Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-07 / 235. szám

A SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. október 7. Kiállítás születésének 400. évfordulóján Bethlen Gábor és kora Bethlen Gábor születésé­nek 400. évfordulója alkal­mából ma emlékkiállítás nyílik a Hadtörténeti Múze­umban. Amint Bánkuti Im­re, a Magyar Nemzeti Múze­um osztályvezetője tegnap a sajtó képviselőinek elmond­ta, a Magyar Nemzeti és a Hadtörténeti Múzeum, az Országos Levéltár és a Széchenyi Könyvtár gyűjte­ményében őrzött írásos és tárgyi emlékek kiállítása el­ső ízben ad átfogó képet Bethlen koráról. Bemutatja Erdély legkiemelkedőbb fe­jedelmét, aki a magyarság történetének egyik legkriti­kusabb időszakában, a há­rom részre tördelt Magyar- országon felismerte a külön­álló Erdélyi Fejedelemség hivatását és lehetőségét: a rendi kiváltságok, a nemesi jogok, a vallásszabadság vé­delmét, a nemzeti kultúra, a művészetek, iskolák fejlesz­tését és támogatását a Habs­burg- abszolutizmussal szem­ben. Ismerteti Erdély XVII. századbeli gazdasági, politi­kai. társadalmi helyzetét, kúltúráját is. A kiállított tárgyak között láthatók a fejedelem és má­sodik feleségének, Branden­burgi Katalinnak személyes tárgyai, eszközei, amelyek a gyulafehérvári palotában megmaradtak. Helyet kaptak a kamarakiállításon eredeti iratok, levelek, rendeletek, Bethlen Gáborra vonatkozó európai kiadványok, Bethlen Gábor egykorú arcképei: olajfestmények, metszetek. Eredményhirdetés Szombathelyen Vasárnap Szombathelyen, a Forradalmi Múzeumban került sor a Vas megyei Tanács és a Savaria Múzeum által meghirdetett néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályá­zat díjkiosztására. A bíráló bizottság az első díjat Horváth Istvánnak Ke­nyéri lakosnak ítélte oda, nevek a Vas megyei Pápóc község múltjából és jelené­ből című névmonográfiájá­ért. RADIO ^ibihcsszán Hofikabaré Telnek, múlnak a rádió kabarészínházának múzeu­mi hónapjai. Hallottunk jó, s kevésbé sikeres összeállí­tásokat, legutóbb a hetvenes évek többször kitüntetett, sokat idézett és sokat vita­tott közéleti kabaréfigurája, Hofi Géza felvételeiből hal­lottunk egy csokorra valót. Hofi „humor-technikájáról” írtak már tanulmányt, készí­tettek vele mélyinterjút, a rádió, a tévé, a lemezgyár, a Mikroszkóp Színpad, az or­szágjáró hakni-brigádok jó­voltából szinte személyes is­merősnek számit e hazá­ban mindenütt. Sikerének titka: nem aktualizál — úgy általában —, hanem aktu­ális, elevenbe vágó dolgok­ról beszél. Személyes, cseve­gő — sajátos, keverékkaba­rék szlengben csevegő — stílusban, könnyedén, nem vetve meg a legtriviálisabb poénokat sem, de értve az elmés, váratlan okszerűségre rávilágító humorhoz is. És ami fő: tud rögtönözni, vagy legalábbis ezt a meggyőző­dést kelti nézőjében — hall­gatójában. (A végeredmény szempontjából ez természe­tesen mindegy). A hallgató hahotázhat, röhöghet, kacag­hat, mosolyoghat — és egy csöppnyit el is gondolkod­hat. Néha melléüt a poénok nagykalapácsa: ezekért kár. Nem kevesebb, mint négy szerkesztője volt a hétfői Hofi-kabarénak: a szerkesz­tés igyekezett a sokoldalú kabaréművész portréját megrajzolni. Csakhogy a rendkívül gazdag anyaggal oly rosszul gazdálkodtak, hogy ebből a törekvésből vajmi kevés valósúlhatott meg.Túlságosan is közismer­tek, vagy nem éppen a leg­jobbak voltak a műsorba beválogatott számok. Túlsá­gosan halkra, „jólfésültre” sikerült ez a Hofi-portré, a kabaré pedig — egy volt a sok közül. Ha... volt a címe a hétfő este másik jelentős műsorának. Főszereplője — riportere — az a Novotny Zoltán volt. aki egy héttel korábban a meglehetősen lapos „.. .szó­val foci” című műsort vezet­te. Ezúttal remekelt. Négy „elégedetlen elégedett” em­bert, négy olimpiai helyezet­tet szólaltatott meg, vissza­idézve négy emberi (nem pusztán sportemberi) drá­mát, négy ' elszalasztott, (vagyelvett) ' lehetőséget. Pontos, lényegbevágó kérdé­sek nyomán bontakozott ki a végső győzelemre törő, de ha kell, szenvedve veszíteni is tudó ember portréja. És volt egy fontos üzenete a műsornak: a vereséget el kell viselni, de belenyugodni nem szabad. Röviden Történelmet írt Maráz László, Hazatérés cí­mű dokumentumjátéka, amelyet a Budapesti Művé­szeti Hetek programjaként iktattak adásba. A tolnai székely falvak lakóinak sor­sa volt a hangjáték közvet­len témája, ám énnél jóval többről — egy fél évszázad történelméről, a néphez, nemzethez tartozás elszakít­hatatlan gyökereiről — szólt a műsor, amelyet feszes szerkesztéséért külön is el­ismerés illet. — eszjé — Változó színvonal, dicséretes kezdeményezés Amatőr együttesek megyei bemutatója Képünkön a szolnoki Radian együttes Zenés ismerősömmel be­szélgettem Szolnokon, a mű­velődési központ folyosóján az elmúlt hét végén az ama­tőr pop-rock-jazz-country együttesek megyei bemuta­tójának szünetében. Panasz­kodva mesélte, hogy tavaly, amikor országos fesztiválon szerepeltek Székesfehérvá­ron, többen hitetlenkedve fogadták őket. „Honnan jöt­tek, Szolnok megyéből? Ott is van zenei élet?” Azt azon­ban a már több mint tíz éve gitárt forgató barátomnak is el kellett ismernie, hogy ő sem tud sokat a megyé­ben működő csoportokról. A fellépő zenekarok feléről még nem is hallott. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ bár, az elmúlt évben rendezte meg először az amatőr együttesek találkozóját, az igazi sikert az ideiért könyvelheti el. A kétnapos találkozón október 3-án és 4-én a közönség és az együttesek, szólisták ré­széről is sokkal nagyobb volt az érdeklődés. A talál­kozó rendezői meghívták a megye művelődési házainak vezetőit, az ifjúsági klubo­kat és az üzemek közműve­lődési előadóit, akik a hang­versenyt hallgatva a fellépő csoportok közül bárkit meg­hívhattak saját intézménye­ikbe, vállalatukhoz. így min­denki jól jár. Az együttesek fellépési lehetőségekhez jut­nak, megismerik nevüket, produkcióikat, míg az in­tézmények színesíthetik kul­turális programjukat az amatőr zenészek műsorával, s mindezt- szinte ingyen kap­ják. Nem kell ezer forinto­kat kifizetni a működési en­gedéllyel rendelkező előadók gyakran odacsapott, színvo­naltalan műsorának. Nem arról van szó, hogy a zsűri elé lépő húsz szólis­ta, együttes mindegyike nagyszerű produkcióval ruk­kolt ki, s valamennyiük elő­adása nagyobb nyilvánossá­got érdemelne^ Előfordult, hogy a lelkesedés felülmúlta a tehetséget, de általában ügyes fiatalok szerepeltek a pódiumon. Sőt egy-két ígé­retes, a profi szinthez köze­lítő előadást is hallhattak a nézők. Meg kell említeni a jászberényi Dudás Zoltánt, aki nemcsak jól gitározik, de a hangja is megnyerő; a szolnoki Rodeo-Folk countryt, amelynek tagjai zeneileg jól felkészültek, szép vokált énekeltek. A hard-rock műfajban több csoport is próbálkozott. Sajnos sokan — főleg az énekesek — nem tudtak el­szakadni a neves előadóktól, s túlzottan Kóborra, Viki- dárra emlékeztettek, de ez csupán a külsőségekben nyilvánult meg, hangzásban már kevésbé. A jászberényi Tájfun együttes — a kore­ográfiái túlkapásokat leszá­mítva, a zenei hézagokat fe­ledve — dicsérhető ebben a kategóriában. Kellemes meglepetésnek számított az abonyi Anno RT mellett a tószegi Spirál együttes műsora. Egyedül ez a trió próbálkozott a jazz­hoz közelálló instrumentális zenével. Hiányosságokat az ő produkciójuk is tartalma­zott, de ennek ellenére a ze­nekar sajátos, jó zenei ös­vényen halad. A szolnoki Fantom együttes (új nevén Mozaik) a tőle megszokott pontos, tiszta muzsikával je­lentkezett. A rutinos zené­szekből álló gárda színvo­nalban — hangszerjátékban, énekben egyaránt — a me­zőny fölé emelkedett. Fekete Sándor Vasárnap este a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermében a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Strauss-művekből összeállított hangversenyét hallgathatták meg az érdeklődők. Képünk a koncerten készült. Vezényel: Báli József Szandai Sándor emlékkiállítása Szolnokon Beszélgetés a művész özvegyével Régi tartozásának tett ele­get Szolnok, amikor megren­dezte a város szülötte, Szan­dai Sándor szobrászművész emlékkiállítását. A tárlat vasárnap délelőtti megnyitó­ján — a Megyei Művelődé­si és Ifjúsági Központban — ott voit a művész özve­gye, hagyatékának gondozó­ja is. Előszói arra kértük, fér­jének Szolnokhoz fűződő kapcsolatairól beszéljen. — Szolnok, a szülővárosa volt, 1903-ban a városhoz tartozó Szandaszőlősön szü­letett a férjem. Szülei sze­gényparasztok voltak, ám fiu­kat erejükön felül is tanít­tatták. Az alsóbb • iskolák után, a mezőtúri gimnázi­umba íratták. Szolnok volt a férjem első művészi pró­bálkozásainak színhelye is. Először festészettel foglalko­zott, majd ezzel felhagyva érdeklődése egyre inkább az irodalom felé fordult. No­vellái főként a Nyugatban és az akkori Népszavában je­lentek meg, mígnem 1932- ben Szolnokon folyóiratot indított, Irodalmi Kurír cím­mel. — Milyen volt a folyóirat jellege? — A lapokban baloldali írók, költők — például Kassák Lajos, Gelléri Andor End­re — publikáltak. Monda­nom sem kell, hogy e miatt a férjem a rendőrség állandó zaklatásainak volt kitéve. A folyóirat ilyen körülmények között nem is élhetett soká­ig, 1933-ban betiltották. Nos, ez a tény, irodalmi munkás­A művész özvegye 6ágának üldözése, a meg­hurcoltatások eléggé elkese­rítették a férjemet, s noha az írással a későbbiekben sem hagyott fel teljesen, az önkifejezés szabadabb for­máit kezdte keresni. — Ismét a képzőművészet felé fordult. — Igen, 1933-ban felköltö­zött Budapestre, és ettől kezdve a szobrászat töltötte szakkörök — létrehozását. Legfontosabb feladatának ugyanis a fiatalok tanítását tekintette élete végéig. Taní­tott Rákospalotán, Budapes­ten a Láng Gépgyárban, a Három forma József Attila művelődési házban. Sok tehetséges fiatal vallja őt _ mesterének. Éppen ezért, a pedagógiai, közéleti munkásságáért kapta meg 1973-ban a Munka Érdem­rend arany fokozatát. — Közben több alkalom­mal rendeztek munkáiból külföldön is kiállítást. Ádám és Éva ki az életét. A Tamás Galé­riában, 1937-ben már önál­ló kiállításon mutatkozott be. Ezen a kiállításon még főleg figurális szobrokkal, kisplasztikákkal, portrékkal szerepelt. Rendkívül szere­tett portrékat készíteni. Meg­mintázta — többek között — Dési Huber István, Kas­sák Lajos, Petőfi, Jókai, Cso­konai portréját. Perszei mint fiatal, kezdő, autodidakta művésznek sok nehézséggel kellett megküz­denie, a helyzete csak a felszabadulás után stabilizá­lódott. Állami megrendelése­ket kapott, tanított, élénken részt vett a művészeti közé­letben. Segélyeket, műtelem- kiutalásokat intézett, a fél­szabadulás után ő kezdemé­nyezte a munkás-szabad isko­lák — ma képzőművészeti — Elsősorban Párizsban, ahol először 1959-ben járt. Párizsnak meghatározó sze­repe volt művészi munkájá­ban is. A párizsi élmények hatására egyre inkább a non­figuratív szobrászatban ta­lálta meg önkifejezési formá­ját. Persze nem előzmények nélkül, hisz Kassák Lajoshoz fűződő barátsága is ebbe az irányba alakította művészi szemléletét. A francia főváros Bernheim — Jeunne — Da- uberville galériájában 1960- ban önálló kiállítást rendeztek munkáiból, ezt követően pe­dig több csoportos kiállítá­son is részt vett. — I títhon hogyan fogad­ták művészi törekvéseit? — Kezdetben nehéz volt elfogadtatni modern, nonfi­guratív alkotásait. 1974-ben a Munkácsi-díj I. fokozatá­nak odaítélése viszont művé­szi munkásságának méltó elismerését jelzi. Szandai Sándor köztéri szobrai az ország számos vá­rosában láthatók. Remélhető­leg hamarosan a szolnokiak is gyönyörködhetnek egyik alkotásában, amelyet a mű­vész özvegye ajánlott fel a városnak. T. E. Fotó: T. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom