Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-07 / 235. szám
2 SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 1980. október 7. Kommentárunk Megnyugtató győzelem Aligha vitatható, hogy kiemelkedő világpolitikai jelentősége volt a nyugatnémet parlamenti választásoknak. amelyeknek eredményeit vasárnap a késő esti órákban jelentették be a hírügynökségek, rádió- és tévéállomások. Nyugat- Európa politikailag és gazdaságilag legerősebb országában ismét a szo- ciálliberáüs koalíció szerezte meg a szavazatok többségét. Ez a győzelem lehetővé teszi, hogy a megalakuló nyugatnémet kormány Helmut Schmidt kancellár vezetésével 'folytassa az enyhülés vívmányainak megőrzését célzó politikáját, belpolitikai téren pedig azt jelzi, hogy a nyugatnémet Választók többsége elégedett a kormánykoalíció eddigi gazdaságpolitikájával, s egyáltalán a Schmidt- kabinet elmúlt négy évben végzett munkájával. Az előzetes adatokból azonban már nyilvánvaló. hogy a választásokon a legnagyobb meglepetést a szabaddemokrata párt okozta. Az FDP megfigyelők szerint annak köszönheti sikerét, hogy a szavazók el akarták kerülni egy esetleges kétpártira szűkülő parlament létrejöttét. Másrészt a liberális párt sikerrel folytatta kampányát Franz-Josef Strauss személye ellen. A párt jelszava ez volt: .,Strauss ellen és bármely párt túlsúlya ellen. szavazz az FDP-re!” Ez a felhívás az előzetes eredmények ismeretében politikai telitalálatnak bizonyult Hans-Dietrich Genscher pártja részéről. A szociáldemokrata vezetők ,— első nyilatkozataik alapján — kevésbé elégedettek a választások kimenetelével. Herbert Wehner szociáldemokrata parlamenti frakcióvezető szerint az SPD nem tudta eléggé kihasználni Schmidt kancellár személyes népszerűségét, és így elszalasztottá a . lehetőséget, hogy a Bundestag legerősebb frakciója legyen. A nyugatnémet választások kétségkívüli vesztesei az ellenzéki uniópártok lettek, az elmúlt két évtized legrosszabb eredményével szenvedtek vereséget. Bonnból érkezett jelentések szerint a kereszténydemokrata—keres zt é nyszoctiá 1 is szövetség ?CDU—CSU) egységén a választások után közvetlenül még nem mutatkoztak repedések: mind Franz-Josef Strauss, mind pedig Helmut Kohl kereszténydemokrata pártelnök a politikai szövetség fenntartása mellett foglalt állást. Aligha lehet azonban kétséges, hogy előbb- utóbb kénytelenek lesznek levonni a tanulságokat: az unió-pártok vereségét elsősombán a bajor Strauss kancellár- jelöltsége, demagóg, időnként rendkívül durva választási kampánya okozta. Mindent egybevetve, a nyugatnémet parlamenti választások nemhivatalos végeredményei azokat igazolták, akik bíztak a nyugatnémet szavazók ítélőképességében. Abban, hogy fel tudják mérni, milyen veszélyekkel járt volna Strauss kancellársága a következő négy évben nemcsak az NSZK, hanem Európa, sőt a világ szempontjából. S abban, milyen haszonnal jár, hogy Bonnban a „gyakorlati ésszerűség” és a ..tárgyalások politikáját” folytató szociálliberális koalíció maradt hatalmon. Határozatok elfogadásával ért véget a LEMP KB plénuma Tegnap Varsóban reggel véget ért a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága VI. plénumának szombaton kezdődött ülése. Szombaton Stanislaw Kania, a KB első titkára terjesztette elő a Politikai Bizottság beszámolóját „az ország politikai helyzetéről és a párt időszerű feladatairól”. Ezután megkezdődött a vita a beszámoló fölött. A vitában hetvenen szólaltak fel, kifejtve nézeteiket ■a jelenlegi válságból való ki útról, a párt munkájáról és feladatairól, valamint az elmúlt 10 év eseményeiről, az elkövetett hibákról. A LEMP KB VI. plénuma határozatot fogadott el. A határozat főbb elemei a következők: A LEMP Központi Bizottsága elfogadja a Politikai Bizottság beszámolóját az ország politikai helyzetéről és a párt időszerű feladatairól, amelyet Stanislaw Kania, a Központi Bizottság első titkára terjesztett elő. Ugyancsak elfogadja a Központi Bizottság azokat az értékeléseket és alapvető iránymutatásokat, amelyeket a beszámoló az eszmei-politikai és a társadalmi-gazdasági tevékenységről adott. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy kezdjék meg a párt kilencedik, rendkívüli kongresszusának előkészítését, és rámutat, hogy az előkészületekbe be kell vonni a termelő üzemek, a falvak és más társadalmi-termelő kollektívák pártaktívájának széles körét. A Központi Bizottság álláspontja szerint „teljes és érdemi módon” meg kell valósítani a kormány képviselőinek a gdanski, a szczecini és a jastrzebiei sztrájkbizottságokkal kötött megállapodásait, ugyanakkor rámutat, hogy azok végrehajtásának fő garanciája a termelés normális ritmusához való gyors visszatérés, a termelékeny, jól szervezett munka, a tárAz iráni vezérkar közleménye szerint Khorramshahr térségében „kiegyenlített” harc folyik, iraki részről viszont újból bejelentették a város elfoglalását. , A helyszínre szállított külföldi tudósítók szerint a város gyakorlatilag elesett, bár a környéken még heves harcok folynak. Hétfő délután iraki repülőgépek a háború kitörése óta harmadszor bombázták a teheráni nemzetközi repülőteret és a közelében fekvő olajfinomítót. Az első jelentésnek szerint a támadásnak három halott, és 65 sebesült áldozata van. Mint a nyugati hírügynökségek hétfőn jelentették, az Irakban tartózkodó külföldi újságírókat a hét végén elvitték Mehranba, hogy a helyszínen győződhessenek meg; a határmenti iráni város szilárdan az iraki erők kezén sadalmi fegyelem és a gazdálkodás hatékonyságának javítása. Végre kell hajtani a gazdaság komplex reformját. A reform feladata, hogy megteremtse a széleskörű feltételeket a központi tervezés stratégiai funkcióinak fokozására, valamint minden gazdálkodási egység, főként a vállalatok eredményes Munkájára. A reform egyik fontos célja legyen a munkásönkormányzat és a tanácsoknak a gazdaság irányításában való lényegesen - nagyobb arányú részvétele. A reform alapjait a kilence- cedik kongresszus előkészítése során általános vitára kell bocsátani. A Központi Bizottság a párt egyik legfontosabb feladatának tekinti a szocialista demokrácia valamennyi intézményének és formájának tökéletesítését. Ez mindenek előtt a SZEJM alkotmányos szerepére és a tanácsok tevékenységére vonatkozik. A Központi Bizottság a szakszervezeti mozgalom megújítása mellett foglal állást. Fejleszteni és erősíteni szükséges az ágazati szakmai szervezetek és az újonnan alakuló szakszervezetek - ön- kormányzatát. A párt abból indul ki, hogy mindkét részről következetesen megvalósul az a — megállapodásokban rögzített — nyilatkozat, miszerint az új szakszervezetek az alkotmánnyal, a szocialista rend alapjainak, „szövetségi rendszerünknek és a párt vezető szerepének” van. Bániszadr iráni elnök ugyanis úgy nyilatkozott, hogy az iráni hadsereg visz- szafoglaLta a várost. Az AFP teheráni tudósítójának jelentése szerint iraki légierő hétfőn reggel nagyszabású bombatámadást intézett Ahwaz, Khuzisztán délnyugat-iráni tartomány fővárosa ellen. Jordánia tehergépkocsik és más, nem kimondottan katonai jellegű felszerelések szállításával támogatja Irakot az Irán elleni háborúban — közölték hétfőn tájékozott arab forrásokból. Mint már beszámoltunk róla, Husszein jordániai király bagdadi látogatása alatt országa teljes támogatásáról biztosította vendéglátóit. Az iraki—iráni háború 14. napján, vasárnap ismét nagy erővel lángoltak fel a harcok — szárazföldön, tengeren és levegőben egyaránt. elismerésével összhangban alakulnak.' El kell mélyíteni a pártélet demokratizmusát, biztosítani kell, hogy a párt tagjainak érdemi befolyásuk legyen a párt vezető szervei által hozott döntések kialakítására. Erősíteni kell a párt ellenőrző szerepét az élet minden területén. A Központi Bizottság fontos feladata „szövetségi rendszerünk erősítése”. Ugyancsak fontos feladat „részvételünk és együttműködésünk fejlesztése a KGST-ben”, valamint a Varsói Szerződésben. Szüntelenül gondoskodni kell az ország békés fejlődéséről, a védelmi képességről, a belső rendről és biztonságról. A Központi Bizottság köszönetét fejezi ki a pártszervezeteknek és párttagoknak az utóbbi időben küldött javaslatokért, amelyeket a kilencedik kongresszusra való előkészületek során vizsgálnak meg. A tanácskozás személyi kérdésekben is döntött. Kibővítették a LEMP Központi Bizottságát, amelynek 15 új tagja van. A Politikai Bizottság póttagja lett Wladislaw Kruk, a LEMP Lublini Vajdasági Bizottságának első titkára, és Roman Nej, a Krakkói Bányászati és Kohászati Akadámia rektora. A KB titkárává választották Kazimierz Barcikowskit, a LEMP KB PB tagiát. A LEMP KB titkárságának tagjává választották Stanislaw Gabrielskit. a Lengyel Szocialista Diákszövetség elnökét. A párt és a tömegek kapcsolatainak lazulásához, az éles társadalmi-gazdasági konfliktusokhoz vezető hibáik miatt felmentette Központi Bizottsági-tagsága alól Edward Babiuchot, Zdzislaw Zandarowskit, Jerzy Luka- szewicziet, Jan Szydlakot, Ta- deusz Wrzaszcsykot és Tade- usz Pykát. Portugália Választási végeredmény A portugáliai parlamenti választások hétfőn közzétett — nem. hivatalos — végeredménye szerint a jelenleg kormányzó jobboldali pártok tömörülése, a „Delhok- ratikus Szövetség” nyolccal növelte mandátumainak számát, s a korábbinál is szilárdabb többsége lesz az új törvényhozásban. Az ANOP portugál hír- ügynökség szerint a 250 parlamenti hely megoszlása a következő: Demokrata Szövetség 136 (128). Köztársasági és Szocialista Front (a szocialista párt és szövetségesei) 73 (74), Egyesült Népi Szövetség (a Portugál Kommunista Párt és az MDP) 40 (47), Népi Demokratikus Unió (szélsőbal) 1 (1). (Zárójelben a tavalyi választási eredmények.) MOSZKVA Moszkvában hétfőn hivatalosan bejelentették, hogy az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány meghívására oktpber közepén hivatalos batáti látogatást tesz a Szovjetunióban Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, az Afgán "Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnöke, az ország miniszterelnöke. Autóbaleset következtében elhunyt Pjotr Maserov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja. Pjotr Maserov haláláról Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára,, Losonczi Pál a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke táviratban köHarmincegy évvel ezelőtt, 1949. október 7-én a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásával létrejött -az első német munkás-paraszt állam. Az NDK megszületése egész Európa és a világ szempontjából rendkívül fontos változást jelentett, hozzájárult ahhoz, hogy kontinensünk szívében ne lobbanjon fel újra a háború lángja. Az NDK megszületése egyben válasz volt arra, hogy a nyugati nagyhatalmak — a pötsdami szerződést megszegve — 1949 tavaszán az általuk ellenőrzött övezetekből egyoldalúan létrehozták a Német Szövetségi Köztársaságot. Az NDK-ban más irányt vett a történelem, mint az Elbától nyugatra: következetesen felszámolták a fasizmust, a haladó demokratikus erők új, szocialista állam felépítésébe kezdtek. Az ország következetes békepolitikája, s a szocialista közösség támogatása révén az NDK nemzetközi tekintélyt vívott ki magának; áttörte nemzetközi elszigeteltségének gátjait. Kitüntetéseikkel, új létesítmények avatásával, ünnepi rendezvényekkel és a hagyományos berlini katonai díszszemlével ünnepük meg a Német Demokratikus Köztársaságban október 7-ét, a német munkás-paraszt állam megalapításának 31. évfordulóját. A nemzeti ünnep alkalmákiadott gyászjelentésükben a szovjet vezető testületek megállapítják, hogy kimagasló tehetségű vezetőt és szervezőt vesztett el benne a kommunista párt és a szovjet állam. Pjotr Maserov — hangoztatja a szovjet vezetők által aláírt gyászjelentés — rendkívül jólkép- zett, nagytehetségű kommunista volt és vezető képességei különösen kiemelkedően nyilvánultak meg abban a munkában, amelyet a Belorusz KP élén végzett. GENF A svájci nemzetközi konferenciavárosban hétfőn isszöntötte az NDK nemzeti ünnepén Erich Honecker elvtársat, a Német Szocialista Egységpárt' főtitkárát, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökét, Willi Stoph elvtársat, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökét. Az évforduló alkalmat ad a mérlegkészítésre. Az NDK- ban ez most kétszeresen is így van, hiszen az ország a Német Szocialista Egységpárt kongresszusára készül. A német munkás-paraszt állam megalakulása óta elért eredmények imponálóak, a üemzeti jövedelem több mint hétszeresére, az ipari termelés tízszeresére emelkedett. Napjainkban az NDK a világ tíz legfejlettebb ipari országa közé tartozik, korszerű, gépesített mezőgazdasággal rendelkezik. Hazánkhoz hasonlóan aktív tagja a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának és a Varsói Szerződésnek. Mindkét szervezetben elkötelezetten munkálkodik a szocialista közösség szilárdításán, egybeforrottságának megerősítésén, minden lehetséges fórumon síkraszáll a béke, az enyhülés eredményeinek megőrzéséért. Megalakulásának 31. évfordulóján, nemzeti ünnepén szívből köszöntjük a Német Demokratikus Köztársaság népét, újabb sikereket kívánunk a fejlett szocializmus építésében. ból Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság ÁUamta- nácsának elnöke hétfőn Berlinben magas állami kitüntetéseket adott át: többen a Kari Marx-rendet, az NDK legnagyobb kitüntetését kapták meg. Kiosztották az NDK idei nemzeti díjait is. mét tárgyalóasztalhoz ült a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselője, hogy folytassa az 1977. október 3-án megkezdett háromoldalú tárgyalásokat a kísérleti nukleáris robbantások teljes betiltásáról. ARAD Hétfő délelőtt Aradon, az egykori vesztőhelyen emelt emlékműnél koszorúzási ünnepséget tartottak. Október hatodika magyar vértanúira emlékezve már a kora délelőtti órákban a helybeliek százai vonultak az emlékhelyhez. Hazánk nevében Rajnai Sándor, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete koszorúzott. Irak—Irán Ellentmondó hírek a harcokról Egy sikeres támadást ünneplő iraki csapategység az iráni Ahwaz közelében Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, az egész magyar nép és a magunk nevében szívélyes elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek, szocializmust építő dolgozó népüknek a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 31. évfordulója alkalmából. A magyar nép őszinte elismeréssel .tekint azokra a kimagasló eredményekre, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói a Német Szocialista Egységpárt vezetésével elértek a fejlett szocialista társadalom építésében. Nagyra értékeljük, hogy a Német Demokratikus Köztársaság — a szocialista államok közösségének — jelentősen hozzájárul földrészünk békéjének és biztonságának megszilárdításához, a szocializmus ügyéért, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért folytatott küzdelemhez. Örömmel tölt el bennünket, hogy a marxizmus-leniniz- mus és a proletár internacionalizmus elveivel összhangban pártjaink, országaink sokoldalú együttműködése az élet minden területén lendületesen fejlődik népeink, a szocializmus és a béke javára. Országuk nemzeti ünnepe alkalmából további sikereket kívánunk Önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság népének a fejlett szocialista társadalom építésében, hazájuk felvirágoztatásában. > flz NDK nemzeti ünnepén Megemlékezések, díszszemle Berlinben Magyar vezetők üdvözlő távirata