Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-21 / 273. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 21. Kommentárunk Üresjárat az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszaka napok óta foglalkozik az afganisztáni kérdéssel. A vitát — amerikai és kínai kezdeményezésre — a törvényes afganisztáni kormány határozott tiltakozása ellenére, az ENSZ alapokmánya elveinek megsértésével iktatták a világszervezet napirendjébe. A vita alapjául a Pakisztán által előterjesztett „politikai rendezési” javaslat szolgál, amely sommásan az „idegen csapatok” kivonását követeli. Ennek a követelésnek azonban hiányzik mind jogi, mind politikai-erkölcsi alapja. Az ENSZ- alapokmánya ugyanis módot ad minden szuverén ország kormányának, hogy külső agresszió visszaverésére kérje és igénybe vegye bármely állam segítségét. Az Afganisztánban ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok egyetlen célja pedig éppen ez, vagyis a külföldről táplált ellen- forradalmi fegyveres harc felszámolásához nyújtandó segítség. Nagy adag cinizmusról vall az említett pakisztáni követelés, tekintettel arra, hogy Pakisztán és Kína területéről jelenleg is naponta indulnak az ottani táborokban kiképzett és felfegyverzett ellenforradalmi csoportok afganisztáni bevetésre. Az ENSZ-vita, amelytől a kezdeményezői azt várták, hogy a vádlottak padjára helyezi a kabuli kormányt és a neki segítséget nyújtó Szovjetuniót, más fordulatot vett. Több felszólaló is visszautasította azt a washingtoni és pekingi kísérletet, hogy a kérdést saját terveik elködösíté- sére használják fel. Sah Muhammed Doszt afgán külügyminiszter dokumentumokkal leplezte le az Afganisztán-ellenes katonai provokációkat és felforgató tevékenységet. Közölte: jelenleg 30 katonai kiképzőtábor és 50 támaszpont működik pakisztáni területen, ahol már tavaly 30 ezer afgán ellenforradalmárt képeztek ki. Az amerikai, kínai és pakisztáni fegyverekkel felszerelt zsoldosok révén ez a három ország valóságos hadüzenet nélküli háborút folytat Afganisztán ellen — mutatott rá a külügyminiszter. Az Afganisztán körül kialakult helyzet feltétlenül politikai rendezést kíván. Olyat azonban, amely az áldatlan helyzetet előidéző okok megszüntetését célozza. Az ENSZ-vitával egyidőben elhangzott nyilatkozatában Afganisztán vezetője, Babrak Karmai ismét megerősítette kormányának ezzel kapcsolatos álláspontját : országa változatlanul készen áll a szomszédaival fennálló vitás kérdések politikai rendezésére, a békés megoldásra. A válasz azonban erre mind a mai napig késik. A magyarázat: az USA-nak és kínénak szüksége van az úgynevezett afgán kérdésre, mint ürügyre az enyhülési politika lefékezésére, a nemzetközi légkör mérgezésére. P. V. Irak—Irán Közvetítési kísérletek Ismét harci cselekményekről érkeztek hírek az iráni—iraki frontról. Képünkön: iraki katonák az abadani olajfinomító egyik telepénél Olof Palmét, az ENSZ főtitkárának különmegbí- zottját csütörtökön Teheránban fogadta Baniszadr államfő és megbeszélést folytatott vele Radzsai miniszterelnök is. Az iráni miniszterelnök és Palme megbeszéléséről Radzsai kormányfő csütörtöki sajtóértekezletén adott számot-. A kormányfő meglehetősen kemény szavakat használt, s kijelentette: „nem Olof Palme úr és a nemzetközösség fog véget vetni az ellenségeskedésnek, hanem Khuzisztanban küzdő testvéreink”. Felajánlotta Irak és Irán háborújában a közvetítést Algéria is, amely hat évvel ezelőtt tevékeny szerepet vállalt Bagdad és Teherán kapcsolatainak rendezésében, s az azóta mindkét szembenálló fél által semmisnek nyilvánított iráni—iraki szerződés kidolgozásában. Közleményében a határháború előtti helyzet visszaállítást, csapatvisszavonást sürgetett, az algériai kormánypárt politikai bizottsága. A hivatalos Washington a szokásos óvatossággal, más véleményeik szerint kifejezetten hűvösen fogadta az iráni parlament szóvivőjének nyilatkozatát. Hasemi Rafszandzsani szerdán kijelentette, hogy az iráni kormány elfogadta az amerikai választ a túszok ügyében, „s akár holnap” sor kerülhet a fogvatartott amerikaiak átadására, ha az Egyesült Államok nem késlekedik a megegyezés végrehajtásával. Ellenkező esetben, vagyis ha az amerikaiak halogatják, a sah vagyonának visszaadását és az iráni bankbetétek feloldását, a túszügy még nagyon hosszú ideig elhúzódhat. VARSÓBAN Ülést tartott a szejm A szejm csütörtökön kezdődött ülésének első napirendi pontja a mezőgazdaság és az élelmiszergazdálkodás helyzete, fejlesztése volt. A téma előadója Leon Klonica mezőgazdasági miniszter elmondta, hogy az idén — részben a kedvezőtlen időjárás miatt — a tervhez képest 3,2 millió tonnával kevesebb gabona, és 18 millió tonnával kevesebb burgonya kerülhet felhasználásra. Cukorrépából több mint 6,5 millió tonna hiány mutatkozik, a felvásárolt hús meny- nyisége pedig 160 ezer tonnával marad el az előirányzottól. A miniszter közölte, hogy a jövő évben a mezőgazdaság több mint 20 milliárd zloty értékű termelőeszközt kap. ami pedig a következő ötéves tervidőszakot illeti, a jelenlegi 22 százalékról 33 százalékra kívánják emelni a mezőgazdasági célú beruházások részarányát. A mezőgazdasági miniszter ismertette a kormánynak azt a döntését, hogy azonnali hatállyal, vagyis november 21-től emelik több mezőgazdasági termék felvásárlási árát. A következő felszólalóban Zaleski élelmiszer- és begyűjtési miniszter a többi között elmondotta, hogy a jövő év őszéig felfüggesztik a cukor, a repce, a .repceolaj, a mélyhűtött élelmiszerek, a zöldség- és gyümölcs- konzervek, továbbá a tiszta szesz exportját^ ezenkívül jelentősen korlátozzák a hús- és húskészítmények kivitelét. A hazai ellátási gondok enyhítésére Lengyelország ötvenezer tonna húst, 14 ezer tonna füstölt szalonnát, több mint százezer tonna cukrot, továbbá nagy mennyiségű dohányt és paradicsomsűrítményt importál, főként a szocialista országokból. Terven felüli mennyiségben hoznak be rizst, étolajat és déligyümölcsöt. A miniszteri beszámolók után a szejm megkezdte a vitát az elhangzottakról. Zárt ülésen folytatódon a találkozó az HDSZ békefelhívása Békefelhívást intézett a világ ifjúságához a Nemzetközi Diákszövetség Berlinben tanácskozó XIII. kongresszusa. A kongresszus csütörtökre virradóra rendkívüli ülést szentelt a béke, az enyhülés, és a leszerelés támogatásának. Az európai, ázsiai, afrikai és amerikai felszólalók egybehangzóan korunk legsürgetőbb feladatának nevezték a nemzetközi enyhülés újbóli érvényrejut- tatását és a béke tartós biztosítását. Miroslav Stepán, az NDSZ elnöke hansúlyozta, a világ haladó és demokratikus tanulóifjúságának alapvető feladata és kötelessége, hogy összefogjon, s a világ ösz- szes békeszerető erőivel együtt új akciókra mozgósítson a leszerelés szolgálatában. A vietnami KISZ kongresszusa Hanoiban csütörtökön megkezdődött a Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség IV- kongresszusa. Az elnökségben helyet foglaltak az ország legfelső párt- és állami vezetői, élükön Le Duan- nal, a VKF KB főtitkárával. A kongresszust Dang Quoc Bao, a Ho Si Minh KISZ KB első titkára nyitotta meg. Köszöntötte a 4,4 milliós tagság 623 küldöttét. A megnyitót követően a VKP Központi Bizottsága nevében Le Duan főtitkár üdvözölte a kongresszust. A többi között hangoztatta, hogy a Ho Si Minh KISZ 1961-ben megtartott III. kongresszusa óta „a vietnami ifjúság bebizonyította kiemelkedő forradalmi tulajdonságait, hősiességét, alkotókészségét”. Részletesen elemezte Vietnam helyzetét és leszögezte, hogy a Központi Bizottság megítélése szerint „Vietnam mai fiatalságának magáénak kell tekintenie a pártprogramot és vállalnia kell annak megvalósítását”. (Folytatás az 1. oldalról.) tokát eredményezett. Több konkrét példát is felsorolt, ezek közül kiemelte az NSZK és a Szovjetunió földgázszállítási megállapodását. Szólt azokról a körülményekről is, amelyek 1976-tól kezdve zavarják az együttműködést. Az amerikai kormányzat — mondta — összekapcsolja a kereskedelmi és a politikai kérdéseket, megtagadja a legnagyobb kedvezmény elvének érvényesítését a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban, export- korlátozásokat léptetett életbe, lehetetlenné tette a szerződések, kötelezettségek teljesítését, akadályozza a szakemberek cserelátogatásait. Mindez ellenkezik a helsinki záróokmány és az ENSZ alapokmányának betűjével és szellemével — hangoztatta a szovjet küldött. Csütörtökön délelőtt a madridi kongresszusi és kiállítási palotában találkozott egymással Leonyid IljiCsütörtökön megkezdődött Pekingben a „Lin Piao és Csiang Csing ellenforradalmi klikk” fővádlottjainak pere. A megnyitó tárgyaláson ismertetett vádirat szerint a vádlottak a következők: 1. Csiang Csing (Mao Ce- tung özvegye — a szerk. megj.) 67 éves, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának volt tagja. 2. Csang Csun-csiao, 63 éves, a KKP KB és a PB állandó bizottságának volt tagja, egykori miniszterelnök-helyettes, a sanghaji pártbizottság volt első titkára, a sanghaji városi forradalmi bizottság volt elnöke. 3. Jao Ven-jüan, 49 éves, a KKP KB és a PB volt tagja, a sanghaji pártbizottság másodtitkára, a sanghaji forradalmi bizottság volt alelnöke. 4. Vang Hung-ven, 45 éves, csov szovjet külügyminiszter-helyettes, a szovjet küldöttség vezetője és Griffin Bell, az amerikai küldöttség vezetője. A találkozó zárt ülésén csütörtök délután felszólalt Meiszter Dávid külügymi- nisztériumi főosztályvezető, a magyar küldöttség helyettes vezetője. A magyar küldött a többi között hangsúlyozta: a Magyar Népköztársaság nagy jelentőséget tulajdonít a gazdasági együttműködés elmélyítésének és az ipari együttműködési kapcsolatok bővítésének, mert a kölcsönösen előnyös kelet- nyugati kapcsolatok fejlesztése az enyhülés anyagi alapja. A magyar küldött a továbbiakban kiemelte, hogy a helsinki záróokmánynak a nemzetközi szerződések teljesítésére vonatkozó 10. elvét igen szigorúan tiszteletben kell tartani, mert ez elengedhetetlen feltétele a normális gazdasági együttműködésnek. a KKP KB és PB állandó bizottságának volt tagja, a párt egykori alelnöke. 5. Csen Po-ta, 76 éves, a KKP KB és a PB állandó bizottságának volt tagja. 6. Huang Jung-seng, 70 éves, a KKP KB és PB volt tagja, a kínai hadsereg volt vezérkari főnöke. 7. Vu Fa-hszien, 65 éves, a KKP KB PB volt tagja, a hadsereg vezérkari főnökhelyettese, és a kínai légierő volt vezérkari főnöke. 8. Li Co-peng, a KKP KB és a PB volt tagja, a hadsereg volt vezérkari főnökhelyettese és a hadiflotta első politikai biztosa. 9. Csiu Huj-co, 66 éves, a KKP KB és a PB volt tagja, a hadsereg volt vezérkari főnökhelyettese és a hadtáposztály igazgatója. 10. Csiang Teng- csiao, 61 éves, a hadsereg nankingi légierőinek volt komiszárja. A tízek pere Pekingben Pekingben megkezdődött a „tízek pere”. Képünkön: néhány vádlott a különleges bíróság tárgyalótermében, balról a második Csiang Csing asszony, Mao Ce-tung özvegye Reagan kormányalakítási tervei Ronald Reagan, az Egyesült Államok megválasztott elnöke szerdán Washingtonban Edward Kennedy szenátorral, a demokrata párt azon (kiemelkedő személyiségeinek egyikével tárgyalt, akik nem veszítették el pozíciójukat a november 4-i választásokon. Ugyancsak az amerikai hírközlő szervek „biztos értesüléseket” hoztak nyilvánosságra az új kormány várható összetételéről. Az árnyékkormány vezetőitől származó értesülések szerint John Tower texasi republikánus szenátor, az erőltetett ütemű fegyverkezés és a jelenleginél is nagyobb katonai kiadások ismert szószólója megkapja a hadügyi tárcát. William E. Simon, a Nixon- és Ford- kormány volt pénzügyminisztere ugyanerre a posztra kerül vissza. William Casey, a Reagan-kaimpány vezetője, az új elnök egyik bizalmasa váltja fel Stansfield Turner tengernagyot a CIA élén. A külügyminiszteri posztért folyó versengés még nem ért véget, de Alexander Haig tábornokkal, a NATO volt főparancsnokával szemben előnyösebbnek tekintik George P. Shultz volt pénzügyminiszter esélyeit. Kinevezését csak azért nem veszik még biztosra, mert állítólag nézeteltérés van közte és a „reaganisták” között a közel-keleti kérdésben. BECS Edward Jackson brit nagykövet elnökletével csütörtökön megtartották a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 254. plenáris ülését. A tanácskozáson Emst Jung nagykövet, az NSZK küldöttségének vezetője ismertette az úgynevezett kísérő intézkedésekről kialakított nyugati elképzeléseket. A tárgyalássorozat következő plenáris ülését jövő csütörtökön tartják a Hofburg- ban. érkezett hatalom részese, annak sohasem lesz ereje ahhoz, hogy olyan műtétet hajtson végre magán, mint amilyenre az országnak szüksége van”. — vélekedett. A szenátusi vita folytatódik. A kommunisták a politikai vita kiterjesztését követelték a képviselőházra is. DAKAR RÓMA Az olasz szenátusban helyet foglaló baloldali erők elégedetlenül fogadták a kormány beszámolóját és ígéreteit az olajbotrányról. Anderlini független baloldali szenátor a beszámolót ellentmondásoknak, elégtelennek, az igazságügyminiszter előterjesztését pedig arcátlannak minősítette. „Aki a Luiz Cabral megbuktatott bissau-guineai elnök, aki jelenleg háziőrizetben van, békén távozhat bármely országba, amely kész befogadni őt — közölte a Le Soleil című szenegáli lapnak adott szerdai telefonnyilatkozatában Manuel Saturnino Da Costa, az új rendszer belügyminisztere. WASHINGTON Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár csütörtökön New Yorkból Washingtonba érkezett. A kancellárt a Fehér Házban fogadta Carter elnök és egyórás megbeszélést folytatott vele. Az amerikaiak kívánságának megfelelően a tárgyalások fő napirendi pontja volt, hogy miként lehet tovább erősíteni a nyugati szövetségi rendszert és a nyugat-európaiak hogyan tudnának többet vállalni a meredeken emelkedő fegyverkezési kiadásokból. A felek nagy figyelmet szenteltek a kelet-nyugati kapcsolatok további alakulásának is. FRUNZE A hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó mozambiki párt és államküldöttség csütörtökön a kirgiz fővárosban, Frunzé- ban barátsági nagygyűlésen találkozott a város dolgozóival.