Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-18 / 270. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 18. 1980. NOVEMBER 18.. KEDD JENŐ NAPJA A Nap kél: 6.53 — nyugszik: 16.05 órakor. A Hold kél: 14.24 — nyugszik: 1.26 órakor. Megélénkülő szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: eleinte felhöátvonulá- sok, legfeljebb egy-két helyen futó záporral, később nyugat-délnyugat felöl megnövekvő felhőzet, főleg a Dunántúlon ismét kisebb esővel. Megélénkülő, napközben a Dunántúlon megerősödő déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 17 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától szombatig: a hét közepén átmenetileg csökken a hőmérséklet. Az északi, északnyugati szél időnként megerősödik, szórványosan futó záporra lehet számítani. Az időszak végén a nappali felmelegedés ismét erősödik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte plusz 4, plusz 9, majd plusz 7, 12 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Kislexikon Paderewski Százhúsz évvel ezelőtt, 1860. november 18-án született a" lengyelországi Kurykowkában, és 81 éves korában, 1941-ben hunyt el New Yorkban Ignacy Paderewski lengyel zeneszerző, korának egyik legnagyobb zongoraművésze. Varsói tanulmányai után Le- szetyckinél fejezte be zenei stúdiumait ; hangversenykörútja során 1887-től élete végéig a világ minden táján megfordult, s mindenütt hatalmas sikert aratott. Játékát kimagasló virtuozitás, ezer színű billentés és rendkívüli formagazdagság jellemezte. Kompozíciói az úgynevezett utóromantika jegyében fogantak, s nem annyira szimfóniái és operaalkotásai, mint kisebb virtuóz darabjai a maradandók. A Manru című operán kívül szimfóniákat, zongoraversen veket, zongoradarabokat, dalokat szerzett: 1935—1940 között két munkatársával ő készítette elő a lengyel Chopin-összkiadást. Neve álamférfiként is ismert; 1919-ben ő lett a függetlenné vált Lengyelország miniszterelnöke és külügyminisztere. Jásziványon Divatbemutató és citeramuzsika Megtelt vasárnap a művelődési ház Jásziványon, látnivalóban se volt hiány, nem csalódtak, akik szórakozni vágytak. A jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezet felkérésére a megyei Fodrász Szövetkezet frizura és kozmetikai bemutatóval kedveskedett a községbelieknek, a Jászapáti és Vidéke Áfés-z pedig ruházati bemutatóval egészítette ki a sort. Végezetül a Jászsági néptáncegyüttes helybeli „fiók" tánccsoportja és citerazene- kara szórakoztatta a közönséget nagy sikerrel. Győztes: a divatosztály Tűzvédelmi vetélkedőn vettek részt szombaton a szolnoki Skála Áruház élelmiszer ruházati és vegyes iparcikk osztályának csapatai. Jól bizonyították, hogy ismerik mindazokat a szabályokat, amelyek megtartásával minimálisra csökkenthető a tűzveszély az áruházban. A „vizsgán” a divatosztály csapata szerepelt a legjobban. Nádaratás a Fertő tón Tegnap reggel kivonultak a Fertő tóra a nádarató brigádok. s hat nagyteljesítményű dán aratógéppel megkezdték a beérett nád betakarítását. Az ország legnagyobb összefüggő náá,rengetege ezen a tájon található és a Fertő tavi nád minősége is egyike a legjobbaknak Európában. A tavaszig a Fertőn több mint kétmillió kéve nád levágását tervezik. HA HÉTFŐ, AKKOR CEHTRUM Blúzok minden mennyiségben Jersey anyagot olcsóbban — Bemutatkozik a Zilinai Óruház Szolnokon, a Centrumban mindig „erős” nap a hétfő. Reggeltől estig zsúfolt az áruház. így volt ez tegnap is. A Centrum hétfő kedvéért sokan még vidékről is felkerekedtek. — Van olyan hétfőnk, amikor minden osztályunkon kapható valamilyen áru 20 százalékos engedménnyel — mondja Hajnalné Lovász Ágnes, az áruház áruforgalmi vezetője, — de előfordul, hogy csak egy-két osztály „ügyeletes” hétfőnként. Nagy sikere van ezeknek az akcióknak, a forgalmunk is mutatja. Szeptember végéig a hétfők forgalma mintegy 5 millió forint volt. Ma a konfekció osztályunkon bébi, lányka, bakfis és női blúzok közül válogathatnak, a méter osztályon pedig a jersey- anyagok olcsóbbak. De nemcsak hétfőn adunk kedvezményt a vásárlóknak, hanem minden csütörtökön 18—20 óráig, és hogy akkor mi az olcsóbb, az meglepetés. A tegnapi Centrum-hétfőn is érdemes volt szétnézni, vásárolni az áruházban. A polcokon, az állványokon számtalan szebbnél szebb blúz kínálta magát. Mindenki találhatott színben, fazonban, anyagban, árban magáA szolnoki Centrum áruházban két hétig „vendégeskedik’ a csehszlovák Zilinai Áruház nak megfelelőt. Kelendőek voltak a ruhaanyagok is, volt aki egyszerre négy ruhára valót is vásárolt. Ez a Centrum-hétfő mégis más volt, mint a többi. Ugyanis bemutatta választékát a csehszlovák Zilinai Áruház is. A nemzeti hét keretében két hétig — november 15-től november 29-ig — lehet vásárolni áruikból. A megnyitó napjának mérlege: hatalmas tömeg, 1 millió 500 ezer forint forgalom. Egyébként a vendégáruház mintegy hatmillió forint értékű árat küldött Szolnokra. A vásárlókat az érdekli, mit kínálnak? Szép kasmír kendők, ízléses női és gyermek fehérneműk, iskola, divat- és bevásárló táskák, felnőtt és gyermek kötött holmik, bébiruhák, olcsó takarók, babakocsik, játékok, férfi, női téli és nyári cipők (a 'gyermekcipőket, csizmákat már szombaton elkapkodták), öltönyök, kamasz hosszúnadrágok, kötényruhák várják a vevőket. És ami a legfontosabb, minden árucikk jó minőségű és olcsó. — sze— Gólyabál a főiskolákon A közeljövőben rendezik meg a megye főiskoláin elsősorban az elsőévesek számára a hagyományos gólyabált. A DATE mezőtúri mezőgazdasági gépészeti főiskolai karán november 22-éin nyolcvanhat nappali és negyven levelező tagozatos hallgató teszi le a gólyaesküt. Ugyancsak november 22-én tartja meg a gólyabált a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola Szolnokon, a helyőrségi művelődési házban. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozatának száz első- és a hetvenkét másodéves hallgatója november 29-én a Pelikán Szállóban rendezi rneg a felsőoktatási intézmény történetében a második gólyabált. Javában készülnek már a jászberényi Tanítóképző Főiskola hallgatói is a tanév első báljára. A rövidesén sorra kerülő vidám, táncos esten 118 elsőévest „avatnak” hallgatóvá. _atahgyaipieremboli Mindenütt jó, de „legjobb” ott, ahol lopni lehet A jászapáti Horváth Pál, Szűcs utca 11. szám alatti lakosról el lehet mondani, hogy van állandó lakása, de minek? Évek óta csak vendégségbe jár haza, annál több időt tölt el a börtönben. Amikor szabadlábon van, csavarog, vándorol egyik településről a másikra, és olyan kitartóan, mint aki keres valamit. A kirándulások után mindig kiderül: nem munkahelyet keres, inkább olyasmit, amit el lehet lopni. Legutóbbi „állandó bejelentett” lakása a fegytiáz volt, onnan szabadult ez év június 4-én, kedvezménnyel két év szigorított őrizet után. Szabadlábon folytatta azt, amit már megszokott, a csavargást, az italozást, a lopást. Vándorútját Jászla- dányban, egyik ismerősénél szakította meg néhány napra. Onnan indult el július 15- én házigazdája kérésére és annak kerékpárján, hogy valami innivalót hozzon a házhoz. Indulás előtt titokban még magához vett egy vasalót és egy karórát, aztán elment, és — hogy ne kelljen osztozni, a cserében kapott itókán — elfelejtett visszamenni. Másnap Farmosra utazott, pénzt szerezni, egy kunyhót — gazdasági épületet szemelt ki magának, és miután meggyőződött, hogy senki se zavarja, két egyenként 200 literes fahordót lopott el a kunyhóból. Az olcsón eladott hordók árát rövid idő alatt el itta. Néhány nap múlva ismét a jászladányi ismerősénél húzta meg magát. Pénz nélkül érkezett, de nem távozott üres kézzel, ezúttal egy „műtárgyat” — nyolcszáz forintot érő rézmozsarat — vitt magával. Pestre utazott, ott szabadult meg a lopott holmitól, árát az italboltban hagyta. Megint csak üres zsebbel indult el csavarogni, Farmost másodszor is útba ejtette, újból egy csendes házikó nyerte meg a tetszését, de a zsákmány most soványabb volt, csak egy zsebrádiót talált. A kudarcért Já- noshidán kárpótolta magát, az élelmiszer ABC-áruház elől egy kerékpárt hajtott el. A jászberényi Járásbíróság dr. Nánási Illés tanácsa a napokban tárgyalta a többszörösen büntetett előéletű Horváth Pál ügyét. Lopás bűntettében és sikkasztás vétségében találta őt bűnösnek ezért két év és három hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és elrendelte szigorított őrizetét. Mellékbüntetésként a bíróság Horváth Pált három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és elrendelte az alkoholista vádlott kényszergyógyítását. Az ítélet jogerős. I. A. Holnap este akupunktúra és hipnózis Ismeretterjesztő előadás bemutatóval Néhány héttel ezelőtt egy rendkívül izgalmas adás keretében számos dolgot tudhattak meg a rádióhallgatók a két — sokat vitatott, kissé misztikus homályba burkolt — ősi gyógymódról, „ az akupunktúráról és a hipnózisról. A Csepeli Munkásotthonból sugárzott adás keretében dr. Danis György és dr. Eke Károly beszélt a két gyógymódról, miközben a közönség közül jelentkezőket dr. Danis György kezelte. A csepeli bemutató orvosa és szakértő riportere holnap este öt órai kezdettel a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tart előadást (ugyancsak helyszíni bemutatóval egybekötve). „Őszintén az akupunktúráról és a hipnózisról” címmel. Jogi előadássorozaton Pályakezdés, beilleszkedés Szerdán délután három órakor Kunhegyesen a Víz- gépészeti Vállalat ifjú szakmunkásai és szakmunkás- tanulói a munkahelyi beilleszkedésről, a pályakezdés gondjairól és lehetőségeiről hallgathatnak meg előadást. Az ankéton, amely egy jogi előadássorozat része, a fiatalok kérdéseire is válaszol az előadó, Szentiványi Zoltán. Egymillió a 13 + 1-re A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 46. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos - szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 344 643 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 945 951 forint. 12 találatos szelvény 181 darab, nyereményük egyenként 7616 forint. 11 találatos szelvény 2245 darab, nyereményük egyenként 614 forint. A 10 találatos szelvények száma 16 738 darab, ezekre egyenként 124 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Tíz utcában új járda Gyors mérleg igazolja, hogy Jászapátiban az idén is eredményes szervező munkát végeztek a tanácstagok, hasznos volt a tanács és a lakosok összefogása. A nagyközségben az idén 1600 méter új járda épült. A nagyközség közös tanácsa 150 ezer forint értékű építőanyaggal és szakember biztosításával segített. A település lakói több mint 300 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hoízá, hogy Jászapátiban újabb 10 utca kapott új járdát, vagy újították fel a régit. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. Telex: 23 337 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0736 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 3001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija eg.v hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivatalnál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös CsiUag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Tüzelőanyag kis tételben A TÜZÉP november 15-től 29- ig a szolnoki, november 22-ig a kisújszállási és kunhegyesi telepeit az év végi vagyonmegállapító leltár miatt zárva tartja. Minderről a lapunkban megjelent hirdetésből is értesülhettek a vásárlók. Azt azonban nem közölték a vevőkkel, hogy a leltár idején Szolnokon, a Kőműves úti TÜ- ZÉP-boltban kis tételben — három-négy mázsánként — árusítanak szenet és tűzifát. Az iskolákat és az egészségügyi intézményeket pedig a leltározó telepeken is kiszolgálják. Anélkül, hogy vitatnánk a leltár szükségességét, van két kérdésünk: miért tart két hétig?, és miért nem tájékoztatták a vásárlókat, hol szerezhetnek be tüzelőanyagot a leltár idején?-dó © BEFEJEZŐDÖTT a Kiss Ernő út szennyvízelvezető csatornájának építése Jászberényben. A több mint 700 ezer forintos fejlesztéssel megoldották a Kiss Ernő úti lakóházak, az utcában lévő óvoda, a Bercsényi úti iskola és a Vegyesipari Szolgáltató Vállalat szennyvízelvezetési gondjait. ■ A JÁSZBERÉNYI kertbarátok ma a kisállattenyésztők számára rendeznek találkozót, amelyet klubest és ötletvásár követ. © LAKAS- és családjogi törvényekről beszélget ma este 6 órakor dr. Adorján Lívia, az ifjúsági klub tagjaival Szolnokon, a MÁV csomóponti művelődési hál Fiatalok jogi tanácsadója sorozat keretében. ■ A JÁSZBERÉNYI Lehel klubban az Országos Filharmónia ifjúsági hangversenysorozatában ma 17 órakor a Bakfark Consort ad koncertet, amelyen régi magyar táncdallamokat és dalokat mutatnak be. © REKORDFORGALMAT ért el szombaton, az ünnepi vásár első napján a Tiszavi- dék Skála Áruház. A 2 millió 76 ezer forintos bevétel több mint felét a ruházati osztályon hagyták a vásárlók: az 1,2 millióból 654 ezer forintért készruhát vettek. | KELLEMES meglepetést tartogat a sportrajongóknak a megyeszékhely Szolnok éttermében a Burján-diszkó ma esti ifjúsági show-műsora. Az Akikre kíváncsiak vagyunk sorozat keretében Növényi Norbert olimpikonnal, a moszkvai nyári játékok aranyérmesével találkozhatnak az érdeklődők. © A PELIKÁN Szálló komolyzenei klubjának ma 18 órakor kezdődő összejövetelén G. F. Handel műveit hallgathatják meg az érdeklődők. GAZSZI VARGAS Négy halott Kozármisleny—Üszögpusztán Szukics Árpád 19 éves gépkocsielőadó lakásán a fűtésre használt gázkályhás hősugárzó a szobában lévő oxigént elhasználta, a kályha kialudt és a 'kiáramló gáztól életét vesztette Szukics Árpád. valamint Vidák József 27 éves nagyárpádi, Gábriel Gyöngyi 24 éves óvónő pécsi, és Pál Éva 20 éves asszisztens kővágószőlősi lakos. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a gázkályha nyomáscsökkentő csatlakozásánál a szabálytalan szerelés következtében szivárgott a gáz, valamint a hősűgárzó is rosszul volt beszabályozva. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja az ügy vizsgálatát. Vonalra várva — Szolnokon