Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 23. KÜLPOLfTi A tankok eltűntek, de.,. ankarai ígéretek-menetrend nélkül Reaganre várva Nyugat-Európa lépészavarban „Reaganre várva” — ez most a jelszó az Egyesült Államok és nagyjából szövetségeseinek külpolitikájában 1981. január 20-ig, az új amerikai elnök beiktatásáig. De talán még azután is, hónapokig, amíg a washingtoni „új csapat”' igazában játékba nem lendül, mai állapotában merevedik meg a világpolitikát meghatározó tényező, a szovjet- amerikai viszony. E befagyott állapotban pedig az enyhülés, a feszültség feloldása, a . fegyverze.tcsökken- tés útjainak-módjainak közelítése helyett tovább folytatódik a fegyverkezési verseny. Vagyis — sajnos —• az 1980-as év, a nemzetközi politika szempontjából e kemény esztendő némi jó reményekkel biztató kísérleteit, erőfeszítéseit alighanem a be nem váltott lehetőségek kategóriájába lesz kénytelen sorolni a krónikás. J Találkozó félúton Két jelentős találkozó mutatta a szovjet kormány készségét arra, hogy hajlandó elébe menni a nyugati szövetségi rendszer reálisabb gondolkodó erői, politikusai minden, még a legkisebb eséllyel biztató kezdeményezéseinek is. Fél éve annak, hogy Giscard d’Estaing francia elnök félúton Moszkva és Párizs között, Varsóban Leonyid Brezsnyewel tárgyalt. Július elején Helmut Scbmiötet, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárját fogadta a szovjet pártós'állami vezető Moszkvában. Azokban a napokban nemzetközi szenzáció volt Giscard d’Estaing találkozása Leonyldi Brezsnyewel. Olyan, amely a Carter-adminisztrá- ció félreérthetetlen rosszallását. az amerikai sajtó nem éppen tapintatos megrovását váltotta ki. A hivatalos Washington — az Afganisztánnak nyújtott katonai segítség ürügyén — a Szovjetunióval szemben a teljes elzárkózás. az embargó és az erőpolitikai demonstráció álláspontját képviselte. s ugyanezt várta el NATO- partnereitől. Giscard d’Estaing nem ezt az utat választotta. A korábbi tapasztalatok alapján tisztában volt azzal, hogy a Szovjetunióval az erő nyelvén nem lehet beszélni. Viszont tudta, hogy a valóságos erőviszonyok és a kölcsönös érdekek figyelembevételével sok területen egyetértésre, sőt együttműködésre lehet jutni, más kérdésekben pedig — egymás eltérő állás- fontjának tiszteletben tartása útján — kompromisszumos megoldásra. Vállalta hát az úttörő, sőt bizonyos mértékben a jégtörő szerepét. A józan kezdeményezés meghozta eredményét. T' mdult, méghozzá lep sabb szinten az esz1 ,e Kelet és Nyugat között. Emellett közeledett a két fél álláspontja a kontinensünkön kibontakozó fegyverkezési hajsza megfékezését szolgáló lépések mikéntjében. A szovjet elképzelés egy erről tartandó összeurópai értekezlet formáját öltötte. A franciák tartózkodóbban ugyan, de ugyanilyen irányban mozognak az úgynevezett bizalomépítő intézkedések javaslásával. A bonni kancellár moszkvai tárgyalásain még biztatóbb lehetőség bontakozott kj. Schmidt volt Washington támogatója az 1979. decemberi NATO-döntés kierőszakolásakor, hogy telepítsenek közép-ha’tó távolságú amerikai rakétákat Nyugát-Euró- pába. Schmidt azután nyilván felismerte, hogy az eurorakétákról hozott NATO -dpntés igencsak hozzájárult a nemzetközi égbolt befeltíő- södéséhez, s ezért Moszkvádban mér valamiféle megolEz volt a helyzet 1980 nyarán. A következő lépést a Nyugatnak mindenekelőtt az Egyesült Államoknak kellett volna megtennie. De sem Giscard d’Estaing, aki szívesen hivatkozik a szabad és önálló francia külpolitikára, sem Helmut Schmidt, akinek az NSZK nagy gazdasági erejét tekintve jelentős a befolyása a nyugati szövetségi rendszer politikájára, nem tudta mozgásra bírni Carte- réket. Miközben a NATO-ál- lamok állandóan hangoztatják a Szovjetunió állítólagos katonai fölényét és erre hivatkozva erőltetik fegyverkezésüket, a fegyvercsökkentés irányába ható szovjet ajánlat tárgyszerű megvizsgálásához hozzá sem láttak. Igaz, Giscard d’Estaing és Schmidt félreérthetetlen rosszkedvvel, sőt olykor még Két egykori oxfordi és két volt Cambridge! diák kelt versenyre — nem evezős párosban, hanem a hagyományos regattaverseny helyett — pártvezéri posztért. És nem előkelő egyetemek növendékeihez illően, a konzervatívok vagy a liberálisok között, hanem a Munkáspártban. Miután a két cam- bridgei, az 56 éves Peter Shore és az. 57 éves John Silkin az első fordulóban kiesett, támogatásukkal a héten tartott második szavazáson a 67 éves Michael Foot — tíz szavazatnyi többséggel — legyőzte a 63 éves Denis Healeyt, akit azután alvezérré választottak. Oxfordi diákok Mind a négy jelölt tagja volt az előző . munkáspárti kormánynak. Az oxfordi diákéveiben kommunistának számító, de parlamenti pályafutása alatt jobbra tolódott Healey kivételével valamennyien a párt balszárnyához tartoznak. Igaz, a vezérré választott Foot, akitől a párt egységének helyreállítását kívánják, a centrumtól joggal várt szavazatokat, de ellenfelére sem csak a szociáldemokrata jobbszárny szavazott, hanem több magát szocialistának valló képviselő is. Utóbbiak úgy gondolták, hogy a törvény szerint négy év múlva esedékes választások idején Foot koránál fogva nem lesz alkalmas a választási kampány dást szorgalmazott. A szovjet vezetés, enyhülésre és általános biztonságra törekvő politikájának szellemében, kompromisszumos ajánlattal állott elő. Lehetségesnek látta, hogy a kezdődő SALT—IIJ. tárgyalás keretében akár még a SALT-- II.. szenátusi ratifikálása előtt, napirendre tűzzék az „eurorakéták” eltávolításának kérdését, természetesen az előretolt amerikai támaszpontok sorsának, vizsgáiatá- 1 al egyidejűleg. egy „ejnye-ejnye” rosszallással nyugtázzák az amerikai politika kiszámíthatatlanságát, most — úgy tűnik —, elfogadják azt az érvet: a Fehér Ház csak a választás után „külpolitizálhat”. Ez pedig arra utal, mintha belenyugodnának abba, hogy Nyugat-Európa minden életbevágó ügye végső fokon az amerikai belpolitika függvénye legyen. így jutott el a nyugati szövetség a „Reaganre várva” külpolitikai állapotig. S bár az új elnök nem szükségszerűen ugyanazt csinálja majd amit a választási kampányban harsogott, a Fehér Ház új urának eddigi politikai útja nemigen biztat az 1980-as, be nem váltott pozitív külpolitikai lehetőségek 1981-es beérlelésével. Nemes János Több mint két hónap telt már el a szeptember közepén végrehajtott török puccs óta. Rövid idő. ahhoz, hogy megmondjuk: merre vezeti az új ankarai katonai vezetés az országot, de elegendő, hogy a kezdeti változásokat értékelni próbáljuk. Polgárháború küszöbén A néhány napra török földre érkező turista kevés különöset észlel. Minden rendben van — mondhatja. — Ma már az október elején még itt-ott látható páncélkocsik eltűntek a nagyvárosok stratégiai pontjairól. Igaz, mindenfelé sok az egyenruhás, de a katonák és a rendőrök a közhivatalokat őrzik, illetve az országutak forgalmát ellenőrzik. A terrortámadásokhoz szokott közvélemény számára viszont épp ez a viszonylagos nyugalom a rendkívüli. Demirel miniszterelnök megbuktatásakor az ország már' szinte a polgárháború küszöbén volt. A tehetetlen polgári kormányzatot félreállító tábornokok elsősorban az erőszakos cselekmények hullámával indokolták fellépésüket. Rendkívüli állapotot hirdettek. Betiltották a pártok, a szakszervezetek és a társadalmi szervezetek működését. Hajtóvadászat indult a szélsőséges csoportok tagjai után. Végeredményben, ha ki is tör néha egy-egy lövöldözés — a közbiztonság vitán felül javult. Más kérdés, hogy a junta némely intézkedései kellemetlenül érintik a tömegeket. A szerény fizetésemelésekkel együtt megvonták a sztrájkjogot. Nemrégiben engedték szabadon a politikai pártok hetekig „védőőrizetben tartott” vezetőit, köztük Ecevit és Demirel volt kormányfőt, s a parlamenti képviselők többségét. Bíróság elé állítják viszont, tömegmészárlásra való felbújtás vádjával a szélsőjobboldali pártvezért, Türkest és az iszlám irányvonalat hirdető Erbakant és százával tartóztatnak le szélsőséges fiatalokat. Stabilizációs program A felületen tehát rend van. Csakhogy az ország gazdasági helyzete a stratégiai érdekeiket féltő NATO- országok és más tőkés államok segélyakciói ellenére válságba került. A munka- nélküliség, becslés szerint, húszszázalékos, majdnem száz százalékos az infláció, nyersanyag- és áruellátási gondok vannak, az ország adóssága kb. 18 milliárd dollár. Ilyen helyzetben nem világos, hogyan képzeli a katonai vezetés a kibontakozást, ha megmaradnak a biztos megoldást eddig sem hozó egyirányú tőkés stabilizációs gazdaságpolitika mellett. E vonal most sem ígér többet, mint pénzleértékelést, kölcsönfelvételek ' sorát — legfeljebb a tárgyalás lesz könnyebb a tábornokok „rendteremtő akciója” nyomán megkönnyebült nyugati politikai és pénzügyi vezetőkkel. Mindez azonban nem jelent belátható kiutat a világgazdasági nehézségek, a fokozódó energiaköltségek, a Evren tábornok, a Nemzet- biztonsági Tanács vezetője, az új államfő sajtóértekezleten hazatérő vendégmunkások gondjai stb. által sújtott, elmaradott, ósdi földbirtokrendszerű Törökországnak. A katonai junta előtt tehát ott áll a kérdés: mihez kezdjenek a teljhatalommal? Az eddig nyilvánosságra hozott elképzelések alapján új alkotmányt akarnak hirdetni, s megváltoztatják az ország egész jogrendszerét. Az új alaptörvényről előreláthatólag népszavazás döntene. Menetrend nélkül Sokkal több konkrétumot ma még nem lehet tudni. Tény, hogy Kenan Evren, a fegyveres erők vezérkari főnöke, a jelenlegi államfő többször hitet tett a polgári demokrácia visszaállítása mellett. Nincs ugyan alap kétségbe vonni a tábornokok ígéreteit a civil kormányzás útjára való visszatérésről, de ennek menetrendje egyelőre nem tisztázott. A megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy az egyik előző, az 1960-as államcsíny után csupán az új alkotmá- nyozó testület létrehozásához hét hónapra volt-szükség. És akkor az igazi, bajról, a gazdasági élet sokkjáról még szó sem került. Szegő Gábor összeállította: Majnár József AZ ANGOL NYELV MESTERE Lesz-e kormányfő Michael Foot-ból? A számos katonai ellenőrző pont egyike sikeres vezetésére és az ország kormányzására. Healey fiatalabb, jobb erőben van és nagyabb miniszteri tapasztalatokkal rendelkezik. Ügy vélik róla, hogy több polgári szavazatot vonz majd. Attól is tartottak a Foot ellen szavazók, hogy személyében csak ideiglenes „ügyviNem ügyvivőnek készül Foot kijelentette: nem ügyvivő pártvezérnek készül. Számít rá, hogy a januári rendkívüli pártgonferencián kialakítandó új szabályok alapján megerősítik tisztségében. Akkor döntenek ugyanis arról, hogy eltérve a hagyománytól, ne csak a parlemtni képviselők, hanem a párttagdíjak 90 százalékát fizető, s a pártkonferenciákon ennek megfelelő arányú szavazattal rendelkező szakszervezetek és a területi alapszervezetek is részt vegyenek a vezér s egyúttal miniszterelnökjelölt megválasztásában. De lesz-e miniszterelnök Footból? Ha most választanának, győzne a Munkáspárt. Az infláció, a drágulás, a majdnem ötven év óta legnagyobb munkanélküliség a konzervatív kormány ellen fordította a hangulatot. Ha a következő években nem javul a gazdasági helyzet, s a Munkáspárt egysége megerősödik, a konzervatív párté pedig tovább gyengül, Foot (vagy mégis az utóda?) alakíthatja meg' Nagy-Britannia vő” kerül az élre és rövidesen egy harmadik volt oxfordi diák (szintén volt miniszter és eredeti foglalkozása szerint újságíró, mint Foot és Healey) veszi kezébe a párt gyeplőit: az 55 éves Tony Benn, a pártszervezetek baloldali aktivistáinak kedvence. és Észak-írország Egyesült Királyság következő kormányát. A tapasztalatok alapján ez a brit kétpártrendszer egyensúly-játékában azt jelentheti, hogy valamivel jobban növelik az oktatási és szociális költségvetést és kevésbé a hadikiadásokat. De korántsem várható a NATO-elkö- telezettség vagy az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok lazítása, még akkor sem, ha Foot állástfoglalt a nukleáris rakéták telepítése ellen. A közös piaci kapcsolatokban is inkább tárgyalás, mint szakítás következnék. Elképzelhető azonban a Munkáspárt és Foot programjában egyaránt szereplő határozottabb pozitív fellépés a leszerelési tárgyalásokon. A legközelebbi jövőben minden esetre a brit belpolitikai, elsősorban parlamenti Viták megélénkülésére számíthatunk, hiszen az új pártvezér kétségkívül korunk leghatásosabb szónoka az angol nyelvterületen. Vajda Gábor Rosszallás és tétlenség Ritkuló látvány: tűzharcban elesett terroristák az isztambuli bazár környékén
