Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-09 / 237. szám
4 SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 1980. október 9. gymásba érő parányi udvarok ablakukkal a járdaszélhez guggoló meszelt falú kis házak. Korhadó deszkakerítések, kallantyú-kilin- csek. Két utcányi múlt — pár öreg ház, többnyire idős lakókkal, akik, ha kérdezed, mondják: szépapám takács volt, öregapám halász, a férjem egykor maga faragta a tető gerendáját, régesrég elporladt már, de a kezemun- kája él velem tovább ... A pár kis ház, a két utca nem is olyan régen sokkal több volt. Nevük a régi mesterségek, mesteremberek munkáját jelezte. A Kárász, a Ponty, a Harcsa utcákban a halászok voltak az őslakók. A ma is meglévő Tabán utca nevében a török időket őrzi. A másik, még létező pedig a művészét, aki mindig talált témát a Zagyva-Tisza szögében. Pólya Tiborét. Ez, ami megmaradt belőle, már csak emlékeztető. Hogy mégis emberek, családok élnek benne? Természetes. Évről évre helyére tolják a meglazult cserepet a tetőn, frissen oltott mésszel megszépítik az öreg falakat. Nem egyet még toldozgattak is — a késői, lakásínséges utódok is elfogadják — nem is egyben több család, generációk élnek a palatetők, zsindelyek alatt. Az ablakok! Ezek fáján ugyan mikor, s milyen madár fütyült? Szép mívű faragások, komor olajfestékek szolgálnak választóvonalként. A padlásajtók, feljárólétráklépcsők elnehezültek, némelyiken egy keresztbeszögelt rúd, egy kevésbé használt fok jelzi csak: bizony, múlik az idő, malik a régi. A parányi udvarok! Zsúfoltak. Keresztül-kasul szárítóköteleken lóg a kimosott ágynemű, s még a kispad is a ház elé, az utcára szorul. Ott is elidőzhet botjával, napellenzős sapkájával a tétlen öregember. Ez, ennyi a Tabán? Talán már csak ez és ennyi. Mégis varázsa van, mint évkoron rég. És a magasházak -tövében álldogáló Zagyva-parti kisházak a mi korunk művészéit is éppúgy megihletik, mint azokat, akik hajdanán a „nagy” Tabánban találtak rangot, hírnevet adó témákat, embereketT. Katona László képriportja (szöveg: — sj — ) TABÁN
