Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-19 / 271. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 19. 1980. NOVEMBER 19., SZERDA ERZSÉBET NAPJA VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, helyenként megerősödő, a Dunántúlon viharossá foko­zódó északi, északnyugati szél, futó záporral. A hőmér­séklet csökken. A várható legmagasabb nappali hőmér­séklet: 6—10 fok között. A Nap kél: 6.55 — nyugszik: 16.04 órakor. A Hold bél: 14.55 —• nyugszik: 2.43 órakor. Kislexikon Simon Mózes Kilencven évvel ezelőtt, 1890. november 19-én született, és 67 éves korában, 1957 januárjában halt meg Simon Mózes kommu­nista ügyvéd, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom ki­váló harcosa. Budapesti egyetemi tanulmá­nyait a háború szakította meg. A frontra került, ahol többször megsebesült. Háborús tapaszta­latai nagy hatással voltak vi­lágnézetére. 1918 tavaszán, mi­után a fővárosba szökött — megszerezve jogi diplomáját — kapcsolatot keresett a progresz- szív értelmiségi mozgalommal. A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulásától kezdve tagja volt. Mint kommunista tért vissza szűkebb hazájába, Bereg­szászra, ahol a Tanácsköztársa­ság ideién direktóriumi tag. ké­sőbb Kaposvárott a 44. vörös­dandár politikai megbízottja lett. 1919 után visszatért az ak­kor már Csehszlovákiához tar­tozó Beregszászra, s ügyvédi irodája a város munkásmozgal­mának fontos bázisa lett. A fasiszta megszállás után családjával eevütt el kellett hagynia szülőföldjét. Angliában, majd az Egyesült Államokban élt, s tagja lett az Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártjának. Miután 1947-ben hazatért, rövid ideig pártmunkásként is dolgo­zott; 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták, majd 1953-ban rehabilitálták. lói szerepellek az amatőrfilmesek A Magyar Néphadsereg he­tedik országos amatőrfilm­szemléjén — a közelmúltban Budapesten — nem adott ki első díjat a zsűri. A szolno­ki helyőrségi művelődési ott­hon amatőrfilm-klubja vi­szont igen jól szerepelt így is: a második díjat Kovács János a Celluloid-élet hagya­téka című fantasztikus film­je kapta, mely amatőr kéz­ből az első szélesvásznú film. Különdíjat hozott haza Csa­pó György is Analogo d.etto című filmjéért, és külön di­cséretben részesítették a klub további két tagja — Jakab Gábor és Balázs József — filmjét. 11 rádióban és a televízióban Népdaléneklési verseny December 7-én rendezik meg a Bartók- és a Kodály- centenárium alkalmából meg­hirdetett Röpülj, páva nép- daléneklési verseny első elő­döntőjét, amelyet további hat követ. A versenyt a Magyar Rádió és a Magyar Televí­zió hirdette meg, s a részt­vevők népdalokat vagy nép­dalfeldolgozásokat tolmácsol­nak hangszeres kísérettel vagy anélkül. A vetélkedőn népzenei alkotásaik bemuta­tásával részt vesznek a Ma­gyarországon élő nemzetisé­giek is. Gépkocsisorszámok Trabant Hykomat Lim. (Budapest) 10 128 Trabant Lim. (Bp.) 1 907 Trabant Lim. (Győr) 1 326 Trabant Lim. (Debrecen) 591 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 3 520 Trabant Lim. Spec. (Győr) 3 288 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 1 506 Trabant Combi (Bp.) 733 Trabant Combi (Győr) 747 Wartburg Lim. (Bp.) 2 310 Wartburg Lim. (Győr) 2 111 Wartburg de Luxe (Bp.) 1 939 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 524 Wartburg de Luxe (Győr) 2 040 Wartburg Lim. tt. (Bp.) 232 Wartburg Tourist (Bp.) 884 Wartburg Tourist (Győr) 905 Skoda 105 (Bp.) 1 317 Skoda 105 (Győr) 1 406 Skoda 105 (Debrecen) 1 439 Skoda 120 (Győr) 761 Skoda 120 (Bp.) 948 Skoda 120 (Debrecen) 647 Lada 1200 (Debrecen) 8 167 Lada 1200 (Bp.) 8 836 Lada 1300 (Bp.) 5 517 Lada 1300 (Debrecen) 4 312 Lada 1500 (Bp.) 4 789 Lada 1500 (Győr) 970 Lada 1500 (Debrecen) 4 376 Lada Combi (Bp.) 1 637 Lada Combi (Debrecen) 573 Lada 1600 (Bp.) 1 940 Lada 1600 (Debrecen) 1 015 Moszkvics (Bp.) 9 949 Polski Fiat 126 (Bp.) 4 336 Polski Fiat 126 (Debrecen) 1 042 Polski Fiat 126 (Győr) 452 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1 251 Dácia (Bp.) ♦ 3 124 Dácia (Debrecen) i 228 Zaporozsec (Bp.) 30 570 Változatlan bizalom a kistermelőknek Támogatás mär SOO négyzetméterre is A mezőgazdaság pénzügyi szabályozó rendszerének 1981. évi továbbfejlesztése — amelyről kormányrendelet jelent meg a Magyar Közlönyben — továbbra is elő­irányozza a mezőgazdasági kistermelés erőteljes, hang­súlyozott támogatását. Az egyes kiemelt ágazatoknál to­vábbra is fennmaradnak a jelenleg érvényben lévő tá­mogatási formák; sőt egyes területeken a kedvezmé­nyek továbbnőnek. Változatlan mértékben és a jelenlegihez hasonló felté­telekkel részesítik támogatás­ban a fólia alatti zöldségter­melést. Továbbra is 20 szá­zalékos támogatással csök­kentett áron vásárolhatnak gépeket a kistermelők, vala­mint a gépkölcsönzésre jo­gosult szervezetek. A kerti traktorokhoz csatlakozó munkagépek közül azonban csak a mezőgazdasági terme­lést szolgáló talajművelő-, vető-, és ültető, valamint növényvédő és terménybeta­karító munkagépekre, továb­bá az utánfutókra adnak ál­lami támogatást. A nem bogyós gyümölcsű ültetvény-telepítés kisüze­mi feltételrendszere változat­lan marad. ' A mezőgazdasági kister­melők a bogyós gyümölcsű- ek telepítésekor a szaporító­anyagot eddig is támogatás­sal csökkentett áron vásárol­hatták meg, ha annak tel­jes termésére — az erre ki­jelölt szervezettel — lega­lább 3 évre értékesítési szer­ződést kötöttek. Az új ren­delet jeléntős könnyítést ad azzal, hogy a támogatás egyik feltételeként előírt leg­kisebb telepítési területet, ezerről 500 négyzetméterre csökkenti. Az új rendelet lehetőséget ad arra is, hogy a nagyüzem integrációjában, összefüggő területen megvalósuló bo­gyós-gyümölcsű ültetvények telepítéséhez a kistermelők a nagyüzemével azonos támo- mogatást vehessenek igény­be. A támogatás akkor is jár, ha a terület nem csatla­kozik közvetlenül a nagy­üzemi ültetvényhez. A kistermelőket a tulaj­donukban lévő tehénállo­mány után továbbra is tá­mogatás illeti meg. A támo­gatás évenkénti összege az első tehén után 2500 forint, a második és minden további tehén után az eddigi ötezer­rel szemben hatezer forint. Új vonása a rendeletnek az is, hogy az állami támogatás igénylésekor az eddigi előírt TBC-mentesség igazolást nem kell a kistermelőknek bemutatni. A támogatás igénybevételének ugyan to­vábbra is előfeltétele a tehén gümőkortól való mentessége, de ezt külön igazolni csak akkor kell, ha az udvarban tartott teheneknél az illeté­kes állatorvos gümőkor-fer- tőzést állapított meg; ilyen­kor a támogatás kifizetését átmenetileg felfüggesztik. fl 222 méteres középhullámon Szolnok megyeiek Pakson A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának mai műsorában 17 ára 15 perctől Születő atom címmel riport-összeállítás hangzik el azokról a Szolnok megyei KISZ-fiatalokról. akik részt vállaltak a paksi atomerőmű építéséből. Az „atomváros” lakói éle­tükről, munkájukról és gond­jaikról beszélgetnek a ripor­terekkel, -Cseh Évával és Gu­lyás Ferenccel. Fedett piac épül lászapátiban Megkezdődtek a feltöltési, alapozási munkák és most már a kétkedők is elhiszik, hogy lesz Jászapátinak fe­dett piaca. A régóta hiányolt létesítmény a nagyközség kö­zös tanácsa költségvetési üze­Felújítják a tiszafüredi öntözőrendszer 6-os számú mel­lékcsatornáját. Az évtizedek alatt lerakodott iszaptól mintegy 6 kilométer hosszon kell megtisztítani az öníö- zöárkot Színház Zalaegerszegen is! Zalaegerszeg állandó színháza „Hevesi Sándor Színház” néven 1983 őszén kezdi meg működését — jelentették be a Zala megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának keddi ülésén. A volt megyei művelődési központ épületének színházzá tör­ténő átalakítása már megkezdődött. Az új kulturális intéz­mény prózai színház lesz, s társulata Zalaegerszegen, Nagy­kanizsán, Keszthelyen, Lentiben, Zalaszentgróton és a megye más kulturális alközpontjaiban tartja előadásait. mének kivitelezésében épül, és egymillió forintba kerül. Az épülő piactéren kap majd, helyet a több mint két­száz négyzetméter alapterü­letű, vasvázas elemekből ké­szülő fedett csarnok. Az épít­kezéssel egyidőben építik a piactérhez vezető aszfalt bur­kolatú utat. A debreceni Nagytemplom részleges felújítási munkálatai során előbukkant a XVI. szá­zadi Szent András templom nyugali tornyának alapja. Felszínre kerültek a XIII. századi templom gótikus kövei is. Az utóbbi hetekben a Nagytemplom falai körül tervszerű ré­gészeti kutatásba kezdtek. Sikerült teljesen kiásni a Szent András templom mellé épített veres-torony alapját, amely annak idején az I. Rákóczi György Debrecennek adományo­zott híres nagyharangját tartotta A mezőgazdaságnak Mit üzen a meteorológia? Az elmúlt héten hideg, té­lies időjárás volt hazánkban. Gyakoriak voltak az éjsza­kai fagyok, a hőmérséklet hajnalban 0, —7 fok között alakult, a talaj közelében —10 fokot is mértek. A nap­pali felmelegedés is csak he­lyenként haladta meg a plusz 5 fokot. A hőmérséklet napi középértéke 3—5 fokkal ala­csonyabb volt, mint a sokévi átlag. A hét folyamán több alkalommal volt eső, havas eső. Szerdán az ország nagy részére kiterjedő havazás volt. 6—10 cm-es hótakaró alakult ki. Vasárnapra hirte­len felmelegedés következett be, a hőmérséklet egy nap alatt 7—8 fokkal emelkedett. A következő napokban vál­tozékony időjárásra számít­hatunk. Eleinte hűvös lesz az idő. az északi, északnyugati szél időnként megerősödik. Változóan relhős lesz az ég, elszórtan futó záporok vár­hatók. Hajnalban 0 fok körül alakul a hőmérséklet, a kora délutáni órákban plusz 4, plusz 9 fokig melegszik fel a levegő. A hét vége felé mér­séklődik a szél. a nappali hőmérséklet 10 fok körül alakul. A jövő hét elején va­lószínűleg csapadékosabbra fordul az idő, hajnalban L2. +7. ( kora délutáni órák­ban plusz míthatunk. 6, 11 fokra szá­Talajnedvesség % Megye 0—50 50—100 cm Pest 55—60 25—30 Nógrád 65—75 25—30 Szabolcs 65—75 40—50 Heves 55—60 30—35 Borsod 55—60 40—45 Szolnok 60—65 25—30 Hajdú-Bihar 55—60 40—50 Bács-Kiskun 45—55 25—30 Csongrád 40—45 25—30 Békés 55—60 25—30 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, PL: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjes/! i a Magyar Posta Előfizethető: a hfrlapkézbcsitö postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla thírek/ Tavasz akar lenni Tegnap délben az Ady Endre úton viliódzó fényé­vel, gyors forgású körkeféi­vel láttam a tavasz hírnökét. A kocsiúton, ahol a múlt hé­ten havas-latyakos volt min­den, méltóságteljesen haladt végig, szívta magába a port, tisztította az utat az okos masina. Amint megfigyel­tem, volt mit szívnia. A hir­telen visszajött meleg fel­szárította az utat, porrá, sze­métté zsugorította a múlt he­ti téli „maradványt”. Tavasz akar lenni, mondo­gattam, s annyira bámultam a sárga úttisztító autót,- hogy kis híján összeütköztem két összesimulva sétáló diákkal. Bár a farmer, a kiskabát, a hajviselet nem árulta el, tudtam, kétnemüek. Mi lesz, ha tényleg tavasz akar lenni?... — só — ■ JÁSZBERÉNYBEN a Vörösmarty és a Korcsolya utcában jó ütemben halad­nak a csapadék- és szenny­vízelvezető csatorna építé­sével. Az ott épülő lakótelep közművesítését szolgáló csa­tornarendszer a Víz- és Csa­tornamű Vállalat jászberé­nyi üzemvezetőségének kivi­telezésében készül több mint 400 ezer forint költséggel. © MÓRA FERENC Kincs­kereső Kisködmön című kis­regényének színpadi válto­zatát tekinthetik meg no­vember 20-án délután két órától a Meseszínház előadá­sában a tiszafüredi gyerme­kek a járási művelődési köz­pont nagytermében. ■ HOLNAP délután ket­tőtől négyig szüleik munka­helyével, a Kontakta Alkat­részgyár mezőtúri gyáregy­ségével ismerkednek a vá­ros általános iskolái. Az ott szerzett tapasztalataik alapján rajzversenyen vehet­nek részt az üzemben dolgo­zók gyermekei. © AZ IDÉN újabb két és fél kilométer vízvezeték ké­szült el Jásztelken. A közös tanács és a lakók társadal­mi összefogásával megvaló­sult vízhálózat ' révén újabb 250 lakásba jut el a vezeté­kes ivóvíz. ■ E. LAKATOS ARANKA amatőr festő alkotásaiból nyílt tegnap kiállítás a ti­szafüredi járási művelődési központban. A tárlat novem­ber 28-ig tart nyitva. Hétfőn megnyílik a szolnoki TÜZÉP-telep A Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat szolno­ki telepe eredetileg no­vember 29-ig leltározott volna, azonban figyelem­be vették a vásárlók ér­deklődését, és a meghir­detettől eltérően már no­vember 24-én hétfőn reg­gel megnyitják a tüzelő­anyag-telepet.---------------------------------­■ TIZENHAT fiatal terü­leti KISZ alapszervezetet ala­kított Üjszászon, ahol ed­dig a tanácsnál, az iskolában, a bölcsődében, a művelődési házban és a szociális ott­honban dolgozó KISZ-kor- osztályúak csak egy-egy na­gyobb intézmény ifjúsági szervezetéhez kapcsolódva vehették részt a mozgalmi munkában. Az önálló alap- szervezet első feladata lesz, hogy a gyesen lévő kisma­mákat is bevonják a munká­ba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom