Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-16 / 269. szám
II TURTBLOMBÓl: Édes piac, mozgó árakkal Életépítök Filmek mindenfelé Mozgósító társadalmi program Három éve tartó munka befejező szakaszához jutott el a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, amikor megtárgyalta és elfogadta a hatodik ötéves terv irányelveit. Három esztendeje kezdődött ugyanis az a tervezőmunka, amelynek eredményeként — s egyben a széles körű társadalmi vita után — melyben részt vett a megyei párt-végrehajtóbizottság is — a társadalmi haladásunk gazdasági alapját erősítő, a középtávú népgazdasági terv irányelveinek javaslata a vezető párttestület elé kerülhetett, s a most már jóváhagyott irányelvek alapján megtörténhet a véglegesítés, a törvénytervezetnek az országgyűlés elé terjesztése. A Központi Bizottság november 13-i üléséről kiadott közlemény — amelyet a lapok szombati számukban publikáltak — a tervezés új gyakorlatát tárja a nyilvánosság elé, hiszen a korábbi középtávú programokhoz képest a hatodik ötéves terv irányelvei jóval kevesebb részfeladatot foglalnak magukba. Sokkal inkább az irányokra, mintsem a konkrét számokra alapozódik az 1981 és 1985 közötti esztendők társadalmi, gazdasági teendőinek láncolata, azaz szembetűnő a program keret jellege, s ezzel az is, a megelőző népgazdasági terveknél nagyobb mozgásteret kínál a végrehajtás közbeni igazodásra ,a helyi sajátosságok érvényesítésére, a rugalmasság kamatoztatására. Az irányelvek ismeretében úgy fogalmazhatjuk meg öt esztendőre szóló feladataink lényegét, hogy a növekedés mérsékeltebb ütemét összekötjük a gyorsabb — sok területen: a fölgyorsítandó — gazdaságszerkezeti változásokkal. Ez utóbbi a munka minőségét állítja a főhelyre, s ennek következtében az egyes ágazatok, iparterületek differenciált fejlesztésére — a magasabb műszaki, használati értékű, azaz versenyképes termékek előállítására — jut a hangsúly. Célokat, irányokat jelölt meg a vezető párttestület ülése — akár azt is mondhatjuk, az aktuális társadalompolitikai, gazdaságpolitikai feladatok összegezését adta — ugyanakkor a teendők részleteit illetően önállóságot feltételez, s ezzel: nagy felelősséget. Ötvözi a tudatos törekvést a korszerű tervezésre, a rugalmas- végrehajtásra, ugyanakkor — hiba lenne elhallgatni — tükre a világgazdasági hatásokban rejlő bizonytalanságoknak, ki nem számítható tényezőknek is. Ez utóbbiak objektív elemek, tudomásul kell azokat venni. Ilyen, tőlünk független tényező a nyersanyagok, az energiahordozók szűkössége és drágasága, s ennek is része van abban, hogy az irányelvek szerint a nemzeti jövedelem belföldi felhasználása a tervidőszakban alatta marad a megtermelt új érték egészének, mert így mérsékelhetjük külföldi tartozásainkat, javíthatjuk a népgazdaság egyensúlyát. A terv nemcsak gazdasági, hanem egyben társadalmi program is! Föltételezi és megköveteli a legszélesebb körű részvételt, együttműködést, a helyi döntések előkészítésében és meghozatalában éppúgy, mint a végrehajtásban. Ez azért is elengedhetetlen, mert a viszonylag szerénynek látszó legfőbb összefoglaló mutató — a nemzeti jövedelem növekedése évi átlagban három százalék — elérése sem lesz könnyű, egyszerű, ahogy például a mező- gazdasági termelés évi 2—3 százalékos bővítése is tartogat kemény feladatokat, amint a tudományos eredmények mielőbbi alkalmazása a termelésben szintén megköveteli az eddigi szemlélet- és cselekvésmód változtatását. Figyelmet érdemel, hogy a hatodik ötéves tervben — az irányelvek szerint — a megnehezedett gazdálkodási feltételek ellenére is jelentősen nő az alapfokú oktatásra. az egészségügyre fordítható kiadások összege. Az is lényeges eleme az életkörülmények javításának, hogy a 370—390 ezer lakás felépítése mellett sort keríthetünk 90—100 ezer otthon felújítására, 40—50 ezer korszerűsítésére, s a munkaidő-alap csökkenése nélkül fokozatosan bevezetésre kerülhet az ötnapos munkahét. Évi több, mint 200 milliárd forintos beruházást tartalmaznak az irányelvek, itt azonban lényegesen — és kényszerűen — változik az arány, emelkedik a fogyasztás, csökken a fölhalmozás aránya, ez utóbbi 18—20 százalékra. Tovább nő a vállalati fejlesztések súlya a teljes beruházási tevékenységen belül, ebben a hitelezés — a versenyeztetéssel elnyert hitelek — szerepe is jelentős. Nyíltan szólt a Központi Bizottság arról, hogy az irányelvekben még nem szakítható kapcsolat áll fenn a célok és a követelmények között, azaz úgy kell gondolkodnunk: elérjük ezt és azt a célt, ha .ez és az a követelmény teljesül, ami éppúgy igaz a termelőágazatok állóeszköz-állománya 24—27 százalékos bővítése esetében, mint a nominálbér évi öt százalékos növekedésében, s érvényes az öt év alatti 6—7 százalékos reáljövedelem emelkedésre is. Célokat, irányokat és teendőket együtt látni: sok tekintetben új munkamódszereket, cselekvési, vezetési stílust követel — amiben éppúgy sűrűsödnie kell az értékesítést segítő fejlesztésnek, mint a termelés nemzetközi kapcsolódásai ugrásszerűen megnövelt szerepének, az elért élet- színvonal megtartását, s az életkörülmények javítását szolgáló erőfeszítéseknek. A célok, az irányok most már a legszélesebb nyilvánosság előtt ismertek; az értékteremtő, fejlődést szolgáló cselekvésen a sor. Tárolótartályok, kígyózó csővezetékek a martfűi Nővényolajgyárban Véghajrá a földeken Kedvezőtlen időben Két műszakban dolgoznak a gépek „Meleg büfé” a határban Megyénk mezőgazdasági üzemeiben most, november közepén úgy kémlelik az eget, mint a nyári aszályos időszakban. Ezúttal azonban ellenkező előjellel, azért sóvárognak, hogy egy-két hétig szüneteljen az eső, eny- nyi idő ugyanis elegendő lenne a kintlévő termények betakarítására. A természet továbbra is rapszódikus, csapadékos időjárást produkál, nehezítve a mezei munkán dolgozók gondjait. A tiszaföldvári Lenin Tsz- ben, ahol még 160 hektár kukorica, 140 hektár cukorrépa „hál” kint a földeken, s a búzavetésből és az őszi mélyszántásból is van még hátra, nem örülnek az utóbbi időszakban leesett 45—50 milliméteres csapadéknak, szívesebben kiegyeznének gyengébb éjszakai fagyokkal és esőmentes nappalokkal. Fagy esetén ugyanis a cukorrépa éjszakai beszállítását erősítenék meg. Felkészültek arra, hogy a cukorrépát minden létezhető eszközzel betakarítják és ehhez a szomszédos nagyrévi Tiszazug Tsz is kölcsön adta gépeit. A cukorrépa-betakarítás jelenti a legnagyobb nehézséget a mezőbéki Táncsics Tsz-ben is, ahol még körülbelül 2500—3000 tonna cukorrépa vár betakarításra. A répaszedő munkagépeket két traktorral vontatják, de még így is gyakori az elakadás a mély talajon. A termés megmentéséhez kézimunkára is szükség van. A jászladányi Egyetértés Tsz-ben október végéig végeztek a vetéssel, de több mint 500 hektár kukorica betakarítása és kétezer hektár föld szántása most van soron. Amikor a talaj- viszonyok egy kicsit engedik, a nagyteljesítményű traktorokat és munkagépeket kétműszakban üzemeltetik. A mostani időjárás a jászsági talajokon is feladja a leckét, de a gazdaság ösztönző bérezéssel, célprémiumokkal sarkallja a mezei brigádokat minden alkalmas óra kihasználására. A karcagi Május 1. Tsz-ben is erősen viaskodnak a nehéz körülményekkel, noha a kukorica és a i'izs 15—18 százaléka, a cukorrépának mindössze 8 százaléka van a határban. A személyekre meghatározott munkaprogram szerint igyekeznek mielőbb befejezni a kinti munkákat. Az őszi búzát a tervezett területen október végéig elvetették, és háromnegyed része kikelt, szépen megerősödött. Az alapműtrágyákat a terület 80 százalékára juttatták ki, s ami a jövő évi termés szempontjából ugyancsak lényeges, 25 ezer tonna szervestrágyát is kiterítették. A jó munkaszervezést tükrözi, hogy az őszi mélyszántással is jobban áll a gazdaság, mint az elmúlt év hasonló időszakában, sőt a letakarított rizsföldek szántását is megkezdték. Hasonló a megye többi tsz-eihez a jászfényszarui Béke Tsz-ben is 500 hektár kukorica betakarítása és 200 hektár búzavetés van még hátra, az őszi mélyszántásnak is csak a félidején jutottak túl. Minden erőt most ezekre koncentráltak, tehetik, mert a zöldségfélék, a szőlő, a silókukorica és a napraforgó betakarítását már korábban befejezték. A kukorica nedvességtartalma meglehetősen magas, ezért a bábolnai szárítóberendezéssel folyamatosan végzik a szárítást. Ez ugyan többletenergia költséget jelent, de biztosítja az értékes takarmány romlástól mentei tárolását. Elismerés illeti a mezőgazdaság dolgozóit, akik olykor emberfeletti körülményekkel viaskodnak a termés betakarításáért és a jövő évi kenyérnek való gabonatermés megalapozásáért. A tsz-ek messzemenően gondoskodnak a zord időjárásban serény- kedőkről. A mezei „büfékben” naponta több ízben forró teát szolgálnak fel, a különjáratok pedig kalóriadús főtt ételt visznek. Meleg munkaruhát kap mindenki, akinek segítségére szükség van, a megkésett őszi munkák mielőbbi betakarítása érdekében. E. S, Hz alföldi olaj mező kön Kommunista műszak Kommunista műszakot tartott szombaton az alföldi olajmezőkön a Kőolajkutató Vállalat. A felajánlott szabad szombaton kétezer olajbányász, szállítómunkás, adminisztratív dolgozó termelt, ezen kívül végezték az üzem- fenntartást, a gépek, berendezések karbantartását. Rendbehozták a munkásszállók, bányászlakótelepek környékét, lomtalanítottak. A munkahelyi és a lakó- környezet szépítésére több száz facsemetét, cserjét ültettek el. A Szolnokon, Szegeden, Orosházán, Komódiban, Egerben és környékén működő olajipari egységek dolgozói ezen a napon háromszázezer fői intőt (kerestek és a munkabérüket teljes egészében a gyermekintézmények fejlesztésére és lakásalapra ajánlották fel. Madridi találkozó Lezárult az első munkahét A spanyol főváros kongresszusi palotájában tegnap délután nyugodt és bizakodó légkörben zárult a madridi találkozó első munkahete. A helsinki záróokmány aláírói — 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada — több mint kilenchetes munkával péntek estére megegyeztek az érdemi találkozó napirendjében, szervezeti kereteiben és időbeosztásában, így az utolsó akadály is el(Folytatás a 2. oldalon.) Ára: 1,60 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXI. évf. 269. szám, 1980. november 16., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA