Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-07 / 235. szám
Gyászhír — köszönetnyilvánítások Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága édesapa, nagyapa TÉGLASI ISTVÁN életének 92.. évében, rövid szenvedés után, folyó hó 4-én elhunyt. Temetése október 8-án 12.30-kor Szolnokon, a Munkásőr úti temetőben lesz. A gyászoló leánya és unokája. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik TÍMÁR LÁSZLÓ szabász temetésén megjelentek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Két bátyja és húga, Szolnok. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, akik felejthetetlen, drága édesapánk DENCS LAJOS temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönjük a 7. sz. Volán dolgozóinak és brigádjának megemlékezését, részvétnyilvánítását. Gyászoló lányai. Köszöntet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a Május 1. Tsz és a Szakközépiskola összes dolgozóinak, akik SZAKÁLL IMRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Felesége. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jóbarátoknak, szomszédoknak, a BÖRTEX vezetőinek, dolgozóinak. a Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozóinak, hogy édesapánk, BARHACS MIHÁLY temetésén megjelentek és sírjára virágot, vagy koszorút helyeztek. Gyászoló család. Rákó- czifalva. A Tisza Bútoripari Vállalat Csongrádi vezetőségének, akik férjemet. PAPP PÉTER PÁLT saját halottjuknak tekintették, munkatársainak és mindazoknak, akik fájdalmunkat együttérzésükkel. táviratban vagy személyes részvétnyilvánításukkal enyhítették, ezúton mondunk köszönetét özv. Papp Péter Pálné és családja. apróhirdetés INGATLAN ELADÓ 2 szobás lakás 157 négyszögöl telek, melléképülettel. pincével, kúttal vagy elcserélhető 1 szobás kis kertes házra ráfizetései. Jászberény, II. kér. Hársfa u. 7. (7*515) KÉTSZOBÁS 59 m-’- es OTP társasházi öröklakás eladó kp + OTP-átvállalással. Szolnok, Mikszáth Kálmán u. 28. III/9. Érdeklődni: 17 órától. (H. 3855) OTP-s öröklakás eladó Jászberény, Tanács körút 8. I. em. 5. (7519) 287 négyszögöl telek eladó hozzátartozó lakóépülettel. Szolnok. Kiss János út 102. Érdeklődni: minden nap. (7566) :--------------------------------------------— SZAJOL. FŐ út 25. alatt 2 szobás kertes, családi ház — azonnal beköltözhetően — eladó. Irányár 220 080 Ft. Érdeklődni lehet: a fenti címen vasárnapokon 9—15-ig. (7476) ELADÓ Homok, Bátor II. 58 alatti régi típusú ház pincével, azonnal beköltözhetően. kb. 1288 négyszögöl szőlő és gyümölcsös. Bábik. (7531) KÉTSZOBÁS összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó. 358 080 + OTP. Érdeklődni: Szolnok, jubileum tér 5. XI. em. 4. 18 órától minden nap. (7550) ELADÓ 2 szobás I. emeleti lakás készpénz + OTP-vel. Érdeklődni: Martfű, Ifjúság út 3. 18—19 óra között. (7539) SZOLNOKON, a Liget u. 40. sz. alatt 339 rn^-es hobbitelek eladó. Érdeklődni: Szolnok, szántó krt. 17. III. em. 13. Lukács. (7496) SZOLNOK központjában eladó kétszobás. gázfűtéses, összkomfortos. kertes. családi ház Batthyány u. 66. (7497) KIS családi ház eladó. Jászberény, Szilvás dűlő 28. szám. (7582) KÉTSZOBÁS 59 m2 OTP társasházi lakás eladó kp + OTP átvállalással. Kunszentmarton KT N ép. II. 7. Érd.: 9—18-ig. Telefon: 232 (7479) GÉPJÁRMŰ MOST műszaki vizsgázott 125-ös MZ eladó. Nemes József. 5137 Jászkisér, Vásártér út 9,"a. (7509) JÓ állapotban levő IV Skoda S—108-as eladó, 8l-ig vizsgázott. Érdeklődni lehet Jászfelsőszent- györgy. Petőfi út 3. (7583) UL-es Trabant. 3 éves műszakival, igényesnek eladó. Érdeklődni telefonon 18 óráig. 232. Kunszentmárton. Kilián lakótelep. N ép. II. em. 7. (7546) ID Wartburg. 1983- ig műszaki vizsgázott. új motorral eladó. Tiszaörs. Vö- röshadseireg út 42. (7537) MOST műszakizott CR-es Trabant Lim. eladó. Szolnok, Gerle u. 11. II/l. (H. 3675) ZS Wartburg de Luxe eladó. Szolnoki piaci újságárusnál lehet megtekinteni : (7494) ADÁSVÉTEL NARANCSSARGA iker mély gyermek- kocsi eladó. Cím: Jászberény. Winer- mann Lajos u. 11. (7448) KÉT 3 éves fekete kanca csikó eladó és egy IC rendszámú Polski Fiat jó állapotban, 2 éves műszakival. Jászberény, Lenin út 87. (7584) 2o éves datolyapálma eladó. Érdeklődni lehet: Tiszaföld- vár. öcsödi út 5. Telefon: 205. (5545) VÁLASZTÁSI kismalacok eladók. Ugyanitt használt vályog eladó. Szolnok. Bogár u. 12. (7547) 3 hetes bikaborjú van eladó. Tiszate- nyö. Táncsics út 37/a. Homonnai László (7500) EGYÉB SZEPTEMBER 30-án a Parádfürdő—Szegedi autóbuszjáraton — 17.10-kor indul Szolnokról Szegedre — felejtettem teleszkópos horgászbotomat. Kérem a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében a szolnoki autóbuszállomás forgalmi irodájába juttassa el. (7554) JÖN a hűvös idő. Szereltessen műanyagredőnyt ablakára. Szakszerű szerelés. i év garancia. Többféle szín és kivitel. Pontos határidő. Mikó György redőnykészítő kisiparos. Gyöngyös. Hunyadi u. 9. Tel.: 11-104. (6829) Altalanos és középiskolás diákok tanítását. felügyeletét vállalom tiszafüredi házamban. ..Műszaki” jeligére az egri hirdetőbe. (H. 3729) ALBÉRLET kiadó Tiszafüreden, gyerekes anya előnyben. ,, Kertes ház” jeligére az egri hirdetőbe. (H. 7549) EGY külön bejáratú albérleti szoba kiadó. Szolnok, Sarló út 17. (Köjál mögött.) (7544) JÁSZBERÉNY központjában, forgalmas helyen, két üzlethelyiség és egy kis raktárból álló 50 négyzetméteres házrész október 1- tői bérbeadó irodának vagy szolgáltatási tevékenységet végző közület vagy magánszemély részére. Szükség esetén- megosztható. Cím: Jászberény. Kossuth u. 3. (7423) LAKÁSCSERE 1 + 2 fél szobás, Szolnok. József Attila lakótelepi szövetkezeti lakásom családi házra cserélem. Ajánlatokat: ,,Költözködés őszszel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 3715) HÁZASSÁG 23 175 érettségizett szakmunkás megismerkedne hasonló korú, nem dohányzó. leánnyal.. Kölcsönös szimpátia esetén házasság. ..Társtalanul” jeligére a kiadóba. ÖN IS KÓSTOLJA MEG VADHÚSBÓL KÉSZÜLT ÉTELEINKET, AZ ALÁBBI EGYSÉGEINKBEN: SZOLNOKON: — PELIKÁN ÉTTEREM CENTRUM ÉTTEREM — BÁSTYA ÉTTEREM — FENYŐ VENDÉGLŐ — NEMZETI-TALLINN ÉTTEREM TISZAFÜREDEN: — VADÁSZ ÉTTEREM MINDEN KEDVES VENDÉGET SZERETETTEL VÁR A JÁSZ-NAGYKUN VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT! (7557.) HIRDETMÉNYEK Felhívjuk volt hallgatóinkat, akik a szolnoki Dolgozók Gimnáziumából általános és középiskolai bizonyít" ványaikat nem vitték el, saját érdekükben azokat mielőbb szíveskedjenek átvenni. Verseghy Ferenc Gimnázium Esti Levelező tagozat, Szolnok. (7328.) DOLGOZÓKAT ALKALMAZUNK A JÁRÁSI ÉPÍTŐ-, VAS- ÉS FAIPARI SZÖVETKEZET ÖCSÖDI telepe felvételt hirdet az alábbi szakmákban: forgácsoló (esztergályos, marós), szerkezeti lakatos, hegesztő munkakörökbe. Jelentkezés: Öcsöd. Kossuth út 15. sz. vagy a 16-os telefonszámon Gál Imre telepvezetőnél. (7172) A TISZA CIPŐGYÁR MEZŐTÚRI GYÁREGYSÉGE azonnali belépéssel felvesz általános lakatos. villanyszerelő, vízvezetékszerelő szakmával rendelkezőket, valamint cipőipari szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Mezőtúr, Szolnoki út 29. szám alatt Derecskéi Sándor munkaügyi előadónál, szombat kivételével minden nap délelőtt 9 órától 15 óráig. (6572) AZ ABÁDSZALÓKI nagyközségi KÖZÖS TANÁCS ELNÖKE pályázatot hirdet műszaki ügyintézői munkakör betöltésére. A pályázati feltétel: építőipari technikum vagy ennél magasabb építészeti iskolai végzettség. Fizetés a 15/1977. (\ 1.) MüM. sz. rendelet alapján, szerződéssel. Jelentkezni lehet a hivatalos órákban a Nagyközségi Közös Tanács elnökénél Abádszalók. Lenin út 12. szám alatt. (7402) Azonnali belépéssel felveszünk felvonószerelőt, felvonókezelőket és kontírozó könyvelőt. Jubileum »lakásszövetkezet, Szolnok, dr. Csanádi krt. 16. (7525) A SZOLNOK MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT gázkazánhoz fűtő munkakörbe felvételt hirdet. Jelentkezni lehet a vállalat központjában. Szolnok, Április 4. út 18—21. (7559) A KELET-MAGYARORSZÄGI MÉH VÁLLALAT III. sz. GAZDÁSÁGI KÖRZETIGAZGATÓSÁGA felvesz szolnoki munkahelyre kazánfűtőt. Jelentkezés: Szolnok, Mártírok u. 11. szám. (7501) Villanyszerelőipari Váll. 1. sz. szerelőipari üzeme Szolnokon és környékén, valamint a Martfűi Növényolajipari Vállalatnál lévő munkahelyére felvesz villanyszerelőket, ezek mellé segédmunkásokat Jelentkezés: A Szolnoki Cukorgyárban TÓTH SÁNDOR vezetőszerelőnél. A martfűi építkezésen a VÍV irodában KATONA KÁROLY vezetőszerelőnéL (6684.) A SZOLNOKI „RÖVIKÖT”- nek az alábbi feliratú bélyegzője szeptember 26-án elveszett. Kelet-magyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Válfalat szolnoki lerakata 1. sz. kocsikísérője. A bélyegző használata fenti időponttól érvénytelen. (7556.) JÁSZBERÉNY KARCAI iTOROKSZTMIK MEZŐT Szolnok megyei „SZOLTISZ’ Termelő Ipari Szövetkezet szolgáltató részlegei és szolgáltatási tevékenységei HÁLÓZATI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Szolnok, Várkonyi tér 20. — Telefon: 11-025 Építőipari szolgáltatások: kőműves, burkoló, ács, asztalos, festő-mázoló, tapétázó, villanyszerelő, víz-gázszerélő, központi fűtésszerelő, bádogos szakmában; ipari szolgáltatások: hűtőgépszerelő, rádió-tv szerelő, olajkályha szerelő, lakatos, műszerész, motortekercselő, háztartási gépjavító, autószerelő, autókarosszéria lakatos, autófényező, kárpitos szakmában. SZOLNOKI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Szolnok, Gábor Áron tér la. — Telefon: 11-581 — közúti gépjárműfuvarozás, — rakodás, takarítás, — pébégáz és háztartási olaj házhoz szállítása. Kereskedelmi szolgáltatások Szolnok, Várkonyi tér 20. — Telefon: 13-236 — barkácsboltok (Szolnok, Jászberény, Karcag, Törökszentmiklós), — barkácsműhelyek (Szolnok, Jászberény), — háztartási olajkutak (Szolnok, Karcag, Mezőtúr, Jászberény), — pébégáz cseretelepek (a megye 51 településén). Ipari szolgáltatások Szolnok, Rékasi út, II. sz. Irodaház. — Telefon: 12-748 — nyomdai könyvkötészeti munkák (könyvek, folyóiratok stb.), — esküvői meghívók, születési értesítők, névjegy- kártyák készítése. T.-MIKLOSI szolgáltató részleg Törökszentmiklós, Hunyadi tér 3. T.: 118 JÁSZBERÉNYI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Jászberény, Lehel V. tér 25. — Telefon: 366 — közúti járműfuvarozás, — pébégáz házhozszállítás, — háztartási olaj házhoz szállítása, — rakodás, takarítás. KARCAGI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Karcag, Vörös Hadsereg u. 56. Telefon: 384 — építőipari javító-, karbantartó 'szolgáltatások végzése kőműves, burkoló, ács, asztalos, festő-mázoló, tapétázó, üveges, villanyszerelő, bádogos szakmákban; — ipari javítások: lakatos, kerékpár javító, mérleg javító szakmákban, — közúti gépjárműfuvarozás, — pébégáz és háztartási olaj házhoz szállítása. MEZÖTÜRI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEG Mezőtúr, Dózsa Gy. u. 8. — Telefon: 282 Ipari tevékenységek Szolnok, Rékasi út, II. sz. Irodaház. — Telefon: 12-697 — vasipari (lakatos, forgácsoló) gyártási tevékenység, — nyomdaipari gyártási tevékenység, — lakásvilágító testek (csillárok, falikarok, asztali lámpák) és utcai lámpák szerelése, — húzózárszerelési tevékenység. — közúti járműfuvarozás, * — pébégáz és háztartási olaj házhoz szállítása, — takarítás, rakodás. — fuvarozási tevékenység, — pébégáz és háztartási olaj házhoz szállítása, — takarítás, rakodás.