Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-31 / 256. szám

1960. október 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kiállítás a Műcsarnokban A Szovjet Kultúra Napjai rendezvényeinek első esemé­nyeként nyílt meg a Mű­csarnokban A szovjet fotog­ráfia 60 éve című kiállítás. A Szovjet Újságíró Szö­vetség által összeállított be­mutatón 360 fotó eleveníti fel a szovjet nép ünnepeit és hétköznapjait — 1920-tól napjainkig. Laikus és szak­értő a felfedezés és ráisme- rés örömével találkozik itt történelmi eseményekkel, az országépítő munkával, a szovjet nép hősies helytál­lásával, a mindennapok lí­rai pillanataival. Jól illusztrálja a váloga­tás a fotó társadalmi szere­pét. Híven tükrözi a kor íz­lését és esztétikai igényeit. A fotóművészeti hagyomány eleven szálai összeszövőd­nek az új feladatokkal, a mindennapi élet ábrázolásá­val — magas színvonalú fo­tókultúrát teremtve. A 20-as évek történelmi feltételei felelevenítik a for­radalom törzskarában a Szmolnijban játszódó ese­ményeket, a Vörös tér to- meggyűléseit. Látjuk a Pet- rográd utcáin menetelő mat­rózokat, az Első Lovas had­sereg harcosait, az első öt­éves tervek lelkes munká­sait. A második világháború fotósait, a haditudósítókat nem az esztétikai szándékok vezették. Mégis a háborús apokalipszis pillanatai ma­gas művészi hőfokon jelen­nek meg. Megindítók és tettre késztetők. Művészi minősítése is kiváló ezek­nek az eleven riportképek­nek — bizonyítván, hogy nem a feladat jellege hatá­rozza meg az esztétikai mi­nőséget — hanem a tehet­ség, az ihletettség, a témá­val való azonosulás. 1945 után sokoldalú, kö­zösségi vonzású, politikailag elkötelezett a szovjet fotó­művészet. Részese, alapítója és krónikása a kulturális életnek. * Élmény végignézni A. Rodcsenko, 6. Zelma, B. Ig­natov fotóit a 20-as 30-as évekből. Megdöbbentő Ta- raszevics sorozata a blokád alatt lévő Leningrádról. Tör­ténelmi pillanatot rögzít Haldej 1945-ös berlini fel­vételein. Szépek Seresztyen­nikov és Makarov színházi fotói, lírai Laskov grafikai hatású fotósorozata. Különös élmény ez a ki­állítás, különös látvány ez a 360 fotó. Dokumentálják a szovjet fotóművészetet, sokoldalúan bemutatják a Szovjetuniót és szakmai ta­pasztalatot is kínálnak, mint a kulturális csereprogram részesei. A kiállítás november 16- ig látható. — KM — M. Jugyin: Fasiszta koncentrációs tábor A. Sajhet: Kommunisták előre Fedorenko: Dzsudó Fáklya lehet ma is Pedagógusok és a közművelődés Takarékossági világnap „Útba esik jövet-me­net: a takarékszövetke­zet!” E szellemes, és könnyen megjegyezhető reklámmondatot csak az 1960-as évektől látni, hallani. Akkortájt dön­töttek úgy a takarék- pénztárak és takarék- szövetkezetek vezetői, hogy Magyarországon is bekapcsolódnak a nem­zetközi takarékossági hó­nap rendezvényeibe. Első alkalommal 1924. október 31-én rendeztek takarékossági világnapot. 'Célja az volt, hogy fel­hívja az emberek figyel­mét a beosztó és takaré­kos életmódra, a körül­tekintő gazdálkodásra. Érdekes, hogy az el­múlt években szép szám­mal nőtt a könyves, te­hát kamatozó, valamint a nyereménybetétek és a takaréklevelek összege. Nem titok, hogy az OTP-k széles körű hite­lező tevékenységéhez ezek a betétösszegek nyújtják . a fedezetet. 1980 első hat hónapjá­ban a folyósított hitelek összege meghaladta a 100 milliárd forintot. Ezeket a pénzeket első­sorban hosszúlejáratú visszafizetésre — építés­re, lakásvásárlásra vet­ték fel. Érdemes meg­említeni, hogy 1980 első hét hónapjában csaknem 30 ezer olyan lakás épí­tése fejeződött be, ame­lyet az OTP, vagy a ta­karékszövetkezet köl­csönnel támogatott. Megszokott dolog lett az is, hogy a családot alapító fiatalok a búto­rokat, háztartási gépe­ket, nem évekig tartó kuporgatással veszik meg, hanem az áruvá­sárlási hitelek segítségé­vel. Az idén eddig 23 ezer család vásárolt áru­hitelre különféle tartós használati cikket, több mint 600 millió forin­tért. A takarékosság nem­csak a magánháztartá­sok ügye. Hiszen senki­ben sem lakozik kétfé­le ember és ezért elkép­zelhetetlen. hogy odaha­za takarékosan bánjon az anyaggal, az energiá­val és az idejével és ugyanakkor pazarlóan a munkahelyén rábízott gépekkel, anyagokkal. Nem véletlen, hogy né­hány héttel ezelőtt, az országgyűlés- őszi ülés­szakán Lázár György miniszterelnök is hosz- szan beszélt erről; a va­lamennyiünket érintő, nagy háztartás szükség- szerű takarékos működ­tetéséről. Ha a takaré­kosság folytán gyarapo­dik az ország vagyona, az azt jelenti, hogy több jut a magánháztartások­nak is. Érdemes tehát takarékoskodni. A beosz­tással élő, ésszerűen gaz­dálkodó családok köny- nyebbé tehetik hétköz­napjaikat és szebbé ön­maguk, gyermekeik éle­tét. — Ny É — D árdonyi Gézától származik az a köz­ismert hasonlat, mely szerint a taní­tó olyan, mint fák­lya, amely másoknak válá- gol, miközben önmagát fo­gyasztja. Gárdonyi maga is néptanító volt, évekig ver­gődött dunántúli kisiskolák­ban. Ha valaki, akkor ő iga­zán tudta, mint jelentett fák­lyának lenni a hajdani vi­lágban. De még a két világ­háború között sem volt könnyű a falusi tanító sorsa. Fáklyának lenni azt jelen­tette, hogy ő a kultúra egye­düli letéteményese a falu­ban. És a szegény emberek dolgainak önkéntes ügyvivő­je. Még a felszabadulás után is hány és hány tanítóra hárult ez a szerep! Idősebb pedagógusoknak ma is föl­csillan a szpmük, ha a 25— 30 évvel ezelőtti falusi éve­ikre emlékeznek vissza: „Azok voltak az igazi idők... Ott. az isten háta mögött váltam -igazán emberré ...” Kétségtelen, hogy azóta na­gyot változott a világ. Szo­cialista alapokra fektettük a közoktatást, kiépítettük a művelődési otthonok, közmű­velődési könyvtárak, mozik hálózatát, ezek segítségével az ország legkisebb falvai­ban is megteremtettük az is­kolán kívüli művelődés lehe­tőségét. Társadalmunk fi­gyelme az utóbbi esztendők­ben erőteljesen a közműve­lődés továbbfejlesztése felé fordult. Párthatározat is szü­letett a közművelődési tevé­kenység fejlesztésére, a par­lament pedig négy évvel ez­előtt közművelődési törvényt fogadott el. Népművelés helyett ma már közművelődésről beszé­lünk, és ez semmi esetre sem formai kérdés. Korszerű, szo­cialista szemlélet ál.1 mögöt­te, amely a közművelődésben résztvevőket nem osztja két csapatra, terjesztőkre és be­fogadókra, hanem az egysé­ges művelődési folyamat egyenrangú szereplőinek te­kinti őket. E demokratikus szemlélet abból a felisme­résből fakad, hogy minden ember hordoz valami sajátos tudást, tapasztalatot, ame­lyet érdemes a közösségnek átadni. Napjainkban a közműve­lődési tevékenység alapvető feladatai az államra hárul­nak. Állami feladat lett a közművelődési ellátás meg­teremtése, szervezése, a tevé­kenység irányítása. A peda­gógus ehhez elsősorban az­zal járulhat hozzá, hogy fel­kelti növendékeiben a folya­matos önképzés, az életfogy­tig tartó művelődés igényét. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy részt vegyen másfajta — például a műve­lődési ház égisze alatt folyó — közművelődési tevékeny­ségben. Már csak azért is) mert az iskolák és a műve­lődési házak nem egymás melletti, hanem egymásra utalt intézmények, még ak­kor is, ha a gyakorlat itt-ott ellentmond ennek a követel­ménynek. Akkor telnek meg igazán élettel a művelődési házak, ha nemcsak a tanulóifjúság­nak, hanem a felnőtt korosz­tályoknak is tudnak okos, vonzó programokat kínálni. Ez korántsem könnyű vállal­kozás, mert nem elegendő hozzá a rutinmunka, például a futószalagon gyártott isme­retterjesztő előadások beik­tatása, vagy az innen-onnan érkező kulturális haknicso- portok negyedévenkénti sze­repeltetése. A szabad idő megnövekedése következté­ben újabban nemcsak a vá­rosi, hanem a falusi műve­lődési házakban is mind na­gyobb szerepük .van a kö­tetlen. kis létszámú összejö­veteleknek, a különböző szak­köröknek. tanfolyamoknak, klubfoglalkozásoknak, ama­tőr művészeti csoportoknak. Mindez sok munkával jár, s bizony nagy szükség van a pedagógusok szakértelmére, segítségére. Mégis gyakran hallatszik ellenvetés, hogy napjainkban teljesen fölöslegesek a ha­gyományos közművelődési erőfeszítések, hiszen a fel­gyorsult információáramlás korszakában a közművelődé­si hálózat nem lehet ver­senytársa az újságoknak, a rádiónak s kiválképpen nem a televíziónak. Valóban így volna? Aligha, hiszen szá­mos faluban nem konganak az ürességtől a művelődési házak. Azokon a települése­ken, ahol pezsgő élet tölti meg a kultúrházat, ott a te­levíziónak sincs korlátlan.ha- talma az emberek esti órái fölött. Az ilyen helyeken nem csupán egy-két hivatásos népművelő ügybuzgalmán múlik a siker, hanem a hely­beli értelmiségiek, minde­nekelőtt a pedagógusok rész­vételén is. Közművelődési törvényünk a műveltség terjesztését nem csupán a pedagógusoktól várja, hanem az egész közös­ségtől. Az értelmiségnek így is megtisztelő kötelessége ma­rad, hogy szakmai, világné­zeti és politikai felkészültsé­gét hasznosítsa a közműve­lődés érdekében, hogy ezál­tal maga is gazdagodhassák a termelőmunkát végző em­berekkel létesített kapcsolat­ban. D smerve a tanítók és tanárak társadalmi elkötelezettségét, ebben meg is nyu­godhatnánk a jövőt illetően, ha nem rémlene föl előttünk a tanyák és néhány száz lelkes apró falu lakos­ságának helyzete. Az ország településszerkezetének átala­kulása ugyanis együtt járt az iskolák körzetesítésével, és így, nemegyszer falvak szá­zai maradnak értelmiségiek nélkül. Keresni és találni kell olyan forrásokat, hogy ez egyben ne jelentse a te­lepülések számára a közmű­velődés nélkülözését is. P. Kovács Imre i»m»>„fei- eBy régi ház?~flmíg van, aki gondozza Ebédlő, raktár, óvoda lett az elhagyott, öreg iskolából I Az útmenti épület komor volt és sötét. Ablakait be­törték. az ajtókat felfeszi- tették. Az udvarán magasra nőtt a gaz, és éjszakánként — mint visszajáró kisérte­tek — csavargók, csövesek vertek tanyát falai között. Tévedés ne essék, nem egy elhagyott, erdőszéli ház­ról beszélek. A kisegítő is­kola régi épülete — amely­ről szó van — Szolnokon, a Schönherz Zoltán és a Thö­köly út kereszteződésében áll. Az elmúlt évben ez a tan­intézet új modern épületet kapott a Liget utcában. A régi iskola ajtajait bezár­ták. Mivel az életveszélyes­sé nyilvánított épület lebon­tását egyetlen cég sem vál­lalta, csaknem egy évig állt elhagyottan a gazos udva­ron, és nemcsak a városké­pet rontotta, hanem éjsza­kánként kétes elemeknek is szálláshelyül szolgált. A rendőrség többször tartott ott razziát, hogy megtisztít­sa a házat ,,lakóitól”, min­dig újak jöttek, akik felfe­szítették a lezárt, beszöge­zett ajtókat. Ez az áldatlan állapot, ki tudja, meddig tartott volna, ha az iskolát nem hozza rendbe a szolnoki ÁÉV. Az Állami Építőipari'Vál- lalat ugyanis helyhiánnyal küszködött. Az ÁÉV garan­ciális építésvezetősége a Tó­fenék utcában egy szanálás­ra ítélt házban működött. Onnan azonban ki kellett költözniük, s átadni a he­lyet a MTESZ-nek. A váro­si tanács művelődésügyi osz­tálya ideiglenesen szükség­megoldásként megengedte az ÁÉV-nek, hogy a régi kise­gítő iskolát rövid ideig hasz­nálatba vegye. A vállalat elhárította az iskolában az életveszélyt, rendbehozta az épületet, az elavult fűtési rendszert ve­gyes üzemeltetésű kályhák­kal pótolta. A régi iskola most az ÁÉV felvonulási épülete lett. Ebédlőt és rak­tárát rendeztek be benne. Az iskola udvarán álló alsó épületet ideiglenesen 50 sze­mélyes óvodává alakítja át az építőipari vállalat. A kisegítő iskola régi épü­letének életét meghosszab­bították ugyan, de három év múlva sor kerül a lebon­tásra. P. É. A szovjet fotográfia 60 éve

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom