bérek és teljesítmények a közvélemény ellenkezésével is számolva — a nap mint nap tapasztalható konkrét esetekkel. Ami a leggyakoribb: a vállalati középvezetők közül legtöbben úgy próbálnak eleget tenni a teljesítmény szerinti bérezés kívánalmának, hogy különbözőképpen emelik a béreket, de hogy az efféle megkülönböztetés ösztönző-e, azt már nem mindig mérlegelik. Az egész csak a bérdifferenciálással kapcsolatos jelszó értelmében történik, és viszonylag rövid időre szóló alku tárgya, mondván: „ma ti kaptok valamivel többet, de tudnotok kell, hogy a következő alkalommal a többiek kapnak kicsivel többet”. Vagy: Gyakran nem nyúlnak hozzá a laza normákhoz, s ennek alapján nem csökkentik az indokolatlanul magaskereseteket, mondván: egyenlősíteni nem szabad! Aztán: a termelőműhelyek világában jól ismert — különösen a gépiparban — az úgynevezett pótidő utalványozása. S az is közismert, hogy emögött gyakorta semmi más szándék nem rejtőzködik, mint a normateljesítmények alapján különböző keresetek lehetséges kiegyenlítése. Ehhez hasonló az építőiparban az a bizonyos „homok”, a szakmabeliek jólismerik e kifejezést, ami voltaképpen nem más, mint az el nem végzett munkák elszámolása annak érdekében, hogy a dolgozó annyit keressen, amennyit a művezetője szükségesnek lát ahhoz, hogy az illető a vállalatnál maradjon. Unalomig csépelt példa: a szakképzett és szakképzetlen munkáért járó fizetés közötti egyre csökkenő különbség. Ami persze megint csak unalomig koptatott érvekkel magyarázható, hogy tudniillik a segédmunka gépesítéssel történő helyettesítése ma még nem mindig rendelkezésre álló anyagi eszközök függvénye, következésképpen manapság is legkeresettebbek a segédmunkások. S hogy vállalják is a segédmunkát, azért bizony fizetni kell. Esetenként majdnem annyit, vagy még többet, mint a szakmunkásoknak. A nehéz körülmények között végzett munka nagyobb arányú gépesítése gyakran ugyancsak anyagi akadályokba ütközik. Logikus lenne tehát, hogy aki ilyen körülmények között dolgozik, az többet is keres, mint akinek kedvezőbbek a munkakörülményei. A valóság pedig az, hogy a normál erőkifejtést kívánó munkakörökben dolgozók átlagbére jóval közelebb esik a hivatalosan megállapított bérkategória felső határához, mint a lényegesen nehezebb körülmények között dolgozók alapbére a saját kategóriájuk felső határához. Nem folytatom a példálód- zást — pedig még nem esett szó_ a vezetők és a beosztottak közötti egyre szűkülő kereset-különbségről, az időbéresek körében uralkodó tökéletes béregyenlőségről — szóval nem folytatom, mert ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy a teljesítmény szerinti bérezés meglehetősen logikátlan, sőt: zavaros, kiismerhetetlen képet mutat. Felfedezhető ugyan némi — esetenként nem is jelene téktelen pozitív megkülönböztetés, csakhogy ennek vajmi kevés köze van az anyagi ösztönzéshez. bérkülönbségei — a jelek szerint — inkább igazodnak a pillanatnyi munkaerő helyzethez, az aktuális terme' ésszervezési gondokhoz, a tervteljesítés rövid távra szóló feladataihoz, mint a valóságos munkateljesítményekhez. S aki oknyomozásra vállalkozik, annak nagyon messzire kell kanyarognia. Többek között a politika területére is, ugyanis a keresetkülönbségek megítélése egyes területeken, munkakörökben — éppen az objektív mérőszámok hiányában — inkább politikai, mint szakmai kérdés. így aztán az okok aprólékos boncolgatása helyett inkább csak két — egyébként ugyancsak közismert — tényt kell említenem. Ugyanis: ha egyszer a teljesítmények mérésének adott helyeken és adott munkakörökben nincs objektív mérőszáma, akkor a keresetkülönbségek döntően a szubjektív értékítélettől függenek. Ettől pedig a vezetők többsége mereven elzárkózik. Érthető, ám elfogadhatatlan magatartás. Elfogadhatatlan, mert személyes ítéletek alapján is kell és lehet a munka díjazásában különbséget tenni, ha a vezető pontosan ismerné beosztottjait, az általuk végzett munkát, és adott esetben cáfolhatatlanul bizonyítaná a differenciálással kapcsolatos döntéseinek megalapozottságát. Ha a jobb munkáért többet akarunk fizetni — és többet kell fizetni! — akkor ez csakis a gyengébb teljesítményűek rovására történhet, akinek munkadíja ily módon csökken. Márpedig a vezetők — szinte kivétel nélkül — ezt végképp nem vállalják. Jóllehet pontosan tudják, hogy nálunk soha és senki nem igarantálta a mindenki számára megvalósuló, állandó s legfőképpen a teljesítményektől független reálbér-emelkedést. A gyakorlat azonban — elvi garanciák nélkül is — eképpen alakult, (ezért is kell például a termelőhelyeknek egyre több szociálpolitikai tennivalót átvállalniuk). — Idéznem kell itt az MSZMP első titkárának szavait: „Néha elhangzik, hogy a szocializmus építésének a dolgozók életszínvonala állandó emelésével kell együttjárnia. Az ilyen jnegfogalmazás ellen — mondotta Kádár Jáno6, a Hajógyárban tartott választási nagygyűlésen — mindig tiltakoztam, hiszen ez neon lehetséges. Fontos viszont a rendszeres életszínvonalemelés ...” Világos beszéd, félreérthetetlen vélemény, s már csak azért is eszerint kellene cselekedni, mert né- |mi reálbér Csökkenést épp úgy nehéz érzékeltetni, mint a kisméretű emelkedést. bizonyos — persze: nehezen számszerűsíthető — „küszöb”, aminek környékén az egyén és a család még viszonylag érzéketlen, legfeljebb fogyasztási szokásainak némi korrekciójára szánja el magát. Mondom: korrekciójára és nem lényeges redukálására. S mert az ilyesfajta módosításra amúgyis szükség lenne — tessék csak a meglehetősen eltorzult fogyasztási szerkezetre gondolni — akkor alighanem nemcsak szükségszerű, de politikai következményeit bátran vállaló folyamatnak ítélhetjük a bérek most már valóban elkerülhetetlen differenciálását, s ennek velejárójaként egyeseknél a reálbér stagnálását, vagy éppen átmeneti csökkenését. Csakis így képzelhető el a hatékony anyagi ösztönzést szolgáló teljesítmény szerinti bérezés, s minden más megoldás jóvátehetelen erkölcsi — következésképpen gazdasági — károkat okoz. — vcs — Kezdjük Napjaink Van egy Naponta 340 mázsa búzát őrölnek a szolnoki Tisza malomban. A liszt nagy részét a Szolnoki Kenyérgyár használja fel, a finomlisztből azonban jut az élelmiszerboltoknak is „rmint ^tervszerűség
