Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-14 / 267. szám

1980. november 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Dédelgetett kedvenceink Új magyar filmet forgatnak Boldogkőváraljárí, a festői környezetű észak-magyaror­szági faluban készítette a MAFILM Dialóg Stúdiójá­nak stábja a Dédelgetett ked­venceink című film felvéte­leit. A film rendezője Sza- lay Györgyi, akit igen sok dokumentumfilm, valamint alkotótársával Dárday Ist­vánnal közösen készített több játékfilm — Jutalom- utazás, Filmregény, Harcmo­dor — alkotójaként isme­rünk. Stábja — s benne öt­ven gyermekszereplő — több mint egy hónapot töltött Bol­dogkőváralján. Az egyik utolsó forgatási napon be­szélgettünk : — Nem volt egészen za­vartalan a munkánk, az idő­járás is többször megtréfált, hátráltatott, ötven gyereket táboroztatni ilyenkor nem könnyű, nehézséget okozott a patakbeli fürdési jelenetek­nél a sok esőzés, áradás, de most már Snindezéken tál vagyunk. A Hernád-völgyét választottuk történetünk szín­terének, mert itt van Boldog­kő vára, amely szintén „ját­szik” a filmben. A Dédelge­tett kedvenceink egy nyár története, illetve egy pesti kislány és egy helybeli fiú kamaszkori, bontakozó sze­relmének hátterében két kü­lönböző életforma találkozá­sáról kíván képet adni. A tizennégy éves kislány és tíz éves öccse fővárosi értelmi­ségi szülők gyermekei. A mama tévériporter, a papa külkereskedelmi dolgozó, igen rendezett körülmények között élnek. E két gyermek szemével próbáljuk láttatni a falut, és érzékeltetni a két életforma különbözőségét. A falusi fjú apja traktoros, anyja elhagyta a családot, a fiúra sok házimunka terhe is hárul. Nagy hangsúlyt kap filmünkben a tárgyi környe­zet. Pesten is forgatunk, a törtcnet ott kezdődik, s oda tér vissza: A belső felvétel­ivel eredeti környezetben ké­szítjük itt, Boldogkőváralján, s a helybeli lakosság adja hozzá a társadalmi hátteret. (A boldogkőváraijaiak már megszokták a filmeseket. Mindig sok-a nézelődő, úgy tűnik, sok a ráérő ember. Be­lekerülnek a filmbe, benne van még az újságot kihordó* postás is, hitelesebbé válik ezzel a háttér.) Járay Csilla és Pohárnok Gergely a két pesti gyermek főszereplő Dárday István és Szalay Györgyi általában nem szí­nészekkel szokott dolgozni. Mostani filmjükben lesz-e színész? — Valamennyi szereplőnk amatőr, illetve civil, a gyer­mekek és a felnőttek egy­aránt. Az ötven gyereket kö­rülbelül kétezerből válogat­tuk ki. Ezt is, mint minden filmünket az ötlettől végig együtt csináljuk, s módsze­reink is azonosak, mint ko­rábbi filmjeinknél. A törté­net fiktív, amit a szereplők is formálnak a maguk képé­re. Azt szeretnénk elérni, hogy a Dédelgetett kedven­ceink ne csak a felnőttek gyerekfilmje legyen, hanem a tizenéveseké is. Szerepel majd benne az Edda Művek és a Beatrice együttes. A film fiú-főszereplője, Ringer Péter a közeli Sze­rencsre való. A főszereplő lány pedig Járay Csilla, aki Budapesten a Veres Pálné Gimnáziumban most kezdte meg középiskolai tanulmá­nyait. Többek között ezt mondja szerepéről: — A film szerint hiper­modern kislány vagyok, aki még sohasem járt falun. A valóságban is most vagyok először falun, és igen érde­kesnek találom azt a szere­pet, hogy a helybeli fiúk egy kicsit bomlanak utánam, il­letve Szentesi Orsi után, aki a filmben vagyok. Kicsit fel­vágósnak kellene lennem, ez nehezen megy. A partnere­met itt ismertem meg, nem tudom még, hogyan folyta­tódik a történet. A rendező nem engedi, hogy megtanul­jam előre a szerepemet, hogy alakítsak. Magamat kell ad­nom. Sok idő nincs a beszélge­tésre, filmforgatásnál az idő pénz. Pap Ferenc kamerája körül újra ott áll a stáb, Szalay Györgyi és Dárday instrukciókat adnak, elhang­zik a vezényszó: — Csapó: háromszázötvenhét! Teljes csendet kérek!... és szem­közt a kamerával az úton fe­lénk indul egy fiatal legény­ke, kötélen vonszolva ma­ga után egy fehér kecskét. Felrebben egy libacsapat, rö­vid szárny verd esés után nyugodtan eltotyog, ügyet sem vetve arra, mi történik a háta mögött, miért a szo­katlan felfordulás Boldogkő­váralja utcáján. B. M. F iatal volt, fekete haját csak leen­gedve viselte, s megfordultak utána a fér­fiak. Végtelen szeretettel ölelte magához a világot, s hitt mindenben, amiben em­ber hihet. * * * Friss diplomával, nagy reményekkel kezdte az első tanévet. Magyar nyelvet és irodalmat tanított a gimná­ziumban. Lelkesen magya­rázta, elemezte a verseket, javította a dolgozatokat. Szeretett verset mondani. Régebben gyakran fellépett ünnepélyeken, versenyeken. Most, amikor a magyarórá­kon elolvasott egy-egy ver­set, nem tudott száraz és érzéketlen maradni. Reme­gett a hangja, kiabált, vagy suttogott, ahogyan az érzése diktálta, Nagy erővel vetet­te magát bele a feladatok­ba, a kollégái megszállott­nak tartották. A mérnököt a vonaton is­merte meg. Hazautazott a városból, a szüleihez. A fér­fi vele szemben ült a fül­kében, s beszélgettek. Meg­tetszettek egymásnak. A ta­nárnőt a férfi nyugalma, jó­zansága fogta meg. Racioná­lis volt, fegyelmezett, nem olyan szertelen és álmodozó, mint ő. Lehet, hogy a mér­nöknek egyáltalán nem vol­tak álmai, ezt nem kérdez­te meg tőle. Később is találkoztak. Aztán megint. Egy év múl­va összeházasodtak. A sze­Halk esti gitárszó, pizsamában Kollégium az otthonunk A túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Közlekedési Szakközépiskola kollégiu­mának 124 lakója az ország több megyéjé­ből verbuválódott. Tanulmányaik azonban összekovácsolják őket, az azonos érdeklő­dési kör szoros közösséggé formálja a több mint száz diákot. Felvételeink az autószerelő tanulók éle­tének egy-egy pillanatát rögzítik. Fotó: Tarpai Zoltán Reggeli erőgyűjtés Hogy is tanultuk? Az elmélet gyakorlati próbája Kedvezményes IBUSZ-utak Nyilvános tanszéki ülés József Attila születésének 75. évfordulójára emlékező jászberényi rendezvények zá­ró eseményeként nyilvános tanszéki ülést rendeznek ma délután 3 órakor a Jászberé­nyi Tanítóképző Főiskola nyelvi- és irodalmi tanszé­kén. A tanszéki ülés előadója dr. Tamás Att'iíla egyetemi tanár, az irodalomtudomá­nyok doktora. A téli, koratavaszi külföl­di turizmus fellendítésére újabb, jobbára kedvezmé­nyes, illetve igen széles ár­skálán mozgó utakkal bőví­tette kínálatát az IBUSZ — erről tájékoztatták az Utazá­si Iroda vezetői a sajtó munkatársait. Egy négyna­pos moszkvai utazás repülő­géppel 2100—2350 forint, egy hasonló leningrádi út 2250— 2550 forintba kerül, vagyis több mint 30 százalékkal ol­csóbb a főszezoni árnál. Újdonság a kilencnapos ha­jóút is a görög szigetekre. A 300 személyes szovjet Litva hajó Odesszából, illetve Dub­rovnikből indul; oda, illetve onnan vissza repülőgépen szállítják az utasokat. Űj vonása e programnak; hogy a részvételi díj — az elhe­lyezéstől függően — igen szé­les skálájú: 6400-tól 16 500 forintig terjed. DIDERGŐ LÉLEK relem teljessé tette a vágya­kat, és a reményt a tanár­nő számára. Hátteret adott, biztos támpontot, ahonnan mindennap elindult a „nagy csatákra”, és este elfáradva- megnyugodva visszatért. Amikor a kisfiú megszü­letett, kereste magán a be- feléfordulás, a hervadás je­leit, de még fiatalabb, erő­sebb lett, mint azelőtt. A férje a gyógyszergyár­ban dolgozott. Vegyianya­gok, kémia ... idegen, távo­li világ volt. Nemigen ér­tette, ha a férfi a vegysze­rekről, a kísérleteiről be­szélt, de elfogadta ezeket, mert a férjéhez tartoztak. A férfi érezte, hogy az asszony világa más, és tár­saságot keresett magának. Egyre gyakrabban marado- zott ki éjszakára. Az asszony kétségbeesett próbálkozásokat tett, hogy a férfit megtartsa. Megtízsze­rezve önmaga erejét, igye­kezett mindenütt eleget ten­ni, az iskolában, otthon, a gyerekkel, s férjével. A kisfiú megbetegedett. Az orvos komor arccal vizs- gálgatta, nem szólt egy szót sem. kórházba vitette a gyermeket. Nem -lehetett megmenteni. A férj vegyi szennyeződést hozott haza magával, s az megmérgezte a kisfiút. Az út, amelyen a kórház­ból hazaindult, sehogyan sem akart véget érni. Min­dig újabb és újabb kilomé­terek sűrűsödtek rogyadozó léptei elé. Szótlan volt a délután és az este. Nem tudtak egy­másra sem nézni, azt sirat­ták magukban, azt a darab­ka életet, amit a gyermek vitt el belőlük. Csak a múltra lehetett gondolni, jö­vő nem volt. A versek a gimnáziumi órákon még szenvedélye­sebbekké váltak. Mélyről jött a fájdalom, napjaiban rejtőzött a keserűség. De a versek sem adtak már me­nedéket, könnyebbséget. Az egyetlen, akitől remélhetett még, a férfi volt. Csak egy cédula maradt utána a kisasztalon: „Ne várj haza többé”. Csak eny- nyi. S a fiókokban a fény­képek. De azok már nem kellenek. A képmás — ha­zugság. összetépte mind. A barátoktól tudta meg, hogy a férje egy mémöknővel disszidált. Átélte a napokat. Mindegy, hogy hogyan, átélte. Léptei súlyosak voltak, minhta kö­vet emelgetne a lábán. A festőről már régebben is hallott. Elismert ember volt, pénzes, befutott. A vá­rosban úgy hívták „szörnye­teg”. A tanárnőnek rá kellett jönnie arra, hogy az embert nem lehet olyan könnyen megölni. Hogy feltámad ő is újra, ha hinni kell, ha hinni lehet. Meg akarta váltani azt az embert. Makacs kitartással kereste benne a szépséget. Keresett valamit az éjszakai tivornyák, az elúszott ezre­sek, a könnyű nők mögött. Nem hitte el, hogy semmit nem fog találni. Gyermeket akart a máso­dik házasságából, de nem született. Félt az estéktől, amikor egyedül maradt ott­hon. Inkább elment a fér­jével mulatozni, borba foj­tani megmaradt életét. S úgy gyűlölte már a festőt, a szavait, a mozdulatait, a testét, a tekintetét, hogy a gyűlölet ráragadt önmagára is. Iszonyodott - a kezétől, mert azt az embert érin­tette. A verssorok a magyar­könyvben megkoptak, a sza­vakat elmosta az idő. Mon­datok voltak csupán a könyvben, és betűk, élette­len, személytelen betűk — nem hozzá szóltak ... * * * Hajlott a háta, ősz haját kontyba csavarva hordja. Senki nem nézi meg, nem fordul utána. Ha kilép az utcára, az emberek közé, összehúzza magán a kabát­ját, mert mindig didereg ... Paulina Éva Szalay Györgyi rendező (középen) A kameránál Pap Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom