Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-20 / 272. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 20. 1980. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK JOLÁN NAPJA A Nap kél: 6,56 — nyugszik: 16,03 órakor. A Hold kél: 15,26 — nyugszik: 4,02 órakor. HŰVÖS IDŐ VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: általában kevéssé felhős idő. Hajnalban párásság. Fokozatosan mérséklődő, sokfelé viharos északnyugati, északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 6, 11 fok között. Kislexikon Ábrányi Emil Százhatvan évvel ezelőtt, 1820. november 20-án született, és 30 éves korában, 1850 áprilisában halt meg Ábrányi Emil író, publicista, lapszerkeszt* és politikus, Ábrányi Kornél zeneszerző fivére. Erdélyből származott, s írói hajlama korán kibontakoztak. Már fiatalemberként számos írása jelent meg az egykori pesti lapokban, a Honderűben, az Életképekben. Omode Pál és családja című drámáját 1846-ban mutatta be a Nemzeti Színház. A szabadságharc idején Szemere Bertalan belügyminiszter titkára lett, majd két ízben kormánybiztos volt, s ő dolgozta ki az új országgyűlés tervezetét, valamint házszabályait is. Kossuth Pesti Hírlapjának munkatársaként szintén tevékenykedett; 1848 decemberében megalapította és szerkesztette a Jövő című radikális napilapot. A világosi fegyverletétel után apjának sikerült menlevelet kieszközölni súlyos beteg fia számára, aki életének utolsó hónapjait tüdőbaja miatt teljes visszavonultságban töltötte. Nemzetközi macskakiállitás Első ízben rendez nemzetközi macskakiállítást a Magyar Macskabarátok és Tenyésztők Országos Egyesülete Budapesten. Az eseményre november 29-én, 30-án kerül sor • a Népstadion Press-termében. A hazai kiállítókon kívül a szocialista országok, valamint Ausztria, Belgium, Hollandia és az NSZK tenyésztői is felvonultatják perzsa, sziámi, európai, burmai, abesszin és rex cicáikat a seregszemlén. ÚJSZÁSZON: Nz idősekért A hétezer lakost számláló Üjszász nagyközségben csaknem ezerkétszáz hatvan éven felüli él. A jövő év elején a tanácstagok társadalmi aktívák bevonásával környezettanulmányokat végeznek: felmérik, hogy az idős emberek közül kinek milyen támogatásra van szüksége, A környezettanulmányok alapján döntenek a segítségnyújtás formáiról, lehetőségeiről. képernyőről ismerős arc néz rám, semmi kétség, felismerem, ez Gábris az A-osztályból. Hosszú haj, szakáll, bajusz. Megfontoltan válaszolgat a riporter kérdéseire: „Igen, ez a gyár, amit most avattunk, talán a legkorszerűbb Közép-Euró- pában”. Meg hogy „Életem legszebb öt éve volt ez az építkezés”. Gábrisról számtalan emléket őrzök. Emlékszem a KISZ-gyűlésre, amelynek egyik emelkedett témája az volt, hogy teljes értékű KISZ-tag-e az, aki szünetben bejár dohányozni a W. C.-be. Gábris összefoglalója: attól függ, mit szív, a sajátját vagy a másét. Gábris fantasztikus, a pad alatt térddel működésbe hozható puskákat is készített dolgozatíráshoz, továbbá kitalálta, ha fölhajtjuk az iskolaköpeny gallérját, az eltakarja a tarkóra nőtt hosszú hajunkat. (Merthogy az ilyesmi akkoriban tilos volt az iskolában). Egyszer az osztályfőnökünkkel rúgta össze a patkót. Oly hevesen és keresetlen szavakkal bizonygatta osztályfőnöki órán, hogy korunk ifjúságának ELHUNYT MAKLÁRI JÁNOS Makláry János színművész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze — aki nyugalomba vonulásáig a Nemzeti Színház tagja volt — november 18-án hosszas betegség után 73 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Egyiittműködés a honvédelmi nevelésben A Vöröskereszt megyei vezetőségének keddi ülésére — amelyen a honvédelmi nevelőmunkát elősegítő egészség- ügyi nevelés kérdéseiről tanácskoztak, — meghívást kaptak a MB, a munkásőrség, az MHSZ megyei vezetői, a területi Hadkiegészítő Parancsnokság és a Kilián György Műszaki Főiskola vezetői. A polgári védelem, az önkéntes ápolónőképzés és az elsősegélynyújtás oktatásáról, helyzetéről Magyar Gyula, a megyei szervezet titkára adott átfogó tájékoztatást. Részt vett és felszólalt a megbeszélésen dr. Gyűszű Miklós orvos-ez redes, a Magyar Vöröskereszt főtitkár- helyettese is. A jelenlévők eddig is hasznos együttműködésük továbbfejlesztésében állapodtak meg. Terefere Fotó: N. Zs. Gábris átváltozása (mármint nekünk) nem maradt az igazi forradalmi feladatokból, hogy osztályfőnökünk dühbe gurult és Gáb- rist izgága fecsegönek titulálta, mire kapásból kész volt a válasz: A tanár úr se csokoládé. (Osztályfőnöki megrovás.) Az egyik nyári építőtábor után az iskola igazgatójának írt kísérőlevél számolt be Gábris tettéről. Vasárnap estére műsoros estet rendeztek nekünk „hivatásos művészek felléptével”. Zongora. dob, rosszhangú énekesnő. Ahogy az ilyen alkalmakkor lenni szokott, a nézőtéren a feszültség nőttön nőtt, hangosan mégsem illett kiröhögni a produkciót. Már úgy nézett ki, baj nélkül véget ér az egész, amikor reccs! és a rögtönzött szabadtéri színpadra zuhant Gábris és hasonszőrű barátja Gatyás. A színpad fölé nyúló faágon addig feszeleg- tek, minél jobb látást keres_________TÉLI KÖNYVVÁSÁR__________ 95 új mű kerül az üzletekbe Minden eddiginél gazdagabb a téli könyvvásár kínálata. Mint Kristó Nagy István, a Könyvvilág felelős szerkesztője a hagyományos akció tegnap megtartott sajtótájékoztatóján elmondotta: a közeli napokban ösz- szesen 95 új mű kerül az üzletekbe, mintegy 3 millió példányban. Ezt követően a szerzők, szerkesztők mutatták be saját írásukat, illetve az általuk gondozott alkotásokat. Nagy András Savonarola című regényéről, Garas Klára a XVIII. század német és osztrák rajzművészete című albumról, Takács József a Masaccio című kötetről, Grétsy László a Nyelvművelő kézikönyv első kötetéről, Jávorszky Béla A táj változásai című finn költői antológiáról, Lator László Goethe Faust-já- nak új kiadásáról, Kulcsár Kálmán pedig A mai magyar társadalom című tanulmányáról beszélt. Elmondták a sajtótájékoztatón azt is. hogy Nagy András regénye mellett még egy új magyar prózai mű jelenik meg: Szobotka Tibor Menyasszonyok, vőlegények című alkotása. Több, korábban már nagy sikert aratott mű újbóli kiadását is ez alkalomra időzítették: közöttük van Gyurkó László tavaly megjelent Faustus doktor boldogságos pokoljárása című regénye. A Magvető Kiadó Hármas könyvek sorozatában Fekete Gyula három legnépszerűbb regényét adják újból közre: A falu szépe — A hű asszony meg a rossz nő — Az orvos halála címűt. Galgóczi Erzsébet Törvényen kívül s belül című új kötetében az irodalmi folyóiratokból már ismert két kisregényét közük. Kassák Lajos a XX. századi magyar irodalom egyik legizgalmasabb és legsokoldalúbb egyéniségének novelláiból és kisprózái alkotásaiból állt össze egy minden eddiginél gazdagabb lényegében a teljes életművet felölelő válogatás Nehéz esztendők címmel. Nem hiányoznak ez alkalommal sem a reprezentatív művészeti albumok, s a történelem iránt érdeklődők is több újdonságot vehetnek kézhez, közöttük a Magyar- ország története 5. kötetet, amely az 1790 és az 1848 között eltelt mintegy hat évtized történetét foglalja össze. A külföldi regények és elbeszélések sorából kiemelkedik Heinrich Böll Nobel- díjas író Gondviselő ostromzár című regénye, amely német nyelven tavaly jelent meg először. Csukás István, a Móra Kiadó főszerkesztője ezúttal jelentette be, hogy a harmadik országos gyermekkönyvhetet az idén december 1—7. között rendezik meg. Az esemény ünnepélyes megnyitóját december 1-én tartják, a Május 1. úti Országos Ifjúsági és Gyermekirodalmi Központban. A megalakulásának 30. évfordulójára emlékező kiadó ez alkalomra 30 újdonságot jelentet meg. ÉV VÉGÉN. „A tárgyaló felek kicserélték kártyanaptáraikat ...” TÖBB MINT EZER LÁTOGATÓ Népszerű a sajtőkiállítás Ma: Közművelődési nap a Kontaktéban A Kontakta Alkatrészgyár mezőtúri gyáregységében a városi művelődési központ ma közművelődési napot rendez. A változatos programban délelőtt tízkor a gyáregység Angela Davis Szocialista Brigádja a Tisza Cipőgyár mezőtúri üzemének József Attila brigádjával találkozik. Délután két órakor Amíg a magyar űrhajós feljutott címmel Szüle Dénes, a Magyar Televízió munkatársa tart diapozití- vokkal színesített előadást. Négy órakor Kiss Klárával, a Lakáskultúra folyóirat munkatársával beszélgethetnek az érdeklődők a korszerű lakberendezésről, az otthon esztétikájáról. Tévélottósorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott Tévélottó-sorsoláson a következő számokat húzták ki: 13, 34, 50, 75, 89 ve a „művésznő” dekoltázsára. mígnem a vén platánfa megunta a dicséséget. (Igazgatói megrovás.) A tanárok besorolták Gáb- rist a nehezen kezelhető, renitens, de tehetséges, ám képességeit nem jól kamatoztató diákok kategóriájába. Színjelesre érettségizett — ez volt az utolsó poénja a középiskolában. A történelem szóbeli vizsgán a 48-as forradalmat húzta, a közép- iskolás anyagot messze meghaladó feleletet adott, félelmetes mennyiségű idézettel megtűzdelve. Sikertelen felvételi a műszaki egyetemre, egyévi segédmunka, két év katonaság, majd végre az egyetem, aztán Gábrisról egészen mostanáig nem hallottam semmit. . Szép befejezést szántak a riportnak a tévések. A kimerevített képen Gábris1 áll a gyár közepén, közben az ö szavait halljuk: „Harmickét éves vagyok. Életem legszebb öt éve volt az építkezés. Nagy feladat volt — és nekem forradalom is.” Azt hiszem, értelek, Gábris! Szabó János November 13-án nyílt meg a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban az ötveRandevú: csütörtökön Gazdag programmal várja a képzeletbeli utazások kedvelőit a mezőtúri ország-világjárók baráti köre. A TIT városi szervezete a Móricz Zsigmond könyvtárral közösen neves előadókat kért fel. hogy színes diaképekkel illusztrálva tegyék k'izkmcs- csé útiélményeiket. Csütörtök délutánonként a városi könyvtár olvasótermében ülve „bejárhatják” az érdeklődők a Nyírség tájait, Németországot, „barangolhatnak” az Adriai tenger partján, esetleg Marokkóban, vagy Angliában ... Első randevújukon — ma délután 5 órakor — dr. Miczek György kalauzolja képzeletbeli útitársait Skóciába. Lukács Sándor Jászberényben Lukács Sándor színművész hétfőn Jászberényben, a Lehel klubban mutatja be Hősök és antihősök című sorozatát. A népszerű színész nagysikerű alakításaiból — többek között Székely János Caligula helytartója, Tenessee Wiliams A vágy villamosa című alkotásából — s magyar költők verseiből állította össze műsorát, amelyben sanzonénekesként is hallhatja a közönségnedik Országos Hírlap- és Szakfolyóirat-kiállítás, amelyet a nyitás óta több mint ezren kerestek fel. A vendégkönyv sok. bejegyzése közül csak két jellemző: „Nem is hittem, hogy ennyi újság megjelenik Magyarországon. .! „Ízlésesen, érdekesen mutatják be a sokezer fajta újságot”. Sikere van a helyszínen •működő alkalmi postahivatalnak is, amelyet elsősorban a bélyeggyűjtők keresnek fel szívesen az alkalmi bélyegző kedvéért, de a jubileumi tárlatra készült levelezőlapokból is elfogyott már többszáz. A kiállítás vasárnap estig tekinthető meg. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lanla Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28. Félelős vezető: Gombkötő Béla Creme ’21 Kisütött a késő őszi nap. Jólesett egy kis séta a Ti- sza-parton. Néztem a vizet, a hancúrozó gyerekeket, a padokon sütkérező öregeket. Bandukoltam, gondolkodtam, egyszer csak elébem vágódott egy jól öltözött, középkorú nő. — Nem kér Creme ’21 szappant? — Ó, köszönöm nem — hebegtem zavartan. — Van otthon... — De én ötvenért adom, más hatvanat is elkér érte. — Igen, de akkor se... — Nem szégyellt magát? — fakadt ki o. hölgy. — Így legyen az ember jó valakihez. Hogy is van ez? Most ki szégyellje magát? —sze— ■ DALOL A FOLYÖ. Irány a Kozmosz és más szovjet kisfilmek vetítése színezi a kunmadarasi ifjúsági klub péntek esti programját, amelynek keretében az első szocialista állam életéről beszélgetnek a fiatalok. @ ÁLLANDÓ belépővel nem rendelkező érdeklődőknek is nyitva áll a Táncsics úti helyőrségi művelődési otthon ajtaja pénteken este. A Népszerű párok — népszerű számok című, este 6- órakor kezdődő műsorra, amelyen a Házy Erzsébet— Ötvös Csaba, valamint a Sabján Éva—Deák István kettős szórakoztatja a közönséget, a portán még lehet belépőjegyet vásárolni. ■ A PÁLYAVÁLASZTÁST megkönnyítő kiállítást rendeztek a napokban Kisújszálláson. A város általános iskolásai megismerhették tizenhárom munkahely, töb- gek között a Fékon Ruházati Vállalat, a MEZŐGÉP kisújszállási gyáregysége és a Nagykun Termelőszövetkezet termékeit, az ott dolgozók életkörülményeit, tablók, fotók és filmek segítségével. ©TAKARÉKOSAK a törökszentmiklósi iskolások. Ezt bizonyítja az OTP városi fiókjának adata, amely szerint az iskolai takarékbélyegek értéke október végéig elérte a 271 ezer forintot, s ez 113 ezerrel több, mint az elmúlt év hasonló időszakában volt. ■ HAJÓSY MÓNIKA festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás november 24-én, 17 óra 30 perckor Szolnokon, a helyőrségi művelődési otthonban. A tárlat, amelyet Sváby Lajos Munkácsy-díjas festőművész nyit meg, december 2-ig. kedd kivételével naponta 16—20 óráig látható. @ A PAPÍRIPARI Vállalat szolnoki Papírgyárában szombaton a mezőtúri Szivárvány és Galagonya citera- együttes ad műsort. Elütötte a kerékpárost November 17-én 5 óra 30 perckor Tiszaföldvár külterületén Bogdány Lajos 26 éves Tiszaföldvár, Malom u. 36. sz. alatti lakos személy- gépkocsiját nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezette és elütötte a vele azonos irányban kerékpárral közlekedő Gedei Sándor 61 éves helybeli lakost. A baleset következtében a kerékpáros 8 napion túl gyógyuló sérülést szenvedett.