Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 23. Szöveg nélkül Egyszerűsítés Szorítson még rajta! Életrevaló ötlet Import humor A kis Uwe elgondolkozva nézegeti újszülött hugocská- ját. Végül megjegyzi: — Csudára kicsi. Csak nem a betegsegélyezőtől kaptuk? * * Az autóvezetési vizsga letétele után a kezdő autós első ízben indul útnak egyedül, és persze kissé feltartja a forgalmat. Az egyik kereszteződésnél egy másik autós végül rákiált: — Marha! Az újonc barátságosan válaszol: — örvendek: Meier a nevem. * * A kis Kari bemegy a mészároshoz. — Kérek egy márkáért kutyaeledelt. De ne legyen olyan zsíros, mint a múlt héten — mert azt nem szereti az apukám! * * * — Mondd, miért nehezed Hugót mindig háborús bajtársadnak? Hiszen ti sokkal fiatalabbak vagytok, semhogy a háborúban lehettetek volna! — Ez igaz, de egy napon házasodtunk! — hangzik a válasz. * A kis Tommy Kalubke bemegy a papírüzletbe. — Mire van szükséged, Tommy? — kérdi az eladó. — Egy levélborítékot kérek, csak jó bélelt legyen. Mert hogy Alaszkába küldöm a levelet! ?* * * — Egy férfi lóhalálban végigrohan a folyó partján,, és megkérdi az egyik horgásztól: — Mondja, nem látta a feleségemet? A haja szőke, és hosszú, zöld ruha volt rajta ...? — De igen — feleli a horgász —, körülbelül tíz perccel ezelőtt láttam. — Hála istennek! — sóhajt fel megkönnyebülten a férfi. — Akkor nem juthatott messzire.' — Biztosan nem — hangzik a válasz —, itt ugyanis gyenge a víz sodra! * * * Egy angol légitársaság elnöke megkérte egyik pilótáját, hozzon neki Afrikából egy igazi afrikai papagájt. A pilóta teljesítette a kérést, és következő útjáról egy pompás papagájt hozott. — Minden nagyszerű volna — panaszkodott barátjának az elnök —, csakhogy az az átkozott madár naphosszat ezt harsogja: „Haladéktalanul emelni kell a pilóták fizetését!” C gy hónappal ezelőtt *- történt, hogy a papám egyszer hazajött a lakógyűlésről, és így szólt: — Tudod, hogy mi, mint e ház lakói, a házi lakóbizottság alá tartozunk? — Hallottam róla egyet- mást — feleltem. Papám legyintett, hogy ne szakítsam félbe. — A házi lakóbizottság pedig — folytatta — a kerületi, az pedig a városi lakóbizottság alá tartozik. E fölött pedig még sokféle bizottság van, de nem ez a lényeg. — Hát mi? — kérdeztem. — Hát áz — válaszolta apám —. hogy például a házi lakóbizottság alá egyetlen bizottság sem tartozik. Csak a szervezetlen lakók! — Ez bizony elkeserítő lehet számára — jegyeztem meg. Apám helyeselt. — Hogy pedig orvosoljuk ezt a hiányosságot — jelentette ki — már most megalakítjuk a lakásbizottságot. — Mi? — feleltem kérdéssel. ansz Titán óvatos, még a tudományos szocializmus szemináriumokon begyakorolt macskaléptek- kell közelítette meg a hatalmas termelőüzem épületét. Most végezte az egyetemet, olyan friss volt, mint egy főtt kukorica, amit csak egyszer rágtak végig. Történelem-lélektan szakon szerzett diplomát és most szorongó szívvel, zsebében két kezével haladt élete első munkahelye felé. A termelőüzem épülete egy hatalmas, ijesztő és ismeretlen massza terült el az őszi reggel félhomályában. Sansz Titán sokat hallott már a pályakezdés nehézségeiről, arról, hogy más az iskola, s más az élet. Betért hát egy — a gyáróriás szomszédságában épült — könnyűszerkezetes falatozóba, s hogy szorongását feloldja, kért egy féldecit. — Még nincs kilenc óra — mondta a falatozó csaposa miközben kimérte a felest. Sansz Titán leöntötte az egészet, melegség, embertársai iránt érzett határtalan szeretet hullámzott végig munkába induló testén. Az utcára érve még mindig szorongott egy kicsit, de macskaléptei kezdtek szabályossá válni. Még egyszer elismételte magában, amit az iskolában tanult az élet nehézségeiről, majd egy hatalmas jobbegyenessel — ezt az olimpiai tévéközvetítéseken tanulta — kinyitotta a termelőüzem kapuját. Zulejka bácsi, a kombinát portása felriadt álmából, de becsületére legyen mondva, hamar feltalálta magát. — Több mézet a madzagra — mondta. — Az igazgató elvtársék már várják magát. — Nocsak — mondta magában Sansz Titán, de nem folytatta. Zegzugos . folyosókon, életszagú üzemeken, rég fésElső munkahely tésre ítélt falak közt haladt élete értelme felé. — Már nem lehet messze az igazgatói iroda — gondolta, mert a légáramlás az eddigiektől eltérő illatokat hozott feléje. Ekkor még nefn gondolt semmi rosszra, bár utólag visszagondolva, méltán kelthetett volna gyanút benne az ÉLJEN SANSZ TITÁN feliratú tábla, mely az üzemi étkezde és a kultúrotthon falát borította. — Hogy van az édesapja? — kérdezte az igazgató titkárnője, mikor benyitott az irodába. Sansz Titán lázas gondolkodásba esett, ilyet nem tanult az egyetemen lélektanból, de még a történelemben sem. — Elég jól — mondta, majd hogy oldja a pillanatnyi feszültséget, hozzátette: — Több mézet a madzagra! Dr. Lendkereky Abroncs, a mozdulatlan rugógyár igazgatójának szobájában már várták az új munkaerőt. — Hozott a pályázati rendszer! — mondta székéből felkelve az igazgató, valamint a gyárkomplexum párt- és állami vezetése, ugyanis ők is jelen voltak az eseményen. — Jónapot — mondta Sansz Titán és egy lépést hátrált. így tanulta az egyetemen, legalábbis ami a köszönést illeti. — Hogy van édesapád? — kérdezte minden átmenet nélkül a gyár termelőkollektívájának élén álló felelős vezető. — Azaz előbb még egy kérdést: mit iszol? — Jól köszönöm semmit — mondta Sansz Titán: mert nem értett egy csomó dolgot. Lélektanból erre nem készítették fel. — Örülök, hogy erre fújt a szél — mondta Lendkereky és vállon veregette a fiút. — Fel a fejjel, ne félj te semmitől! Igaz, mi mozdulatlan rugókat gyártunk, de ehhez feltétlenül szükségünk van egy történelem-lélektan szakos fiatalemberre. A kollégák bólogattak, s megint töltöttek. — Igyunk édesapád egészségére! Szervusz — mondta az igazgató és felemelte a poharát. — Mikor találkozol vele? — Délután — mondta az új munkaerő. — Szabadságot vett ki, hogy felkísérjen Pestre. — Felkísérjen Pestre? — vonta össze a szemöldökét a gyáróriás párt- és állami vezetése. — Hát édesapád nem a minisztérium főosztályvezetője? — Dehogy — mondta Sansz Titán és úgy mosolygott ahogyan azt lélektanból tanulta, még az élet előtt. Valakivel összetévesztenek. Világéletemben bányász volt az öreg, kétszer volt kiváló dolgozó, egyszer.. . — Elég! — vágott közbe dr. Lendkereky, mint egy villámsúlytotta villám. — Fiatalember! Nekünk itt nincs szükségünk történelem-lélektan szakos szakemberekre! Mi egy termelőüzem vagyun és rugókat gyártunk. Viszontlátásra! — A fene ‘ essen bele — morogta az igazgató csak úgy maga elé a levegőbe, amikor néhány perc múlva egyedül maradt a szobájában. — — Hányszor megmondtam már a munkatársaimnak, nincs annál fontosabb, mint hogy egy vezető megbízható információkkal rendelkezzék? Föld S. Péter Találkozás Kovács János már két éve dolgozott a cégnél, de a főnökével még egyszer sem találkozott. Azért ismerte, hiszen mindenki őróla beszélt ijesztő, vagy kedves történeteket. Felesége is jól ismerte az igazgatót, erényeit, hibáit, félelmetes szótlanságát, mert Kovács odahaza is őróla beszélt. Kovács várta a találkozást, kíváncsi volt, és félt Is tőle. Elképzelt számtalan szituációt, gondolatban mindig okosan és szellemesen válaszolt a főnök kérdéseire. Hiszen az első impresszió nagyon fontos, sorsdöntő lehet. Váratlanul megoldódott minden. Alit az -iktatóban, csörgött róla a verejték, kereste az elveszített aktát, amikor a főnök észrevételenül megszólalt a háta mögött: — Nagyon meleg van. — Az — rebegte meghatottan Kovács, és később is elégedett volt önmagával, hogy ilyen egyszerűen és korrektül válaszolt. A felesége is elégedett volt. Semmi szervilizmus, semmi hajbókolás, csak úgy egyszerűen, szimplán: az van, meleg. Hiszen ez a főnök egészen egyszerű ember. Nagyszerű ember. Demokratikus szavazás Apám megerősítette feltevésemet. — A lakásbizottság — magyarázta —, mint már puszta nevéből is kitűnik, a mi lakásunk területén működik majd. Csak valamiképp törvényesítenünk kell, vagyis megválasztani az elnökét meg a tagját. — Én szívesen leszek elnök, mindenféle váltás nélkül ás — jelentettem ki. — Ez lehetetlen — közölte apám. — A választás: kötelező. Kitépett noteszából két lapot, gondosan rákanyarítot- ta minegyikre a nevét, alá- ja pedig az enyémet, s az egyik lapot ideadta nekem. Majd maga elé tette a sapkáját, hogy abba lehessen beledobni a szavazócédulákat. — A listán szereplő nevek közül elsőnek az elnököt választjuk meg — jelentette ki. — Másodiknak pedig a tagot. Ha ezt a sorrendet nem találod megfelelőnek, akkor megváltoztathatod. De adhatok egy őszinte tanácsot: jobb, ha nem sokat ugrálsz. Én rövid gondolkodás után kihúztam a papám nevét a4 első helyről és a másodikra írtam, aztán pedig a cédulát beledobtam a sapkába. Apám is bedobta a szavazólapját, majd a kettőt gondosan ösz- szetekerte, hogy ne lehessen látni, ki kire szavazott. Aztán hosszasan összehasonlította a szavazólapjáin- kat. — Hát igen, ez valahogy nem jó — állapította meg végül. Izgatott lettem. — Mi a baj? — Csupán az, hogy te még fiatalkorú vagy és nincs szavazati jogod — válaszolta a kedves papám. — Egyébként a választást érvényesnek ismerem el. Ezt szavazatszámláló bizottsági minőségemben jelentem ki. — Akkor hát ki az elnök? Apám megint egy pillantást vetett a szavazólapokra. — Én — közölte végül. — Egyhangúan rám esett a választás. Azután vacsorafőzéssel bízott meg, jómaga pedig hozzálátott a lakásbizottság legközelebbi évekre szóló feladatainak kidolgozásához. A választás utáni napok egyszerűen elviselhetetlenek voltak. Papám azt parancsolta, hogy „elnök úrnak” szólítsam, és azt ígérte, hogy gyökeresen átszervezi lakásunk egész életét. Egy hét múlva heve szerencsére lelohadt. Két hét múlva pedig jóformán nyomtalanul eltűnt. Most pedig minden szakasztott úgy megy nálunk, mint régen. Akárcsak az életben! JACEK SAWASZKIEWICZ Fordította: Gellért György Korán kezdi Példázat Ügy látom mégis meg kell operálni BERKI IMRE RAJZAI
